építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Turányi Gábor születésnapjára

"Nem hittem el amikor a kollégák mondták: Turányi 70? Képtelenség. Nem öregedhetünk együtt ilyen rohamosan!" Bojár Iván András köszöntője Turányi Gábor születésnapjára. 

Mintha csak a múlt héten tébláboltam volna a felújított újlaki plébánia átadásakor. Ő is, én is fiatal emberek vagyunk a belső képemen. Manapság is gyakran megállok ott. Figyelem a gerendák öregedését és figyelem magamat: hogyan hat rám, milyen érzéseket ébreszt újra és újra a finom bejárat, talányos szerkezetű nyitott fedélszék. Az örök árnyékosság, kopott homály. Építészet ez, de csupa érzelem, messziről ideérzett távoli emlékek beszűrődése, költői sejtelmek sora - mint amikor három egymás mellé letett száraz szó összesurlódása egyszeriben fényt fakaszt, s a ragyogásból különös szellem táncol elő. Ezt a varázslatot a 15 méter hosszú eldugott újlaki utcaszakasz, párás emlékű Krúdy regényekből kibontakozó téglakerítés, nekem évtizedek óta hozza. Van olyan jó, mintha nem építész tervezte volna. Csak az idő. Vagy pallérok kezén élő nemzedékek szokásai.

Nem tudom mit kell elvárni egy kiemelkedő építésztől. Mit építsen? Nagyot? Még nagyobbat? Valamit, ami a város közepére kerül és az általa kreált épülettől többé nem lehet már másnak a panorámát elképzelni többé? Turányi ilyet is tud, olyat is tud. A hajdani Roosevelt, ma Széchenyi téri irodaháza ilyen. Megkerülhetetlen. Ott szerepel minden városi panorámafotón. Jó is, nagy is, mégsem biztos, hogy pont ettől a háztól nagy építész Turányi. Mert az. Az, hiszen egy nehéz nyögésekkel, fájó szakadásokkal vedlő átmeneti korszakban állt biztosan a lábán, sugárzott megnyugtatóan stabil értékrendet, kínált mintát építészi szerepviselésből, mintát formakészletből, anyaghasználatból. Jurcsiktól ő kötötte össze az építész szakma egy alapvetően fontos érzékeny irányzatát a következő nemzedékkel. Ő a híd. Bárki bármilyen utat jár, trappolva vagy lábujjhegyen, de ezen a hídon, ha jó építészetet akart alkotni Magyarországon két-három évtized során, át kellett kelnie.


Hegyvidéki villa - fotó: Hajdú József

Dunakanyar Erdei Iskola, Visegrád - fotó: Danyi Balázs

 

Turányi új minőségeket, léptékeket hozott. És új gondolkozást. Villái áttörést, megépülésük éveiben. Nemcsak az eredeti tőkefelhalmozás legújabbkori jelenségét lekísérő pompa, gazdagság miatt. Főleg nem ezért. Legglamúrosabb villái is józannak, tiszták, mindegyik építészet maradt, sosem vált a gazdagság/újgazdagság díszletévé. De ott van a Porcelániuma Herenden. Annál poétikusabb, szabadabb, metaforákkal finomabban átszőtt épület nemigen épült mifelénk. Micsoda belső tágasság kellett ahhoz, hogy valaki ilyen evidensen merész és könnyű legyen? Vagy a Ziegler-üzem Zsámbékon. Pengeélen táncol a semmi és a valami között. Funkcionálisan nyilván minimális igény és esély volt rá, hogy ott a raktárból, gyártó csarnokból nemes architektúra keletkezhessék, de Turányi tudta mi kell hozzá. És a semmi valamivé vált. A semleges állítássá lett. Az érdektelen érdekessé, az unalmas beszédessé, a csúnya széppé. 

Ma is így van ez. Turányi ugyanezt képviseli. És ugyanezt a varázslatot tudja.
Visegrádi erdei iskola. Akkor is ott álltam az átadáson. Sőt előtte, amikor Gábor körbevitt. Vass Gyűjtemény Veszprémben. Ugyanez és ugyanígy az élmény. Az első körséta is beégett, és valahányszor visszatérek házának helyszíneire, mindig elkap az izgalom. Turányi azt tudja, amit alig mások: egy-egy terv olyan feladványok, enigmák sorozata, amelyek megértése és megfejtése minden alkalommal kihívást jelentenek. Nem lehet házai mellett elsétálni anélkül, hogy azok tartalmi, de főleg gondolati gazdagságára föl ne figyelnénk. A problematika jön velünk. Évekig ott él belül, ott dolgozik, s amikor legközelebb visszamegyek az akkor már élő, működő házhoz, mindig fölfedezek valami új gondolatot, mi addig előlem rejtve maradt.


Herendi Porcelánium - fotó: hazai.kozep.bme.hu

Vass-gyűjtemény, Veszprém

 

Turányi hetven. Szokom a mondatot. Fogalmam sincs, jelent-e ez valóban valamit. Egy üzenete számomra legalábbis biztosan van. Turányi gondolkodásmódjára, ízlésére, habitusára szükség van. Házai örökidejűek. Ilyen minőség megalkotására nagyon kevesek képesek. Divatos bárki lehet, örökidejű csak a legnagyobbak. Ő ilyen.

Azzal az örömmel és sosem múló viszonosságérzéssel, hogy házaival milyen mély és tartós élménynyomokat hagyott bennem, hogy ezeken keresztül mennyire formált engem is, milyen mélyen hatott korának építészetére, nagyon boldog születésnapot kívánok Turányi Gábornak!

Bojár Iván András

 

vélemény írásához jelentkezzen be »