építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Weiner a mintaépítész

111 éve született Weiner Tibor, a magyar építészet legnagyobb kísérletének vezető tervezője: egy egész várost álmodott meg az "új, modern szocialista ember" számára. De ahhoz, hogy megismerjük fő művét, Dunaújvárost, annak minden sikerével és kudarcával együtt, meg kell ismernünk magát Weinert is, hiszen a város első 15 évének története az ő története is. Végh Árpád írása.

Azt kevesen tudják, hogy hozzá kötjük az intenzíven előkerülő panel kérdést (ld. a kormány panel visszabontási javaslatait), amelynek aktualitását az előregyártott technológia és a kislakás-program tükrözi leginkább. Ha ma végignézzük az építészeti világsajtót, azt látjuk, hogy a 2008-as ingatlanválság okozta recesszióval és a környezettudatos tervezés megjelenésével (sok építész itt húzza meg a posztmodern végét) a kislakás és az előregyártás újra napirendre került, úgy, ahogyan azt az 1929-es CIAM konferencián is megfogalmazták, és ahogy az még az '50-es években is aktuális volt Kelet- és Nyugat-Európában.

A háború utáni újjáépítés üteme megkövetelte a gyors és hatékony építést, így az előregyártás kérdése itthon is előkerült. A technológiai feltételek hiánya ezt azonban sokáig hátráltatta. Első kísérletként a Gubacsi úton épült fel egy panelház, melyre inkább a '60-as évek elején elterjedt blokkos házépítésmód előfutáraként tekinthetünk.


MOT - építész: Weiner Tibor, Balla József



Az első, ténylegesen előregyártott falpanelos rendszerű kísérleti panelház terveit 1957-ben a VÁTI berkein belül Weiner Tibor segédjével, Balla Józseffel együtt dolgozta ki. Ennek az volt az érdekessége, hogy a később országos szinten elterjedt házgyári rendszer helyett a helyi előregyártást választották. Weiner úgy vélekedett, hogy hatékonyabb lenne, ha az építkezés helyszínén ún. előállító üzemeket építenek fel, ahonnan az elkészült elemeket azonnal felhasználják. 1958-ban Dunaújvárosban az általuk kidolgozott módszer alapján el is kezdődött az első falpanelos ház építése. A "falpanelos" építés alatt azt értjük, amikor az elkészülő elemek szobafal nagyságúak (ellentétben a blokkos, középblokkos építésmóddal), technológiáját tekintve kohóhabsalak betonos épület, amely a Dunai Vasmű egyik mellékterméke, a kohósalak habosításával jött létre. A habosított salakot szilárdulás után zúzták, osztályozták, majd a betonüzemben panelok anyagaként alkalmazták.

Dunaújváros/Sztálinváros az ország erőltetett nehéziparosítása és a berendezkedő szocialista hatalom egyik legnagyobb beruházása volt, mely részint azért épült, hogy a Dunai Vasmű mellé települőknek a műszak befejezte után legyen hol élni, pihenni, szórakozni. A város létrejöttének oka az elmúlt évek média-megjelenéseinek tükrében közhelyes, miközben - sajnos - homályba vész a szellemiség, amelyben felépült és alakult. Weiner Tibor építész alakja is eltűnni látszik, vagy ha ismerjük, hajlamosak vagyunk egy szürke iparváros építészének elkönyvelni annak ellenére, hogy a korszak egyik legvirulensebb alakja volt. Korai halála miatt csak tizenöt évig lehetett a város főépítésze, mely az életműve félbeszakadását jelentette, és így fő művét, a várost sem tudta befejezni.


Sztálinvárosi Tanácsház tömegvázlata a Dózsa György út, Sztálin út sarkából - Weiner Tibor



Ki volt tehát Weiner Tibor? Milyen építészeti eszményei, előképei és elképzelései voltak? A hatalom mekkora teret engedett ezek kibontakozására?
Weiner apja heves ellenállását ignorálva lett a Magyar Királyi Műszaki Egyetem építészhallgatója. Egyetemi évei alatt lett gyakornok a Ligeti és Molnár Építészirodában, ezért vehetett részt a második CIAM (Congres Internationaux d’Architecture Moderne/Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa ) 1929-es konferenciáján, ahol összeismerkedett a Bauhaus akkori igazgatójával, Hannes Meyerrel, aki építészeti tanuulmányai folytatására meghívta Dessauba. Mint azt ottani diplomája értékeléséből tudjuk, kiváló előképzettsége miatt két szemeszter alatt elvégezte az építész képzést Ludwig Hilbesheimer vezetése alatt.

Mindeközben Hannes Meyer berlini építészirodájában dolgozott. Ez idő alatt részt vett az iskola jelentős projektjeinek tervezésében mint a törteni lakótelep emeletes munkás lakóházainak vagy a bernaui ADGB, a Német Szakszervezeti Szövetségi Iskola kiviteli terveinek kidolgozásában, mely a meyeri Bauhaus legkiemelkedőbb alkotása és a háború utáni iskolaépítészet mintapéldája lett. Már az előző két épületen is közösen dolgozott nagyon jó barátjával, Philipp Tolzinerrel, akivel végül közösen készítették el diplomamunkájukat is, egy ideális szocialista város tervét Wonhen im Socilalismus címmel. A diplomamunkáról készült fotómásolatok szerencsére fennmaradtak a Magyar Éptészeti Múzeum Weiner-hagyatékában, illetve a berlini Bauhaus Archivban. Innen tudjuk, hogy egy garzon rendszerben üzemeltetett lakóházat képzeltek el, amely egy másfél szobás, konyha nélküli lakásokat tartalmazó toronyházból és egy kiszolgáló funkciókat magába foglaló (mosoda, étterem, óvoda, könyvtár, klubszoba, stb.) földszinti részből állt. Az épület érdekessége, hogy a szerelt vasvázra előregyártott, száraz építésmódú falpanel rendszert képzeltek el, a kitöltő falakhoz és a homlokzathoz az egész házban szerelt technológiát alkalmaztak volna. Így 1957-ben, amikor Weiner elkezdte az ország első kísérleti falpanelos rendszerű panelházának megtervezését, a gondolat - legalábbis számára - nem volt már újkeletű. A két szemeszter alatt elsajátított Bauhaus-szellemiség nemcsak meghatározó volt számára, hanem élete végéig elkísérte, hatását felfedezhetjük későbbi munkáin is.


bernaui ADGB, a Német Szakszervezeti Szövetségi Iskola - építész: Hannes Meyer



A Bauhaus diplomája megszerzése után - amelyet az időközben kinevezett új igazgató, Ludwig Mies van der Rohe írt alá, miután Hannes Meyert politikai okokból lemondatták az igazgatói pozícióból, és több, kommunista sejthez tartozó diákkal - köztük Weinerrel - együtt kiutasították Anhalt tartományból. Berlinbe utaztak, ahonnan Meyer vezetésével és nagy reményekkel érkeztek meg a Szovjetunióba. Weiner itt több nagy tervezővállalatnál dolgozott. Többek között ő tervezte a moszkvai Metro Aeroport állomását, népfőiskolákat országszerte, végül a kazah határ melleti Orszk városának tervezésében is részt vett, ahol várostervezési tapasztalatait bővítette.

A sztálini diktatúra egyre ritkábbá váló levegője elől 1933-ban emigrált az országból. Mivel haza már nem térhetett, Párizsba menekült, ahol segédtervezőként dolgozott egy kisebb építészirodában. Párizsban ismerte meg - a szintén magyar származású - Juditot, akivel még ott összeházasodtak. A párizsi balodali értelmiségi élet részeként megismerkedtek a chilei költővel, Pablo Nerudával, akinek meghívására utaznak Chilébe, ahol az előző évek heves földrengéseiben megsemmisült város újjáépítésében vesznek részt.


a pedagógiai program


Concepciónban készült tervein érződik igazán a tiszta Hannes Meyer-i Bauhaus, amely kiválóan ötvöződik az ottani, mediterrán építészet hatásával. Chile építészetében Weiner máig kimelkedő szerepet tölt be, hiszen a Santiagói Egyetem Építész karának doktora és vezetője volt. Újjászervezte az építész oktatást a Radical Pedagogies című programjával, amely a meyeri analizáló építészet továbbfejlesztése a helyi viszonyok figyelembevételével. Családi és politikai okokból az itteni pályája félbeszakadt, 1948-ban elhagyta Chilét, hazalátogatott és többé nem is hagyhatta el Magyarországot. Útlevelet ezután már nem kapott, a hatalom nem bízott benne, holott a fennmaradt levelezésekből tudjuk, Tolziner és Meyer is többször meghívták magukhoz.

Hazatérve azonnal munkához látott, elsőként vett részt a csillebérci úttörőváros épületeinek tervezésében, mely még a háború utáni modernizmus szellemében készült. Az anyaghasználat és elrendezés szempontjából is abszolút a funkciónak alávetve, amelyet - mint a korabeli forrásokból kiderül - a nagyfokú anyaghiány is erősített. 1949-ben került a VÁTERV-be (későbbi VÁTI), ahol egy belső pályázat eredményeként kijelölték az ország legnagyobb beruházása, a Dunai Vasmű kiszolgálására épülő lakótelep főépítészének. A tervezés még ebben az évben el is indult, az építkezés pedig az 1950. május 2-ai alapkőletétellel kezdetét vette.


Sztálinváros/Dunaújváros, 1956



Az első koncepciók még egy jóval kisebb várossal számoltak, a tereveken még a háború utáni modernizmus nyomai érhetőek tetten. A három, illetve két emeletes "csont", "bivaly", "kisbivaly" típusterveket sávos elrendezésben helyzete el, köztük széles utcákat, parkokat hagyott egy emberi léptékű, kellemes környezet létrehozására. Azonban a nagy építészeti vita után1 Weinernek is végre kellett hajtania a felülről érkező paradigmaváltást, és a várost a szocialista realizmus szellemében kellett tovább terveznie: keretes beépítéssel, klasszicizáló sátor vagy nyeregtetős típustervekkel. Ez a váltás jól megfigyelhető a Kossuth Lajos utca jobb és bal oldalán elterülő városrészek között. Ha megfigyeljük ezeket a terveket, érezzük rajtuk az erőltetettséget.

Ez a korszak küzdelmes lehetett számára, nem igazán találta a helyét. Ennek szemléltetésére kitűnő példa az ekkor elkészült, kissé esetlen Pártház épülete (ma Intercisa Múzeum), melyet később, a '60-as években ő maga takart el egy modern épületegyüttessel, amelyben ma, többek között, a Kortárs Művészeti Intézet is működik. A Vasmű utat szegélyező ötemeletes lakóházak méretét is politikai nyomásra kellett megnövelnie, funkciójuk pont az volt, hogy az első években felépült sávos beépítésű, "modernista" városrészt eltakarják. Weinertől teljesen idegen volt a szovjet mintájú erőltetett monumenatlizmusra törekvés, gondoljunk csak bele a Hannes Meyer-i puritán, tisztán a funkcióra építő letisztult építészetre. Weiner magát a kor legjobb építészeivel igyekezett körbevenni: Farkasdy Zoltánt, jó barátját kérte fel a kórház, Ivánka Andrást pedig a I. számú SzTK Rendelőintézet megtervezésére - utóbbi épületet később a kritika "nyugati dekadensnek" titulálta, ma országos műemlék.


Sztálinváros/Dunaújváros, 1953


Ezután a néhány viszontagságos év után csak az '56-os eseményeket követő kultúrpolitikai változások nyújtottak újból lehetőséget a modernizmus szellemiségéhez való visszatérésre. Ha megfigyeljük az ekkor készült terveit, például az 1956-os főtér rendezés- és városháztervet, egy emberi léptékű, modern, a holland '50-es évek építészetének nyomait is magán viselő, funkcionálisan jól átgondolt, sallangoktól mentes, a késő '50-es évek modernizmusának megfelelő épületeket látunk. Egy 1957-es írásában így vélekedett a város tervezéséről: "Vajon el lehet-e jutni oda, hogy az egyéni élet minden árnyalatát figyelembe vegye a terv? Az emberek hangulatát, a különböző embertípusok különböző temperamentumát? >>Tervezett város<< alkotása, a szocialista humanizmus legtágabb fogalomkörének megfelelően tulajdonképpen azt kell, hogy jelentse, hogy egy végsőkig menő analízis lehetséges, kialakítható az egyéni élet minden árnyalatát kielégítő környezet. Hiszen a >>tervezett városnak<< - mint új városalapító gondolatnak - legalább olyan minőséget kell biztosítania, mint a >>nőtt<< városnak, ahol a történelmi idők lassú fejlődése létrehozta a differenciált hangulatok legkülönbözőbb kereteit."2 Ez a hozzáállás jellemzi a város köz-és lakóépületeit is.

A kor nagy újdonságának számító teljes előregyártás mellett döntöttek a lakásépítések meggyorsítása érdekében. Ez a gondolat már Weiner diplomamunkájában is felmerült, hiszen Tolzinerrel egy teljes mértékben szerelt épületet képzeltek el, szintén a munkásság lakhatásának minél gyorsabb megoldására. 1961-ben, az akkor beinduló 26. számú Dunaújvárosi Épületelemgyár Házgyári részlege számára - még a szovjet típusú házgyárak megjelenése előtt - Weiner és irodája egy helyi típustervet dolgozott ki. Egy, a kor családmodelljének megfelelő többfunkciós (háló-nappali) szobákkal felszerelt épületet, mely a generációk számára szeparált elhelyezéssel, központi meleg vízzel és fűtéssel, valamint beépített konyhaszekrényekkel biztosított teljes komfortot. Külön érdekesség, hogy a beépített konyhaszekrény az 1958-as típuskonyhabútor pályázat nyertesének, Kovács Zsuzsa típuskonyhájának variánsa, mely a későbbi házgyári konyhaszekrényeknél egy jóval minőségibb és funkcionálisan használhatóbb darab volt, sok helyütt pedig máig szolgálatban van. Ez az épület a lehetőségekhez képest a kor igényeit figyelembe véve is sikeres válasz volt, mivel egy három szintes, három fogatos, sávos elrendezésű épületről beszélünk. Valós megoldást kínált az égető lakáshiány minél gyorsabb megoldására, melyre ekkoriban nemcsak Keleten, hanem Nyugaton is a teljes előregyártásban látták megoldását.


építész: Weiner Tibor



A fentiekben ismertetett példákból is kitűnik, hogy Weinert élete végéig áthatotta a Bauhaus szellemisége és Hannes Meyer hatása. Ezt a kötődést a következő anekdota is kiválóan szemlélteti. A Bauhaus partner-szerződést kötött a korszak egyik haladó ipari lámpáit gyártó német Midgard céggel, így az elkészült épületeteket is ilyen lámpákkal szerelték fel. Ez, a már híres Nr. 113-as modell lett a műhelyek és kollégiumi szobák állandó tartozéka. Ilyen lámpa volt Weiner kollégiumi szobájában is, ám a diplomázást követően, miután el kellett hagynia az iskolát, a lámpát is becsomagolta, és élete során mindenhova magával vitte. Oroszországba, Franciaországba, Chilébe és végül Magyarországra. Mindvégig vele volt egy darab a Bauhausból, mely halálát követően a családhoz került, ma pedig Weiner lánya, Judit használja tervezései során, aki szintén építész.

Ahogy a bevezetőben említettem, 111 éve született a barátai és kollégai által csak Tibor bácsinak becézett építész. Mára méltánytalanul elfelejtettünk, így ennek a cikknek nem titkolt szándéka az, hogy a magyar építészet egyik meghatározó alakjára újból felhívja a figyelmet. Weiner a két év múlva 100 éves Bauhaus egyik magyar diákjaként és Dunaújváros főépítészeként egy utópiát valósított meg. Olyan élhető, emberi környezetet, melynek szemléletformáló hatását ezen cikk szerzője harmadik generációs dunaújvárosiként is megerősítheti.

Végh Árpád


 

1 Major Máté - Perényi Imre, Vita építészetünk helyzetéről, Budapest, Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége, 1951.

2 Weiner T. – Valentini K. - Visontai M., Sztálinváros - Miskolc - Tatabánya, Budapest, Műszaki Könyvkiadó Vállalat, 1959, 20-86. 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »