10+1 – Dr. Schreck Ákos

"Úgy érzem, hogy kezd összeérni a módszeres elméleti kutató munka és a gyakorlat..." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Dr. Schreck Ákossal, a Minusplus társalapítójával és vezető tervezőjével készítettünk interjút. 

Dr. Schreck Ákos 2002-ben diplomázott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, munkáját a Graphisoft diplomadíjával ismerték el. 2008-ban Építésztervező Szakmérnöki oklevelet, 2018-ban doktori fokozatot szerzett. 2020-ban elnyerte az NKA ösztöndíját doktori kutatásának könyv formában történő megjelentetésére. 2020-2023 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként folytat építészeti-művészeti kutatást. 2002-ben Alexa Zsolttal és Rabb Donáttal közösen megalapították építészeti, belsőépítészeti tervező cégüket, a Minusplust. Munkáikat többször díjazták, 2008-ban a Kormányzati negyed továbbdolgozott tervével megnyerték a Holcim Awards Europe fenntarthatósági pályázat fődíját. A Prezi irodáinak tervezéséért 2015-ben megkapták Budapesti Építész Kamara Nívódíját. Terveiket számos kiállításon, szakmai folyóiratban és könyvben mutatták be.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Struktúra – Tér – Kultúra.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Párszor jártam Hongkongban, lenyűgözött az intenzitás és az egymásra rétegzettség. A házak nem különösebben ragadtak meg egyenként, sőt... inkább ezt a fajta városi sűrűséget szeretem. Egyébként ugyanezt szeretem New Yorkban is.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

A régi és az új viszonyát sokszor visszatekintve kezeljük, de lehet előre fele nézve is. Azt hiszem, engem inkább ez a projekció érdekel, és ezen keresztül definiálódik a régihez való viszonyom is, sőt, én is így működöm. Az épített környezet alapvetően lassan mozdul, mint egy nagy lény, ez a kultúraátörökítő szerep nagyon fontos. Az organikus ráépülésben, az adaptációban hiszek, amiben jó esetben érezhetőek a rétegek határai.

A Prezi, a Campus Cooperationis, vagy a Nanavízióval közös Nagyvásártelep pályázat ezt a logikát fogalmazza meg: valameddig visszabontani, megtisztítani, megkeresni azokat a fogódzókat és kulturális utalásokat, amik visszahorgonyozzák a folytatást, és utána erről a talajról építeni tovább egy nyitott tervet. Ez nem egy félszeg hozzáírás, hanem karakteres vélemény a dolgok működéséről – egy kultúralevonat, azzal a tudattal, hogy előbb-utóbb eljön majd az az idő, amikor az általunk hozzátett rétegeket írja fölül valaki.

Sok belsőépítészetet csinálunk, amiben ez a rétegesség izgalmas kérdés, de érezzük, hogy az élettartam egyre rövidebb, sokszor teljesen eltűnnek a tervek és kicserélődnek a belsők. Emiatt mostanában elkezdett fokozottabban érdekelni az, ami talán marad – ez leginkább a struktúra és a tér.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Mindig arra amin épp dolgozom. Izgatnak a kis felfedezések, ezek öröme a hajtóerő. Sokat nézek vissza mostanában. Ha nem csap el a villamos, akkor most járok nagyjából a szakmai pályám felénél: huszonöt éve kezdtem az egyetemet, közel húsz éve a Minusplust, húsz év múlva 65 leszek, huszonöt múlva 70...

Ebből kifolyólag a tanulságok megfogalmazása érdekel mostanában, a korábbi élmények, gondolatok összegyűjtése és leszűrése, feldolgozása. Úgy érzem, hogy kezd összeérni a módszeres elméleti kutató munka és a gyakorlat, ezt nagyon fontosnak tartom. Azok a munkáink tetszenek legjobban, ahol ez megvalósul, legyen az koncepció, vagy megépült munka. Számomra nagyon fontos az ilyen mérföldkövek és referenciapontok megkeresése, ezeket megértve, és erre építve tudok előre haladni.

Visszatekintve a Kormányzati negyed teljessége, a Prezi kézzelfogható terei és elméleti konzekvenciái, a Campus Cooperationis megrendelővel közösen fejlődő víziója, vagy a Nanavízióval közös Nagyvásártelep pályázatunk kulcsfontosságúak. És természetesen a tudásterekkel foglalkozó kutatási szál, ami a munkák mellett fut párhuzamosan.

A hétköznapokat nézve persze minden minusplusos dolgot nagyon szeretek, szórakoztat, és fontos nekem az a sokszínűség, ami az iroda munkáiban megjelenik.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Pár éve tanultam meg görkorizni, estem-keltem. A padon ülő hajléktalanok azt javasolták, hogy inkább sakkozzak. Együtt röhögtünk, de kitartottam. Aztán pár alkalom múlva, egyre jobban ment, volt, hogy megtapsoltak. Nekem ez a tanulás módja, keresem a határaimat, és belefér a perec. Szeretek eltervezni valamit, hinni magamban és küzdeni érte. Aztán leginkább belülről jön az öröm, hogy meg tudtam csinálni. A fejlődés, a tanulás kihívása tesz boldoggá.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Két témával foglalkozom most kiemelten, az egyik elemzőbb, a másik intuitívabb módon, de ugyanannak a dolognak vetületei. 

Egyrészt egy könyvön dolgozom a tudásterekről, ami a doktori dolgozatom alapján készül, NKA-s ösztöndíjjal. A munkahelyek és az oktatási terek változását, elméletét és szerkesztését mutatja be. Most fejezem be a kéziratot.

Másrészt az MMA hároméves alkotó ösztöndíjának keretében ugyanennek a témának a téri vetületeit vizsgálom: a váz, a keretrendszer kialakításának szabályszerűségeit. Itt hasonlóan az építészeti tervezési folyamathoz az ötlettől, skiccekkel, tervekkel, modellekkel készülnek a kompozíciók.

A kettő ott ér össze, ahogy a szervezetek, vagy tudásfeldolgozás beleköltözik a struktúrába, folyamatos interakciót provokál, miközben nagyon más időtávon működnek. Szeretem ezt a kettősséget, a képletszerű tiszta szerkesztés statikusságát, és az információ dinamikáját. Számomra izgalmas a nyíróerő, ami kialakul, ezt az együttműködést kell összehangolni.

Természetesen emellett folyamatosan jelen van a napi tervezés, az építészet, a belsőépítészet és a termékfejlesztés.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

A fenti válasz összefügg ezzel: szeretném ha a könyv jövő őszre elkészülne, még hátravan a grafikai munka és a kiadás. Az MMA-s ösztöndíj 2022 őszéig tart, itt egy kiállítást és egy albumot szeretnék összerakni a létrehozott anyagokból.

A tanulságokat pedig továbbra is be szeretném építeni a minusplusos munkákba, esetleg kiterjeszteni más irányokba. Ahogy egy korábbi kérdésnél említettem, az összegzés mellett előre tekintek, azt gondolom, hogy a tudás átadásának is eljött az ideje: hosszabb kihagyás után újra foglalkoznék tanítással valamilyen formában.

Emellett persze csinálni szeretném a tervezést, egyre inkább olyan épületekkel, amikbe integrálhatóak ezek a gondolatok. Nagyon sok más projekt is fut a Minusplussal és partner cégekkel: termékeket fejlesztünk, többek között világítótesteket és paravánrendszert.

Mit üzennél a megbízóknak?

Az együttműködés fontosságáról és a nyitottságról üzennék. Az építőiparban a status quo megkérdőjelezése, és a folyamatok újragondolása nélkül épülnek hatalmas beruházások eredendően hosszú élettartamra, rettentően nagy erőforrásigénnyel. A gyorsan változó és kiszámíthatatlan igények miatt azonban sem a tervezés, sem a mű nem tud befejezett lenni. Sokkal inkább nyitott folyamatként – hosszú távú együttműködésként kellene működni.

A Minusplus alapértékei között szerepel az együttműködés, de csak néhány esetben találkozunk azzal a stratégiai együttgondolkodással, és mellérendelt helyzettel, ami párbeszédet indít a térről, a keretet teremtő struktúráról. Nyitottan kell gondolkodnunk, ami azzal jár, hogy sokszor meg kell változtatni a bevett munkamódszereket. Ez a kísérletezés nemcsak a tervező részéről, hanem a megbízó oldaláról is elengedhetetlen.

A PTE ÁOK újragondolásaként született Campus Cooperationis tanulmányunk a végeredményt, az együttműködés menetét, sőt, a terv műfaját is nyitottan kezelte: egy integratív víziót és egy adaptív folyamatot épített fel. Ez csak úgy tud működni, ha a megrendelői oldalon is nyitott és jövőbetekintő szemlélettel találkozunk, amiben éles kísérletként kezeljük az együttműködést.

Egy könyv, amit mindenkinek ajánlanál? 

Salingertől a Franny és Zooey, és a Teddy a Kilenc történetből gimis korom óta meghatározó írások. Nekem a tökéletességre törekvésről, Isten kereséséről és az odavezető mindennapos tevékenységekről szólnak. Pár éve olvastam egy életrajzot Salingerről, ami nagyon felkavart. Egyrészt plasztikusan bemutatta a háború értelmetlenségét, de leginkább elgondolkodtatott a mű és az alkotó viszonyáról és árnyalta a fejemben élő írói mítoszt. 

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

A Minusplus génjeiben a kezdetektől fogva benne van az együttműködés, a kétezres évek elején több tucat pályázatot csináltunk magyar mesterekkel, aztán a Kormányzati negyednél Kengo Kumával, a Prezinél a Genslerrel, a MOL-toronynál a Kinzóval dolgoztunk, dolgozunk együtt, ezek mindegyike nagyon élvezetes és tanulságos volt. Egy pragmatikus csapat, mint az MVRDV nagyon érdekelne, és a rétegzettség szellemében kíváncsi lennék, arra is, hogy a Lacaton & Vassalnál hogyan alakul ki a koncepció, és miként áll össze egy tervezési folyamat.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Fiatalokkal.

Szerk.: Sütöri Laura