Emberek/Interjú

10+1 – Valkai Csaba DLA

2021.12.17. 17:44

"Korábban voltak pontosan megfogalmazott céljaim, amiket vagy nem értem el, vagy mire odajutottam, már nem jelentettek annyit, mint az odavezető út elején. Ma inkább úgy látom, hogy jobb a velem szembejövő lehetőségekre figyelni, és inkább arra összpontosítani, hogy megfelelően válasszak ezek közül." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Valkai Csabával készítettünk interjút. 

Valkai Csaba 2000-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, diplomamunkájával önálló kiállítóként képviselte Magyarországot az I. Rotterdami Építészeti Biennálén. Kis Péter alkotótársaként jegyzi a Mies van der Rohe-díj shorlisted kategóriába jutott, Ugo Rivolta-díjas pesti Práter utca 30-32. néven ismert szociális társasházat, Dévényi Tamás és Kis Péter alkotótársaként pedig az Icomos-díjas budai Rácz Fürdőt. Nevéhez fűződik a Vedres György-díjjal elismert pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskola épülete is. 2010-ben az Magyar Építőművészek Szövetsége „Év fiatal építésze" díjjal tüntette ki. 2003-tól 2010-ig tanított a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékén, 2008 és 2018 között pedig a néhai Corvinus, majd Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar Településépítészeti Tanszékén, ahol 2017 és 2018 között megbízott tanszékvezető is volt. DLA fokozatát 2014-ben szerezte Kiegészítések – a folytatás építészete című írásával. 2010 óta önállóan és más építészekkel, a Budapesti Műhely és az Arkt Építész Stúdió csapatával együtt is dolgozik. Családjával Szentendrén él.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

A szépség megjelenítésének lehetősége.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Ha valamit rendesen át kell gondoljak, felmegyek a kutyánkkal Pap-rétre. Van ott egy aszfaltos erdei út, amit általában fakitermelők használnak, ezért egy szakaszát rendben összerakott, jelzett falerakatok szegélyezik. Megfigyeltem, az út hossza épp elég ahhoz, hogy odafele végezzek a dologgal a fejemben. Lehet, az agyam már előre tudja, mennyi ideje van? Nem tudom. Minden esetre, ahogy az út enyhén felfelé visz, van benne egy hirtelen balkanyar, ami egy kis kiszögellést formál a leszakadó hegy oldalában. Innen a tér megnyílik, feltárulkozik az erdei táj, a szemben lévő sűrűn benőtt hegyoldallal. Ezt vizslatjuk egy ideig Pipával, figyelve a csendet, amit néha a fülesbaglyok vijjogása szakít meg. 

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Alapvető. Minden munkám lényege e két fogalom kapcsolatának felszínre hozása, és megfogalmazása az adott helyen. Minden építést csak kiegészítésként tudok értelmezni, ezért számomra elsődleges, hogy minél jobban megértsem azt a környezetet – legyen az művi vagy természeti –, amibe akár csak egy kis léptékű tárgyat kell belehelyeznem.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

A tömörkényi ravatalozó átalakítására. Talán, mert első munkám volt, s mert édesapámmal dolgozhattam együtt. A feladat kapcsán először kellett szembenéznem az elmúlással, mint az életet meghatározó, annak elengedhetetlen részét képező valósággal. Mikor először jártam ott, megragadott, ahogy a faluszéli temető melletti kukorica tábláit ringatja az alföldi szél. Arra gondoltam, hogy ez a látvány, ez a csak alig mozgó állókép, mint ravatali háttér, megfelelő lehet. Ezt fellelve, s benne elmerengve, a gyászoló megnyugvást lelhet, legalább a ceremónia ideje alatt. Ma úgy gondolom, ekkor kezdtem megérteni az építészet lényegi szerepét, pontosabban azt, amit én az építészettel kezdeni szeretnék.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Sikernek élem meg, mikor a kislányom a házunkba tervezett bútort úgy használja, ahogy nekem eszembe sem jutott. Sikernek élem meg azt is, hogy volt és van is néhány ember a környezetemben, akivel, ha úgy adódik, együtt tudok gondolkodni egy építészeti problémáról. És sikernek éltem meg, amikor tanítottam, hogy azok a srácok, akikkel két-három Hellowood tábort végigcsináltunk – Halles, TállyolóTarczalplatz – valamilyen titkos becenéven beszéltek rólam.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Egy egyszemélyes lakóház tervezése kapcsán most lehetőségem nyílt arra, hogy a nagyon közel lévő, csak egy kevéssel a földfelszín alatt nyugvó, ún. csúcshegyi római villa romjának mai jelentőségével foglalkozzak. A néhai gazdaság kisléptékű, kívülről szerény megjelenésű központja gazdag stukkódíszekkel megfogalmazott fürdőtereket rejtett magában. Az foglalkoztat, hogy ez az évezredes, de mára letűnt fürdőkultúra átmenthető-e a jelenbe, s ha igen, hogyan tud az általam tervezendő ház és kert esszenciájává válni.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Nehéz kérdés, ilyenekkel általában nem foglalkozom, a banalitásokon túl. Korábban voltak pontosan megfogalmazott céljaim, amiket vagy nem értem el, vagy mire odajutottam, már nem jelentettek annyit, mint az odavezető út elején. Ma inkább úgy látom, hogy jobb a velem szembejövő lehetőségekre figyelni, és inkább arra összpontosítani, hogy megfelelően válasszak ezek közül. 

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Próbáljanak a másik bőrébe bújni, legalább egy rövid időre.

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Személyekhez ragaszkodó típus vagyok. Ha könyv, akkor Murakami Haruki, ha film, akkor Milcho Manchevski vagy Suzanne Bier, ha zene akkor Low Roar, vagy éppen Morrissey.

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen?

Nem feltétlenül gondolom, hogy együtt kellene dolgoznom azokkal a külföldi építészekkel, akiknek a munkásságát figyelemmel kísérem, esetleg hatnak rám. Felteszem, nem is tudnék, elsősorban az irántuk érzett tisztelet súlya miatt. Talán épp a távolság adja a gazdag táptalaját annak, hogy vissza-vissza tudjak térni hozzájuk, így olyanokhoz is persze, akik már nem élnek, de számomra meghatározót építettek. Peter Märklit az alkotói alapállásáért, Gion Caminadát a hagyomány továbbírásáért, Paolo Zermanit a szikár fogalmazásmódjáért, Loius Barragánt pedig a fegyelmezett plaszticitásáért kedvelem különösen.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Fábián Gáborral.

Szerk.: Sütöri Laura