Épülettervek/Tervpályázat

A Kengo Kuma & Associates tervei alapján épülhet látogatóközpont Albániában

2023.05.03. 16:20

A tervezési helyszín az UNESCO világörökségi helyszínnek számító Butrinti Nemzeti Park területén, Albánia Jón-tenger partvidékén található, az ország egyik legfontosabb régészeti lelőhelyének közelében. Az új központ a látogatók fogadásán kívül oktatási fórumként és közösségi találkozóhelyként szolgálhat.

Az évezredek óta rendkívüli helyként elismert Buthróton kivételes kulturális vonzerővel és vizuális adottságokkal rendelkezik, amely a műemlékek és a látványos, érintetlen természeti környezet ritka kombinációjából ered. A tervek szerint az új központ a tágabb értelemben vett nemzeti park kapuja is lesz, így kontrollálva és hozzáférhetővé téve a kulturális és természeti kincset a növekvő látogatószám mellett.

Az anonim módon döntőbe jutott pályaműveket helyi és nemzetközi szakértőkből álló zsűri bírálta el, köztük a Butrint Management Foundation (BMF) képviselői.

A Kengo Kuma által vezetett győztes csapat a látogatóközpontot két épületrészből képzelte el: a hegy egy magasabb pontjára a csodálatos panorámára nyíló kaput, míg a tó partjára, a régészeti helyszínre egy nyilvános platformként működő látogatóközpontot tervezett. A pályamunka ikonikus karakterét az elnyújtott háromszög alakú tetők játékos formálása nyújtja, mely esztétikai minőségén túl lépcsős közösségi térként és kilátóként találhatja meg funkcióját. A tetők mészkőből készülhetnek, melyeket Albánia gyönyörű kőemlékei, kapujai, hídjai, valamint a környező természetes sziklaalakzatok ihlettek.

A projekt tervezése során a helyben beszerezhető anyagokra – a faszerkezet mellett döngöltfalat alkalmazhatnak – támaszkodtak, a természetes szellőztetőrendszer és az esővíz összegyűjtése révén a központ a fenntarthatóság elveit figyelembe véve valósulhat meg.

“A zsűrit lenyűgözte a győztes csapat szenvedélyes és átgondolt terve, mely mély kapcsolatban áll az albán kultúrával és emlékezettel. Úgy véljük, hogy Kengo Kuma terve globális, univerzális és időtlen nyugalmat sugároz, de a természetessége teljesen helyspecifikus. Megvan benne a potenciál, hogy ikonná váljon, gratulálunk a csapatnak a víziójukhoz. Mi is osztozunk az örömben, és alig várjuk, hogy megvalósítsuk közösen."A bírálóbizottság

A Tokióban és Párizsban jelenlévő Kengo Kuma & Associates olyan kiemelt jelentőségű projektek megvalósításáért felelt korábban, mint a 2020-as nyári olimpiai játékokra tervezett Tokiói Nemzeti Stadion vagy a skóciai V&A Dundee designmúzeum. A Nyugati pályaudvar tervpályázatán az M-Teampannonnal közösen benyújtott tervük megvételt nyert.

A másik három döntőbe jutott csapatot a Lahdelma & Mahlamäki Architects (Finnország), Philippe Prost / PPAA (Franciaország) és a William Matthews Associates (Egyesült Királyság) vezette. Philippe Prost irodájának munkája kapcsán a zsűri kiemelte a projekt érzékenységét és eleganciáját, különösen a meglévő tájba való finom integrációját.

Buthróton nevezetességei közé tartozik az ókori színház, a római fórum és egy jól megőrzött mozaikburkolattal ellátott kora bizánci keresztelőkápolna, valamint más hellén, római, bizánci, anjou, velencei és oszmán kori műemlékek.

A tágabb értelemben vett nemzeti park dombokkal, tavakkal, vizes élőhelyekkel, mocsarakkal, síkságokkal, nádasokkal és part menti szigetekkel rendelkezik. 2020 júliusában Albánia kormánya integrált kezelési tervet hagyott jóvá a terület védelmére és a fenntartható és környezetbarát közösségi turizmus előmozdítására. Az új látogatóközpont a tervek szerint 2025 szeptemberében nyílik meg.

 

Forrás: Malcolm Reading Consultants