Közélet, hírek

Átadták az Év háza 2013 pályázat díjait

2013.10.09. 13:01

Dévényi Tamás építész H háza nyerte az idei Év háza díjat: a zsűri egybehangzó véleménye szerint [...] „az épület formavilága, alaprajzi elrendezése a paraszti építészet tömörségét, tisztaságát idézi, amely a magas szintű megvalósítással párosult.” Különdíjat kapott Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva és Móser Balázs szigligeti nyaralója, valamint Borsos Ágnes és Bachman Zoltán kővágószőlősi hétvégi háza. A díjátadón Fekete György, az MMA elnöke bejelentette, hogy 2014 az Építészeti Nemzeti Szalon éve lesz.

A díjátadón Fekete György, az MMA elnöke bejelentette, hogy a magyar kultúra négy éven át futó "Nemzeti Szalon"-jai (képzőművészet, iparművészet, építészet és fotóművészet) közül - jelentős költségvetési támogatással - 2014-ben az építészettel kezdenek, s erről magával a miniszterelnökkel állapodott meg október 6-án. Az Építészeti Nemzeti Szalon eseménysorozata társulni fog a Szmodits Júlia által vezetett Ybl Egyesület, s az egyesület által már évekkel korábban kezdeményezett Ybl Emlékévvel. Fekete György kérte a jelenlevők és valamennyi építész szakmai szervezet, társaság, oktatási hely, tanszék támogatását ehhez a nagyszabású eseménysorozathoz. "Soha ilyen Magyarországon még nem volt. A segítségeteket kérjük, a türelmeteket kérjük, a szereteteteket kérjük." - mondta Fekete György beszédében.



A Magyar Építész Kamara különdíját egy szigligeti nyaraló kapta, építészek: Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva, Móser Balázs, míg a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját egy a Kővágószőlősön található hétvégi ház nyerte el, építészek: Borsos Ágnes, Bachman Zoltán.


„Idén a szokásosnál később írtuk ki a pályázatot, addigra már számos telefont kaptunk: keresték az építészek a pályázatot. A beadott épületek száma és színvonala mellett utóbbi is bizonyítja, hogy az Év háza mozgalom újraindulása óta eltelt 6 évben a pályázat ismét elfoglalta az őt megillető helyét az építészeti közéletben.” – mondta el Szoják Balázs építész, a díj kurátora. Idén újabb 32 épület került az évről évre változó összetételű elismert szakemberekből álló zsűri asztalára. A pályázat a Belügyminisztérium mellett a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és az Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével került kiírása.


Év háza 2013: Racionalitás, tisztaság, átláthatóság

Részlet a Dévényi Sándor, a zsűri elnökének az idei Év háza nyertes épületének méltatásából: „Racionalitás, tisztaság, átláthatóság. Nyugalom, őszinteség, rend. Egyszerűség, szűkszavúság, harmónia. Ilyen és hasonló fogalmak jutnak eszünkbe Dévényi Tamás sóskúti lakóházának tanulmányozása során! A forma a végsőkig, a paraszti építészet tömörségéig leegyszerűsített. Hasonlóképpen az alaprajzi elrendezés is a háromosztatú tér tiszta szerkesztését idézi. Homlokzatán csak két anyag, a fa és a fém használata dominál. Mindezek rendkívüli szuggesztivitást kölcsönöznek az épületnek.”



Az 500 000 forinttal járó fődíjat, az egyenként 100 000 forinttal járó két különdíjat és a további 3 dicsérő oklevelet, valamint a támogatók ajándékait Szoják Balázs és Dévényi Sándor, a zsűri elnöke adta át. A díjazottaknak Dr. Szaló Péter, a Belügyminisztérium Területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke valamint Sáros László György DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke gratulált.

A dicsérő okleveleket kapták:

  • Börzsei Tamás, csobánkai családi házáért,
  • Kalmár László, Zsuffa Zsolt, Rose Balázs egy Budapesten megépült családi ház tervezéséért,
  • Kovács Zsolt György, Beránková Jana és Kovács Dávid pécselyi nyaralóépületükért.


A magyar építészet sokszínűsége idei 10 épülettel

Ahogyan eddig is, az Év háza pályázaton való részvétel a Magyar Építőművészek Szövetsége jóvoltából a Visegrádi Négyek Családi Házai kiállításon szereplés lehetőségét is biztosította, amely az építészek számára külföldi bemutatkozási lehetőséget nyújt. Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy a V4 Családi Házai kiállítás 10 magyar résztvevőjét az Év háza pályázat zsűrije választja ki. Ez volt a második olyan év, amikor a zsűri az első körben a pályázatra beérkezett 32 épület közül, második kör meghirdetése nélkül ezt meg tudta tenni. A zsűrizés során főleg arról alakult ki vita, hogy a Magyarországot képviselő 10 épület kellően reprezentálja a sokszínű magyar építészetet, a kiválasztott épületek segítségével valódi áttekintést adjon a magyar építészek munkájából.




A 10 magyar épület mellett a 10-10 cseh, szlovák és lengyel családi házat bemutató nemzetközi kiállítás hagyományosan Magyarországon, az Építészet Világnapján indul külföldi útjára.

A Visegrádi Négyek Családi Házai nemzetközi kiállítás magyar épületeinek tervezői:

  • Dévényi Tamás, H ház, Sóskút
  • Borsos Ágnes, Bachman Zoltán, hétvégi ház, Kővágószőlős
  • Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva, Móser Balázs, nyaraló, Szigliget
  • Börzsei Tamás, családi ház, Csobánka
  • Kalmár László, Zsuffa Zsolt, Rose Balázs, családi ház, Budapest
  • Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid, nyaraló, Pécsely
  • Ifj. Benczúr László, Weichinger Miklós, kétlakásos társasház, Budapest
  • Kovács Zoltán, tornácos ház, Alsónémedi
  • Béres Attila, Balázs Jusztina, Hideg-ház, Kőszeg
  • Jánosi János, nyaraló, Tiszaug

Az Év háza pályázat filozófiája, hogy minden évben olyan építészek válasszák ki az Év házát, akiket a magyar társadalom és építész-társadalom elismer. Éppen ezért a szakmai szervezetek elnökei és az állandó zsűri tagok mellé minden évben meghívást kapnak az Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is. 2013-ban nemcsak az elmúlt évben, hanem az idei évben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is a zsűriben foglaltak helyet, ezáltal is emelve a pályázat színvonalát.

A két évente változó zsűri elnöke idén második alkalommal Dévényi Sándor DLA építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Társelnökök Noll Tamás a Magyar Építész Kamara elnöke, Sáros László DLA a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Díj kurátora voltak. Az zsűri tagjai az idén Ybl-díjat kapott építészek, dr. Bachmann Bálint DLA, Ferencz Marcel, Kravár Ágnes, Molnár Csaba, Sisa Béla, valamint Tóth Balázs, építész az ÉMI munkatársa, valamint dr. Tóth Elek, a BME egyetemi docense.

Idén harmadik alkalommal tette lehetővé a Baumit Kft. támogatása az Év háza díj kiírását.

A nyerteseknek ajándékait a Timex Magyarország Kft., az MM Import Kft. a Mitsubishi Motors Vezérképviselet és Ramada Hotel & Resort Lake Balaton biztosította.


Év háza 2013 nyerteseinek méltatása

Év háza 2013
Dévényi Tamás - H ház, Sóskút

„Racionalitás, tisztaság, átláthatóság.
Nyugalom, őszinteség, rend.
Egyszerűség, szűkszavúság, harmónia.
Ilyen és hasonló fogalmak jutnak eszünkbe Dévényi Tamás sóskúti lakóházának tanulmányozása során!
A forma a végsőkig, a paraszti építészet tömörségéig leegyszerűsített. Hasonlóképpen az alaprajzi elrendezés is a háromosztatú tér tiszta szerkesztését idézi. Homlokzatán csak két anyag, a fa és a fém használata dominál. Mindezek rendkívüli szuggesztivitást kölcsönöznek az épületnek. Ez a viselkedés nem tűri a tévedést, de mégoly apró humor megjelenését sem. A tájképi kert és a ház harmonikus együttest alkot.”

Dévényi Sándor DLA, a zsűri elnöke

Év háza 2013 MÉK különdíj

Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva, Móser Balázs, nyaraló Szigligeten

„Hagyomány és korszerűség ötvözete” - így jellemezhető tömören a Balaton-felvidéki nyaraló építészeti értékeinek összefoglalása. Az épület tájba illesztése, léptéke és tömege a régi korok tradicionális tudását, mintáit követi, míg szerkezetében, anyaghasználatában, plasztikájában és fénnyel való telítettségében a mai világ életérzését adja. Mesteri munka, amely mintaként szolgálhat arra, hogyan kell a táji környezetben viselkedni, tanulva az elődöktől és erre építve újat, mait alkotni.”

Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke

Év háza 2013 MÉSZ különdíj

Borsos Ágnes, Bachman Zoltán: hétvégi ház Kővágószőlősön

„Borsos Ágnes a Junior Prima Díj friss tulajdonosa ikonikus kis épülettel nyerte el a jelentős díjat és debütált építész szakmai körökben 2012-ben.
A Kővágószőlősi weekend-ház társalkotójával, Dr. Bachman Zoltán Kossuth-díjas tervezővel egy merész vállalkozásba fogtak.
Az építészek költői párbeszédet kezdeményeztek a tájba illesztés hagyományos és modern építészeti eszközeinek formai és tartalmi elemeivel. A végletekig absztrahált kortárs gondolati és formai vágyat az archaikus képlet egymásba-születés morfózisában, szinte annak keletkező pillanatában szemlélik, és emelik térbe sajátos őszinteséggel a gyökerekbe még-még megkapaszkodó XXI. századi létformát. Az egyedi kísérletező szuggesztív hatás képes mai, múltbéli és még ki nem mondott gondolatokat azonos időben közölni. A finom eleganciával lehelet könnyedén megtestesülő alkotás a pályázati mezőny legizgalmasabb jelensége.”

Ferencz Marcel, Ybl díjas építész