Az ismétlődés variációi – szociális lakótömb Antwerpenben

Tematikus hetünk keretében ezúttal Belgiumba látogatunk, hogy megnézzük, milyen egy korrekt, önkormányzatilag támogatott, szociális lakhatási beruházás. A BULK Architecten Eric Sasse-társasháza bár tipológiai és formai szempontból nem hoz újat, érzékletesen szemlélteti, hogy milyen lehet egy olyan lakásrendszer, amely tisztességes lakhatást képes biztosítani.

A helyszínen…

…a kerékpáromat mégsem zárom le, a ház nagyobb, mint gondoltam. Fakósárga tömb az antwerpeni eget beborító halványszürke felhők alatt. A langyos tengeri szélben körbebiciklizem a blokkot.

Az épület körüli utcaburkolatokat most fejezik be a munkások. Frissen elkészült ház; nem túl sokat tudni róla, jóformán előzetes ismeretek nélkül kezdem meg a homlokzatok felfedezését. Ami elsőre szemet szúr, hogy az épület külön egységekből áll, négy toronyból a sarkokon (kettő-kettő egymással összekötve), és két raktárszerű, hosszú sorházból. Az egyszerű formák és nagy méretek utcához való viszonya azt a kikötőbéli hangulatot és tágasságot árasztja, ami az egész várost megtölti a tenger közelségének érzetével. A tornyot és sorházat magas, félköríves bejárat fogja össze, amely a nagyméretű fedett biciklitárolót és két kisebb udvart magába foglaló belső utcára nyílik.

Gyorsan kiderül, hogy ez a kapuval megerősített kapcsolódási pont az épület legszebb része. Az ugrások (négy, kettő, majd hat szint) méreteivel, a nyílások formáival (négyzet, téglalap, félkör, kör) való precíz egyensúlyozás finom összhangot eredményez. A téglaburkolat és a nyílászárók a sarkon puhább árnyalatra váltanak, a belső és külső homlokzatokat még inkább saját egységekké erősítve. A belső utca piros burkolata, a sötétzöld növények a beton magaságyásban szépen teszik otthonossá az atmoszférát, jelezve a terület félprivát voltát. A biciklitároló födémét és attikafalát egybefüggő betonelem fogja össze, amely így óriásinak hat, és lebegő hatást eredményez. A tárolók belsejébe kör alakú felülvilágító juttatja a fényt, ez visszacsatolás a lépcsőházi körablakokhoz.

A homlokzat többi része jól kezeli a nagy méreteket. A külső falak az utcához kétszintes, párkánnyal határolt, városi léptékű lábazattal kapcsolódnak. Az épületszerkezettani értelemben vett lábazat elemei köríves mélyedésekkel csatlakoznak a talajhoz, a tornyoknál szürke színüket a bejárati ajtók bélletei átfordítják az áthidalók szintjébe. Az áthidalók visszafogott, de talán pont emiatt szimpatikus játéka finoman definiálja a szinteket. Az ablakkeretek osztásainak variációi, és a Belgiumban már sok házon látott befalazott ablaknyílások tovább szofisztikálják az áthidalókkal elkezdett homlokzati variánsokat. Az eltérésék aprók, de mindegyik egységnek saját karaktert kölcsönöznek.

A sarkokon függőlegesen felfutó loggiák sötétje szépen emeli ki a tornyokat. Az erkélyek, korlátok, vasalatok újdonságot nem jelentő, de igényes kivitelezésű elemek az épületen. A sorházak felső két emelete függőlegesen tagolt, látványuk szemünket úgy vezeti, mint amikor végighúzzuk a kezünket egy sok oszlopos kerítésen. A homlokzat ezen az oldalon elsőre nagyon szikárnak hat (teljes hossza több, mint 72 méter), azonban mindkét végén torony emelkedik, ami a raktárszerű tömeghez kapcsolódva meglepően jól oldja a sorházak monotonitását, furcsán szép kompozícióba rendezve a hosszanti oldalát a tömbnek. A bejáratok könnyen felismerhetőek, sötétzöld színt kaptak a többi nyílászáró fehér színével szemben, a fal külső síkjától itt is bélletesen visszahúzódnak.

A homlokzat viselkedése méltóvá teszi a házat a környezetéhez: Hoboken városrész azon részén járok, ahol pár két világháború között épült szociális lakótömb sikeresen ötvözte magában a 19. század végi építészet és a modernizmus kezdeti jegyeit. A lakókomfort és az együttélés kérdéseit komolyan vették ezek a házak, finom homlokzati és alaprajzi megoldásokkal épültek meg. Az Eric Sasse épület helyén is egy hasonló motivációkkal, csak később, 1952-ben, rossz minőségben, és a többi épülethez képest elavult térszervezéssel felépített tömb állt, ennek helyén épült meg a Bulk Architects terve. Az építészek megőrizték az eredeti kontúrt, a tömböt felosztották több részre, az elválasztás és egység kérdéseit fejtegették a tervezés során. De erről már náluk, fél órányi biciklizésre a helyszíntől, a Joseph Deckerslaan-i brutalista irodájukban beszélgettünk.

Az irodában…

…az egyik alapító tag, Tom válaszol kérdéseimre. Először a számokat beszéljük át: az egész folyamat 2014-től 2023-ig tartott, a régi épületben 194 lakás (a legtöbb két hálós), az újban 119 lakás kapott helyet, ezek közül sok viszont három vagy négy hálós. A tornyokban lévő lakások egy és három hálószobás variációk. Jó látni, hogy mindegyik lakásban van hely egy normális méretű mosókonyhára, amely néhol az étkezőt választja le a nappaliról, néhol a konyhát az étkezőről, néhol hagyja szabadon, egyben létezni ezeket a tereket. Vannak lakások loggiával, vannak lakások erkéllyel, vannak lakások erkély vagy loggia nélkül.

A sorházak duplexek, kétszint magas, négyhálószobás lakások, melyekből kettő van egymáson. Elsőre kicsit bizarrnak hat, ahogy az egy lakáson belüli lépcsők közrefogják a felső lakáshoz vezetőt, ráadásul a központi lépcső a harmadik emeleten is kapott egy ajtót a duplexek hálószobáihoz, ezt a tűzvédelmi előírások indokolták. Hasonló okokból nem kaphattak olyan bejárati ajtót a lakások, amely közvetlenül az utcához kapcsolódik, így alakult ki ez a lépcsős rendszer. Érdekesség, hogy szintenként a funkciók nappali-háló-háló-nappali sorrendben váltják egymást, ami jól működhet kopogóhang-védelem szempontjából.

Az alsó lakásokhoz saját, sövénnyel elkerített és fákkal beültetett kert (a tervezők eredeti terve egy közös kert volt, de ezt a tervezés során elvetették), a felsőkhöz a kert irányába néző terasz tartozik. Az épület alatt mélygarázs kapott helyet, kivéve a kertek alatti részt, a fák gyökerei így nem fognak akadályba ütközni. A négy torony és a két sorház szimmetrikusan, téglalap alakban zárja közre a belső kertet. Az igényesen kivitelezett téglaburkolatot a korai károk megelőzése és az alacsonyabb fenntartási költségek, hosszútávú költségbecslés miatt választották. A harsány színek kerülésével a mindenkinek való megfelelést keresték, a burkolat és a nyílászárók színeinek váltakozása tagolja a közösebb és privátabb használatú részek rendszereit.

A tornyok és a duplexek között kialakuló belső utcát elhatárolták a külső környezetétől: a kapun lévő bejárati ajtó automatikusan zárul, így a kis terület csak a lakókhoz tartozik. Ezt a kinti világtól való elválasztottságot szimbólumként sűríti magába a fehérre festett acélkapun elhelyezett, túlméretezett zárszerkezet. A belső utca teresedései direkt nem nagy méretűek, egyedüli igazán közös tér a biciklitároló (a szimmetria miatt ebből is kettő van, tehát igazából egy tér sincs, ahol az összes lakó megfordulna).

Ennek a miértjeit Tom gyorsan megmagyarázza: a tervezés során nemcsak az anyagi források, hanem a lakások száma, típusa, a helyiségek, négyzetméterek, és a téralakítás bizonyos aspektusai is adottak voltak. Ezeket a Woonhaven Antwerpen nevű szociális lakásépítő vállalat határozza meg. Ez a vállalkozás felelős az antwerpeni szociális lakások építéséért, fenntartásáért, és felújításáért. Az ő kérésük volt, hogy az épületen belül ne legyenek nagyméretű közös használatú területek, mivel nem akarták megadni annak a lehetőséget, hogy magukra hagyott „senki földjei" jöjjenek létre. A találkozás terét kiszervezték a házon kívülre, erre az épület melletti park és játszótér biztosít helyet (ezt szintén most építették újjá, nem a Bulk tervezésében). A tervezőkre az a feladat maradt, hogy az épületben a nagy tömeg ellenére minden család, lakó számára otthonosan, könnyen belakható és könnyen személyessé formálható tereket hozzanak létre. A nagy épület a kis részletekből profitál igazán: a tudatosan végigvitt tagolás, a gondosan kigondolt részletek és anyagok ruházzák fel az otthonná válás lehetőségének minőségével. A sok kis változtatás, amelyek az eltérő típusú lakásokat megkülönböztethetővé teszik, az egészet szemlélve egységes képpé állnak össze, elegáns kisugárzással ruházva fel a tömböt. (31)

Ezután kicsit beszélgetünk még az irodáról. Tom elmondja, hogy a belga „klimatikus viszonyok" kedveznek az építészetnek. Antwerpenben, amit egy óriási kikötő (a második legnagyobb Európában) és egy falu összeütközésének lát, különösen jól mennek a dolgok, mert minden közel van, könnyű élni és találkozni, mindenki ismer mindenkit. Az antwerpeni építészi hozzáállás érdemei közül a kulturális érték- és időtállóságot, és a változásra való képességet emeli ki. Ha új szociális lakások épülnek, a tervezőket mindig pályázat keretein belül választják ki, szerinte ezek azok az események, amelyek a legjobban összetartják az antwerpeni építész irodákat. A szociális lakhatás kérdéseiről a Woonhaven, a főépítész (Baumeister), és a pályázó irodák közös diskurzusai döntenek. A régi mondás – miszerint „minden belga egy téglával a hasában születik" – nemcsak az építés és kézművesség szeretetét, hanem a lakozás kérdéséhez való empatikus hozzáállást is jelenti.