A közelgő Építészfesztivál első napján szakmai konferenciát szervezünk az ABUD - Advanced Building and Urban Design szakembereivel közösen, hazai és nemzetközi felszólalókkal, mely egyfajta lezárása lesz az Építészfórumon futott Természet-alapú megoldások cikksorozatnak. A konferencia kapcsán, de jóval átfogóbb – ha úgy tetszik, holisztikusabb – kérdéseket érintve beszélgettünk az ABUD-ot vezető Dr. Reith Andrással, melyből az is kiderül, miért állítja azt, hogy ha tehetné, már holnaptól betiltaná az új épületek építését.
Építészfórum: Kezdjük azzal, hogy mesélj egy kicsit az ABUD indulásáról. Hogyan kezdődött a cég története?
Reith András: Az egész onnan indult, hogy a korábbi cégemben, a Mérték Építészeti Stúdióban [ma: Paulinyi & Partners] létrehoztunk egy kisebb divíziót, ahol két fiatal kollégával, Gelesz Adriennel és Hornung Andrással kezdtünk el együtt dolgozni.
Az volt az elképzelés, hogy egy olyan speciális céget hozzunk létre, ami elsősorban homlokzattervezési kérdésekre fókuszál.
Ez viszonylag rövid időn belül elmozdult olyan irányba, hogy Hornung András vitte a homlokzatos kérdéseket, Adrienn pedig a sokkal holisztikusabb fenntarthatósági kérdésekkel kezdett el foglalkozni. Elvégzett olyan képzéseket, amelyeknek köszönhetően részt vettünk Magyarország első LEED minősítésű épületének megvalósításában, és aztán elmélyült más környezettudatos minősítési területekben is, és a környezettudatos tervezés épület- és városi léptékében is.
ÉF: Amikor ezt ti elkezdtétek, akkor volt már hasonló Magyarországon?
RA: A téma aktualitását az adta, hogy ez idő tájt tervezte a Finta iroda a K&H bankot. A beruházó felkért minket, hogy kísérjük végig az épület teljes homlokzatkialakítását, az első skiccektől kezdve a kivitelezésen keresztül az átadásig. A TriGranit részéről, Borzásiné Danilovics Anikó személyében fantasztikus projektvezetője volt ennek a munkának, akivel nagyon jó munkakapcsolatban voltunk, és ott merült fel először, hogy ennek az épületnek lehetőleg minél magasabb szintű LEED minősítése legyen a későbbi végfelhasználói igények miatt. Én ekkor már a HuGBC-ben aktívan tevékenykedtem, aminek később az elnöke is lettem, és ezen a kapcsolati hálón keresztül szerződtettünk le Amerikából egy magyar származású LEED szakembert, akivel elkezdtünk dolgozni az épület minősítésén. Ehhez kapcsolódóan alakult ki bennem, hogy erre valószínűleg itthon is igény lesz, és elkezdtünk a környezettudatos minősítésekkel mélyebben is foglalkozni.
Gelesz Adriennel 2012-ben hivatalosan is megalapítottuk az ABUD-ot.Az első alkalmazottunk az a Bélafi Zsófia volt, aki most már a BME-n adjunktusi rangban van – ő egy csodálatos, külföldön is elismert, tudományos karriert futott be. Az ABUD-ban mindig is cél volt, hogy az ott dolgozó, alkotó emberek mind gyakorlati, mind elméleti és tudományos területen képezhessék magukat. Ezt mindig is támogattuk, legyen szó anyagi erőforrásról vagy kapcsolati tőkéről.
A válság után 2012-re hihetetlenül megnőtt az igény arra, hogy az energiahatékonyság és környezettudatosság hangsúlyosabban jelenjen meg a fejlesztésekben. Sok esetben azonban azt láttuk, hogy a környezettudatosság nem lépett túl a marketing szintjén, nem valósultak meg valódi, előremutató fejlesztések. Szerencsére sikerült olyan projektekben is részt vennünk, ahol a környezettudatosságot elég komolyan gondolták a beruházók.
Már ebben a korai időszakban kezdett kialakulni az ABUD három fő pillére.
Az egyik, hogy továbbra is piacvezetők vagyunk zöld épületminősítések terén, ami azt jelenti, hogy LEED, BREEAM, WELL és DGNB minősítésekkel foglalkozunk nemcsak hazai, hanem külföldi piacokon is. Emellett nagyon erős a mérnöki-tanácsadói – pontosabban ez most már nem csak mérnöki, hanem általában tanácsadói lábunk is. Nemcsak energetikai tervezéssel, energiamodellezéssel, vagy napfényszimulációval foglalkozunk, hanem szociális vagy gazdasági kérdéseket érintő kutatással és tanácsadással is. Emellett ami talán a legérdekesebb és némileg unikális, az a kutatás-fejlesztési projektekben való európai és globális részvételünk. Ezek döntő többsége nagyon komoly nemzetközi kooperációval megszülető projektet jelent. Részt veszünk pozitív energiás városrészek fejlesztésében, épületek mélyfelújításának optimalizációjában, vagy az ezekhez kapcsolódó műszaki fejlesztésekben és különböző döntéshozatalt segítő platformfejlesztésekben, hogy csak pár példát említsek.
Egy magyar cég megbízásából végeztünk olyan homlokzatrendszer-fejlesztési kutatásokat is, aminek érdekessége, hogy egy homlokzatba integrált transzparens napelemrendszert fejlesztettünk, ennek különböző smart jegyeivel együtt. Olyan kérdéseket vizsgáltunk meg, hogy hogyan kommunikálegy homlokzat az épületfelügyelettel és ennek milyen hatásai lehetnek az épület energetikai hatékonyságára, hogyan segítik elő az alacsony üzemeltetési költségek elérését.
De sok más fejlesztésünk van, melyek ezeknél jóval nagyobb léptékűek, és nem csak műszaki jellegűek. Ide tartoznak például az energiaközösségek különböző szintű kutatásai, mely következtében ezen a területen komoly tudományos publikációs tevékenységet folytatunk. Az egyik legnagyobb folyamatban lévő kutatást végezzük Európában, ami egyrészt az energiaközösségek szabályozási beágyazottságát, másrészt a gyakorlati tapasztalatok összegyűjtését jelenti. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán ki tudtunk írni egy ösztöndíjrendszert, melynek köszönhetően az ottani hallgatók és kutatók bevonásával folyik ez a kutatás.
ÉF: Hogyan változott meg a hazai és nemzetközi építészeti diskurzus azóta, amióta elkezdtétek ezt a tevékenységet? Az elmúlt években egyre több szó esik a klímatudatosságról, fenntarthatóságról, ebben milyen mozgásokat látsz?
RA: Úgy gondolom, hogy papíron nagyon komoly változások vannak, de valójában azért ezek a lépések kisebbek, mint ahogyan azt sokan láttatni szeretnék. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni a magyar piacon, az első építészeti pályázat, amit Paulinyi Gergellyel közösen készítettünk, a Haller kapu tervpályázata volt. A pályázati zsűri a fenntarthatósági lapra élces megjegyzésként azt mondta, hogy ez nem egy gépészeti, hanem építészeti pályázat – mindezt azért, mert természetes szellőzési és bevilágítási koncepció is megjelenítésre kerülta tervlapon. Ez a szemlélet megváltozott azóta, legalábbis a szlogenek és a nagy kinyilatkoztatások terén biztosan – a fenntarthatósági elemek ma már kötelező munkarészei a pályázatoknak. Az már más kérdés, hogy épp nálatok, az Építészfórum hasábjain jelent meg a kollégáim által végzett felmérés arról, hogy a pályázók mennyire veszik komolyan ezeket a fenntarthatósági szempontokat, azon túl, hogy a kiírásban megjelennek. Nem árulok el nagy titkot: a vizsgálat eredménye lehangoló volt. Próbáltunk ebben is progresszívek lenni és elég egyértelmű és konkrét javaslatokat fogalmaztunk meg, hogy hogyan lenne érdemes átalakítani a rendszert annak érdekében, hogy valós eredmények és valóban környezettudatos fejlesztések szülessenek az országban.
Megint csak egy példát említenék. Amikor a HuGBC elnöke lettem, viszonylag magas szinten sikerült tárgyalásokat folytatni arról, hogy a környezettudatos minősítések hogyan kerüljenek bele a kötelező magyar jogszabályrendszerbe, elvárás szintjén, legalábbis abban az esetben, ha állami vagy önkormányzati beruházások formájában megvalósuló projektekről van szó. Az akkori jogszabályalkotóval történt megbeszélések arra futottak ki, hogy kizárt, hogy ezek bevezetésre kerülnek, mert ez olyan felháborodást keltene a piacon, ami miatt semmi sem valósulna meg, vagy minden sokkal drágább lenne. Ehhez képest két éven belül eljutottunk oda, hogy a beruházói szabadpiacon nem lehetett már Budapesten "A" kategóriás irodát építeni úgy, hogy az ne próbáljon meg valamilyen minősítést elérni. Tehát az a progresszivitás, aminek jogszabályi oldalon meg kellett volna jelennie, egyáltalán nem történt meg.
Hosszú évekig támogattam ezeket a minősítési rendszereket, mert azt gondoltam, nagyon jó eszközkészletet adnak arra, hogy a megbízók, beruházók energiahatékonyabb vagy környezetbarátabb építési megoldásokat valósíthassanak meg. Ehhez képest mára azt látom, hogy a piac sajnos nagyon erőteljesen transzformálódott.
Ha valaki nem a zöld épületminősítő rendszerek legfelsőbb szintjére tör, akkor nagyon erőteljesen megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy nem greenwashing-ot csinál-e.
Valójában az alsóbb szintek eléréséhez mára már elegendő kisebb kiegészítésekkel ledokumentálni azt, amit egyébként is kötelezően meg kell valósítani. Tehát akkor mitől is lenne olyan borzasztóan előremutató és környezettudatos vagy zöld egy alsó kategóriás minősített épület?
ÉF: Hogyan lehetne szerinted változtatni azon, hogy ne csak greenwashingra használják ezeket a minősítési rendszereket?
RA: Ez valójában akkor fog megváltozni, ha a finanszírozási keretrendszer is megváltozik, és ebben nagyon jelentős változásokat látok. Több nagy magyarországi bankkal tárgyalunk és dolgozunk azon, hogy kialakítsuk a zöld finanszírozási rendszerbe és a zöld portfóliókba való bekerülés követelményrendszerét. Ugyanis a bankok rájöttek arra, hogy ha a különböző ingatlanalapokba és zöld finanszírozási rendszerekbe bekerül egy olyan ingatlan, ami csak elmondja magáról, hogy zöld, vagy környezettudatos, de valójában nem az, az elképesztő rizikót rejt magában. Abban a pillanatban, hogy a finanszírozási rendszer megváltozik, kénytelen lesz a piac valódi fenntarthatóságot produkálni, amitől jelenleg sajnos nagyon messze vagyunk.
Ez az egyik útja. A másik pedig az, hogy
szerintem nagyjából holnaptól meg kellene tiltani az új építéseket bizonyos épületkategóriákban és szektorokban.
Ezt demográfiai és egyéb adatokkal, komoly kutatási háttérrel alátámasztva merem kimondani Magyarországgal és első sorban Budapesttel kapcsolatban. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos speciális épületfunkciók ne épüljenek, de az épületállomány nagyon nagy részére igaz, hogy be kellene tiltani az új építéseket, vagy kizárólag olyan új építést megengedni, ami klímapozitív, magyarul nem csupán klíma neutrális, hanem az üvegházhatású gázok megkötésében is részt tud vállalni. Tehát nagyon magas kritériumrendszert kellene megszabni ahhoz, hogy egyáltalán új épületek épülhessenek. Természetesen ez nem azt jelentené, hogy megszűnne az építőipar vagy a tervezés, hanem máshogy kezdene el működni. Ehhez a máshogy működéshez kellenek az újrafogalmazott pénzügyi és jogi keretrendszerek.
Ha megnézzük azt, hogy Magyarországon az építési engedélyek száma és ebben az új építések aránya hogyan változott, akkor pillanatok alatt kiderül, hogy ezeknek az elmúlt évtizedekben nem sok köze volt a demográfiai adatokhoz vagy a valós hazai igényekhez. Sokkal inkább azt vehetjük észre, hogy a jogszabályi keretek és az ehhez kötődő finanszírozási keretek vagy befektetési dinamikák hogyan változtak.
Az adatokból gyönyörűen kiolvasható, hogy az üresen álló ingatlanállomány milyen hatalmas, és milyen iszonyatosan nagy szükség lenne az ingatlanállomány jelentős megújítására ahhoz, hogy a 2030-as vagy 2050-es klímacélokat egyáltalán valamilyen szinten meg tudjuk közelíteni, és ne kelljen az országnak és a kötelezetti oldalnak nagyon komoly büntetéseket fizetni.
Sajnos a politikai kommunikáció azon a szinten mozog jelen pillanatban, hogy hogyan kellene átalakítani az energetikai ellátórendszert, holott nem ez lenne az első lépés. Az első lépés az lenne, hogy csökkentsük az igényeket,ezt pedig úgy lehet elérni, ha egyrészt az ingatlanállomány és annak általános energetikai szintje javul, másrészt az iszonyatos energiaigénnyel és környezeti terheléssel járó pl.: beton - és más karbon intenzív építőanyagok - előállítása csökken. Abban a pillanatban, amikor új építés helyett épületfelújítás mellett döntünk, akkor nagyjából megspóroltam az épület CO2 lábnyomának 50%-át (egy zöldmezős beruházáshoz képest). Ez nem egy hardcore matek, viszonylag gyorsan fel lehet ismerni az ebben rejlő potenciált.
ÉF: Ha ezt már több piaci szereplő és ingatlanfejlesztő is belátja, akkor mi akadályozza meg az áttörést?
RA: Az ingatlanfejlesztők körében nagyon komoly profitorientáltság van, részben érthető módon.
Ugyanakkor a részvényesek nem vonnak párhuzamot saját magas gazdasági elvárásaik és az ezekből fakadó társadalmi következmények között. Másrészről pedig sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a hazai vezető ingatlanberuházók csak egy csekély része jutott már el a felelős társadalmi gondolkodás szintjére, ezt kivéve jellemzően extraprofit-orientáltság van.
Azt gondolom, hogy a hazai piacon nagyon komoly gondolatváltás lenne szükséges, de az is világos, hogy sok esetben más finanszírozási- és profitrendszert tenne csak lehetővé. Itt tudna bekapcsolódni az állam, mint szabályozó.
ÉF: Valahol ezzel függ össze az a gondolat, amit én legutóbb Lányi Andrástól hallottam, de sokan mások is hangoztatják, hogy az az ökológiai válság, ami most körülvesz bennünket, az elsősorban nem környezeti, hanem civilizációs vagy kulturális válság, és ilyen szempontból kellene változtatni. Tulajdonképpen akkor te is valami hasonlóról beszélsz az építészet, építőipar léptékén belül?
RA: Nagyrészben igen, erről beszélek. Bármennyire fáj vagy nem fáj, itt nem arról van szó, hogy a bolygó túléli-e ezt a dolgot, vagy sem, hanem hogy mi emberek túléljük-e, ha igen, hányan és milyen körülmények között. Ilyen szempontból, megmondom őszintén, nem vagyok túl optimista. Szerintem elég komoly problémával néz szembe az emberiség. Azt gondolom, hogy minél több embernek lesz ebben személyes tapasztalása, annál nagyobb esély lesz arra, hogy ténylegesen történjen valami. De ez annak a kérdése, hogy a környezettudatosságunk hogyan változik vagy nem változik meg. Lányi Andrásnak sokkal nagyobb rálátása van erre, mint nekem.
Azt látom kicsiben, tehát az épületekkel vagy az ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban, hogy sok esetben a rövidtávú célok felülírnak valós értékeket. Ezekre akár a saját szakmai munkám és tapasztalatom révén is tudnék példákat hozni, hogy politikai érdekek hogyan írtak felül valóban nagyon komolyan, fenntarthatóan végigtervezett és társadalmi közjót szolgáló projekteket.
Egyértelmű, hogy társadalmi felelősségvállalásra lenne szükség, amivel viszont az a gond, hogy a társadalom egy nagy massza – tehát majd én gondolok rá, de te tegyél érte, azzal, hogy az igényeidből lejjebb adsz. Oda kellene eljutni, hogy az egyén mit tehet. Nem véletlen, hogy minden egyes projektünkben keressük azokat az egyéni motivációkat, ami garantálja, hogy valaki egy projektet azon a szinten visz végig megbízói oldalon is, mint amit javaslunk.
Tanácsadóként részt veszünk Salzburg pozitív energiás szomszédságának fejlesztésében. Az a meglepő tapasztalatunk, hogy egy megfelelően optimalizált, általunk javasolt módszertan szerint végigvitt tervezés során az "A" kategóriás energetikai besorolás és a pozitív energiás lét között beruházói oldalon egészen pontosan 5%-os beruházási költségkülönbség van. Ha valaki jártas a fejlesztői világban, akkor tudja, hogy ez egy igen alacsony összeg. Jellemzően 10% körüli csak a tartalék, ami egy ilyen projektben van. Ezeknek a projekteknek a fejlesztése természetesen nem hagyományos fejlesztési módszertan alapján történik, amiben egyelőre más hazai cégnek tudomásunk szerint rajtunk kívül nincs valós projekt tapasztalata, de amint ez szélesebb körben is elterjed, annál nagyobb lesz rá az esély, hogy hazánkban is szép számmal valósulnak meg ilyen fejlesztések.
ÉF: Az Építészfórumon megjelent egy kollégáid által szerzett cikksorozat, mely természet-alapú megoldásokat mutatott be – és erről fog szólni az Építészfesztivál első napján megrendezett konferencia is. Ezek a természet-alapú megoldások nekem épp amiatt érdekesek, mert ebben látok egy olyan jellegű szemléletváltást, amiről eddig beszéltél, és ami összecseng azzal a paradigmaváltással, ami a humán és társadalomtudományok területén elterjedt az elmúlt években. Arra a poszthumán szemléletváltásra gondolok, ami kritikusan közelít az embercentrikus világképhez, amely azáltal, hogy szembehelyezi az embert a természettel, és attól különállóként képzeli el, lehetőséget teremt arra, hogy a természetre, mint kiaknázható erőforrásra tekintsünk, megalapozva ezzel az ökológiai válság ideológiai alapjait. Te hogyan vélekedsz ezekről a természet-alapú megoldásokról?
RA: Amire itt utalsz, az a cikksorozat első részében ismertetett EGO-ECO-SEVA elmélet, amire az egész természet-alapú szemlélet alapszik. Azt hiszem, hogy érdemes itt pár dolgot szétválasztani. Nagyobb témakörökről beszélünk. Talán emlékszel arra az ábrára, ami bemutatja, hogy egy fejlesztés természeti impaktja mikor negatív és mikor pozitív. A nulla pontban helyezkedik el a fenntartható építészet, és utána jön a restoratív és regeneratív építészet. Ezek inkább elméleti nagy kategóriák. Én most a regeneratív építészetre koncentrálnék, vagyis egy olyan típusú építészetre és építészeti hozzáállásra, ami pozitív hatással rendelkezik nem csak környezeti, hanem szociális, ezáltal tehát humán szempontból is. Nagyon fontos gondolat, hogy
nem elég nullára csökkentenünk egy épület környezeti hatását. Most már olyan lemaradásban vagyunk, hogy bármi, amit építünk és létrehozunk, annak pozitívnak kell lennie.
Ezt említettem a "nemépítés" kapcsán is: csak olyan épületeket szabadna építeni, aminek pozitív a lábnyoma. A kevésbé rossz már nem elég, ezen túl kellene lépnünk.
A természet-alapú megoldások már eszközként jelennek meg ebben a rendszerben, és nem célként. A regeneratív építészetet az építészethez való hozzáállásként vagy alap attitűdként értelmezhetjük, amelynek eszközei a természet-alapú megoldások.
Meglátásom szerint nekünk építészeknek mindig három fő lépésben kell gondolkodnunk: az első, hogy hogyan csökkentsük az igényeket, a második, hogy hogyan dolgozzunk hatékonyabb rendszereken, és a harmadik, hogy azokat az igényeket, amelyek az igénycsökkentés és a rendszerhatékonyság növelése után is megmaradtak, hogyan fedezzük, hogyan elégítsük ki.
Ennek egy nagyon fontos, integráns elemét képezik a természet-alapú megoldások.
Most fejeződött be egy kutatásunk, mely révén meg tudjuk mondani, hogy bizonyos klímazónákon bizonyos természet-alapú megoldások milyen közvetlen hatással vannak az adott épület energiaigényére, legyen hűtésről vagy fűtésről szó. Ez mind az első lépéssel, az igénycsökkentéssel függ össze. Logikus, hogy abban a pillanatban, ahogy csökkennek az igények, kevesebb dolgot kell építenünk, beépítenünk, vagy használnunk. Ennek következtében sokkal kevesebb megújuló energiaátalakításra van szükség a legvégén, magyarul a beruházási költségek csökkennek.
Nagyon fontos és érdemes a regeneratív építészetnél vagy várostervezésnél hangsúlyt fektetni arra, hogy ez nem kizárólag környezeti vagy gazdasági, hanem nagyon erős szociális hatással is rendelkezik. Egy jelenleg is futó kutatásunkban Szombathely városával együttműködve azt vizsgáljuk, hogy milyen közvetlen szociális hatásuk van az alkalmazott környezet-alapú megoldásoknak. A kutatás messze nem csak arról szól, hogy kellemesebb picit a levegő, hanem nagyon sok olyan következménye is van, ami közvetlenül az emberre és a pszichés emberi jólétre hat. Ezek érdekes dolgok és ugye már rég nem építészetről beszélünk, hanem ezeknek az eszközöknek a lehetséges hasznosíthatóságáról és felhasználásáról. Ennek a témának a sokszínűséget fogja majd a konferencia bemutatni.
ÉF: Ha a természet-alapú megoldások egy ilyen eszközcsoport a regeneratív építészeti szemléleten belül, akkor milyen további eszközök vannak?
RA: Többek között nagy hangsúlyt fektettünk az épülethasználói magatartáskutatásra. Úgy gondolom, hogy ennek következtében Magyarországon sikerült, egy külföldön már létező új tudományágat elindítanunk és azt a globális kutatói hálózatba bekapcsolnunk. Az épülethasználói magatartásnak nagyon erőteljes szociális és pszichológiai vonzatai és összefüggései vannak, itt is azt lehet látni, hogy teljesen más tudományterületeket kell megismerni és bevonni a működésünkben ahhoz, hogy végső soron megértsük az épülethasználók valós igényeit és ennek segítségével optimalizálni tudjuk többek között, az épületek energiaigényét.
Hogy miért kezdtünk el ezzel foglalkozni? Tudjuk azt, hogy a számítógépes kapacitások és a szoftverek fejlődése következtében egyre nagyobb lehetőség nyílt arra, hogy különböző modellezőszoftverekkel akár teljes épületek, épületcsoportok energiaigényét is tudjuk modellezni. Mindeközben arra figyelt fel a szakma, hogy annak ellenére, hogy minden műszaki paramétert pontosan betápláltak, óriási különbség alakult ki akár pozitív, akár negatív értelemben a valósághoz képest. Az okok feltárásakor arra kellett rájönni, hogy az épületenergia felhasználására maga a használó van a legnagyobb hatással. Ez most már egyértelműnek tűnik, ha arra gondolunk (leegyszerűsítve), hogy ha üres egy épület, akkor nem használ energiát, ha meg vannak benne, akkor használ. Közel tíz éve vagyunk tagjai annak a globális kutatói hálózatnak, amely azt vizsgálja, hogy miként befolyásolja az emberi használat az épületek energiafelhasználását és különböző beavatkozások hogyan tudják ezt módosítani. Ezek messze nem csak műszaki, sokkal inkább szociológiai és pszichológiai kérdések, amivel ki kell bővíteni a tudástárunkat.
ÉF: Ha már a különböző szoftveres modellezési eszközökről beszélünk, meg kell említeni a Mesterséges Intelligenciát is. Mit gondolsz erről, milyen hatása van mindarra, amiről eddig beszéltünk és általában a tervezésre, építészetre?
RA: Azt gondolom, hogy gyökeres változások jönnek. Nagyon örülök annak, hogy olyan munkatársakkal dolgozom együtt, akik sok esetben világszínvonalon is egy adott terület kimagasló szintű kutatói vagy ismerői. Ennek következtében régóta dolgozunk különböző tanuló vagy más optimalizációs algoritmusokkal, tehát számunkra nem annyira új ez a terület. De hozzá kell tennem, hogy az a fejlődés vagy változás, ami az elmúlt fél évben következett be az AI területén, az igen jelentős. Aki azt mondja, hogy nem lepi meg, az nem teljesen őszinte magával vagy a környezetével. Elképesztő változások várhatók ebben.
Bizonyos szinten az emberre még szükség van, de csak egy egyszerű példa: már most van olyan tervezői szoftver, ami az eddig 16-18 hónapos tervezési időt körülbelül egy napra lerövidíti. Olyan változás várható, ami nagyon komoly szelekciót fog eredményezni a piacon.
Egyet tudok érteni azokkal a hangokkal, akik azt mondják, hogy kissé vissza kellene fogni az AI fejlődését, mert erre abszolút nincs társadalmilag felkészülve egyik ország sem.
Ezen lehet keseregni, de mi inkább a másik utat választottuk: nagyon komoly fejlesztéseket hajtottunk végre ezen a területen és napi szinten használjuk ezeket az eszközöket.
Sok olyan terület van, ahol borzasztó nagy könnyebbséget okoz ezen eszközök használata, legalábbis számunkra. Ilyen akár az adatgyűjtés, akár az adathalmazfrissítés, vagy olyan automatizálható munkafolyamatok elvégzése, amik eddig azokat a nagyon okos kollégákat kötötték le, akik foglalkozhattak volna sokkal kreatívabb dolgokkal is, de nem tudtak, mert bizonyos munkákat el kellett végezniük. Ezt ma sok esetben már meg tudja csinálni egy algoritmus. Amire azonban még nem alkalmasak ezek az algoritmusok, az a kritikus gondolkodás.
ÉF: Az elméleti témáktól visszakanyarodva az ABUD-hoz, sokat beszélsz arról, hogy különböző diszciplínák dolgoznak itt. Mik ezek most, hogyan tevődik össze a cég?
RA: Jelenleg közel harmincan dolgozunk az ABUD-ban, három különböző országban vagyunk jelen és 12 különböző nemzetből érkeznek a kollégák, ami már önmagában is egy elég diverz csapatot jelent. De ha megnézzük, hogy milyen területeket képviselünk, az talán még érdekesebb. Egyrészt vannak hagyományosan az épített környezethez kötődő szakmák, mint például az építész, építőmérnök, várostervező, energetikus – ezek talán a fő területek. Vannak az ehhez lazábban kötődő területek, mint a környezetmérnök, és vannak ennél jóval szoftabb irányok is, mint a szociológia vagy antropológia, az utóbbi időben pedig a közgazdaságtan is megjelent. Megjelenik a nemzetközi energiapolitika is, vagy van olyan kolléga, aki fenntarthatóságira specializálódott, de agrár irányultságú végzettséggel rendelkezik.
Mindez azt a jóval holisztikusabb fenntarthatósági és ökológiai szemléletet erősíti, ami miatt az ABUD olyan, amilyen.
Ez azt jelenti, hogy nagyon széles spektrumot fedünk le, ami lehetővé teszi, hogy egy adott projekt kapcsán ne csak arra koncentráljunk, hogy az energiafogyasztás mennyi lesz.
Az a kutatói vagy tudományos közösség pedig még ennél is szélesebb, amiben dolgozunk és otthon érezzük magunkat. A korábban említett, energiaközösségeket vizsgáló kutatás annak köszönhető, hogy egy volt munkatársunk, aki Svédországban dolgozik kutatóként egy egyetemen, és ő keresett meg minket, hogy részt tudnánk-e venni ebben a projektben. Hihetetlen jó együttműködés van tehát a kutatói hálózatban is különböző munkák kapcsán. Büszkén mondhatjuk, hogy olyan kutatói partnereink vannak mint, a Fraunhofer Intézet, a Wuppertal Intézet, és sok más nagy kutatócéget fel lehetne sorolni. Az egyetemek között a Müncheni Műszaki Egyetemtől (TUM - Technische Universität München) a Delfti Műszaki Egyetemig (TU Delft - Technische Universiteit Delft) sok top egyetemmel van lehetőségünk együtt dolgozni. Kiérlelt és jó kapcsolatunk van a Trondheimi Norvég Műszaki Egyetemmel (NTNU - Norges Teknisk-Naturvitenskapelige Universitet), aminek köszönhetően rendszeresen fordulnak meg nálunk hallgatók hosszabb-rövidebb időre, vagy ottani vezető kutatókkal dolgozunk együtt.
ÉF: Mik azok az aktuális, közelmúltbeli projektek, amin most dolgoztok?
RA: Aminek örülök, hogy Magyarországon is van egy-két olyan fejlesztő, akik tényleg nagyon komolyan veszi a fenntarthatóságot. Már a projektfejlesztés időszakában bevonnak minket és közösen tudjuk meghatározni azokat a célpontrendszereket, amik egy adott fejlesztés holisztikus környezettudatosságához hozzájárulnak.
Nagyon érdekes terület az, amit már említettem, hogy különböző bankokkal hogyan dolgozunk együtt annak érdekében, hogy a náluk megjelenő portfóliók ténylegesen zöldek legyenek, ezáltal a greenwashing még távolról is elkerülhető legyen.
De talán amire az utóbbi időből a legbüszkébb vagyok, hogy Németországban sikerült megnyernünk egy olyan projektet, ami talán a világ egyik legnagyobb amerikai multija legnagyobb Amerikán kívüli kutatás-fejlesztési bázisának az újragondolását jelenti, és ennek a teljes projektnek mi készítjük a fenntarthatósági stratégiáját. Már lassan 10 éve dolgozunk együtt különböző országokban ezzel a céggel, tehát úgy néz ki, hogy meg vannak elégedve azzal, amit teszünk. És ennél még izgalmasabb, hogy a német piacon olyan cégekkel versenyzünk, mint a Buro Happold, az Arup, vagy említhetnék más hasonló kaliberű mérnök-tanácsadó cégeket, és úgy néz ki, hogy sikerül projekteket elhozni előlük. Ez egy óriási elismerés a csapatnak.
Ezek mellett említhetem a Zaha Hadid Architects csapatával kialakult elképesztő jó munkakapcsolatot, aminek eredményeként lassan négy projekten vagyunk túl és egy fantasztikusan jó együttműködés tudott kialakulni nemcsak szakmai, hanem emberi szinten is. De említhetném az UN Studiót is, akikkel egy külföldi projekten kezdtünk dolgozni.
Emellett vannak iszonyatosan érdekes kutatási munkáink. A már említett tanácsadás Salzburg városának, ahol azon dolgozunk, hogy hogyan fejlesszenek pozitív energiás szomszédságot. Ez azért is érdekes, mert ennek a munkának a keretében három különböző, - egy svájci, egy osztrák és egy német - építészirodával is együtt kell működnünk. Vagy szintén már említettem a Szombathellyel közös kutatási projektet, ahol a természet-alapú megoldások városi használatában sokkal inkább a szociális aspektusokra fókuszálva dolgozunk együtt és fejlesztünk velük különböző megoldásokat egy nemzetközi konzorcium keretében vagy Pécs városát, ahol ismét pozitív energiás szociális lakóépület felújításon dolgozunk.
Hulesch Máté