Épülettervek

Buborékba burkolt amfiteátrum - Kassa EKF-tervei

2011.07.28. 09:06

Kassa több nagy projekttel készül a 2013-as Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra. A város  északnyugati részén, a Kálvária-domb szomszédságában álló, 4000 fős Amfiteátrum és az előtte elterülő hatalmas tér Csémy Krisztián és Csémy Olivér koncepciója szerint, új landmark-ként születhet újjá.

A nemzetközi építészeti pályázatot Kassa Fesztivál terének fejlesztésére és újjászületésére írta ki a helyi önkormányzat 2010 őszén. A területfejlesztési terv módosítása után a helyszín szerepének újradefiniálása sokkal általánosabb meghatározást igényelt. A cél az volt, hogy az egykori legendás szabadtéri színpad, az Amfiteátrum újból a város egyik meghatározó kulturális-társasági központja legyen. Természetesen a másik fontos szempont a 2013-as év, amikor Kassa Európa Kulturális Fővárosa címét viseli majd. Az amfiteátrum felújításával és lefedésével egy modern, több célra is alkalmas közteret nyerhetünk, amely egész évben jól használható, továbbá megfelel a legmagasabb kulturális és társadalmi elvárásoknak is.

 

 

 

Helyszín
Az építészeti alkotás folyamata a tér komplex, organikus felfogását igényli – az építészet összefonódását a környező városi és épített struktúrákkal, továbbá a város és a lakosság életével is. Az Amfiteátrum átépítését nem az adott környezetbe erőszakkal belekomponált szoliter-ként értelmeztük. Inkább arra törekedtünk, hogy az újonnan lefedett épület a terület adottságait kiaknázva, annak természetes, szerves folytatása legyen. Tervünk teljes egészében kihasználja a környező terep domborzatát. Tekintettel arra, hogy a Kálvárián áthalad a Keresztút, a végén pedig a Hétfájdalmú Szűz Mária római katolikus templom foglal helyet, célunk az volt, hogy ezt a területet jelentős egyházi helyként kezeljük, amelyhez kellő tisztelettel és alázattal közelítsünk. Ezeket a tényezőket vettük figyelembe a tér monolitikus kiképzésénél is, amely a múlt és a jelen kapcsolatát szimbolizálja.

 

 

 

Meggyőződésünk, hogy ennek a területnek a landmark-ja érzéssel, líraian megtervezett új épület kell  legyen, amelynek többek között az is a küldetése, hogy a Kulturális Főváros címet kihasználva Európa tekintetét magára és Kassa városára irányítsa. A történelmi épületek és műemlékek kivételével a városból hiányoznak a jelenkori emblematikus épületek, amelyek a várost egyediségükkel és összetéveszthetetlenségükkel jellemeznék.

Koncepció
Az amfiteátrum építészeti megnyilvánulásában a folyékony építészet jegyei jelennek meg, melyek Szlovákiában még újdonságnak számítanak. A tervezésnek ez a digitális formája fejezi ki az amfiteátrum küldetését, ahol a hátsó nézőtéri rész teljesen zárt köpenye (az uralkodó szélirány oldala) bizonyos algoritmus alapján a bejárati rész felé (a szélárnyék oldala) nyitottá válik és így üdvözli a látogatót. A nyitottság meghatározza a belépés irányát, miközben a finom struktúrájú homlokzati átmenet érzékenyen védi az amfiteátrum belsejét.

 

 

 

A létesítmény ezen filozófiájának rendeltük alá a kiegészítő működtetési megoldásokat, amelyek szintén szervesen össze vannak kapcsolva a környező területtel. Az így kialakított komplexum teljes egészében tiszteletben tartja a Kálvária-domb egyházi küldetését. A köztér szervesen kapcsolódik bele a terület reliefjébe, új jelenséget hoz létre, amely nemcsak szolgálja az embereket, hanem kellő ereje van őket odavonzani is. Az így előidézett fegyelem nemcsak az épületbe való belépést határozza meg, hanem a körülötte lévő közlekedés szervezését is. A parkolás kétszintes földalatti garázsban lehetséges, amelynek bejáratát szervesen beleépítettük a tér geometriájába.

Építészeti - műszaki megoldások
Az amfiteátrum tetőszerkezete egy hatalmas acél hídkereten nyugszik. Ezt a statikailag meghatározó elemet helyeztük el a buborék terében, hogy minden nézőnek teljes értékű rálátása legyen a színpadra és a vetítővászonra. Magán a hídszerkezeten alakítottuk ki a színház-, és fénytechnika helyét. Az áthidalás oszlopainak szerkezete lépcsőházakként is működik. A hídkonstrukcióra - melynek magassága meghaladja az 5,5 métert - két oldalról rácsos ragasztott fa tartókat helyeztünk, egymástól 6 méteres tengelytávolságra. A fából készült ragasztott rácsostartók közé újabb ragasztott keresztgerendák kerülnek egymástól 1 méteres tengelytávolságra, amelyeket gyalult zsaluzattal burkoltunk be. A buborék így megszerkesztett felületére kerül rá - a kívánt rétegrend után - a parametrikus módszerrel kialakított raszterű fémburkolat. Ezzel a kialakítással az egész köpeny tulajdonképpen az épület homlokzatát is alkotja. Ebbe a hatalmas térbe építettük bele a már létező, általunk kibővített épületet, amely a szereplők és az üzemeltető számára kiszolgáló részként szolgál.

 

 

 

A nyilvános terek fehér látszóbetonból készülnek, amivel az amfiteátrum úszó építészeti jellege túllépi belső határait és a közterekben teljesedik ki. A köztereket a kért közlekedési útvonalakkal és pihenőhelyekkel alakítottuk ki. Ennek részét képezi egy kisebb, teraszos nézőtér is, amely a fiatalok találkahelyeként, vagy spontán kulturális, társasági és művészeti-képzőművészeti előadások színhelyeként működhetne. Terveztünk továbbá egy „Kassa város kulturális életét meghatározó emberek útját” is – ahol a „hollywoodi lenyomatok” mintájára a hírességek kéznyomata jelenik meg a gyalogos zóna támfalában. Az amfiteátrum épülete és a mesterségesen kialakított vízfelület között egy étterem külső teraszát képzeltük el.

 

 

 

A kétszintes földalatti parkolóban 450 személyautó fér el. A garázs bejárata az SNP sugárút déli oldalára tervezett rámpán történik, amely a tervezett terület szélére került, így a közterek védettséget élveznek a forgalom nemkívánatos zajától. Az épület áruellátását az adott területre tartó letérő teszi lehetővé, amely a rámpa közelében húzódik. A Fesztivál tér forgalmi csomópontjának körforgalommá való teljes átalakítása lehetővé teszi az általunk megoldott területre való egyenes rákapcsolódást. A Kálváriára tartó hívők, illetve a többi gyalogos számára a célpontjukhoz vezető új járdákat terveztünk. Ezeken a tereken átvezető járdák nemcsak célirányosak, hanem nagyon attraktívak is. Az új közlekedési megoldás egyszerű és összetéveszthetetlen. A Kálváriára tartó utat ajánlatos lenne felújítani, és egy új, egyedi megvilágítással gazdagítani. Az egyes sportpályák az amfiteátrum hátsó részébe vannak beleszerkesztve, a „Za amfiteátrom” utca és az újonnan tervezett csarnok közé. Az épület építészeti megjelenését a terület megvilágítása teszi teljessé, amelynek fő hangsúlyát a buborék fémlemez burkolatának rácsaiban elhelyezett LED-elemek képezik.

Mag. arch., Mgr. art. Csémy Krisztián, Csémy Olivér építész


Európa Kulturális Fővárosa - Kassa2013 - Amfiteátrum

vezető tervezők: Csémy Olivér, Csémy Krisztián - Csémy Design Kft.
építész munkatársak: Szabó László Berze Tamás

tervezés éve: 2010