Dél-amerikai progresszió - a kolumbiai Medellín kortárs építészete

Nemes András írásában az építészeti reneszánszát élő kolumbiai város, Medellín legújabb alkotásait mutatja be. Különböző sportlétesítmények, középületek és kábelfelvonók izgalmas projektjeivel tették élhetőbbé a várost mindenki számára, helyi vagy környező országokból származó építészek munkássága nyomán.

Medellín, Kolumbia második legnagyobb városa építészeti reneszánszát éli. Legjelentősebb, városkép-formáló épületéről, a Giancarlo Mazzanti tervezte Biblioteca Esapana-ról két éve már írtunk az Építészfórumon. Köztudott, hogy a három és fél millió lakosú várost a 80-as és a 90-es években az erőszak és a drogkereskedelem sújtotta, ám azóta drámai változásokon esett keresztül. 2003-ban az ambiciózus polgármester, a matematikus végzettségű egyetemi tanár Sergio Fajardo került a városvezetés élére. Városfejlesztési igazgatója, Alejandro Echeverri építésszel, valamint komoly állami támogatással milliárdokat költött középületekre, új tömegközlekedési eszközökre. Ráadásul nem az előkelő negyedekben, hanem a legkeményebb városrészekben újított. „Legszebb új épületeink a legszegényebb negyedekben álljanak” - vallotta Fajardo. 

A fejlett világ legtöbb nagyvárosban ilyenkor különleges, hivalkodó, jobb esetben experimentális, újszerű épületeket rendelnek nemzetközi sztárépítészektől. A hatalom általában tőlük reméli az új építészeti jeleket, a leendő turisztikai látványosságokat. Kelet-Európában és Ázsiában nagyon gyakori ez a szemlélet, az építészet elkápráztató aspektusa. A Medellín-i várostervezés nem felületi csillogásra törekedett, hanem úgynevezett humanitárius erőfeszítésű építészetre. Egyaránt figyelembe vették a korábban jogfosztott helyi közösségek, valamint a potenciális turisták igényeit.

Az építészeti beruházásokhoz Kolumbiában nemzeti szintű korrupció-ellenes törvényeket és intézkedéseket is hoztak. A költségvetések nemzetközi összehasonlításban azért még mindig elég alacsonyak itt, ezért a pályázatokra általában helyi, vagy környező országbeli építészeket hívtak meg. Sok fiatal tervező jutott megrendeléshez, így Medellín városszövetének átalakításában számos új és innovatív ötlet jelenhetett így meg. Következzen néhány megvalósult terv az elmúlt évekből, amelyek egyszerű, becsületes, mégis látványos és barátságos középületek Kolumbiában.

Aquacentrum (2010)

Építész: Paisajes Emergentes / Edgar Mazo, Sebastian Mejia, Luis Callejas
Fotók: Iwan Baan

A sportuszoda a 2010-es Dél-Amerikai Játékok számára épült, de úgy tervezték, hogy a nagyobb tömegek számára is remekül használható legyen. Koncepciójában szakít a hagyományos közfürdők topológiájával. Négy nagyobb, sportolása alkalmas terület van itt, összesen tizenegy medencével, amelyeket emelkedő, ereszkedő betonrámpák és más térelválasztó betonelemek tagolnak. Az uszoda tehát jól elkülönített kertek csoportjaként fogható fel. Ebben a letisztult, fehér, kicsit ipari formavilágban aztán előbukkan, bekúszik a természet: a geometrikus betonidomok köré és közé sűrű trópusi növényzetet ültettek.

Az ötlet jellegzetesen dél-amerikai. A hideg-meleg, kemény-lágy, egyszínű-színes kontraszt izgalmassá teszi és érthetően tagolja az építményeket. A nagy uszodák és közfürdők gyakran semlegesek és sterilek, itt a tér valamivel privátabb, barátságosabb. Van egy udvar a talajszint alatt, amelynek természetes fénnyel megvilágított tere az úszók kedvenc gyülekezőhelye lett.

Medellín Sportcsarnok (2010)

Építész: Giancarlo Mazzanti és Plan B iroda
Fotók: Giancarlo Mazzanti Architects

A sportcsarnok igazán látványos eleme a zöld, hullámzó, héjszerű panelekből álló tetőzet, amely a környező hegyek domborulataira reflektál. Ez főleg messziről, például madártávlati fotókon látszik jól. A tetőpanelek „mozgása”, finom redőzése izgalmasan egészíti ki az egyébként férfiasan határozott vonalvezetésű helyszínt, ám a tetőkiképzést nem formalista gesztus, hanem a természetes fény- és klímarendszer indokolta - nem akartak légkondikat használni. Az észak-déli tájolás, a tetők lejtése és egymáshoz viszonyított szöge a melegház hatás ellen dolgozik, a szegmensek között áramló levegő lehűti az épületbelsőt. A tetőrészek változó magassága miatt a különböző napszakokban természetes fényt kapnak a termek, mesterséges világításra csak naplemente után van szükség.

A tető közötti rések emellett egyfajta rejtőzködő transzparenciát adnak a komplexumnak. Az erre járók bizonyos helyeket bekukucskálhatnak a tornatermekbe, megleshetik, mi folyik benn. A belsők tervezését komoly topográfiai modellezések előzték meg. Fontos volt a nézőtér területének maximalizálása és a praktikus belső gyalogosközlekedés megvalósítása. Ha még figyelembe vesszük azt is, hogy az egész villámgyorsan felépült, akkor ez a projekt valódi tízpontos gyakorlat volt.

Carabineros Fort (2011)

Épitész: EDU Medellín
Fotók: EDU Medellín

A lovasrendőrség új, 2535 négyzetméteres épülete Arvi-ban, Medellín környezetvédelmi parkjában található. Az elrendezés biztonságot nyújtó kis erődöt, citadellát idéz egy erdős hegyoldalban. Kilenc épületében állami alakulatok és helyi polgárőrségek egyaránt helyet kaptak, továbbá ötven ló meg tíz kutya is él itt.

A projekt során minimalizálni próbálták az erdőre kifejtett káros hatásokat. Az épületeket úgy tájolták, hogy a lehető legtöbb napenergiát vehessék fel és a szellőzés is természetes legyen. Napelemek termelnek villamos energiát, melegítik a vizet a konyhák és a zuhanyzók számára. Csatornahálózat nincs, a szennyvíz feldolgozása a helyszínen történik, a vizes, a szilárd és az állati hulladék egy bio-emésztőrendszerbe kerül, amely metángázt termel a konyha számára. Gyepöntözéshez, vécéöblítéshez a tetőn összegyűjtött esővizet használják.

Az épület fémhéjas szerkezete, lemezborítása kicsit raktár-hangulatú, ám ezt az ablakok játékos, változatos méretei oldják. A vörös szín viszont határozott, erőteljes karaktert ad. Éppen az benne a jó, hogy ilyen erős komplementer kontrasztban áll a környező erdő zöldjével. Mert nem az a zöld-építészet, hogy minden fából van és terepszínű.

Kábelfelvonók

Medellín nyüzsgő, élénk város számos közlekedéssel kapcsolatos megvalósult projekttel. Az ő négyes metrójuk a Metrocable nevű kábel-felvonó hálózat, amely a nemzetközi, ilyen jellegű felvonókat üzembehelyező The Gondola project része. Ez a libegő igen hatékony alternatív közlekedési eszköz a sűrűn lakott szegénynegyedekben, ahol a meredek hegyoldalak vékony útjain alig járnának a buszok. Három vonal (K, J, L) van összesen kilenc megállóval, a végállomásokon át lehet szállni a hagyományos metróra. Olcsó, környezetbarát megoldás, lélegzetelállító perspektívák, az utazás  turistaprogramnak is jó.

Nemes András