Egy vízivárosi lakóház újjászületése - Kapucinus utca 9.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság a budapesti, vízivárosi Kapucinus utca 9. számú ház kiemelkedő és példát mutató helyreállítását ICOMOS-Díjban részesítette 2015-ben. A kicsi ház rendkívül gondos felújításán komoly szakértői csapat dolgozott Garaguly Kinga és Hild Csorba Bernadett vezetésével.

Az ICOMOS laudációja:

A budai Vízivárosban, a mai igen heterogén építészeti környezetben álló, jó hangulatú kis lakóház az 1686-os ostrom után épült újjá. Tulajdonosai helyi polgárok, halászok, ácsok, kéményseprők, mészárosok voltak; pincéjében a „Két Törökhöz” címzett kocsma működött. A II. világháborúban az udvari szárny egy része elpusztult, utána méltatlan használat és a pusztulás következett. A több évnyi előkészület, régészeti és restaurátori kutatás során megismerhetővé vált a ház története, amely a múló századokat visszafogott, kis változtatásokkal követte, az adott kor igényei szerint. Az ezt követő műemléki felújítás során az öt szociális bérlakásból újra egy lakóépület lett.

Az értékőrző restaurálás megőrizte a múló idő nyomait, az ablakokat és famennyezeteket a középkori faragott köveket, a kora barokk és biedermeier díszítő festést. A tetőtér igényes lakásnak ad helyet, a megújított melléképületek növelik a ház használatának kényelmét, a rendbe hozott pince terei pedig közösségi hasznosítást is lehetővé tesznek. A tetőtér-beépítés és a melléképületek új építészeti elemei érzékenyek és visszafogottak: kortárs megfogalmazásúak, de jól illeszkednek bele az összképbe. A helyreállított épületegyüttes és kertje is megtalálta megfelelő funkcióját, ami élettel telíti a régi portát.

Egyedülálló lehetőség olyan épület tervein dolgozni, melyet - talán hétköznapiasságának okán - több, mint fél évezredes története alatt elkerültek a gyökeres átalakítások, és (eddig) az intézményesült műemlékvédelem is. A Budavári Önkormányzat 2010. év elején, közbeszerzési eljárás eredményeképp, a Nemzeti Örökségvédelmi Központot bízta meg az épület építéstörténeti falkutatásával, a diagnosztikai vizsgálatok elvégzésével, és az épület helyreállításának tervezésével.

Az épület jelentősége

A ház mind a mai napig őrzi a középkori egységesülő várnegyed leggazdagabb külvárosának - a mai Vízivárosnak - korabeli léptékét, jellemző épülettípusát, beépítési módját. Különleges adottsága annak a folytonosságnak a megléte, amely a magyarországi nem szakrális műemlékeknél ritka: kis mérete, egyszerű, köznapi funkciója révén a középkor óta folyamatosan lakóház volt és a jövőben is az marad.

Egykori, egymást követő tulajdonosai (mészárosok, kéményseprők, ácsok, halászmesterek) hasonló társadalmi státuszúak voltak az évszázadok során, hasonló anyagi lehetőségekkel, ezért mindig csak annyit változtattak az épületen, ami kényelmes lakhatóságát és az adott korra jellemző dekorativitását biztosította.

Az épületnek nem voltak „nagy korszakai”, az évszázadok folyamatos történései, a múló idő mind rajta hagyták a nyomukat, stílusok, korszakok hozadéka eredeti anyagban, helyen jelennek meg ma is. Ezzel korban és konkrétan egymásra rétegződött az elmúlt fél évezred köznapi lakóház építészete és ízlése, mely a középkori és barokk-kori régiségértéken túl, egyrészt a falazat különleges szövevényességében mutatkozik meg, másrészt a kutatás során megtalált épületdíszítő elemek sokaságában és sokféleségében. Egymás mellett volt és maradt is a gótikus ülőfülke-sor, a középkori kváderekből épített sarokarmírozás, a másodlagosan falazóanyagként felhasznált török turbános sírkő, és gótikus körtetagozatos nyíláskeret, egyéb középkori faragott kövek, reneszánsz ízlésű, kora barokk freskótechnikával készült kváderezés, dekoratív biedermeier rozettás és babérkoszorús minták.

A felújítás

A kutatás, tervezés és felújítás alatt próbáltunk bekapcsolódni a ház életébe, folytatni a történetét. Az épületet egykori lakói nagyrészt úgy szerették  és úgy éltek benne, hogy mindig csak keveset változtattak rajta. Természetesnek vették, hogy ebben az öreg házban évszázadok érlelte pontos, kitalált  arányok vannak, tökéletes mérték, bölcsesség, és rengeteg tapasztalat.

Amikor valamin mégis változtattak, akkor azt - egyfajta spontán műemlékvédelmi beavatkozásként - racionálisan és mértéktartóan tették, nem gondolkodtak doktrinákban így természetes folyamatként boltozták újra a pincét a meglévő középkori faragott kőanyagból, használták a helyszínen és környéken fellelhető építőanyagot a falazat javításához a török utáni újjáépítéskor, építették körbe az udvart a meglévő épület kiegészítéseként a későbbi évszázadok során.

A valósághoz való természetes viszonyulást volt a legnehezebb rekonstruálni a ház leromlott állapota miatt. Meg kellett találni a beavatkozás optimális szintjét, amivel még nem szakítjuk meg a folytonosságot, de a mai igényeknek maradéktalanul megfelel az épület.

A kutatások és a helyreállítás során az épületből eredő hitelességet próbáltuk kibontani, mások számára érzékelhetővé tenni. Nem akartuk, hogy akár elvek, akár szokások, akár koncepció alapján illusztrációvá degradálódjon az épület. A korszakok jelenlétüknek megfelelő hangsúlyt kaptak, a bemutatandó épületelemek szelekciós szempontja a van/nincs kérdésre redukálódott. A ház identitásának ilyesfajta kibontása csak folyamatos tervezői jelenléttel lehetséges, mind a kutatás, mind a tervezés, mind az építés alatt: a formák-felületek, színek harmóniáját nehéz előre megtervezni, finomra hangolva kell követni a folyamatos változást az építés alatt a később kibontott textúrákhoz, azok arányaihoz illetve állapotához alkalmazkodva. A restaurátori és szakági tervek és munkák során is hasonló együttműködés alakult ki, így egységes szemlélettel és igényességgel folyt a munka.

Miután az egykori polgár-iparos életmód hasonlít a mai polgári életmódhoz, nem volt szükség térbeli bravúrra. Az akkori, szükségképpen takarékos életszemlélet rokon a mostani korszak hétköznapi racionalitás felé mutató törekvéseivel. A felújítás során az öt szociális bérlakásból újra egy lakóépület lett, minimális bontással, az értelmezéshez, vagy épp a korszerű funkcióhoz szükséges kiegészítésekkel. A műemlék fizikai és szellemi továbbélése szempontjából fontos az egyensúlyozás a hangsúlyok között, hogy a meglévő harmónikus állapotot csak kiegészítsük, így az új épületelemek, funkciók nem nyomják rá bélyegüket a ház egész hangulatára, de minden értelmezhető legyen felesleges kontrasztok nélkül.

Fontos volt, hogy a múló idő nyomai is láthatóak maradjanak, sok eredeti, nyersen hagyott vagy vékony habarcsmeszeléses felülettel, vállalva a természetes öregedés, kopottság jeleit, mely itt nem a gondozatlanság vagy az elmúlás jele: minden egyes nyom, mint valami ránc, a ház addigi életének tanúja. S mint tanú, nekünk tanulság: az időtlen tudás, mérték és arány, melyet ha megértünk és beépítünk saját életünk tereibe, talán valamikor megtanulhatunk felnőni hozzá.

Garaguly Kinga