Épületek/Örökség

Eltűnő identitások: Ökológia és pragmatikus esztétika a tájértelmezésben – Mőcsényi Mihály és Farkas Tibor saját tóparti épületei

2022.03.08. 18:22

Mőcsényi Mihályt és Farkas Tibort nemcsak elhivatottságuk kötötte össze, hanem a Balaton-régióhoz fűződő életre szóló szakmai és személyes viszonyuk is. Eltérő diszciplínák képviselőiként eltérő felfogással közelítették meg az ember és a természet kölcsönhatásából kialakuló tájat. Wettstein Domonkos Szezonális örökség sorozatának legújabb részében saját nyaralóépületeikről olvashatunk.

 

„Az egész Balatoni tájat egy nagy képzőművészeti alkotáshoz lehetne hasonlítani, mely maradandó értékű monumentális plasztika. A fejlesztés során arra törekszünk, hogy az új építményekkel ezeket ne csorbítsuk, hanem meglévő értékeit kiemeljük." (Farkas Tibor)

„A táj nem más, mint a természet és a társadalom kölcsönhatásainak ellentmondásos, ezért dialektikus egysége. A táj egyrészt a társadalom anyagi életfeltétele, másrészt magas rendű vizuális-esztétikai kvalitások hordozója. Ezért egyben az ember és természet kölcsönhatásainak tárgyiasult – az ember alakította anyagi világban manifesztálódott – története." (Mőcsényi Mihály)

Két tájfelfogás, két diszciplína eltérő perspektívája rajzolódik ki a területrendező–építész Farkas Tibor és a tájrendező–tájépítész Mőcsényi Mihály soraiból. A mai egyre inkább urbanizálódó tájképeinket szemlélve felmerül a kérdés, hogyan értelmezhető az esztétikai és ökológiai értékek viszonya? Rehabilitálhatóak-e az általunk okozott tájsebek? A hetvenes évek végére kibontakozó ökológiai krízis a tájértelmezést is átalakította. A táj erőltetett fejlesztését célzó modernizációt felváltotta a rehabilitáció, ami egy diszciplináris átrendeződéssel is együttjárt. A területrendezés építészeti szemléletű koordinációja helyett a korszakban kialakuló tájépítészet környezetorientált megközelítésmódja került előtérbe. A táj percepciójában a korábbi, elsősorban vizuális-esztétikai értékelést a tájépítészet komplex ökológiai felfogása váltotta fel. Új tervműfajok születtek meg, és a Balaton ennek a szakmatörténeti folyamatnak is a kísérleti territóriumaként szolgált. Az első összevont települési és tájrendezési terveket is a régióban, Badacsonyban és Tihanyban készítették el, és ezekben a rendezési tervekben már a tájrendezési szempontok is megfogalmazódtak. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején elkészült új regionális terv már nem a fejlesztés, hanem a tájrehabilitáció céljával született meg. A tájfelfogás átalakulásának eszmetörténeti és tervezéstörténeti vonatkozásait korábbi kutatásaimban elemeztem[1]; ezúttal a két diszciplína-formáló szakember személyes alkotásainak tükrében vizsgálom meg a perspektíva átalakulását.

A tájértelmezések szakmaközi párbeszédében meghatározó szerepet vállalt Farkas Tibor és Mőcsényi Mihály. Mindkét szakember erősen kötődött a Balaton-parthoz, és bár érezhetőek a megközelítésmódokban megjelenő hangsúlyeltolódások, tevékenységük mégis több ponton összekapcsolódott. Farkas Tibor Balatoni Főépítészként és az első regionális terv kidolgozójaként aktívan részt vett a hatvanas évekbeli fejlesztés koordinálásában, miközben a fejlesztés tájrendezési és kertépítészeti kérdéseinek kidolgozásában az egyetemi tanár Ormos Imre és kollégája Mőcsényi Mihály vállalt meghatározó szerepet.[2] Az intézményesült szerepvállaláson túl személyes kötődésük, alkotó tevékenységük is a tóparthoz kötötte őket. Mindketten saját maguk tervezték és építették meg nyaralójukat, amelyek szemléletmódjukat is érzékletesen kifejezik. A diszciplináris átrendeződéseket és szakmaközi kapcsolatokat is jól mutatja, hogy az építész Farkas területrendezéssel és tájképi kérdésekkel is foglalkozott, miközben a tájépítész Mőcsényi építészeti alkotást is létrehozott. Mindketten nemzetközi szintű alkotótevékenységet folytattak. Farkas munkáját a Nemzetközi Építészszövetség (UIA) az Abercrombie-díjjal ismerte el, míg Mőcsényi életművét a Nemzetközi Tájépítész Szövetség (IFLA) Sir Geoffrey Jellicoe-díjjal tüntette ki, és nemrég jelent meg a pályafutását feldolgozó átfogó monográfia is MM_C Mőcsényi Mihály Egy polihisztor tájépítész: Tanulmányok és esszék Mőcsényi Mihály életéről címmel tanítványainak gondozásában.[3]

Farkas Tibor kísérletező szemléletmódjáról és a badacsonytomaji víztisztulást vizsgáló projektjéről az előző fejezetben már részletesen írtam. Nyaralóját a közeli Ábrahámhegyen építette fel. A bevezető idézettben szereplő „plasztikus" formálás az ő esetében nemcsak tájképi léptékben, de kis nyaralóépületében is megfogalmazódik. Az épületet ugyanis innovatív szemlélettel, 6 cm vékony, helyszínen zsaluzott betonlemezekből építette fel. Ebben a szerkezeti megoldásban elsősorban az ökonómiai megfontolások vezették. A korszakban ugyanis még rendkívül költséges volt a vasbeton szerkezetek alapanyagainak beszerzése, miközben a fa zsaluzóanyag könnyen elérhető volt. Ezért a betonszerkezetek vastagságának minimalizálására törekedett, miközben a technológiához nagymennyiségű deszka zsaluzatot használt fel, de a korabeli viszonyok közt ez tűnt ökonomikus megoldásnak. Mindössze 10 m3 betont használtak fel. Az épület alaprajza is a takarékos szemléletet mutatja. A 75 négyszögölös kis vízparti telken kétszintes elrendezésben 30 m2 alapterülettel épült fel.

Farkas Tibor pragmatikus, a tájtól az építészeti részletekig több léptékszintet átfogó szemléletét a pályakezdése során szerzett tapasztalatok nagyban meghatározták. Kezdetben, a háború utáni években Sámsondi Kiss Béla szövetbeton házának kísérleteiben vett részt. Sámsondi Kiss a korszak egyik innovatív, autonóm szemléletű alkotója volt, aki az építészeti formálás és a technológia közti kapcsolatokat kereste. A dermesztett (szövetszerkezetes) beton kísérletei közül saját budapesti háza a legismertebb.[4] Farkas nemsokkal később egy nagyobb léptékváltással már egy regionális terv készítésén dolgozott, amikor a Mohács-szigeti árvíz utáni helyreállítást koordinálta Polónyi Károllyal. Bár a két feladatkör közt rendkívül nagy a távolság, mégis mindkét tevékenység nagy hatással lehetett pragmatikus szemléletmódjának kialakulására. Balatoni Főépítészként ennek nagy hasznát vette, hisz egyszerre kellett a regionális tervezéstől a településrendezésen át az építészeti részletekig átlátni a folyamatokat. Ez a szemléletmód a tervezési gyakorlaton túl a kommunikációban is nagy hasznára vált, hisz egyszerre kellett a korabeli szakemberekkel, politikusokkal, tanácsi ügyintézőkkel és az építtetőkkel, magánemberekkel kapcsolatot tartania. Később a kísérleti telep létrehozásában is ez az attitűd vezette, miközben a gyakorlatias megfontolások saját nyaralóépületében is „plasztikusan" megfogalmazódnak. Látható ugyanakkor, hogy a hatvanas évek végén elkészülő épület megtervezésénél még nem a mai értelemben vett környezettudatosság, hanem egyfajta ökonomikus takarékosság vezette. Az alkalmazott gazdaságos anyagfelhasználás valójában nagyon sok faanyag felhasználását igényelte, miközben az épület energetikai jellemzői nem lettek túl kedvezőek. A vékony szerkezetek nyáron igencsak átforrósodtak, miközben a korszakot jellemző szezonális használatból adódóan a téli hőszigetelés ekkor még nem volt tervezési szempont. Épp ebből a szezonális karakterből fakad az épület könnyed, pragmatikus esztétikája, és ez a szezonális karakter az, amely ma már a négyévszakos használat térhódításával egyre inkább eltűnőben van.

Egy évtizeddel később kezdte el Mőcsényi Mihály Györök külterületén egy felhagyott kőbánya rekultiválásával építkezését. A több évtizeden át zajló alkotó folyamat elméleti tájfelfogásának szintézisét adja. Mőcsényi 1968-ban publikálta tájfogalmát, amellyel már egy új diszciplína alapjait rakta le. A hetvenes években kibontakozó ökológiai krízis a tájépítészet szerepét is egyre inkább felértékelte és új pozíciókat nyitott a szakmaközi párbeszédben. A környezeti válsággal párhuzamosan kibontakozó gazdasági krízis a regionális fejlesztési célokat is háttérbe szorította, és a táj rehabilitációja került előtérbe. Mőcsényi ekkor már nem vett részt aktívan a tópart rendezési kérdéseiben, de egyetemi tanárként és diszciplína-formálóként nagy hatással volt azokra a tanítványaira, akik a korábban már említett új tervműfajokat kidolgozták. A tájépítész professzor személyes alkotó tevékenységével mégis közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy a Balaton-part nemcsak a hazai, de a nemzetközi szakmatörténetben is meghatározó helyszínné váljon. Saját nyaralója és nyaralókertje ugyanis a tájépítészeti, építészeti kvalitásokon túl, a szakmatörténeti események, nemzetközi találkozók fontos színterévé vált.

Az egykori kőbánya felfedezéséről és az építkezés történetéről korábban Mőcsényi személyes esszésorozatában is írt. A vulkáni tanúhegyekre páratlan kilátással bíró hellyel egy véletlen során találkozott. Autója lerobbant Györök mellett és ekkor fedezte fel a Szépkilátó közelében a felhagyott kőfejtőt. Fokozatosan sikerült megszereznie a területet, majd több évtizeden át, lépésről lépésre rekultiválta a bányát. Az épület kialakítása több szempontból is nehézségekbe ütközött. Mivel külterületi építésről volt szó, a szabályozás mindössze 12 m2-es tárolót engedett volna, ahogy a zártkerti szabályozás problémájáról a Szezonális örökség sorozat egy korábbi fejezetében már részletesebben írtam. Egyes visszaemlékezések szerint épület elhelyezésének értelmezése adhatott lehetőséget az építésre: kérdés ugyanis mi számít egy bánya esetében „felszínnek" és mi „felszín alatti" építésnek? A Mőcsényi Mihályról szóló könyvben a szerzők részletesen rekonstruálták az építés folyamatát, az elemzésből a korabeli ügyintéző szakemberek szakmai támogatása is kirajzolódik, amellyel a bánya rekultivációját kívánták elősegíteni. Ahogy az egykori tájsebet a támfalakkal, növényalkalmazással begyógyította, tájépítészeti szempontból is korszakos alkotás született. Maga Mőcsényi ősi, „atavisztikus" gesztusokkal írja le a koncepcióját.

„A homorú, az ölelésre tárt karra emlékeztető alakzatok kedvelése ősi érzület, mélyen rögzült engram. A nem konvexek, a nyílra, dárdára hajazók ösztönös kerülése szintúgy. A bányában a konvexeket gazdagítottuk, a konkávokat megszüntettük." [5]

Kétségtelenül ösztönös formálásról van szó, ahol feloldódik a határ táj és épület között. Ugyanakkor építészeti szempontból is rendkívül érdekes kísérlet, és erről a korszak építészettörténetírásában kevésbé esik szó. Különösen érdekes az épületegyüttes, ha a hetvenes-nyolcvanas évek korszakos hátterével együtt szemléljük. Elsősorban a feladatértelmezés miatt. Az ipari tájseb rehabilitációja jól tükrözi a korszak átalakuló perspektíváját. Megjelenik az újrahasznosítás és a rekultiváció fogalma, mindez pedig egy ipari tevékenységet vált fel. Másrészt a topografikus formálás, amely már nem a modern építészet absztrakt kompozíciójaként tekint a tájra, hanem egy organikus, nőtt jelleggel helyezkedik el. Ezt az organikus jelleget az építés elhúzódó folyamata, a sajátkezű építés technológiája és az építészeti-tájépítészeti elemek egyenrangú viszonya is erősíti. Továbbá a repetitív elemként ismétlődő ívsor egyfajta posztmodern történeti téridézetként is értelmezhető lenne, bár ezt az értelmezési kísérletet kétségtelenül levedli az autonóm, felszabadult alkotás. Ugyanakkor egyértelmű a vonzódás egyfajta mediterrán építészeti karakterhez, amellyel az olasz és görög villák világát felidézi, de ez a kapcsolat inkább emocionális, mintsem konkrét referenciákra épül. A formai jellemzőkön túl az építés egész folyamatát áthatja egyfajta gyakorlatias esztétika, amelyet Mőcsényi is megfogalmaz a tervezés kapcsán:

„És most utószó gyanánt: miben különböztek álmaim, félálmaim? Az álmokban - amelyek a nap minden szakában alakulhattak - a bánya egésze, jelentős együttese sejlett elő formálásra váró halmazként. Félálmokként a hajnali ébredés utáni szenderedéses állapotban a napi konkrét tennivalók jelentkeztek. Például, hogy valamely, az egészbe illő részletnek gyakorlati, esztétikai célú megvalósítását hogyan lehet kivitelezni, milyen legyen az anyaga, mérete, formája, milyen szerszámmal, fogásokkal lehet megmunkálni, létrehozni, illeszteni?" [6]

A két kísérletező szemléletű épület jól mutatja az építészet és a tájépítészet eltérő megközelítésmódjait. Farkas Tibor „plasztikus tájszemlélete" még a modernizáció és fejlesztés erőteljes tájalakító szerepkörében fogalmazódott meg, amelyben a természeti elemek is egyfajta formálható építőanyagként jelennek meg. Ez a tájképet elsősorban vizuális kompozícióként értelmező vízió a modern építészet felfogására épül, ugyanakkor a főépítész már kezdettől fogva a természet és épített környezet közti egyensúlyt kereste, majd később az ő perspektívája is egyre inkább a környezetvédelem és a vízminőség kérdése felé fordult. Mőcsényi Mihály tájépítészként már egy komplexebb ökológiai tájértelmezést fogalmazott meg, amelyben a tájvédelem és a tájrendezés kapott prioritást. Ez a felfogás a rehabilitáció szemléletének térnyerését is megalapozta. Mindkét alkotó esetében látható, hogy képesek voltak gondolkodásmódjukban az eltérő léptékszintek közt kapcsolatokat találni. Mentalitásukban egyaránt megjelenik a mértéktartás, építészetükben a felszabadult, természetes, egyszerű formálás. Saját maguk által tervezett és épített nyaralóházak a „re-kreáció" építészetének pragmatikus, kísérletező, ugyanakkor egyre inkább eltűnő karakterét tükrözik.

Szezonális örökség: „Pózna-lemez architektúra" – így jellemezték a hatvanas évek elején tevékenykedő építészek azt a sajátos balatoni karaktert, ami már a harmincas években is meghatározó volt a szezonális építészet közvetlen természetében. Doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, a fesztelen táji környezetben az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába.

Wettstein Domonkos

[1] Lásd: Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018. és Wettstein Domonkos: Modern Landscape Concepts in the Early Protection Perspectives: The Professional Positions of the Architect Tibor Farkas and the Landscape Architect Mihály Mőcsényi. Architektura and Urbanizmus 55 (3-4) pp. 170-183. (2021)
[2] Wettstein Domonkos: Táj és régió. A regionális eszme kialakulása és táji vonatkozásai a Balaton-térség rekreációs célú fejlesztéstörténetében. Landscape and Region. Formation of the Regional Concept and its Landscape Aspects in the History of Balaton Development. 4D Tájépítészeti és Kertművészeti Folyóirat 44 (2017) pp. 2-23.
[3] Bardóczi Sándor, Gerzánics Annamária, Szilágyi Kinga (szerk.): MM_C Mőcsényi Mihály Egy polihisztor tájépítész: Tanulmányok és esszék Mőcsényi Mihály életéről. Budapest, TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2021. 431 p.
[4] Kászonyi Gábor: Gipszbeton szerkezetek tervezési módszereinek továbbfejlesztése. Műszaki Szemle 16. pp 11-16.
[5] Mőcsényi Mihály: Balatongyörök – Mőcsényi esszék 10. Építészfórum, 2012.10.31. 
[6] Mőcsényi Mihály: Balatongyörök – Mőcsényi esszék 10. Építészfórum, 2012.10.31.

 

Irodalomjegyzék:

Mőcsényi Mihály: Balatongyörök – Mőcsényi esszék 10. Építészfórum, 2012.10.31. https://epiteszforum.hu/balatongyorok-mocsenyi-esszek-10
Bardóczi Sándor, Gerzánics Annamária, Szilágyi Kinga (szerk.): MM_C Mőcsényi Mihály Egy polihisztor tájépítész: Tanulmányok és esszék Mőcsényi Mihály életéről. Budapest, TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2021. 431 p.
Konkoly-Gyuró, Éva: A tájszemlélet sokszínűsége és a tájfogalom alakulása Európában. Diversity of landscape concepts and the evolvement of landscape definitions. 4D Tájépítészeti És Kertművészeti Folyóirat 53. pp. 34-37. (2019)
Mőcsényi Mihály: A táj és a zöldterület fogalmi problémái a tájrendezés nézőpontjából -Településtudományi Közlemények, 21. pp. 66-76. (1968)
Farkas Tibor hagyatéka. Feldolgozva a doktori kutatás keretében.
Wettstein Domonkos: A Balaton-parti nyaralók építészete a rekreáció 20. századi életformáinak tükrében. Építés-Építészettudomány 48 (1) pp. 49-74. (2020)
Wettstein Domonkos: Táj és régió. A regionális eszme kialakulása és táji vonatkozásai a Balaton-térség rekreációs célú fejlesztéstörténetében. Landscape and Region. Formation of the Regional Concept and its Landscape Aspects in the History of Balaton Development. 4D Tájépítészeti és Kertművészeti Folyóirat 44 (2017) pp. 2-23.

 

A publikáció az alábbi kutatásokra támaszkodik:

Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Modern Landscape Concepts in the Early Protection Perspectives: The Professional Positions of the Architect Tibor Farkas and the Landscape Architect Mihály Mőcsényi. Architektura and Urbanizmus 55 (3-4) pp. 170-183. (2021)

 

A tanulmány ismeretterjesztő céllal a szerző Léptékváltások: a tájértelmezés differenciálódása a Balaton régió tervezéstörténeti vizsgálatával című kutatását használja fel, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-4 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

 

Szerk.: Winkler Márk