Épülettervek/Középület

Funkcionalitás és fenntarthatóság - Czelnai Zsolt és Kévés György II. díjas terve

2016.08.01. 10:12

A miskolci Központi Leánykollégium fejlesztésére kiírt tervpályázaton második díjat nyert Czelnai Zsolt és Kévés György terve, amely az épület karakterének megtartásával, de széleskörű energetikai és funkcionális fejlesztéssel igyekszik azt a 21. század igényeihez igazítani.  

Műleírás a „Miskolc, Dózsa György út 2. szám alatt levő egykori Központi Leánykollégium fejlesztése” építészeti ötletpályázatához

A pályamű víziója:

Miskolc belvárosának frekventált helyén a Dózsa György út és Palóczy László utca sarkán az 1960-as évek elején épült meg az akkori – fél évszázaddal ezelőtti – építési gyakorlat nívóján, a Miskolcon tanuló vidéki fiatalok részére a kollégiumi szállás, étterem, konyha (kultúrháznak is használt színpaddal), valamint az ehhez kapcsolódó, de a jelen tervpályázat tárgyát nem képező Kandó Kálmánról elnevezett ma is működő szakközépiskola.

A fentiekben körvonalazott épületegyüttes, az akkori egységes építészeti kialakítással és szemlélettel, építési anyagokból valósult meg. Az épületegyüttes az elmúlt öt évtizedben összenőtt a várossal és Miskolc városképi elemeként környezetében meghatározó épületegyüttest alkot.

A tervpályázati munka elkészítése során egyértelmű döntést hoztunk, az épületegyüttest kortörténeti alkotásnak kezeljük, és nem akarjuk az épület jellegzetes tömeg és homlokzati kialakítását alapjaiban megváltoztatni. Ezzel a döntésünkkel egyben eleget teszünk fennálló szerzői jog követelménynek, tiszteletben tartva a kolléga - vagy kollégák - félévszázaddal ezelőtt létrehozott épületegyüttesének a városképben meghatározó szerepét. A városképi megjelenést figyelembe véve az épületegyüttest – a szomszéd telken már meghonosodott – téglaburkolattal javasoljuk felújítani, és ezt az egységes építészeti gondolat megőrzésének tiszteletbe tartása céljából a tervpályázatban, mint feladat a feladatban most nem szereplő Kandó Kálmán szakközépiskola épületrészt is javasoljuk téglával leburkolni és ezzel ott is eleget tennénk a megbízó a korszerű hőtechnikai követelményeinek teljesítésével kapcsolatban.

Ez a tégla homlokzati burkolás, műszaki javaslat, a leggazdaságosabb és a környezethez lejobban illeszkedő lehetőség, egyben a hőszigetelés a kivitelezéssel együtt a legköltségkímélőbb megoldást biztosít az egész épület együttes vonatkozásában. A rozsdamentes acéltartókra rögzített, téglaburkolat alá keménykőzetgyapot elemekből megfelelő hőszigetelést javasolunk kialakítani úgy, hogy természetesen a régi kitöltő téglafalazatokat is felújítanánk és ezzel egyidőben a javasolt méretekkel „alu-fa” nyílászárókat építenénk be a régi nyílászárók helyén. Az épület eredeti vasbeton szerkezetéhez nem kívánunk nyúlni. A bővítés: a 3 szintes – résfalak között kialakított – vasbeton mélygarázs a bériroda részére.

Az épületegyüttes új funkcionális víziója

Az épületegyüttes étterem, kultúrterem, színpad, konyhaüzem megtartásával, annak szerkezeti kialakítását csak és ott ahol ez műszakilag szükséges felújítandó. A közös bejárat az étterem és irodaház részére egy eltolható üveg válaszfal közbeiktatásával az előcsarnokon keresztül bonyolódik. A volt kollégiumi épület magasabb és alacsonyabb épületrészekből – tervek szerint – átalakított „A” kategóriájú korszerű irodaház valósulhat meg, Miskolc város számára meghatározó funkcionális többletet fog jelenteni, mely segíti a kormány Modern városok és Green City koncepcióját.



Az épület funkcionális működése

Az épületegyüttes két funkcionális egységre tagozódik:

  1. Meglevő és megmaradó étterem (kultúrterem színpad) és konyhaüzem. Az épületegység, mint azt a tervpályázati kiírás rögzíti – megmaradó – tömegében, alaprajzi és homlokzati vonatkozásában az irodaépülethez kapcsolódó funkcionális egységként továbbra is kiszolgálja az „A” kategóriájú inkubátorházban közép-, kis- és mikro-vállalkozók által bérelt irodaterületeiben elhelyezkedő funkcionális egységeket – valamint a már kialakult külső használók részére is a lehetőséget tovább biztosítja.

  2. Az irodaépületek (A, B) a bérlők igényei szerint oszthatók nagyterü vagy folyosóról nyíló kisméretű irodákra. Ezen túl kulturális lehetőségeket, testedzéshez szükséges termet biztosít az épület. Dózsa György út és a Palóczy László utca felől is megközelíthető parkolóházban megfelelő számú parkolóhelyet alakítottunk ki az építendő 3 szintes földalatti gépkocsitárolóban. Innen gyalogosan liften vagy lépcsővel lehet megközelíteni az előcsarnokot. Recepciós szolgálat 2 db nagybefogadású személyfelvonó biztosítja az irodák megközelítését. Az emeleteken központi helyen a lépcsőház és személyfelvonó közelében WC csoport ill. raktár kerül elhelyezésre.

    Az irodaház földszintjén a terveknek megfelelő kiszolgáló egységeket alakítottunk ki (büfé, fogyasztótérrel, fénymásoló, postaszolgálat, könyvelés, adótanácsadás, ügyvédi iroda, menedzsment helyiség, portaszolgálat helyiség, karbantartás helyiége). Az összes funkció az előcsarnokokon keresztül egyszerűen könnyen megközelíthető és jó kapcsolatot teremt a funkcionális egységek között. Az „A” kategóriájú igényesen kialakított nagy- és kisterű irodák a bérlők igényei szerint oszthatók, gipszkarton válaszfalakkal. Az irodák helyiségei hangszigetelt álpadló és álmennyezet beépítésével a mindenkori változási igényeket is ki tudják elégíteni. Az inkubátorház bérlői bérleti díj ellenében igénybe vehetik a parkolóház számára biztosított parkolóhelyeket a pincében, a fitness helyiséget, valamint az éttermet. Az inkubátorház összességében Miskolc városon belül vagy azon kívül alakult közép- kis és mikro-vállalkozóknak teljes szolgáltatást nyújt és minden valószínűség szerint a városon belül és kívül csökkenti a magyar vállalkozók elvándorlását és jó kapcsolatot teremt az iskolákból az életbe lépő fiatal vállalkozók részére, segítve a „Modern városok” országos koncepciójának megvalósulását.



Üzemeltetés, hasznosíthatóság, gazdaságosság és a fenntartható működést biztosító megoldások

  • Az üzemeltetést az egyszerű funkcionális egységek elhelyezése és kapcsolata biztosítja. Jól elkülönülő funkcionális alegységek egyszerű eszközökkel biztosítja még az egészen fiatal vállalkozói tagok részére is a könnyen áttekinthetőséget.

  • Hasznosíthatóság, gazdaságosság.
    A tervek szerinti „A” kategóriájú, jól kialakított inkubátorház, bérirodaház a létesítmény Miskolc városában való elhelyezkedése az épületen belül a funkcionális egységek egyszerű kapcsolata adja azt a „reklám erőt”, mely a vállalkozóink részére biztosított. Az épületegyüttes gazdaságos alaprajzi kialakítású az egyszerű közlekedő kapcsolatok, valamint az egyszerűen szabadon bérelhető és osztható bérlemények elhelyezése miatt. Minden egy épületben van – munkahely, sportolási lehetőség, étkezés, és kulturális lehetőségek (kultúrterem, színházterem színpad) gépkocsi megközelítés és parkolás teljes kényelmet biztosít a bérlők részére.

  • Fenntartható működés
    A teljes objektumot (inkubátorházat) majdan üzemeltető erre kiképzett szakosított szervezet minden megkötés nélkül, a majdani bérlőknek összes igényét rendkívül egyszerű eszközökkel kiszolgálhatja, melyben a bérleti és üzemeltetési díjak kedvező piaci árakon biztosíthatók.


Alkalmazható megújuló energiák alkalmazása


A meglévő – funkciójában részben átalakuló – épület felnyitásával, a megújuló energiák közül a legegyszerűbben megvalósítható napenergia hasznosítást helyeztünk előnybe. A lapos tetejű épületek felső szintjein korszerűen felújított tetőfelületen a kereskedelemben kapható napelem sávok könnyen el helyezhetőek, melyek elsősorban az építészeti együttes korszerű energiatakarékos üzemeltetését szolgálják.



A környezettudatosságot Green City alapelveket támogató megoldások ismertetése

A felszíni parkolók fűbeton burkolatot kapnak. A földalatti létesítmény felett egy méter földfeltöltés készül, melyet úgy kell kialakítani, hogy a hirtelen lezúduló esőt záportározóba kell vezetni. Árnyékos helyen csak szárazságtűrő növényeket szabad ültetni. Kisebb tetőfelületeken (nyaktag, konyhai alacsonyabb szint) extenzív zöldtetőt kell kialakítani. Törekedni kell a korszerű környezet tudatosság Green City alapelvek minden területen levő alkalmazására.


Részlet a zárójelentésből

A pályamű jó és részletgazdag megoldást ad az egykori épület architektúrájának megtartására, ugyanakkor a tégla burkolat alkalmazásával a homlokzat anyagában jó minőséget javasol, mely a két épület egységét is megteremti, azonban adós marad a hídszerkezet tektonikus hangsúlyozásával. A terv az épület környezetének városépítészeti előnyét nem használja ki.

A pályamű építészeti megoldásában az egyes elemek különbözőségét, mégis összefüggő funkcionális kialakítását, egységes megjelenését eredményezi.
Az itt újszerűen ható tégla burkolat lényegében kontextust teremt a szomszédos, Arnóth-féle transzformátor épület, vagy például az ugyanebben a korban, távolabb épült Bene L. féle Lottó-házzal. 

Fentiek alapján a Bírálóbizottság a tervet rangsorolás nélküli II. díjban részesíti.