Generációs protézis

Hegedüs Csilla diplomatervében egy aktuális társadalmi problémára kísérelt meg építészeti választ adni. Az elöregedő társadalom és a többgenerációs családi együttélési formák felbomlásának kérdéseiből kiindulva, ezek hatásait párhuzamba állítva jutott el választott témájához, a generációs protézishez.

Témaválasztás

A születésszámok csökkennek, az élettartam kitolódik, az időskorúak száma egyre nő. Ezzel párhuzamosan a felnőtt családtagoktól való különélés a gyakori és preferált létezési forma. A családos emberek is gyakran egyedül maradnak idős korukra, a gyermekgondozásban pedig elveszik a nagyszülői segítségnyújtás lehetősége. A társadalom öregedése miatt egyre több nagyszülői segítség állna a családok rendelkezésére, de ezt a potenciált Magyarországon jelenleg nem használják ki. Az idős emberek nagy része magányosan tengeti öreg napjait, különösebb elfoglaltság és motiváció nélkül.

A nagyszülők gyermekgondozásban való részvételének kiesésével felmerül a kérdés, milyen hatással lesz ez a felnövekvő generációkra? Egy elöregedő társadalomban, olyan fiatal generáció növekszik fel, melynek alig volt kapcsolata nagyszüleivel és egyáltalán idős emberekkel. Kifejlődik-e bennük a szociális érzékenység, az empátia, a segítőkészség velük szemben? Bízhatunk-e majd pozitív hozzáállásban az ő részükről irányunkba? Hiszen akkor már mi leszünk az idős korosztály képviselői.

Koncepció

Diplomatervemben ezen jelenségekből kiindulva célom volt új minőséget létrehozni a magyarországi idősgondozásban és kisgyermeknevelésben. Ebben a kísérleti intézményben a magukat még jól viselő, magányos időseknek perspektívát nyitnék a napközbeni kisgyermekellátásban való részvételre. A generációk közti kapcsolatok mennyisége és minősége új értelmezést kapna. A kisgyermekek elfogadást és szociális érzékenységet erősítő óvodai környezetben sokat tanulhatnának különleges barátaiktól. Az időskorúak a kisgyermekellátáson keresztül a társadalom hasznos tagjának érezhetik magukat, és magányukat elcserélve,

egy többgenerációs családi együttéléshez hasonló „protézis” részeseivé válhatnának.

A gondoskodás, mint közösségformáló-, integráló erő lépne fel. Az óvoda és az idősek otthona funkciók szimbiózisba hozásával azt vizsgáltam, hogy építészetileg milyen terekkel tudnám kiszolgálni az egy fedél alatt való működésüket, a közös funkció által nyújtott előnyök megélését, három generáció egymás mellett való együttműködő, a személyes tereket mégis tiszteletben tartó létezését.

Telepítés

A helyszínválasztásnál városi környezetet tartottam megfelelőnek, mivel itt elegendő nagyságú lehet az időskorúak és az óvodás korú gyermekek számaránya ahhoz, hogy ideális célcsoportokat lehessen összeállítani egy kísérleti projekthez. Helyi kötődésemből adódott Pécs városa. A városon belül olyan helyszínt kerestem, amely nem esik ki túlságosan a főbb városi tengelyek vonzáskörzetéből. A terület így könnyen és gyorsan elérhető, ugyanakkor elég távoli ahhoz, hogy csendes, nyugodt környezetet biztosítson.

Tömegképzés

Az épülettömeg kör alapformájának gondolata a témámhoz kapcsolódó „élet körforgása” szimbólum és a telken felnyíló táj körpanorámájából származtatott. Mint „szakaszmegálló”, egy sarok kialakítása cseppformává húzta meg a tömeget. Ez a sarok és az épület támadási pontjainak összekötése jelölte ki a bejáratokat, valamint olyan rajzolatot képzett, amely az alaprajzi szervezésnél is irányadó lett. A telek fekvéséből adódóan a tömeg K-Ny-D irányú felnyitására jó lehetőség kínálkozott. A belső terek természetes fénnyel való bevilágításának lehetőségéhez átrium udvart hoztam létre. A szintek közti vertikális kapcsolatot e köré szerveztem.

Tömegen belül az idősek és a gyerekek szintek szerinti elhelyezését, mozgástér igényük tekintetében a szinthez közvetlenül csatlakozó udvarkapcsolati lehetőségből vezettem vissza. Az óvoda szinthez kapcsolódó udvarrész nagyobb területű, ugyanakkor dimbes-dombos, ami játszóudvar tekintetében izgalmasabb. Az idősek szintjéhez kapcsolódó udvarrész kisebb, sétaösvénnyel, alacsony tereplejtéssel pihenőkertnek alkalmas. Az otthon lakóegységei és a csoportszoba tájolásánál egyaránt szempont volt a benapozottság, valamint a várható zajszintek az egyes térrészeken.

Program

Tervezési programom gerince három generáció lehetséges találkozási pontjaira épít. Fő célom volt ezen találkozási szituációk tereit kiaknázni és ezeket úgy létrehozni, hogy általuk a működés során választ kapjunk a kérdésre,

milyen minőségű és méretű terek szolgálják leginkább a generációk közös létezését egy intézményben?

Az idősek szintjének tervezésénél, törekedtem rá, hogy biztosítva legyenek az eltérő hangulatokhoz alkalmazkodó társas létezés- és az elvonulás terei egyaránt. Az egészségügyi felügyeletet ellátó egység tervezésénél fontos volt, hogy jól beláthatóak legyenek a lakószobák és a közösségi terek egyaránt. Ennek érdekében ezeket az épület külső ívére szerveztem, a belső ív konkáv tulajdonságát pedig külső- és belső tér közötti transzparens határral igyekeztem kiküszöbölni. Ezáltal a szint jól átláthatóvá vált és hangulatában az átrium udvar szabad világa tudott érvényesülni. A közlekedő kerengőként fogja közre a belső udvart. Az óvodai szinttel így minden irányból vizuális kapcsolat áll fenn. Az időskorúaknak bármikor lehetősége van a háttérből szemlélni a kicsik vidám, nyüzsgő világát.

Az alsó szinten, a déli íves egységben, fellazult alaprajzi traktusban a játék és a közös móka terei nyílnak meg. A vegyes csoportból adódó, esetenként eltérő foglalkozások megtartásához, a különböző korú gyermekek altatási rendjéhez, valamint a gyermekek idősekkel való közös létezéséhez igazodik a csoportszoba terének variálható kialakítása. A tornaterem és az étkező alkalmankénti összenyitásával rendezvénytér alakítható ki. Ezek a terek, valamint a könyvtár a gyermekek zavarása nélkül önállóan is használhatóak az idősek által. A szint bal oldali egysége szigorúbb rasztert követ, benne az épület üzemeltetéséhez, fenntartásához szükséges kiszolgáló funkciók kaptak helyet.

Egy ilyen kísérleti program, átgondolt építészeti válasszal véleményem szerint járható utat, pozitív jövőképet és minőséget vetítene elő a magyarországi idősellátásban és kisgyermekgondozásban. A kialakuló, generációk közötti kapcsolatok protézisként formálhatnák újra a XXI. század családképét.

Hegedüs Csilla