Határ helyzet - Történelmi tanösvény a vasfüggöny mentén

1989. augusztus 19-én sokan néztük lélegzetvisszafojtva az esti Híradó képkockáit. A torokszorító képsorok láttán akkor még csak éreztük, másnap már tudtuk, hogy a Páneurópai Piknik napján történelem íródott. 21 év elteltével Wettstein Domonkos állította diplomamunkája fókuszába a helyszínt és az eseményeket.

1989-ben 4 éves voltam. Nevekre, arcokra, trafóházakra ragasztott fekete-fehér plakátokra emlékszem, de a történelemnek még nem lehettem aktív résztvevője. Azóta már eltelt több mint 20 év. A közelmúlt történelme izgalmas dzsungellé változott, ahány szemtanú annyi megközelítés és élmény. Videofelvételek, fotók, újságcikkek segítenek az időutazásban, hogy a személyes emlékek még ma is átélhetők legyenek. A közelmúlt bemutatása építészeti kérdéseket is felvet. Hogyan lehet egy adott történelmi pillanatot hitelesen bemutatni, átélhetővé tenni? Diplomatervemben egy lehetséges válasszal kísérleteztem.

A feladatkeresés során Juhász Balázzsal közös helyszínben és tervezési koncepcióban gondolkoztunk. Célunk az volt, hogy a közös koncepcióból a végén két önálló diplomatervet dolgozzunk ki. A konkrét funkció kitalálása helyett egy adott helyszín vizsgálatával kezdtünk, és ehhez kerestük a megfelelő beavatkozást. A kiinduló gondolat a határ volt, figyelmünk a kulturális és történelmi nyugati határra irányult, azon belül is az észak-nyugati határcsücsökre, Sopron és a Fertő-tó környékére. Részletesen vizsgálva a területet felfedeztük Fertőrákost, ami nem is volt egészen ismeretlen számunkra. Évekkel ezelőtt egy gimnáziumi osztálykirándulás keretében jártunk Sopronban és környékén. Már akkor megfogott minket a táj és a történelmi emlékek gazdagsága. Most, pár évvel később már végzős építészhallgatókként az értékmegőrzés és turizmusfejlesztés lehetőségeit vizsgálva érkeztünk vissza a területre.

Fertőrákos nevezetességeit bizonyára sokan ismerik; a barlangszínházként működő egykori kőfejtőt, a püspöki palotát és a Mithrász-szentélyt évente több ezer turista keresi fel, ha Sopron környékén jár. A közkedvelt nevezetességeken túl ma már közelmúlt emlékei is érdekessé váltak. A vasfüggöny egykori nyomvonala még mai is látható sebet karcolt a tájba, majd a rendszerváltás idején a falu határában rendezték meg a Páneurópai Pikniket. A történelmi helyek mellett a természeti értékek is egyedülállóak. A környék kerékpárral kényelmesen bejárható, a Fertő-tó körüli kerékpárút évente mintegy 200 000 látogatót vonz. Egy új, EU-s kezdeményezésre kiépülő nemzetközi túraút pedig az egykori vasfüggöny nyomvonala mentén tárná fel a határsáv korábban elzárt területeit. Bár a Fertő-tó UNESCO védettség alatt áll, az osztrák oldalhoz képest a hazai turisztikai létesítmények elmaradottak. Tervezett beavatkozásunkkal ezen a helyzeten szeretnénk változtatni.

A tervezés során Fertőrákos kevésbé ismert, ám egyedülálló értékeire koncentráltunk. Az egykoron  a vasfüggöny által elzárt település előnye, hogy érintetlenek maradtak a táji és településszerkezeti értékek. A nádas rengetegét, a történelmi helyszíneket valamint a karakterét megőrző településmagot egy tematikus kerékpáros körúttal fűznénk össze, amihez kisebb turisztikai létesítmények, kiállítóhelyek kapcsolódnának. A körút négy tematikus szakasza a táj egy-egy rétegét mutatná be. Ezek közül mi egy-egy témát dolgoztunk ki önálló diplomatervként; míg Juhász Balázs a nádassal és a természeti értékekkel, én a múlt eseményeivel foglalkoztam.

A közelmúlt történelme jórészt feldolgozatlan, így külön feladat volt a rendszerváltás Sopron-környéki történetének kutatása. A 80-as évek végére a vasfüggönyként ismert határzár mind műszakilag, mind politikailag elavulttá vált. ’89. augusztus 19-ére osztrák és magyar civilek pikniket szerveztek a határ menti Sopronpusztára, ahol két oldalról bontották a szögesdrótot. A rendezvény idejére ideiglenes, ellenőrzött átkelőt nyitottak a zöldhatáron, St Margarethen és Sopronkőhida közt, mivel a vasfüggöny az országhatártól 2-3 km-rel beljebb húzódott. Ezzel párhuzamosan a határon állt egy vadfogó kerítés, ennek kapuját a szervezők ünnepélyes keretek közt 3 órakor szerették volna megnyitni. A feltorlódó, türelmetlen és bizalmatlan kelet-német menekültek azonban még a hivatalos delegáció kiérkezése előtt áttörték a kaput és csomagjaikat, autóikat hátrahagyva Ausztria felé távoztak. Drámai jelenetek zajlottak le, az emberek zokogva futottak a szabadság felé. Csak a határőrparancsnok lélekjelenlétén múlott, hogy bár lehetősége lett volna rá, nem alkalmazott fegyveres ellenállást. A délután folyamán nagyjából 600 NDK állampolgár jutott át Ausztriába és bár a határt később ismét lezárták, a Páneurópai Piknik ütötte az első rést a Berlini falba, nagyban hozzájárulva a magyar rendszerváltáshoz és a német újraegyesítéshez.

Az események háttere megismerhető volt a fellelhető források, szemtanúk visszaemlékezése alapján, a konkrét helyszínek azonosítása azonban már sokkal nehezebb feladatnak bizonyult. A leírások nem árulták el pontosan, hogy hol, melyik mezőn zajlott a piknik, hol volt a vasfüggöny illetve hol bontották a kerítést. A viszonylag kevés archív fotóról csak néhány következtetést lehetett levonni. A területet légi fotókon nézegetve egy markáns, hosszú kilométereken át nyílegyenesen húzódó vonalra lettem figyelmes. Nem volt kétséges, a vasfüggöny még ma is látható tájsebet hagyott maga után. A többi helyszín felderítésében nagy segítségemre volt dr. Magas László, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány elnöke.

A történeti ismeretek felkutatása mellett, a helyszín alapos megismerése, megfigyelése is fontos része volt a tervezés előkészítésének. A táj ránézésre nem tűnik különösebben érdekesnek. Teljesen hétköznapi szépség, ahogy mezőgazdasági területek, erdőségek és mezők váltogatják egymást a dombos területen. A közelmúlt eseményeit megismerve azonban már feszültséggel telik meg a látvány. A múltat megidézve az őrtornyok látványa, a vasfüggöny drótrengetege, a járőröző dzsipek visszhangja valamint a menekülők félelme a táj egy másik rétegét hívja elő.

Az egykori vasfüggöny nyomvonala ma a tájat hosszan végigszántó irtás és földút, a piknikmező helyét beszántották. A helyszínen vizsgálódva a történelem apró nyomaira bukkanhatunk; vezeték nélküli villanypóznákra, figyelmeztető táblákra. Helyenként még a szögesdrótkerítés egyes szakaszai is állnak. A határnál mementóként meghagytak egy őrtornyot, valamint a vadfogó kerítés egy szakaszát. Az utóbbi 20 évben az emlékezés helye a határáttörés helyszíne volt. A Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány emlékparkot épített ki, itt minden év augusztus 19-én több százan gyűlnek össze, hogy felidézzék a 89-es eseményeket. Az emlékezés minden formája fellelhető itt; apró szobrok, kopjafák, emléktáblák, valamint a 20 éves évforduló monumentális szoborcsoportja. A terület arculatának egységesítése az Alapítvány tervei közt is szerepel.

Mivel a történelmileg fontos helyszínek az emlékezés jeleivel már így is eléggé túlterheltek, alapvető célom volt a piknik-mezőnek és az áttörés helyszínének szabadon hagyása. Ebben a történelmi szituációban az emlékezés környezetét tartottam fontosnak; a mezőt, az utat és a kerítést és a tájat. Amennyiben ezeket a helyszíneket turisztikai épületekkel beépítenénk, az emlékezés legfontosabb kerete, a hely sérülne. Épp ezért a funkcionálisan szükséges kiállító és kiszolgáló funkciókat rejtő látogatóközpontot a történetileg fontos helyszínekről lehúztam. Az épületet a tematikus út elején, a völgy oldalában, egy felhagyott kavicsbánya mellett helyeztem el úgy, hogy onnan az egész völgyre rálátás nyíljon. Az út mentén a fontosabb helyszíneket csak kisebb, zárt funkciót nem tartalmazó építményekkel jelöltem meg.

A tematika és a programalkotás során a közelmúlt történelemének olyasfajta bemutatása volt a cél, amely nem konkrét magyarázatokkal, jelképekkel ismerteti az itt történteket, hanem az adatszerű megismerést követően érzelmileg is átélhetővé teszi a történelmi eseményt. Épp ezért funkcionálisan és tematikailag is különválasztottam a látogatóközpontot és az apró építményekkel megjelölt emlékutat.  A látogatóközpont az emlékek háza, a megismerés helye. Ezt követően elindulhatunk az úton, melyet bejárva átélhetővé válnak az ismeretek, felidézhetők a személyes emlékek. Itt már nincsenek magyarázóábrák és szövegek, csupán egy-egy impulzuspont jelöli meg a helyszíneket. Az ember szabadon marad emlékeivel és ismereteivel.

A látogatóközpont biztosítja a turisták kulturált fogadásához és a túraút üzemeltetéséhez szükséges valamennyi helyiséget, mindemellett fő funkciója a zárt kiállítótér, amely teljes értékű kiállításával átfogó képet ad az itt történt eseményekről. Az emlékezés folyamatára reflektálva a kiállítás 3 szintből épül fel. A legfelső szint a megérkezés és elindulás helye. Innen egy lifttel ereszkedhetünk le a -2. szintre, ahol az archív dokumentumok, fotók, filmek, személyes emlékképek, tárgyak találhatóak. Természetes fény csak a levilágító aknákon keresztül szűrődik le. Erről szintről nincs kilátás, közvetett módon csak a történelmi helyszínekre irányított periszkópok által nézhetünk ki. Egy szinttel feljebb lépve az esemény következményeivel illetve utólagos értékelésével, visszaemlékezésekkel foglalkozhatunk. Majd még egy szinttel feljebb visszaérkezünk az indulószintre, a jelenbe.

Az építmények tervezése során szigorú, tárgyszerű formálásra törekedtem, melyek a tájban az emlékezés rétegeként jelennek meg. Az épület külső burkolata korten acél alapanyagú expandált rács. Ez az anyag az út mellett elhelyezett impulzuspontok burkolataként is megjelenik. Az épület belsejében a monolit látszóbeton falak és padlóburkolatok mellett a középső zónát expandált rács falak, acél bordáslemez födémek (fedlapok) határolják. A levilágító aknáknál járórácsok eresztik át a szintek közt a fényt.

Az út során érzékelhetővé válna a vasfüggöny még ma is látható nyomvonala, valamint a 21 évvel ezelőtti piknikezés helyszíne. Az út mentén álló két kilátótoronyból az egész táj átlátható, értelmezhető lenne. Ezek közül az egyik a határon még ma is álló eredeti határőrtorony. Az út vége az áttörés helyszíne, ezt jelzi a határon álló kapu. A kapun át a szabadságba lépve, nekünk kell eldönteni, a múltat megismerve merre folytatjuk utunkat.

Wettstein Domonkos

tervező: Wettstein Domonkos
koncepció tervezőtárs: Juhász Balázs
konzulens: Szabó Árpád DLA
szakági konzulensek:
épületszerkezettan: dr Fülöp Zsuzsanna
gépészet: Szikra Csaba
építéskivitelezés: Lepel Adrienn
tartószerkezet: Volszky Mariann
villamosság: Vidovszky Ágnes

Opponens: Józsa Ágota

tervezés éve: 2010