Ház az út végén – Pólus Károly családi háza

Pólus Károly, az Archikon vezető tervezője egy kamaraerdei helyszínre tervezte meg családja új otthonát, egy jellegzetes, konzolos tömegű, vörösfenyő borítású házat. A szinteltolásokkal kialakított belső terek, a fa és a beton találkozása, valamint a nagy odafigyeléssel kialakított részletek teremtik meg azt az atmoszférát, amitől pillanatok alatt otthon tudja érezni magát az ember.

Meredek utca vezet Budaörs határában, Kamaraerdőn, fel a domboldalon. Felérve, a jobbra nyíló kis zsákutca végén feltűnik egy jellegzetes, konzolos tömegű, vörösfenyő borítású kubus: Pólus Károly építész saját családi háza. Az utca csendes, sehol egy lélek, csak a hatalmas pelyhekben hulló hó fehérsége tölti be a levegőt – ezen a télen talán először. A ház mögött sűrű, átjárhatatlan erdősáv húzódik, vizuálisan is leválasztva azt a tájról, meglepő biztonságérzetet keltve: ez itt az út vége, erre csak az jön, akinek itt van dolga, itt nem zavar senki.

A házba a garázson keresztül lépünk be, mely a tervező számára fontos helyiség, több, mint járművek tárolására alkalmas doboz. A gyerekkor emléke, ahogy apjával bütykölnek – és az apaság élménye, ahogy ő is ugyanezt teszi. Ez meg is látszódik a tér kialakításán, kényelmesen el lehet férni akkor is, ha két autó áll bent éppen. Kis közlekedő vezet tovább, mellette tároló és egy, a meglehetősen komplex gépészetet rejtő helyiség, valamint egy kis fürdőszoba. Az egész ház kisebb-nagyobb szinteltolásokkal emelkedik, a bejárati előtér is néhány lépcsőfokkal feljebb van, mint a garázs. Innen egy kis vendégszoba nyílik.

Az előtérből az étkező és konyha szintjére érkezünk, ami egyben a fő kertkapcsolatot is jelenti: innen nyílik egy-egy terasz a hátsó és oldalsó kertekre. Utóbbi talán a leghangulatosabb, közvetlenül az erdősáv mellett, ahonnan mégis ellátni a messzeségbe a fűszernövényekkel beültetett kis konyhakert fölött – ha épp nem szakad a hó. Itt egy nagyméretű, egyedi gyártású kültéri asztal is helyet kapott – ideális helyszín a nagyobb összejöveteleknek.

Izgalmas, amikor a lépcső egy családi házban több, mint pusztán funkcionális elem, ami a függőleges közlekedést biztosítja. Ezesetben központi helyet tölt be, átmeneti teret képez a szinteltolásokkal elválasztott helyiségek között. Az alsóbb szinteken helyben öntött látszóbetonból készült ez is, épp úgy, mint a padlóburkolat. Feljebb haladva könnyedebb szerkezetté alakul: a homlokzaton is megjelenő vörösfenyő tér vissza lamellákból összerakott lépcsőfokok formájában. A fokok közötti átláthatóságnak köszönhetően megmarad a vizuális kapcsolat a terek között, az étkező és a nappali – bár szintben eltolva helyezkednek el egymáshoz képest – ha kell, egy egységet képeznek. A legfelső szint galériaként működik; ez a dolgozószoba – vagy "építész kuckó" –, ami azonban éppúgy egy teret képez a nappalival, mint az alatta található étkező.

A szinteltolások játékának épp ez a szépsége: ad egyfajta dinamikát a belső térnek, nincsenek határozott válaszvonalak, szabadon áramolhat a tér a lakásbelsőben. Fontos azonban, hogy az áramló, egymásba átlátást biztosító terek ellenére is megmaradjanak a privát zónák. Ezek a ház nyugati, az erdősáv felé eső részében kaptak helyet, határozottan leválasztva a közös terekről: a nappaliból nyílik a szülői háló, gardróbbal és fürdőszobával, a galériáról pedig a gyerekszoba, szintén saját fürdővel. Szerkezetileg mindezt három párhuzamos vasbeton főfal fogja össze, melyek a nagy kiülésű konzolt is stabilan megtartják.

Egyedi részletek sokasága mutatja a tervező és a kivitelezők közötti jó összhangot. Az étkezőt és a legfelső szintet elválasztó födém monolitnak tetsző vörösfenyő burkolata, a lamellákból összerakott lépcsőfokok és az építészeti elemként működő, több szintet átfogó lépcsőkorlát csak néhány példa azokra a különleges megoldásokra, amelyek nem jöhettek volna létre a tervezői ötletek és a kivitelezői praktikák egymásra találása nélkül. Közös kísérletezés eredménye a homlokzat is, amin úgy sikerült rögzíteni a vörösfenyő burkolatot, hogy ne látszódjanak a rögzítések.

A beton, a fa és a fehérre vakolt falak hármasa határozza meg a belső tereket. A beton egy rendkívül megosztó anyag, főleg, ha belső térben jelenik meg, sokan idegenkednek tőle, ridegnek, elidegenítőnek tartják, pláne egy családi otthonban. A fa ezzel szemben közkedvelt alapanyag, természetességével az otthonosság érzetét kelti. A két anyag találkozásának feszültsége különleges atmoszférát teremt a házban, ahol az ember pillanatok alatt otthon tudja érezni magát, még akkor is, ha egészen más környezethez szokott. Olyan ház, ahol jó otthon lenni. Mindehhez persze szükség van a magas odafigyeléssel kidolgozott részletekre is, mint például az étkezőt és a nappalit összekötő lépcső, melynek egyik oldala dupla fokmagasságokkal ülőhelynek is alkalmas, vagy épp az ablaknyílások köré komponált könyvespolcok.

Amikor az építész magának tervez házat, az mindig egyfajta manifesztum is. Pólus Károlynak ez nem az első saját tervezésű háza, talán emiatt sem érezhető semmifajta erőltetettség: egyedi, ízig-vérig kortárs, már-már szoborszerű tömeg, mégsem túl hivalkodó, vörösfenyő burkolatának köszönhetően pedig a környékbeli, hagyományosabb formavilágú családi házak lakói is jó példaként tekintenek rá.

Épp a napokban közöltük Moravánszky Ákos gondolatait a visegrádi régió családi házai kapcsán, amely a MÉSZ új kiadványában jelent meg eredetileg. A neves teoretikus szerint Nyugat-Európában az ökológiai korrektség jegyében megvalósuló épületeket egyfajta tudatos "antiesztétika" jellemez, ami – Moravánszky szerint szerencsére – a V4-es régió házaitól idegen. Ehelyett e házak lényeges vonása az anyag hangsúlyozása. Mint írja: