A Várlejtő északi része az egyik leghangulatosabb hely a városban. A szomszéd utcában (Toldy Ferenc utca) található a Kodály Zoltán Kórusiskola, a közelben (Táncsics Mihály utca) pedig az MTA Zenetudományi Intézete és Múzeuma. Kis járással feljebb a Budai Vár területe, nyugodt, csendes környezet.
Építészeti kialakítás
A telken két épületet helyeztem el, melyeket a terepszint alatt egy tömb fog össze. Az első, Szabó Ilonka utcai, nagyobb épület lapostetős, üveg felülvilágítókkal, fszt + 3 szintes. A földszinten egy hangszerbolt, illetve a többi három hangszergaléria kapna helyet. Az összekötő, alsó részen vizesblokk, raktár található.
A kisebb épület fszt + 4 szintes, szintén lapostetős, egy felülvilágítóval. Ennek a földszintjén szellőzőgépház, kazánház található, fölötte két szinten van a hangszerészműhely, efölött két szinten a mester lakása. A lakáshoz tartozik a hátsó kert. A két épület között terasz található, melyet a galériából és a műhelyből is meg lehet közelíteni.
Koncepció
A koncepció kialakításánál elsődleges szempont volt a három funkció, illetve a funkciókkal kapcsolatos személyes élményeim. A lakást mindenképpen el szerettem volna választani a közösségi funkciótól, hiszen hiába függ össze szorosan a hegedűkészítő mester élete a munkájával, mindenkinek szüksége van egy külön, „belső“ világra. Ezért helyeztem a telek, illetve az épületegyüttes hátsó részére, külön megközelítési lehetőséggel. A műhely szerves része a mester életének, így került a lakószintek alá. Ezzel szemben a galéria és a hangszerbolt közösségi funkciót látnak el, ezért helyezkednek el külön épületrészben. A galériában lehetsőség van hangszerek kiállítására,hangszer bemutatóra,kamarakoncertek megrendezésére.
Ferenczi Veronika
Konzulensek
Építészet: Klobusovszki Péter DLA
Statikus: Dr. Hegyi Dezső
Épületszerkezet: Páricsy Zoltán
Épületgépészet: Dr .Kontra Jenő
Épületvillamosság: Dr. Majoros András
Építés kivitelezés: Rostás Zoltán
Opponens: Marián Balázs