Akkor megépítjük így…
Általános esetben nem tenném – mármint, hogy közzétegyek egy már soha meg nem épülő tervet. Mostanra tudom jól, hogy az építészetben csak az számít, csak az hat igazán, ami megvalósult. A többi csupán adalék – lehet szebb, vagy fájóbb emlék, meg persze jó néhány tanulság –, többnyire persze csak magunknak.
Azt mondják…
Minden kezdet nehéz – ez nem igaz. Minden kezdet gyönyörű és izgató, ahogy itt is az volt. 2007. karácsonya előtt, Albert a tervezési programban így fogalmaz a házzal kapcsolatos elvárásáról: „a látogatóban és a minden napi használóban is a "nem tudom miért, de itt nagyon jól érzem magam" élménye fogalmazódjon meg.” Ez pontos és tetszik is. Majd néhány héttel később József Attilától küld egy versszakot: „… Én nem emlékezem és nem felejtek. / Azt mondják, ez hogy lehet? / Ahogy e földön marad, mit elejtek, – / ha én nem, te megleled. …” Négy és fél évvel később, lényegében ezt küldöm most tovább.
Kilenc hónap…
Hetekig számolom az építési költségeket. A házról még csak sejtéseim vannak ugyan, de a kereteket, a mozgásteret meg kell határozni. Ez fontos. Mindig így teszek, főleg, amióta lakóházakat építek – ezek szinte mindig az álmok és a valóság közé feszülnek –, mert ott a legjobb építészetet csinálni.
2008. január végén Adrienn és Albert elviszik a tanulmányterveket a támogatási pályázathoz, szemmel láthatóan elégedettek. Kétlépcsős az eljárás – végre valami normálisan zajlik, gondolom –, az építési engedélyt majd a második körben, a támogatási szerződéshez kell benyújtani. Ősz van már, mire az Ügynökség megszüli a döntést: folytatható.
Kriszta nélkül, de Zolival…
2008. nyarán Csuport Kriszta elnyeri a Goldfinger-ösztöndíjat, mehet Glasgowba. Még pár éve a tanítványom volt a MOME-n és már jó három éve dolgozunk együtt – büszke vagyok a sikerére. Így hát megint munkatársat keresek. Fóth Zolit két éve ismerem, egy szombathelyi házáról írtam kritikát az Új Magyar Építőművészetbe. Egyszer találkoztunk és rendkívül finom építésznek találtam. Felhívom, hogy nincs-e kedve velem dolgozni, bejön az irodába és azonnal igent mond. Néhány nappal később kiderül, hogy még soha nem használt gépet – egyáltalán, e-mailt se, szövegszerkesztőt se – a kézírása pedig, akár egy perzsa aranyvésnöké, teljesen olvashatatlan. Akkor hát lesz, ami lesz, belevágunk. Kiderül azonnal, hogy szinte mindenben egyetértünk, egy nyelven beszélünk. Csak ámulok, ahogy a 0,5-ös ceruzát hegyezi, ahogy egy papírt helyez a keze alá, és ahogy a radírozáshoz sablont használ. Már teljesen nyugodt vagyok.
Ami innen kezdődik…
Eldöntöttem, hogy nem részletezem – különben is Bardóczi már pontosan leírta –, hogyan lesz a tervezésre és az építési engedélyezésre együtt kevesebb idő, mint egy szerződés aláírására (persze visszadátumozva), hogyan nem érti a pályázat bonyolítója, hogy az építés miben különbözik egy eszközbeszerzéses projekttől, hogyan nyilatkozzon a tervező több, mint másfél év elteltével a tervezői költségbecslése érvényességéről úgy, hogy a számain már változtatni nem lehet, hogyan cserélődnek az ügyintézők az ügynökségeken félévente és hogyan ülnek újabb hosszú hónapokat a második körön. Hogyan változnak a közbeszerzés szabályai szinte az évszakokkal együtt, hogyan kell hol ebben, hol abban a formátumban a költségvetést csatolni, hogyan nem lehet „K-tételek” tömkelege nélkül egy normális szerkezetű házat kiírni.
Azon még meglepődöm, amikor 2010. őszén, az első sikertelen közbeszerzésen 360.000 forintos nettó négyzetméterár az egyetlen ajánlat – mindegyik házra egységesen. A többi már jön, mint a lavina – személycserék mindenhol, az újaknak minden ismeretlen és persze gyanús is. Két újabb eredménytelen beszerzés gyorsan egymás után, s közben folyamatos és – utólag már tisztán látszik – reménytelen igyekezet menteni még, ami menthető – az építészetet, a szerzői jogokat, a munka díját, vagyis a házat.
A vége mindig groteszk…
Az utolsó, egyben végső eredménytelen ajánlatokon egy pillanatra elhűlök – az árazatlan költségvetés kiírásunkat a kivitelezők kérésére valaki átírta pdf-ből excellbe, csak úgy gyalogosan, nem konvertálva. Kettő helyett huszonhét padlásajtó, szépen, precízen felszorozva, mindkét árajánlatban – senkinek nem szúrva szemet.
Orfalu, 2012. július 31.
U. Nagy Gábor
építész
Ökoturisztikai Információs Centrum és kiszolgáló épületei, Apátistvánfalva
felelős építész tervező: U. Nagy Gábor
építész tervező: Fóth Zoltán
tervezés éve: 2008-2011
bruttó szintterület: 432 m2
összes nettó terület: 380 m2
építtető/Megbízó/Fejlesztő neve: Márkus Ferenc igazgató (2008. április – 2010. augusztus), Dr. Markovics Tibor igazgató (2010. augusztustól) - Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
generáltervező cég neve: U. Nagy Gábor Építészműterem
építész munkatársak: Tóth Gergely, Lődör Ágnes, Horváth Roberta, Csizmazia Géza, Debreczeni András
projektvezetők: Kevy Albert, Dr. Németh Csaba (ŐNP)
belsőépítészet: Göde András, Gál Béla - Kroki Kft.
statika: Bukits Zoltán - Pannon Archikon Kft.
épületgépészet: Szatmári Örs
épületvillamosság: Horváth András
külső közmű: Németh András - Alfavíz Bt.
közút, parkoló: Böröcz Miklós
tűzvédelem: Molnár Tamás
rehabilitációs szakértő: Rózsa Erzsébet
geodézia: Mór Tibor - Pécsi Geodézia Kft.
látványtervek: Tóth Gergely
bruttó beruházási költség: 88,6 millió forint + Áfa