Huszonhét padlásajtó - Ökoturisztikai Információs Centrum és kiszolgáló épületei, Apátistvánfalva
U. Nagy Gábor Ybl-díjas építész szubjektív leírása „egy már soha meg nem valósuló tervről”, amelyet Fóth Zoltánnal közösen készített Apátistvánfalvára, az egykori határőr laktanya helyére. Az Őrségi Nemzeti Park számára készített Ökoturisztikai Információs Centrum, Szolgálati épület és Pajta együttesének részletesen kidolgozott koncepciója többszöri közbeszerzés-csaták fordulói során vérzett el, gyarapítva az el nem költött milliók tömegét.
Akkor megépítjük így…
Általános esetben nem tenném – mármint, hogy közzétegyek egy már soha meg nem épülő tervet. Mostanra tudom jól, hogy az építészetben csak az számít, csak az hat igazán, ami megvalósult. A többi csupán adalék – lehet szebb, vagy fájóbb emlék, meg persze jó néhány tanulság –, többnyire persze csak magunknak.
Azt mondják…
Minden kezdet nehéz – ez nem igaz. Minden kezdet gyönyörű és izgató, ahogy itt is az volt. 2007. karácsonya előtt, Albert a tervezési programban így fogalmaz a házzal kapcsolatos elvárásáról: „a látogatóban és a minden napi használóban is a "nem tudom miért, de itt nagyon jól érzem magam" élménye fogalmazódjon meg.” Ez pontos és tetszik is. Majd néhány héttel később József Attilától küld egy versszakot: „… Én nem emlékezem és nem felejtek. / Azt mondják, ez hogy lehet? / Ahogy e földön marad, mit elejtek, – / ha én nem, te megleled. …” Négy és fél évvel később, lényegében ezt küldöm most tovább.
Kilenc hónap…
Hetekig számolom az építési költségeket. A házról még csak sejtéseim vannak ugyan, de a kereteket, a mozgásteret meg kell határozni. Ez fontos. Mindig így teszek, főleg, amióta lakóházakat építek – ezek szinte mindig az álmok és a valóság közé feszülnek –, mert ott a legjobb építészetet csinálni.
2008. január végén Adrienn és Albert elviszik a tanulmányterveket a támogatási pályázathoz, szemmel láthatóan elégedettek. Kétlépcsős az eljárás – végre valami normálisan zajlik, gondolom –, az építési engedélyt majd a második körben, a támogatási szerződéshez kell benyújtani. Ősz van már, mire az Ügynökség megszüli a döntést: folytatható.
Kriszta nélkül, de Zolival…
2008. nyarán Csuport Kriszta elnyeri a Goldfinger-ösztöndíjat, mehet Glasgowba. Még pár éve a tanítványom volt a MOME-n és már jó három éve dolgozunk együtt – büszke vagyok a sikerére. Így hát megint munkatársat keresek. Fóth Zolit két éve ismerem, egy szombathelyi házáról írtam kritikát az Új Magyar Építőművészetbe. Egyszer találkoztunk és rendkívül finom építésznek találtam. Felhívom, hogy nincs-e kedve velem dolgozni, bejön az irodába és azonnal igent mond. Néhány nappal később kiderül, hogy még soha nem használt gépet – egyáltalán, e-mailt se, szövegszerkesztőt se – a kézírása pedig, akár egy perzsa aranyvésnöké, teljesen olvashatatlan. Akkor hát lesz, ami lesz, belevágunk. Kiderül azonnal, hogy szinte mindenben egyetértünk, egy nyelven beszélünk. Csak ámulok, ahogy a 0,5-ös ceruzát hegyezi, ahogy egy papírt helyez a keze alá, és ahogy a radírozáshoz sablont használ. Már teljesen nyugodt vagyok.
Ami innen kezdődik…
Eldöntöttem, hogy nem részletezem – különben is Bardóczi már pontosan leírta –, hogyan lesz a tervezésre és az építési engedélyezésre együtt kevesebb idő, mint egy szerződés aláírására (persze visszadátumozva), hogyan nem érti a pályázat bonyolítója, hogy az építés miben különbözik egy eszközbeszerzéses projekttől, hogyan nyilatkozzon a tervező több, mint másfél év elteltével a tervezői költségbecslése érvényességéről úgy, hogy a számain már változtatni nem lehet, hogyan cserélődnek az ügyintézők az ügynökségeken félévente és hogyan ülnek újabb hosszú hónapokat a második körön. Hogyan változnak a közbeszerzés szabályai szinte az évszakokkal együtt, hogyan kell hol ebben, hol abban a formátumban a költségvetést csatolni, hogyan nem lehet „K-tételek” tömkelege nélkül egy normális szerkezetű házat kiírni.
Azon még meglepődöm, amikor 2010. őszén, az első sikertelen közbeszerzésen 360.000 forintos nettó négyzetméterár az egyetlen ajánlat – mindegyik házra egységesen. A többi már jön, mint a lavina – személycserék mindenhol, az újaknak minden ismeretlen és persze gyanús is. Két újabb eredménytelen beszerzés gyorsan egymás után, s közben folyamatos és – utólag már tisztán látszik – reménytelen igyekezet menteni még, ami menthető – az építészetet, a szerzői jogokat, a munka díját, vagyis a házat.
A vége mindig groteszk…
Az utolsó, egyben végső eredménytelen ajánlatokon egy pillanatra elhűlök – az árazatlan költségvetés kiírásunkat a kivitelezők kérésére valaki átírta pdf-ből excellbe, csak úgy gyalogosan, nem konvertálva. Kettő helyett huszonhét padlásajtó, szépen, precízen felszorozva, mindkét árajánlatban – senkinek nem szúrva szemet.
Orfalu, 2012. július 31.
U. Nagy Gábor
építész
Ökoturisztikai Információs Centrum és kiszolgáló épületei, Apátistvánfalva
felelős építész tervező: U. Nagy Gábor
építész tervező: Fóth Zoltán
tervezés éve: 2008-2011
bruttó szintterület: 432 m2
összes nettó terület: 380 m2
építtető/Megbízó/Fejlesztő neve: Márkus Ferenc igazgató (2008. április – 2010. augusztus), Dr. Markovics Tibor igazgató (2010. augusztustól) - Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
generáltervező cég neve: U. Nagy Gábor Építészműterem
építész munkatársak: Tóth Gergely, Lődör Ágnes, Horváth Roberta, Csizmazia Géza, Debreczeni András
projektvezetők: Kevy Albert, Dr. Németh Csaba (ŐNP)
belsőépítészet: Göde András, Gál Béla - Kroki Kft.
statika: Bukits Zoltán - Pannon Archikon Kft.
épületgépészet: Szatmári Örs
épületvillamosság: Horváth András
külső közmű: Németh András - Alfavíz Bt.
közút, parkoló: Böröcz Miklós
tűzvédelem: Molnár Tamás
rehabilitációs szakértő: Rózsa Erzsébet
geodézia: Mór Tibor - Pécsi Geodézia Kft.
látványtervek: Tóth Gergely
bruttó beruházási költség: 88,6 millió forint + Áfa
