Mindannyiunk számára ismerősek a kortárs irodák belső terei, még akkor is, ha nem kommersz irodában dolgozunk. A moduláris szőnyegpadló, a steril telefonboxok, a hangulattalan pihenőzugok, a mesterségesen életben tartott növényfalak, a gépészetet eltakaró állmennyezet és a legtrendibb designbútorok ömlenek ránk a magazinokból és reklámokból egyaránt. Az Építészet // Munka tematikus hét keretében egy olyan építésszel készítettünk riportot, aki ezeknek a tereknek a tervezésével foglalkozik a hétköznapok során.
Építészfórum: Kezdjük a közepén, hogyan jönnek létre a falakon random, ferde vonalú, giccses dizájnelemek?
Névtelen Építész: Mindig azt mondják, hogy „legyen izgalmas". Minden irányból ez jön, hogy legyen benne valami egyedi, különleges. A legtöbb megrendelő számára unalmas, ha nem használsz elég falfelületi képzést, burkolatot. Az az elképzelés, hogy az alkalmazottak nem szeretnének mindenfelé nézve fehér falfelületekkel szembesülni. A megrendelők célja, hogy játékos otthontereket kapjanak, amitől változatos, kedves térben érzheti magát a munkavállaló.
ÉF: Tehát üres eklektika?
NÉ: Ez ízlés kérdése, én fehér falak között élek parkettával, egy antik csillárral a mennyezeten, és lomizott bútoraim vannak, de ez az én ízlésem. Ha olyan embernek tervezek, akivel egyezik az ízlésem, annak nyilván ilyet csinálok. De ez nem csak az irodáknál van így, mindig, mindenhol van egy megrendelő, egyéni ízléssel, amit a belsőépítész megpróbál kielégíteni. A felhasználó igényeire kell fókuszálni. Ugyanis az ember nem magának tervez. Kompromisszumot kell kötni és a lehető legjobbat kihozni abból.
ÉF: Nem inkább arról van szó, hogy ez etikai kérdés? Azért hasznosítod újra az antik bútorokat, mert fölösleges új bútorokat gyártani, fákat kivágni. Inkább felújítod a parkettát, mint hogy felszedd, és lerakj valami gagyit. A stílusod mögött, feltételezem, racionális és tudatos világnézeti döntések vannak, ami persze kiegészül esztétikai elképzelésekkel, amiket az építészeti képzésed során elsajátítottál.
NÉ: Mondhatjuk etikainak, talán. De nem nehéz olyankor etikus döntést hozni, ha az embernek tényleg az tetszik. Szeretem, ha valami valóban minőségi, van benne anyag. Ha ma egy új tömörfa bútort szeretne vásárolni az ember, nagyon szét kell néznie a piacon. Már teljesen más technológiával dolgozik a bútoripar, egyedi bútort persze gyárthathatunk asztalossal, kérhetjük, hogy kemény fából legyen, de annak ára van. Közben vannak nevetséges áron elérhető csodálatos, jó minőségű "antik" bútorok.
ÉF: Ezzel szemben az irodai terek esztétikáját a profitmaximálás és a Pinterest határozza meg.
NÉ: Ez gondolom azért is van így, mert általában a nagy irodaterekben dolgozók nem tanultak 5 évig építészetet… Pinteresten viszont lát az ember szép dolgokat, amiről azt gondolja, hogy "én is ilyet szeretnék, jó a hangulata" stb. Ellenpélda lehet pl. egy építész- vagy designer iroda.
ÉF: Van egy elképzelés arra vonatkozóan, hogy mit szeretnének az emberek, és ezért próbálja kitalálni az ember, hogy mi az, ami nekik tetszeni fog, mi a közízlés. És aztán a megrendelő oldaláról a döntéshozó, a beruházó, mind ebbe az irányba tolják a projekteket. Ki határozza meg valójában, hogy hogyan nézzen ki az iroda?
NÉ: Sok cégnek alapvetően van elképzelése arról, hogy mit szeretnének és az arculatnak megfelelő irodát kell tervezni. Néha a cégvezető vagy beosztottja mutat valamit, hogy neki ez tetszik, ilyet csinálj nekem. És ha nem olyat csinálsz, ami neki tetszik, akkor nem veled csináltatja meg a munkát. Ha magamtól terveznék egy irodát, és azt mondanák, hogy nincs megrendelő, akkor az nyilván teljesen máshogy nézne ki.
ÉF: És szerinted az ott dolgozóknak a te terved kevésbé tetszene?
NÉ: Lehetséges, nem tudhatjuk, de ez olyan, mint az öltözködés: ilyen ruhába én nem mehetnék be oda dolgozni, van egy etikett. Az embereknek, akik ezekben az irodákban dolgoznak, egyszerűen nem az a környezet tetszik, ami engem boldoggá tesz. Lehet, hogy engem nyomasztana, ha minden felület más lenne és rendesen ki lenne találva, azért is nem élek ilyenben. Ők pedig lehet, hogy azt érzik, hogy ha ennél kevesebb dolog történik, akkor az üres.
ÉF: De ez egy tényleges tapasztalaton alapuló válasz volt? Beszélgettél olyan emberekkel, akiknek terveztél?
NÉ: Nem beszéltem, de hallottam visszajelzéseket, hogy a felsővezetésnek nagyon tetszett.
ÉF: És ez határozza meg nagyban, hogy az iroda többi 99 százaléknyi munkavállalója milyen terekben dolgozik?
NÉ: A dolgozók nagyobb részére általában nem költenek annyi pénzt. Az általános irodákban ezért könnyebben megvalósítható a belsőépítészeti koncepció, mert az a megrendelőt annyira nem érdekli. Ott már az a kihívás, hogy kis költségből mit tudsz létrehozni.
„A főnöknél mindig belefér az exkluzív anyag, ott lehet magas minőségű padló."
ÉF: Mekkora a különbség a vezetői és az átlagos terek árképzésében?
NÉ: Óriási, olyan, mintha különböző épületekben járnál. Az árbeli különbség legalább duplája lehet. Az egyiknél az a cél, hogy minél impozánsabb, reprezentatívabb legyen, a tekintélyt mutassa, a másiknál pedig, hogy jól működő, olcsó iroda legyen. Arra nagyon odafigyelnek, hogy legyen kényelmes pihenőtér, kávéfőző, étkező, elvonulási és beszélgetési lehetőség.
„Ha elmész dolgozni egy irodába, ahol irodákat terveznek, akkor az első dolog, ami van, hogy moduláris padlószőnyeget és álmennyezetet kell rakni az irodatérbe. Akusztikai szempontból, könnyen javítható, olcsó."
ÉF: De mégis ezek a különböző funkciójú terek karakterükben nem adnak egy másfajta térélményt, nem?
NÉ: Másfajta bútorzat van bennük, kanapé vagy telefonbox, íróasztal helyett. Térélményt általában nem adnak, maximum hangulatot.
ÉF: Engem a telefonboxoktól kiráz a hideg.
NÉ: (nevet) Hát ezek sémák, így működnek most az irodák. Vannak open office terek, régebben csak cellás irodák voltak, aztán felfutott az együtt dolgozás eszménye, most kezdenek rájönni, hogy az túlságosan zajos és nincs privát szférád, így most próbálunk megoldást találni azokra a problémákra, amelyeket az open office hozott.
ÉF: Mekkora a különbség egy általad szépnek ítélt telefonbox és egy kevésbé igényes között?
NÉ: Szerintem itt már akkora pénzekről van szó, hogy nem mindig van hatalmas különbség. Mi, halandó emberek el sem tudjuk képzelni, hogy egy ilyen irodabútor mennyibe kerülhet, pedig ha az IKEA-ba elmész, akkor huszadannyiért megkapod, és még azt is soknak tartod.
ÉF: Miért ennyivel drágábbak?
NÉ: Ezen én is gondolkoztam már, a piac határozza meg, muszáj azoktól a cégektől vásárolni, akik léteznek. Néha az is olcsóbb, ha egyedileg legyártatod. Amúgy semmi különöset nem tud a termék, csak egy doboz.
ÉF: Hogyan zajlik a munkaterek tervezése?
NÉ: A megrendelő elmondja, hogy mit szeretne, és csinálsz rá 2-3 verziót, látványtervet, alaprajzot és moodboardot. A megrendelő megadja az alapműködéshez szükséges információkat is, amihez funkcionális elrendezést kell készíteni. Ehhez kapsz adatszolgáltatást, és ki kell találnod, hogy mi a használat és a tér viszonya, hogy kinek kihez kell közel ülnie, vagy hogy hogyan tudnak közlekedni. Ezt egyszerű ábrákon prezentáljuk a megrendelőknek, akik megmondják, hogy min kell változtatni. Ha megvan az elfogadott koncepció, vázlatterv, akkor már "csak" ki kell dolgozni az egész irodát az elfogadott koncepció mentén kiviteli terv szinten.
ÉF: Egy ilyen terv elkészítése során mennyire a megrendelő fejével gondolkozol, vagy azt rajzolod le amit te gondolsz?
NÉ: Általában a megrendelő elmondja az elképzelését: azt szeretném látni, hogy “ez az iroda azt sugározza, hogy biztonságban vannak az emberek", vagy hogy “itt mennyire jó az időtöltés, lehet szabadidős tevékenységeket folytatni, játszani". Minden térnek meghatározzák a saját identitását, és építészként azon kell dolgoznunk, hogy milyen belsőépítészeti eszközzel tudjuk azt az érzést átadni, például látványterveken keresztül.
ÉF: És mennyire értik a megrendelők ezeket a rajzokat?
NÉ: A látványtervet értik, csak az a kérdés, hogy mennyire vannak tisztában vele, hogy az még nem feltétlen a valóságot ábrázolja. Ott van egy határmezsgye, hogy amit modelleztél az úgy fog-e megépülni. Gyakran mondják, hogy melyik anyagot és milyen színt szeretnek, amit be kell építeni a tervbe.
ÉF: És kivel van kapcsolatban a tervező egy irodatér tervezése során, ki határozza meg ezeket a döntéseket?
NÉ: A vezető pozícióban lévő személytől jön az alapinformáció, őt érdekli a legjobban, hogy milyen lesz, de az is előfordul, hogy megbíz valakit, aki jobban ért hozzá. Ha van arculattervezője és projektvezetője, akkor is ő hozza meg a végső döntést. Olyan is előfordulhat, hogy már előre ki van találva a design, és csak át kell ültetni azt.
ÉF: Létezik „részvételi tervezés" az irodatervezés műfajban?
NÉ: Szerintem az alapkoncepciót nagyon szeretik felső szinten eldönteni, hogy legyen a tér például dinamikát sugárzó, de a tervezés során az építésznek nagyon sok lehetősége van, hogy formálja azt, és egy párbeszéd során kompromisszumok mentén jönnek létre a terek.
ÉF: És élvezed a jelzőkre való tervezést?
NÉ: Hát én nem élvezem, nekem ez nagyon nehéz, mert másfajta a gondolkodásmódom, át kell állnom, hogy ezt hogyan kell, és muszáj átállni, mert ez az igény. Engem a szociális építészet érdekel, és az a legtávolabb áll ettől.
ÉF: De mi a különbség a saját munkamódszered és a között, hogy van egy hangulat, amit térben kell ábrázolnod?
NÉ: Ez legtöbbször egy fake dolog, hogy hangulatokat kell létrehoznod. Építészként azt tanultam, hogy hogyan működnek a belső terek, és az hogyan fog az épület külsején megnyilvánulni, és a kettő oda-vissza hat egymásra. A belsőépítészeti projektekben a kubatúra már adott.
ÉF: Az irodák azonban rá vannak szorulva az ipari méretekben termelt irodaterek tervezésére, jól lehet velük keresni?
NÉ: Dolgoztam olyan irodában, ahol ha nagy projekteken dolgoztál, nem kicsi-cuki házakon, akkor prémium járt érte, mert ezek több pénzt hoznak az irodáknak.
“A cég pénzügyébe nem látok bele, de a kis projektek mindig kevesebb pénzt hoznak, mint a nagy projektek…"
ÉF: A kivitelezés során min múlik az, hogy olyan legyen a végeredmény, mint amit kitaláltál?
NÉ: Alapvetően azon múlik, hogy a kivitelezők milyen színvonalon dolgoznak, és hogy mennyire jársz ki az építkezésre ellenőrizni a munkájukat, az asztalost vagy a hidegburkolót. Építészként mindenhez értened kell, hogy meg tudd mondani az embereknek, hogy mit hogyan csináljanak.
ÉF: Miért a termékkatalógusból választjátok ki a belsőépítészeti elemeket?
NÉ: A következő projektünkben látszó OSB-ből terveztünk térelválasztót, de egy exkluzív irodába az nem férne bele.
ÉF: Miért nem lehet külön legyártatni ezeket az elemeket?
NÉ: Ilyenekre nincsen idő. Szerintem ha valami nagyon jóval előállsz, akkor nem mondanák, hogy ne, csak ahhoz ambiciózusnak kell lenni. Vagy azt mondják, hogy szép-szép ez a forma, de lefestjük szürkére.
„Ha elmész egy irodába, akkor nekik van egy bejáratott kereskedői körük, akik adott termékeket forgalmaznak. Ha kell padlóburkolat, akkor megvan az az öt kontakt, akitől tudunk anyagmintát bekérni."
ÉF: Létezik az a kritikai álláspont, hogy az uralkodó társadalmi osztály, a tőkésosztály határozza meg a képzeletét mindenkinek, a termelési viszonyoktól, a kulturális kódokon keresztül, a közízlésig. És amit mondasz, az alátámasztja ezt, hogy a kivitelező, a gyártó, vagy a megrendelő vezető pozíciójú beosztottja dönt a kulcsfontosságú kérdésekben.
NÉ: Vagy a főnök felesége, titkárnője, vagy a legjobb barátja, testvére, esetleg az anyja, az nagyon fontos általában, hogy nekik milyen az ízlésük, mi a véleményük.
ÉF: Pont most fordítottuk le Pier Paolo Tamburelli egyik szövegét, ami a 17. századi Párizsról szól. XIV. Lajos és a tanácsadói Berninit hívják meg, hogy tervezzék meg a Louvre-ot...
NÉ: ... Na, hát ezek a tanácsadók pont olyanok, mint ezek a marketingfőnökök és arculattervezők.
ÉF: (nevet) Be sem kellett fejeznem a mondatot, és kitaláltad, mit akartam mondani. Akkor a tematikus héten kedd reggel fog megjelenni a Tamburelli-szöveg, este pedig ez az interjú, de izgalmas, alig várom már!
Borenich Levente
