| CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY
Nézőpontok/Történet

Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése

1/3

Borítókép. Grafika: Vitányi Regina

Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)

Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", jelmagyarázat, 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)

?>
Borítókép. Grafika: Vitányi Regina
?>
Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)
?>
Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", jelmagyarázat, 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)
1/3

Borítókép. Grafika: Vitányi Regina

Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)

Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", jelmagyarázat, 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)

Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése
Nézőpontok/Történet

Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése

2023.07.24. 08:14

Az Építészet // Munka tematikus hét nyitószövegének Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi korábban az e-fluxon megjelent esszéjét fordítottuk le, melyben az írók felvázolják az építészeti termelés és tervezés történelmi kontextusát. A szöveget egy analitikus, de egyben spekulatív „időszőnyeg" kísér, mely feleleveníti Charles Jencks ikonikus diagramjait és Giovanni Battista Piranesi térképeit.

 

Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)
2/3
Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)

Jól ismerjük a marxista terminológia „alap" kifejezését, mely a társadalom materiális termelési és újratermelési módjára utal, míg a „felépítmény" az ennek következményeként kialakuló normákat, kulturális identitásokat, szakmai szerepeket, politikákat foglalja magában. Az alap és felépítmény közti viszony se nem állandó, se nem semleges, hanem a történelem folyamán változik, és a mindenkori uralkodó osztály az alávetett csoportok kizsákmányolására használja. Míg A német ideológia polemikus szövegeiben Marx és Engels a felépítmény alap általi meghatározottságát hangsúlyozták[1], addig a későbbi, érett munkáiban Marx a két szféra viszonyát dialektikus relációként értelmezte és elemezte: alap és felépítmény kölcsönösen alakítják egymást. Ahogyan azonban Raymond Williams megjegyzi, Marx a különböző világnézetek és kulturális képzetek eredetét mindig az ember termelőtevékenységeiben azonosította, külső erők vagy valamilyen általános, absztrakt tudat helyett.[2]

Az itt bemutatott diagram célja a nyugati építészet történetének az alap és a felépítmény dialektikájának hosszú időtartama mentén végigvezetett nyers és tömör bemutatása. Ez az olvasat az építészetet ideológiaként tételezi. A liberális megközelítés (amely az építészeti történetírást uralja) szkeptikusan tekint a megtermelt kulturális javak alap és felépítmény szemüvegén keresztüli olvasására, mivel a kettő közötti, determinisztikusnak tűnő viszony megkérdőjelezni látszik az autonómia és az egyéni ágencia bármilyen formáját a kulturális termelés szintjén. A történelmet – különösen az építészettörténetet – alap és felépítmény dialektikájaként olvasva azonban mégis közvetlen és tiszta magyarázatot kaphatunk arra, hogy bizonyos építészeti alkotásokat adott időben és történelmi helyzetben milyen okokból kifolyólag terveztek és építettek fel specifikus formájukban.

Az építészet ideológiaként való értelmezése Manfredo Tafuri „For a Critique of Architectural Ideology" (1969) című, nagy hatású cikkére épít, melyben az olasz történész a kanonikus építészeti koncepciókat a kapitalizmus történeti fejlődése által előidézett konfliktusok és ellentmondások ideológiai szublimációjaként értelmezi.[3] Tafuri számára az építészet soha véget nem érő „szellemi munka", melynek célja a folyamatos megújulás annak érdekében, hogy lépést tudjon tartani a társadalmi és gazdasági fejlődés által előidézett műszaki és társadalmi innovációkkal. Ahogyan Felice Mometti megjegyzi, Tafuri kritikája szerint az építészeti ideológia nem pusztán legitimálja a fennálló rendet a hamis tudat igazolásával vagy a valóság misztifikálásával, hanem maga is politikai erőként lép fel, mely kitermeli saját materialitását szimbolikus kódok, reprezentációs technikák, építési folyamatok, munkamegosztási modellek (és így tovább) formájában.[4] Kiterjesztve Tafuri ideológiakritikáját, a diagram a kapitalizmus előtti koroktól egészen a jelenlegi állapotáig ábrázolja az alap és a felépítmény alakulását.

A diagramot két fő rész alkotja. Az alsó (az alap) különböző termelési módokra utaló kifejezéseket határoz meg, és a háttérben a földterületek különböző korokra jellemző használati és felosztási mintázatait ábrázolja. A felső (a felépítmény) materiális és immateriális tényezőkből álló bonyolult apparátust sűrít három alrendszerbe: reprezentatív műtárgyak alaprajzai, ikonikus épületek sziluettjei, és építészeti alkotók ábrázolásai. A diagram nem állítja, hogy közvetlen kapcsolat volna a különböző termelési módok, illetve birtoklási rezsimek, és az építészek szerepváltozatai vagy az építészeti formák között, csupán láthatóvá teszi történeti közelségüket. A befogadóra bízza közvetett vagy közvetlen kapcsolatok és áthallások felismerését. Például számos nagyméretű, monumentális építmény (mint piramisok és templomok) megjelenése a neolitikus kor végét követően értelmezhető annak következményeként, hogy ezekben a társadalmakban az elitek a vallási és politikai hatalom központosításán és az adminisztráció monopóliumán keresztül szervezték a mezőgazdasági többlet eltulajdonítását. Hasonlóképpen feltételezhetjük, hogy a földek tökéletesen derékszögű parcellákra való felosztásában tetten érhető alapos geometriai ismeretek tükröződnek vissza az ókori építmények virtuóz geometriáiban.[5]

A diagram célja annak a lehetőségnek az érzékeltetése, hogy az építész szakma hagyománya nem (csak) építőmunkások, építészek vagy mecénások képzeletének terméke, hanem tükrözi a társadalom felépítését, hatalmi viszonyait és munkamegosztási modelljeit. Ez az oka annak, hogy az építészt az ideológiatermelés egyik kiemelt szereplőjeként tételezzük. Az építész szerepe számos esetben a kereskedelem felélénkülésével egyidőben vált fontossá, erősödött meg. Az archaikus és klasszikus kori Görögország templomainak és más monumentális alkotásainak felépülése például elválaszthatatlan a versengéstől, amely a tengeri kereskedelem feletti gazdasági és politikai hegemóniáért folyt a városok között. A középkori építész mint a kétkezi munkásoktól megkülönböztetett építőmester alakja eszköz volt a finanszírozók számára az építkezés folyamata feletti kontroll fenntartására. És a reneszánsz Itáliában, amikor az ingatlanvagyon értékes villák és kastélyok építése útján történő növelése a tőkefelhalmozás egyik elsődleges formájává vált, a kialakulóban lévő uralkodó osztály az építész mint egyedüli „projektvezető" hatalmának növelésével igyekezett eltávolodni a céhek által szervezett építkezések korporatív együttműködésen alapuló  éthoszától.[6]

Az építész ideológiai szuperpozíciójáról a tervezett és megvalósult építészetre áttérve fontos megjegyezni, hogy a reneszánsz – az ókori római építményeknek „univerzális nyelvként" való újrafelfedezése – egybeesett az Ázsiától Amerikáig terjedő erőszakos európai gyarmatosító terjeszkedés kezdeteivel, valamint a parasztság és a kézművesek termelőeszközeiktől való megfosztásával. „Az építészet klasszikus nyelvének" ‒ ahogyan John Summerson történész nevezte ‒ univerzalizáló logikája, amely meghatározta az európai építészetet a 15.-től a 18. századig, értelmezhető a földbirtokos réteg kulturális hegemóniaprojektjeként, valamint az imperialista és gyarmatosító gazdaságnak a korai nemzetállammá való szumblimációjaként is.

A tőkelogika kiteljesedésével és az iparosítással párhuzamosan az „építőművészet" kora-modern szerepe is megkérdőjeleződött. A 15. és 17. század között az építész értelmiségi vagy művészi pozíciót vett fel, mint az építészet alkotói autoritással felruházott szerzője. A 18. századtól kezdve azonban mérnökként pozicionálja magát újra, akinek a műszaki szakértelme és szervezési képességei összhangban vannak az ipari termelés igényeivel. Ezen a ponton, a kapitalizmus által előidézett új építési és mérnöki technológiák és felerősödő társadalmi problémák nyomása alatt, az építész figyelmének gyújtópontja a „formáról" a „reformra" kerül át. A 20. század első felében az építész tehát a társadalmi reform egyik szakemberévé vált; már nem autonóm alkotóművész, hanem szerepek és kompetenciák nagyobb halmazának része, aki közvetlenül az államnak vagy magáncégeknek dolgozik. A késő modernista építészet kérlelhetetlen absztrakciója, valamint az építész szakmai anonimitása (mely ennek a kornak sajátja volt) értelmezhetőek a jóléti állam bürokratikus apparátusának következményeként, amely – legalábbis Európában – a lakhatás, az egészségügy, az oktatás és más szolgáltatások dekommodifikációját célozta.

Európában és az Egyesült Államokban a jóléti állam és a termelőipar hanyatlásával az ingatlanpiaci spekuláció a gazdaság egyik húzóágazatává vált. Ennek nyomán az építőipar újfajta, központi szerepet kapott a városok befektetési célpontként való márkásításában. Ebben a folyamatban az építész immár nem társadalmi reformerként, hanem – újra – ünnepelt celebritásként kapott szerepet. Charles Jencks szavaival élve, az úgynevezett „sztárépítész" feladata megtervezni az „ikonikus épületet". Ez a fajta termelési mód az építészetet az ingatlanpiaci profittermelés puszta eszközeként használja.[7] Távol a társadalmi reformer vagy a szakmérnök szerepétől, a sztárépítész neve és perszónája marketingeszköz, melynek egyedüli célja az ingatlanpiaci termék értékének növelése. Hiba volna azonban a sztárépítész felemelkedését az építészeti szakma szerepének általános felértékeléseként értelmezni. Az állami megrendelések közel teljes eltűnése átengedte a tervezés és az építés folyamatait a piaci spekulációnak, így az építész munkája alapvetően és rohamosan proletarizálódott, illeszkedve a késő kapitalizmusra jellemző rugalmas felhalmozás logikájába. Ennek következtében tehát az átlagépítész prekár dolgozóvá vált, akinek elszegényedése fordítottan arányos a közreműködésével létrehozott vagyon gyarapodásának mértékével.

Az építészeti összgondolkodás ideológiaként való tételezésével nem állítjuk, hogy az építészeti alkotómunka csupán felületes máz volna, amely elfedi az alapot, vagyis valamilyen, a felszín alatt működő „valóságos" erőt. Az építészet nem (csak) hamis tudat. Ideológiaként értelmezni az építészetet annyit jelent, mint a történelmi körülmények és társadalmi konfliktusok által meghatározott specifikus tudat konstrukciójaként tekinteni rá: gyakorlatok és elvek olyan összességeként, amelyek anyagi és intézményi formában is jelenvalók, és kézzelfoghatóan hozzájárulnak az emberek világnézetének és világtudatának meghatározásához. Sosem létezhet ideológia nélküli világ, ahogyan sosem létezhet építészet nélküli világ sem. A lényegi kérdés tehát nem az, hogy ideológia-e az építészet, hanem hogy éppen milyen ideológiát testesít meg.

A diagramban a felépítmény egybefüggő mezőként jelenik meg, így az egyes tárgyak és alakok elveszítik egyediségüket, és egy eszmékből, formákból, fogalmakból, képekből, jelentésekből, szimbólumokból, elvekből, elméletekből és technikákból álló homogén háttér részeivé válnak. Ez a megszakítatlan építészeti szőnyeg, Giovanni Battista Piranesi Ichnographia Campi Martiiját (1756) újraértelmezve, az építészet ideológiaként való túlságosan gépies olvasatát hivatott megakadályozni. Az ideológia a létezés konkrét és tényleges része, a kifejeződése azonban nem mindig könnyen érthető, különösen az alappal való dialektikus viszonyában. Ezért félő, hogy az építészetnek egy olyan kritikája, amely elszalasztja magának az építészetnek az alapos tanulmányozását, puszta ködösítés marad, amely mögött az ideológia zavartalan újratermelődése ellenőrizetlenül folyik. Az építészet mint ideológia távolról sem az alapot visszatükröző felület, hanem átlátszatlan, bonyolult, útvesztőszerű matéria, mely nem egyszerűsíthető lineáris leírássá, és amelynek részleteiben kell keresnünk az angyalt (vagy az ördögöt).

Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", jelmagyarázat, 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)
3/3
Pier Vittorio Aureli és Marson Korbi, "Alap és felépítmény: A nyugati építészet vulgáris áttekintése", jelmagyarázat, 2023. (A teljes felbontású rajz elérhető a "Letölthető dokumentumok" között.)

Építészek
A. Imhotep, i.e. 2650–2600.
B. Ictinus, i.e. 5. század.
C. Marcus Vitruvius Pollio, i.e. 80–15.
D. Lanfranco, 11-12. század.
E. Giuliano da Sangallo, 1445–1516.
F. Plautilla Bricci, 1616–1705.
G. Jean-Rodolphe Perronet, 1708–94.
H. Karl Friedrich Schinkel, 1781–1841.
I. Ludwig Hilberseimer, 1885–1967.
J. Margarete Schütte-Lihotzky, 1897–2000.
K. Gordon Bunshaft, 1909–90.
L. Valentina Pistoli, 1928–93.
M—P. Archizoom Associati, 1966–74.
M. Gilberto Corretti, 1941–.
N. Andrea Branzi, 1938–.
O. Massimo Morozzi, 1941–2014.
P. Paolo Deganello, 1940–.
Q. James Stirling, 1926–92.
R. Rem Koolhaas, 1944–.
S. Zaha Hadid, 1950–2016.
T. Anonymus, 1981–.

1. oszlop
1. Fehér templom és zikkurat, Uruk (ma Varka), Irak, i.e. 3500.
2. Caral-Supe szent városa, Peru, i.e. 3000–1800.
3. Dzsószer piramisa, Szakkara, Egyiptom, i.e. 2670–2650.
4. Gízai nagy piramis, Kairó, Egyiptom, i.e. 2550–2490.
5. Hatsepszut halotti temploma, Luxor, Egyiptom, i.e. 1478–1458.

2. oszlop
6. 1. sz. épületegység, 4. sz. területegység, Nichoria (Messzénia), Görögország, 10. i.e. század.
7. 5. sz. épületegység, 4. sz. területegység, Nichoria, i.e. 9. század.
8. Lakóházak Szmirnában, i.e. 8–7. század.
9. Hekatompedon I, Szamosz, i.e. 8. század.
10. Daphnéphoros-templom, Eretria, i.e. 8. század körül.
11. D templom, Eretria, i.e. 8. század körül.
12. Apollón temploma, Korinthosz,  i.e. 7. század körül.
13. Tizenkét isten oltára, athéni agora, i.e. 522–1.
14. Sztoa Baszileiosz (királyi sztoa), athéni agora, i.e. 500.
15. Sztoa Poikilé (színes csarnok), athéni agora, i.e. 500–450 körül.
16. Új buleutérion, athéni agora, i.e. 5. század.
17. Tholosz, athéni agora, i.e. 470 körül.
18. Athéna Parthenosz temploma (Parthenón), i.e. 447–432.
19. Propülaia, athéni akropolisz, i.e. 437–432.
20. Zeusz-sztoá, athéni agora, i.e. 430–425.
21. A névadó hősök emlékműve, athéni agora, i.e. 430.
22. Iktinosz, Démétér-teleszterion, Eleuszisz, i.e. 5. század.
23. Athéné Niké temploma, i.e. 426–421.
24. Athéné Poliasz temploma (Erekhtheion), i.e. 406.
25. Metroon, athéni agora, i.e. 2. század.
26. Középső sztoá, athéni agora, i.e. 180–140 körül.
27. Olümposzi Zeusz-templom, Athén, i.e. 174–132.
28. Attalosz sztoája, athéni agora, i.e. 150.
29. Milétoszi buleutérion, i.e. 175–164 körül.
30. Epidauroszi színház, Argoliszi-félsziget, i.e. 4. század.

3. oszlop
31. Augustus mauzóleuma, Róma, i.e. 28.
32. Pont du Gard római kori vízvezeték, Nîmes, i.sz. 1. század.
33. Inchtuthil római castrum, Skócia, i.sz. 83.
34. Trajanus fóruma, Róma, i.sz. 112.
35. Minerva Medica temploma, Róma, i.sz. 4. század.

4. oszlop
36. Aacheni dóm, 796.
37. Ideális bencés kolostor terve, Sankt Gallen-i könyvtár, Svájc, 820-830.
38. Corveyi apátság, Németország, 822.
39. Ciszterci kolostor terve, 12. század.
40. Sain-Denis-székesegyház, Franciaország, 1135.
41. Castel del Monte, Andria, Olaszország, 1240.

5. oszlop
42. Filippo Brunelleschi, Ospedale degli Innocenti, Firenze, 1418-19.
43. Filippo Brunelleschi, Santa Maria del Fiore kupolája, Firenze, 1420.
44. Filippo Brunelleschi, Santa Maria degli Angeli, Firenze, 1434.
45. Francesco di Giorgio Martini, Rocca Ubaldinesca, Sassocorvaro Auditore, Olaszország, 1475.
46. id. Antonio da Sangallo és ifj. Antonio da Sangallo, erőd, Civita Castellana, Olaszország, 1495.
47. Benedetto da Maiano, Giuliano da Sangallo, Simone del Pollaiolo, Baccio d’Agnolo, Palazzo Strozzi, Firenze, 1489–1538.
48. Donato Bramante, Tempietto, Róma, 1502.
49. ifj. Antonio da Sangallo és Michelangelo Buonarroti, Palazzo Farnese, Róma, 1515.
50. Sebastiano Serlio, Építészeti rendek, in „Quarto Libro", 1537.
51. Andrea Palladio, Villa Emo, Fanzolo, Olaszország, 1559–65.
52. Giorgio Vasari, Uffizi, Firenze, 1560–81.
53. V. Szixtusz terve a barokk Rómáról, 1585–90.

6. oszlop
54. Francesco Grimaldi, Sant’Andrea della Valle templom, Róma, 1590–1650.
55. Pierre Le Muet, Manière de bastir pour touttes sortes de personnes, lakóházak, 1623.
56. Francesco Borromini, San Carlo alle Quattro Fontane, Róma, 1634–35.
57. Francesco Borromini, Sant’Ivo alla Sapienza, Róma, 1643.
58. Gian Lorenzo Bernini, Sant’Andrea al Quirinale, Róma, 1658.
59. Carlo Rainaldi, Santa Maria in Portico in Campitelli, Róma, 1662.
60. Gian Lorenzo Bernini, Louvre-terv, Párizs, 1664–65.
61. Libéral Bruant, Jules Hardouin Mansart, Hôtel national des Invalides, Párizs, 1676–91.

7. oszlop
62. Nicholas Hawksmoor, Christ Church Spitalfields, 1714–29.
63. Antoine Choquet de Lindu, szárazdokkok a breszti arzenálban, Franciaország, 1757.
64. Giovanni Battista Piranesi, Ampio Magnifico Collegio, 1750.
65. Pierre Patte, Ideális utca terve, 1769.
66. Jean-Rodolphe Perronet, Terv egy Szajna-hídra, Párizs, 1782.
67. Étienne-Louis Boullée, Cénotaphe, 1790-es évek.
68. Claude-Nicolas Ledoux, La Maison des directeurs de la Loue, 1804.

8. oszlop
69. Jean-François de Neufforge, kórházterv, 1757–80.
70. Jean-Nicolas-Louis Durand, múzeumterv, 1802.
71. Karl Friedrich Schinkel, Altes Museum, Berlin, 1823–28.
72. Thomas Jefferson, Virginiai Egyetem, Charlottesville, USA, 1817–25.
73. Gyárépület és malom Manchesterben, 1826.
74. Sidney Stott, Minerva-malom (Ashton-under-Lyne) Manchester, 1890.

9. oszlop
75. Albert Kahn, Ford Motor Company üzeme, Highland Park, Detroit, 1909–10.
76. Heinrich Tessenow, Festspielhaus, Hellerau, Germany, 1911.
77. Ludwig Hilberseimer, Vertikális város, 1914.
78. Warren & Wetmore, Commodore Hotel, New York, 1919.
79. Ludwig Hilberseimer, Chicago Tribune székháza, Chicago, 1922.
80. Bruno Taut, Hufeisensiedlung Großsiedlung, Berlin, 1924–30.
81. Alexander Klein, kisméretű családi lakások diagramjai, 1928.
82. Mart Stam, Hellerhof-Siedlung, Frankfurt, 1929.
83. Moisei Ginzburg, Dom-Kommuna prototípusa F-1típusú lakóegységekkel, Moszkva, 1929.

10. oszlop
84. Le Corbusier, Unité d’Habitation, Marseille, 1947–52.
85. Lev Rudnyev, Moszkvai Állami Egyetem, 1947–53.
86. Gordon Bunshaft és Natalie de Blois (SOM), Lever House, New York, 1951.
87. Walter Henn, Osram GmbH adminisztrációs épület, München, 1962, Bürolandschaft-modell alapján (1950-es évek)
88. Saverio Muratori és Mario de Renzi, INA Casa, Tuscolano, Róma, 1952–56.
89. Jacques Henri-Labourdette és Roger Boileau, A sarcelle-i grand ensemble, 1955–57.
90. Ludwig Mies van der Rohe, Seagram Building, 1958.
91. Siegfried Nassuth, Bijlmermeer, Amszterdam, 1965.
92. Vittorio Bonadè Bottino, Mirafiori FIAT-üzem, Torinó, 1968.

11. oszlop
93. Archizoom Associati, No-Stop City, 1968–72.
94. Vittorio Gregotti, Zen 2 lakókomplexum, Palermo, 1969–73.
95. Aldo Rossi, Salvatore Orrù Általános Iskola, Fagnano Olona, Olaszország, 1972–76.
96. Renzo Piano and Richard Rogers, Pompidou központ, 1971–77.
97. Louis Kahn, Kimbell Art Museum, Fort Worth, USA, 1972.
98. OMA, Welfare Palace Hotel, New York, 1978.

12. oszlop
99. Aldo Rossi, Teatro del Mondo, Velence, 1979.
100. James Stirling, Neue Staatsgalerie, Stuttgart, 1979–84.
101. Hans Hollein, Strada Novissima homlokzata, Velencei Építészeti Biennálé, 1980.
102. Jean Nouvel, Institut du Monde Arabe, Párizs, 1981–87.
103. Philip Johnson és John Burgee, 550 Madison Avenue Tower, New York, 1981–84.
104. Bernard Tschumi, Parc de la villette, Párizs, 1982–98.
105. Micheal Graves, Denver Public Library, 1989–95.

13. oszlop
106. Dominique Perrault, Francia Nemzeti Könyvtár, Párizs, 1989–95.
107. OMA, Très Grande Bibliothèque, 1989.
108. Frank Gehry, Walt Disney Concert Hall, Los Angeles, USA, 1991.
109. Frank Gehry, Guggenheim Múzeum, Bilbao, 1993–97.
110. OMA, Új Szöuli Nemzetközi Repülőtér terve, 1995.

14. oszlop
111. Foster+Partners, 30 St Mary Axe, London, 1997–2004.
112. Zaha Hadid, MAXXI: Museum of XXI Century Arts, Róma, 1998-2009.
113. OMA, A CCTV székháza, Peking, 2002–12.
114. Stefano Boeri, Villa Méditerranée, Marseille, 2004–13.
115. Massimiliano Fuksas, Róma Kongresszusi Központ „La Nuvola", Róma, 2008–16.
116. Ai Weiwei, Ordos 100 masterplan, Ordos, Kína, 2008.

15. oszlop
117. SBB, Zürich Önkormányzata, Europaallee fejlesztési mesterterve, Zürich, Svájc, 2004–22.
118. Caruso St John Architects, Europaallee Mixed-use Building, 2007–13.
119. Zaha Hadid, Heydar Aliyev Kulturális Központ, Baku, Azerbajdzsán, 2007–12.
120. Battersea Erőmű mesterterve, London, 2012.
121. Gigafactory Nevada, Reno, USA, 2013.
122. MVRDV, Markthall, Rotterdam, 2014.
123. Christ & Gantenbein, Svájci Nemzeti Múzeum, Zürich, 2016.
124. Office KGDVS, Tondo, Brüsszel, Belgium, 2017.
125. Valerio Olgiati, Baloise biztosítócég irodaháza, Bázel, Svájc, 2021.

Alap
I. Sumér „hosszú telek", Mezopotámia, i.e. 4000.
II. A görög Priéné városa, i.e. 4. század.
III. Római centuriáció Padova és Velence között, i.e. 1. század körül.
IV. Open Field rendszer Angliában, 850 és 1150 között.
V. A Földközi-tenger portolántérképe, 1500-as évek.
VI. Thomas Holme, Az amerikai Pennsylvania fejlett részének térképe, 1682.
VII. Georges-Eugène Haussmann, Párizs megújításának terve, 1853–70.
VIII. Louis I. Kahn, Forgalomtanulmány, Philadelphia, 1952.
IX. Albert Kahn, Ford Highland Park, Detroit, 1914.
X. Konténerterminál, Rotterdami kikötő, 1970–2015.

Jegyzetek
[1] Marx, Karl; Engels, Friedrich (1976) Collected Works, 1845-47, vol. 5, New York: International Publisher, 36-37.
[2] Williams, Raymond (1985) Problems in Materialism and Culture, London: Verso, 28.
[3] Tafuri, Manfredo (1969) „Per una Critica dell’ideologia architettonica" in Contropiano 1, 31-79; angol nyelvre fordította Stephen Sartarelli, “Towards a Critique of Architectural Ideology" in K. Michael Hays, ed. Architecture Theory since 1968, Cambridge, Ma.: The Mit Press, 6-35.
[4] Mometti, Felice (2012) ‘Ideologia come Architettura. Manfredo Tafuri e la storia critica’, in Scienza e Politica Vol. 24 N. 47, .
[5]  Ezeket a kérdéseket bővebben tárgyalja Pier Vittorio Aureli (2023) Architecture and Abstraction, Cambridge, Ma.: The Mit Press.
[6] Summerson, John (1966) The Classical Language of Architecture, Cambridge, Ma.: The Mit Press.
[7] Jencks, Charles (2005) The Iconic Building, New York: Rizzoli.

-

A cikk eredetileg az e-flux-on jelent meg, a Chronograms of Architecture" című projekt részeként, a Jencks Alapítvány együttműködésével, Lily Jencks, Steierhoffer Eszter és az e-flux Architecture szerkesztésében. Charles Jencks először 1969-ben készítette el ikonikussá vált idővonalát, mely 1920-tól 2000-ig terjedt. Diagramjai nemcsak analitikusak, hanem spekulatívak is: visszatekintenek a múltba, hogy megjósolják a jövőt. Ezért izgalmas újraolvasni és újraértelmezni Jencks diagramjait etikai gyakorlatokként és előrevetítő aktusokként: a dolgok jelenlegi állapotának diagnózisaként, valamint provokációként és cselekvésre való felhívásként a dolgok megváltoztatására.

Pier Vittorio Aureli a Dogma társalapítója és az École Polytechnique Fédérale de Lausanne oktatója.
Marson Korbi építész, jelenleg az École Polytechnique Fédérale de Lausanne posztdoktori kutatója.

Fordította: Monti Elvira
Szerkesztette: Borenich Levente & Takács Ákos & dr. Gál Judit

A magyar nyelvű fordítás a szerzők beleegyezésével és támogatásával készült el.

Az Építészfórum Építészet // Munka tematikus hetének összes anyagát dossziéba rendeztük.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Gül Baba utca // Egy hely + Építészfórum

2024.01.30. 16:22
8:55

A Frankel Leó útról nyíló meredek, macskaköves gyalogutat sokszínű építészeti térfalai és ebből fakadó zegzugossága teszi Budapest egyik legromantikusabb utcájává. A hangulatos ösvényen keresztül lehet felzarándokolni a közel fél évezreddel ezelőtt épült Gül Baba türbéjéhez, az iszlám világ legészakibb szenthelyéhez.

A Frankel Leó útról nyíló meredek, macskaköves gyalogutat sokszínű építészeti térfalai és ebből fakadó zegzugossága teszi Budapest egyik legromantikusabb utcájává. A hangulatos ösvényen keresztül lehet felzarándokolni a közel fél évezreddel ezelőtt épült Gül Baba türbéjéhez, az iszlám világ legészakibb szenthelyéhez.

Nézőpontok/Történet

Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény // Egy hely + Építészfórum

2024.01.16. 11:41
9:03

Róth Miksa üvegműves, üvegfestő és mozaikművész volt. Művei megtalálhatóak az Országházban, a Zeneakadémiában, a Gresham-palotában és a Magyar Nemzeti Bankban, míg családja – a rendszerváltás előtt – hagyatékát Erzsébetvárosnak adományozta. Az Egy hely stábja a pesti "Chicagóba", a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékházhoz látogat el.

Róth Miksa üvegműves, üvegfestő és mozaikművész volt. Művei megtalálhatóak az Országházban, a Zeneakadémiában, a Gresham-palotában és a Magyar Nemzeti Bankban, míg családja – a rendszerváltás előtt – hagyatékát Erzsébetvárosnak adományozta. Az Egy hely stábja a pesti "Chicagóba", a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékházhoz látogat el.