Forum Hungaricum? Kiiratkozás az Erzsébet téren – Borenich Levente diplomaterve

Az Erzsébet térre rotációban költöznek be a „közélet szerzetesei". A mestermunka célja, hogy vizuális tartalommal töltse fel a „szekuláris kolostor" képzetét. Az egykori buszpályaudvar köré szervezett térkompozíció egymás mellé rendelt archetipikus térelemek láncolata, mely háttérként szolgálhat a városi rítusoknak.

Először tömör manifesztóban vázolom a tervem elméleti vonatkozását és az építészeti koncepciót, majd a diplomamunka kísérőszövegeként közlöm az opponensi véleményt.

Nagy Iván opponenciája Borenich Levente mesterművéhez

Zavarban vagyok, mert Levente diplomatervében minden másképp van, az értékeléshez nincsenek meg a szokásos fogódzók. Legalább olyan fontos a tervet megalapozó elméleti, gondolati konstrukció, mint maga a mestermű. Ha nem fontosabb…

A terv önmagában könnyen felfejthetőnek tűnik, de a tervezői szándékok nem érthetők meg többek között Pier Vittorio Aureli érdekfeszítő, de hosszú szövegeinek elolvasása nélkül. Ha az értékelő átjut ezeken az akadályokon, akkor jutalma vagy a teljes elbizonytalanodás (az „én ezt nem tudom megírni" érzés), vagy a kalandvágy, hogy megpróbáljon „belehelyezkedni", egy a sajátjától teljesen eltérő gondolatmenetbe, megérteni egy elsőre idegennek tűnő narratívát.

Az utóbbit választva opponenciámban arra fektetném a hangsúlyt, hogy a terv, a szerzője által választott keretek között, mennyire konzekvens, és hogy eléri-e a célt, amit maga elé kitűzött.

•

Erzsébet-tér

1871-ben még minden oldalról körbeépített tér színházzal, később utóbbi helyett kioszk és Nemzeti Szalon, de végig egyértelmű térfalak és közterületi szerep. Ugyanez 1959-ben egy szétzilált, kontúrját vesztett térsor távolsági buszállomással, egy városszerkezeti értelemben véve rendkívül problémás helyen. A lényeget tekintve ez ma sincs másképp, nem tudjuk, hogy az Andrássy út honnan indul, hogy a Kiskörút hol fejeződik be, stb. Vágó József 1936-ban bemutatott fantáziatervein kívül nem sok próbálkozást lehet említeni a helyzet valódi rendezésére.

Hiába tűnt el a régi felszíni parkoló és lett helyette Gödör, illetve az utódai és mélygarázs, hiába alakult át a Volánbusz-épület, hiába minden tájépítészeti beavatkozás, maradt a káosz, a rövidlátó várospolitikai döntések és maszatolások konglomerátuma. Ami viszont paradox módon egyeseknek aranybánya, hiszen mindannyiunk szeme láttára rabolja le a teret a turisztikai ipar, a szórakoztatás és vendéglátás, és ahonnan a korábbi kulturális tartalom gyakorlatilag eltűnt.

A diplomaterv helyzetértékelésével, miszerint a téren valójában egy látens, hibrid háború folyik, a magam részéről egyetértek. Az utóbbi években – mióta a Gödör bezárt 2012-ben - egyetlen alkalommal sem éreztem késztetést, hogy ott időt töltsek, egy egyszerű áthaladás helyett is inkább megkerülöm a helyet. A diplomaterv kapcsán ettől teljesen függetlenül viszont elsősorban azt vizsgáltam, hogy fontos-e egyáltalán az Erzsébet-tér, mint helyszín.

Hasonló problémákkal küzdő közterületből bőven van Budapesten, nem kell messzire menni, a szomszédos Városháza-tér például teljesen kialakulatlan, félig-meddig létezik, ha egyáltalán, de igénytelen árusító bódé az van ott is szép számmal.

Meglátásom szerint az adott esetben a helyszín másodlagos a terv lényegét tekintve, de az Erzsébet-tér nagyon jó választás, mert felerősíti az egyébként elég provokatív üzenetet. Nem akarom karikírozni a dolgot, de tényleg oda csap, ahová kell, és nem finomkodik!

Funkció, működés

A tervezési program nagyon összetett és komplex, de a lényeg a „programozott, aktivizált köztér", amelynek politikai töltetet ad, hogy egyben a „neoliberális tér" antitézise is. Egy tudatosan megállásra késztető hely, amelyik ledobja magáról fogyasztói kultúrát, a kapitalista kényszerzubbonyt.

Az épületek ezt a narratívát szolgálják ki, a térhez képest másodlagosak. A szöveges leírásokban előkerülnek a 20-as évek szovjet munkásklubjai, de a szakdolgozat függelékében Levente egy ciklikusan beköltöző önkéntesek által fenntartott és működtetett, „kolostorszerűen" működő intézményt vizionál, amelyik szimbiózisban van a köztérrel.

Nevezhetjük akár bentlakásos városi kultúrarénának is, de az igazi funkció a városlakók emberi kapcsolatainak átalakítása, hogy a térhasználatot értékalapú modell hiányában ne a fogyasztás határozza meg. A háttérben felsejlik Mosei Ginzburg és Ignaty Milinis Narkomfin épülete (Moszkva 1932), de a Fourier ihlette Familistére is, amely 1872-ben épült (Guise, Franciaország, építtető: Jean-Baptiste Godin). Végre egy utópia!

Tegyük félre a szkepticizmusunkat, legalább egy időre higgyük el, hogy a tér átalakulhat így, és lesz évente háromszor 48-48 önkéntes, akik szívvel-lélekkel működteti az intézményt. Képzeljük el, hogy megérkezünk ide, és bejárjuk az egész együttest. Az első ámulat után rögtön jönnek a kérdések…

Sajnos Reimholz Pétert már nem tudom felhívni, hogy annak idején miért süllyesztette le a Mesteriskola felvételi pályázatán a Nemzeti Szalon tereit, de gyanítom, hogy nem akart túl nagy helyet elfoglalni a téren és tartotta a távolságot a buszpályaudvartól.

De Levente itt van, kérdezem is, több okból. A föld kiemelése a folyó közelsége miatt nem logikus lépés, ráadásul a történeti adatok szerint a tér helyén valamikor temető volt. De ennél fontosabb, hogy ennek a meghatározó döntésnek elég erős elidegenítő hatása lehet.

Nem egyformán reagálunk egy ilyen helyzetre, ha le kell ereszkedni, szinte alá kell merülni, ha be akarunk kapcsolódni a lenti világba. Ez sokakat visszatarthat, esetleg taszíthat. Az építészeti szándék a „beszippantás" volt, de a konkrét döntéseknek köszönhetően az intézmény az egyik felén inkább elkülönül, elhatárolódik a városi nyüzsgéstől. A FAL és a volt buszpályudvar közötti lelépcsőző egység ilyen szempontból jobban működik.

A -01 szint megközelítése a hosszú rámpákon nehézkes, a pluszban tervezett két lift nagyon kevés ahhoz, hogy akadálymentesnek tekinthessük a többszintessé váló Erzsébet-teret. Az alsó vezérszinten, amely hol kissé kaotikus, hol túlszabályozott, belül is sok eltérő szintmagasság van. Mi lesz a mozgássérültekkel, ők nem lehetnek önkéntesek? A „design for all" elve biztosan nem a neoliberális kapitalizmusról szól, ennek a helynek 100 százalékig demokratikusnak kellene lennie!

A mélyítés miatt bizonytalan helyzetbe kerül a Nyíri- féle épület is, egyes metszetekben olyan mintha egy gáton állna. Ha feltétlenül szükséges a térbeli lehatárolás, akkor az lehetne finomabb is, jóval kisebb mélységgel. Végül az utolsó dilemma: kell ilyen sokat építeni ahhoz, hogy minden működjön a vízió szerint? Erősíti ez a méret az üzenetet?

A parkból viszonylag kevés marad, a zöldfelület egy változó szélességű sávvá degradálódik, jelentősen lecsökken. Nehezen emésztem a rengeteg kivágott fát, újra eszembe jut, hogy a Gödör visszafoglalásával és felélesztésével is mennyi mindent el lehetne érni, de meg kell értenem, hogy itt és most egy szupererős állításra volt szükség.

Forma és karakter, avagy minden egyéb

Az együttes sokarcú, ami az adott helyen és térhasználat mellett talán indokolt is. Itt elsősorban nem az alkalmazott építészeti eszköztárra gondolok, hanem arra, hogy hol nyers és robosztus, hol cizellált és néhol egészen könnyed a karakter. A diplomaterv tudatosan és konzekvensen felvállalja a „formáltságot" (Aureli nyomán – akivel szívesen vitatkoznék ezzel, és a komplexitás vizsgálatára vonatkozó sommás, téves véleményével kapcsolatban is – „making of form"), hogy ezzel is jelezze a választott köztér problematikus voltát.

Ellentmondást vélek viszont felfedezni a helyenként játékos és barátságos formák, mint például a kisebb süllyesztett udvarok térszinti kivágásai, és a masszív lépcső- és rámpamellvédek között. Az egyik csalogat és felkelti az érdeklődést, a másik majdnem félelmetes, a képzeletemben egyáltalán nem vonzó hatalmi, vagy rituális tereket előhívó.

Aztán ott van a FAL, amelyik mintha ötvözni próbálná ezt a kettőt, párhuzamosan szembe állítva a volt buszállomással. A párbeszédnek a kettő között valószínűleg több hozadéka lett volna.  Ennek az elemnek a szerepét egyébként funkcionálisan, és a tömegkompozíció részeként is megkérdőjelezhetőnek tartom. A vöröses szín is zavar, bár kétségtelen, hogy ez a felmagasodó keskeny téglatest véd a zajoktól. Igaz, ez az akusztikai probléma egyszerűbb eszközökkel is megoldható lenne, például egy könnyűszerkezetes, vetítésre is alkalmas felülettel.

A terv épületegyüttese túlméretezett, de mégis válaszol a maga módján a fenntarthatósági kérdésekre. Energetika, környezetbarát energiatermelés, stb. mind fontosak, de előbb változtassuk meg az emberek gondolkodását és cseréljük le a kapitalista rendszert, mert igazából annak belső logikájából következik minden környezeti probléma is, szól az állítás. Valljuk be, van ebben igazság…

Nagy Iván

Szerk.: Borenich Levente