A KERT — Váradi Botond diplomaterve

Váradi Botond diplomamunkájának jelszava a kert. Ez a szó itt sokrétű jelentéstartalommal bír, vizsgáljuk azt akár gazdasági, akár szociológiai, akár metafizikai szempontból. A kert fogalmi komplexitásának térbeli meghatározására és rajzi feldolgozására tett kísérlet eredménye figyelemreméltó.

A kert az emberi lét meghatározó térbeli alkotóeleme, mely a házzal együtt az ember otthonterét képezte. Az emberiség városokba költözése óta a kert leszakadt a háztól és luxusként – privát kertként – illetve közösségi kert formájában van jelen. A háztól való elszakadás nem pusztán a kert térbeliségét szünteti meg, hanem a kerthez kapcsolódó rítusok felfüggesztését is jelenti. Ezek a rítusok az emberi lét olyan aspektusait határozták meg, melyek különös hiányt szenvednek kortárs világunk mindennapjaiban. Diplomamunkámban egy olyan teret képzelek el, mely a szakdolgozatomban felvázolt kertek helyzetére próbál egy építészeti választ adni, de ugyanakkor a kortárs városépítészet, gazdasági, társadalmi és politikai kihívásait is figyelembe veszi. Egy olyan tércsoport megalkotása mely feloldja a folyamatosan változó városszövet feszültséget.

A neoliberális várospolitika és az erre épülő városi struktúra elidegenedett helyzetbe taszítja a városlakót, aki nem találja az őt körülvevő ingerek feldolgozásához és a pihenéshez szükséges teret. A városi kertek sorsa sem könnyebb, mivel élethosszuk a barnamezős területek szabadon hagyásától függ, ami ideiglenes; a kertet ápoló közösség – avagy a kertben ápolt közösség – folyamatos költözésre szorul, akár egy bérlakos. Az otthonától megfosztott lét hiányt szenved a stabilitásban, mely feltétele annak, hogy az egyén a belső kertjét ápolja.

A “bérlakos" státusz egy alárendelt pozícióba taszítja a kertet és otthonának állandóságát a városfejlesztés spekulatív természete határozza meg. A kertek megszűnése, illetve költöztetése megszakítja azt a térbeli élményt amely által létrejöhetne a kertben megtapasztalt térbeliség megismerése, mely a tér otthonosságát és az ahhoz kapcsolódó rítusokat biztosítja.

Diplomamunkám egy olyan városi kert létrehozását kezdeményezi, mely képes megtartani állandó otthonát, viszont nem veszít a városi kertek szabad szervezési struktúrájából. Ennek érdekében a kert egy meghatározó elemként kell, hogy megálljon a városi lét mindennapjaiban. Erre a megfelelő helyszín a Dohány utcai zsinagóga melletti telek meglevő és félig lebontott épületei (Dohány utca 10, Síp utca 8-10) , melyek egyben egy eredeti városi zárványt alkotnak. A épületek karaktere a belvárosra jellemző épülettömegbe feloldódik, viszont a köztük zajló elképzelt élet feltárásra alkalmas.

A köztes teret a téglaépületekhez képest egy pontszerű előregyártott pillérváz tölti ki, mely lakhatásnak, piacnak, termelésnek és oktatásnak ad otthont a fogyasztás mellett. Erre a pillérvázra, és a téglaépületekhez egyaránt, üvegházak csatolódnak, melyek nem pusztán a termelést biztosítják, hanem a házak gépészeti működésének kihagyhatatlan elemeit is alkotják. Így az épülethez kapcsolt kert egy funkcionális szerepet vállal a ház működésében; elszakíthatatlan elemmé válik.

Az üvegház ilyen szempontból növeli a városban történő termelést, erősítve a város gazdasági autonómiáját. Ugyanakkor az üvegház egy olyan térbeli elemnek tekinthető, melynek zárt karaktere a kert – és az abban megtapasztalt lét – zárványminőségét ápolja. Véleményem szerint ez a térbeliség eltér a városi kert eddigi formáitól, hiszen a városi szövetbe való beültetése nem egy átmeneti megoldás, hanem egy eleve neki szánt területen történik. Az üvegház – mint médium – új formával gazdagítja a városi kert eddigi nomád jellegét. A városi kert ideiglenes formájától elszakadva állandó otthont és autonómiát nyújt az üvegházban ápolt közösség számára a városcikk folyamatos változásában.

Váradi Botond

szerk. Nagy Zoltán