(miért) Csúnyák a kortárs épületek? – Reflexiók a Sofitel újracsomagolása kapcsán

A hajdani Lloyd palota klasszikus geometrikus tömege a századfordulós város „polgári miliőjének" emlékét hívhatja elő egyesekben. Az arányos kiosztású egykori Átrium-Hyatt szállót „mérnöki műalkotásként" értelmezi az építész szakma. Az új átalakítás Pinterestről koppintott “üvegkasznija"[1] a hotel márkáját reklámozó divatos logóként díszítheti a Duna-partot. Fontos a külső, és jogos a felháborodás, de még fontosabb rámutatni az építész szakmát és a város alakulását érintő mélyebb, rendszerszintű problémákra.

Közös ügyünk a város?
Az elmúlt hetekben nagy felháborodást keltett az Átrium-Hyatt szálló (jelenleg Sofitel) homlokzatának elbontása. Mindannyian felkaptuk a fejünket: a munkából hazatartó cikk alá kommentelő, a délutáni kávé mellett az építész munkatársak, a szerkesztőség az ebédszünetben, az építkezés kordonjára kitűzött látványterven felhördülő helyi lakos.

Való igaz, a dunai rakpart belvárosi részén a rendszerváltás óta szinte példanélküli egy ilyen drasztikus beavatkozás. A Sofitel új tulajdonosa megirigyelhette a szemközti Hotel Clark jól jövedelmező, instakompatibilis panorámabárját, és a bővítés mellett a szálló köntösének újraszabása mellett döntött.^[2] Kiemelt beruházásként a szakmai és közösségi szempontokat negligálva kezdődött meg a hotel homlokzatának elbontása, mely olyannyira sietős volt, hogy a kibontott ablaksávok mögött felsejlett a vendégszobák retró hangulatú bútorzata. Az építkezés „babaház" hangulatú látványa az elmúlt hetekben a Zalaváry Lajos hagyatékának eltörlése ellen tiltakozók szimbólumává vált.

Az átalakítással szemben felhördülő szakmai és közéleti véleménycunami kapcsán több kérdés fogalmazódott meg bennem. A vitát eltérítve arra keresem a választ, hogy milyen szempontok mentén érdemes egy városi műtárgyat értékelni. A kortárs kulturális környezetben a múlt automatikusan felértékelődik és szkepszissel kezelünk mindent, ami új. Írásomban nem a Sofitel szálloda elbontása ellen, hanem jobb – a köz számára hozzáférhetőbb és művészetileg is értékelhető – kortárs építészet mellett érvelek.

Valóban a 80-as évek egyik remekműve az egykori Átrium-Hyatt szálló?
A szakma esztétikai és funkcionális elvek mentén egyöntetűen kivételes, megőrzendő műalkotásként kezeli Zalaváry Lajos munkáját. Kétségkívül esztétikus az épület szoborszerű tömegképzése és ritmusos arányrendszere, ahogyan különleges az átriumos belső tér gangosbérház-átirata is. De nyújt valamilyen építészeti gesztust az átlagos városhasználók felé, amivel rászolgál a megőrzésre? Visszaad valamit a városnak, mint például Leon Battista Alberti Firenzébe tervezett kora reneszánsz Palazzo Rucellai pados lábazata, vagy Mies van der Rohe New York-i Seagram tornyának városi podesztje? Az Átrium-Hyatt szálló szigorú geometriája valósággal kizárja a városban sétálókat, kisajátítva a luxust a szálloda vendégeinek. (Jegyzem meg az olvasót megnyugtatva, hogy a hotelben működő, jól profitáló Las Vegas Casino természetesen a felújítás alatt is 0-24 látogatható a köz számára.)

Esetleg az épület látványa közvetít valamilyen nemes, megőrzendő értéket a város közössége felé? Szimpatizálok a Kossuth-díjasok azon állításával, hogy a szálló "a Dunaparti Világörökség egyik fontos épülete", mely azt implikálja, hogy a modern építészeti örökség is értékes hagyaték, de ha mérlegre tesszük a történeti érveket és a város használatának szempontját, akkor én az utóbbit tartom fontosabbnak. Kiváltképp, amennyiben belátjuk, hogy a közgondolkodásban hogyan mosódott össze a divatjamúlt, technológiailag is elavult Sofitel és Finta József további két hotelépülete a létezett szocializmus képével. Mindez azért ironikus, mert évtizedeken keresztül ezek az épületek jelentették a nyugathoz mérhető fejlődést és pompát. Fontos azonban, hogy – ahogy György Péter is rámutat Utánzatok Városa - Budapest című könyvében –, míg az 1969-ben épült Hotel Duna Intercontinental (ma Marriott Hotel) a nyugati kapitalizmussal versenyző politikai szimbólumként épült meg, addig a Hotel Forum (ma Intercontinental) és a Sofitel épülete már nyugati tőkéből, a mindent felülíró menedzseri optimalizálás elvei alapján születtek meg.^[3] Míg az ormótlan méretű első Finta-hotel földszinti platformjaival valamilyen viszonyt kialakít a várossal, addig a 80-as évek elején épült két szálloda az utcától elzárt szigetekként, a maximális kiadhatóság jegyében valósultak meg.

Lehetne a Dunakorzó a város főtere?
Meglepően reflektálatlan a szakma azzal kapcsolatban, hogy a Kádár-korszak során hogyan történhetett meg monstrum luxushotelek felhúzása a város egyik legfontosabb térbeli erőforrása, a Duna-korzó közvetlen közelében – a második világháború tragikus bombázásai során létrejött városi űr pezsgő tereit hogyan váltotta fel a korlátozott hozzáférésű privát enklávék sora. Természetesen a mindenkori Duna-korzóra, vagy a beépítetlen Vigadó térre is kitelepültek vendéglátóipari teraszok, de a rendszerváltás óta, a fokozódó turisztikai nyomásnak “hála" a város frekventált tereinek kiszipolyozása csak tovább súlyosbodott.

A jelenlegi keretek mellett maga a kérdésfelvetés is abszurdnak tűnhet, pedig miért ne lehetne a Duna-korzó és az Apáczai Csere János utca közötti területet egységesen, koherens várospolitikai projektként kezelni? Mindez persze túlmutat a Sofitel szálló felújításán, de fontos lenne tudatosítani, hogy a Duna partjának visszaszerzése és hozzáférhetővé tétele csak társadalmilag elkötelezett szakmai erőfeszítés és politikai képviselet mentén lehetséges.

Építészet vagy marketing?
A szálló áttervezésében magyar oldalról részt vevő Bánáti Béla védőbeszédéből kiderül, hogy az épület tartóvázát megőrzik, és a homlokzat megújításán kívül az egyetlen drasztikus változtatás az épület egy szinttel való megtoldása.^[4] A Kossuth-díjas építészek szerint az „eredeti homlokzat méreteit és arányait is vissza kellene építeni, mivel az új terv a helyszínhez méltatlan és elfogadhatatlan". Való igaz, Zalaváry munkájának éppen izgalmas arányrendszere és többarcúsága volt legnagyobb erénye, a Széchenyi István térre néző szimmetrikus kiképzésével és a tömb meglévő épületeihez érzékenyen csatlakozó, szoborszerűen megformált, elnyúló tömegével. Ezzel szemben az új tetőráépítéssel létrejött hármas tagolású “becsomagolt ajándékdoboz" környezetéhez ügyetlenül viszonyul.

Az építész szerepe a jelenlegi politikai-gazdasági-kulturális környezetben leszűkül, egyre kevesebb lehetőség nyílik a terekkel való foglalatosságra, vagy városépítészeti szempontok érvényesítésére. Az építésznek ma egyetlen legitim munkaköre az ingatlanpiaci profit növekedésére szolgáló, optimalizált terek és felületek tervezése, konszignálása, és az építkezés műszaki felügyelete. A rajztábla szabadsága helyett a katalógusból kiválasztott globalizált, termékesített megoldások kerülnek előtérbe, ilyenek a Sofitel esetében az Op-art világát márkajelzésként előhívó körablakok. Az aranyozott párkányzathoz, szitázott üveghomlokzathoz a Vörösmarty téren, vagy egy külvárosi plázaépület esetében már hozzászokhattunk, de mennyivel meghökkentőbben hat a Duna-parton!

Meg kellene haladni a dogmát, hogy „stílusról nem vitatkozunk". Az épületek óhatatlanul kulturális kódok, politikai ideológiák, életérzetek mázával vannak behálózva, melyek mindig kapcsolatban állnak az épített környezet termelési módjával. Ahhoz, hogy a 3D-modellben előállított, modern technológiával legyártott, a helyszínen csak összeszerelendő építőelemeket újra a művészek, építőmunkások és mérnökök közös, kreatív gondolkodásán alapuló, kísérletező részletformálása alakítsa, elengedhetetlen, hogy a közbeszédben releváns kritikát fogalmazzunk meg esztétikai kérdésekben.

Ne mondjunk le a jövőről
Zalaváry Lajos tagadhatatlanul a magyar építészet jeles alkotója, de a moralizáló érvelési technika, mely szerint egy épületet alkotójának nagysága miatt kellene megőrizni, elszalasztja a rendszerszintű kritika lehetőségét.^[5] Inkább arról kellene beszélni, hogy miért a globális piacra tervező, külföldi építészek tervezik az új homlokzatot, miért nincsen nagyobb mozgástere a magyar irodának az épület áttervezésekor, miért képtelen a szakma, és a város közössége ilyen léptékű projektek alakulására hatással bírni. Olyan kritikára van szükség, mely a társadalmi osztályok szélesebb körében indukál reflexiót, különben kultúrharcos, a közízlést lenéző, elitista narratívaként csapódik le a szakma kiállása.

Világos, hogy a panorámaétterem – egy ilyen kiemelt helyszínen – kihagyhatatlan ziccer egy hotelláncnak, ahogyan a köztérre kitelepülő luxusétterem is, de önbecsapás lenne azt állítani, hogy ezek bármiféle közösségi funkciót takarnának. A fejlesztések kirekesztő logikája és kommersz esztétikája csak abban az esetben váltható le – vagy legalább ellenpontozható –, amennyiben a város formáját és jövőjét meghatározó (gazdasági-politikai) hatalmi elit projektjeként tekintünk rá. Csak ennek tudatosításával szerezhető vissza a munkafolyamatok feletti kontroll és lehetséges a közjó érdekét szolgáló esztétikai és intézményi reform.

Borenich Levente

[1] Az Építészfórumon megjelent A Bánáti + Hartvig Építész Iroda a Sofitel szálloda megújulásáról című cikk alá érkezett "Reki" nevű felhasználó kommentjéből idézve.

[2] Az amerikai Accor hotel lánctól 2020-ban került a Sofitel az Indotec Csoporthoz, majd múlt pénteken Jellinek Dániel erősítette meg, hogy "a nagyszabású értéknövelő beruházás keretében" továbbadnak az épületen, ami nagy valószínűséggel az Equilor Alapkezelő Zrt. által kezelt alap tulajdonába kerülhet.

[3] György Péter (1993) Utánzatok városa - Budapest, Budapest: Cserépfalvi Könyvkiadó 148-150.

[4] Az Építészfórumon hamarosan érkezik részletes tervbemutató az épület átalakításáról.

[5] V.ö.: Csikós Gábor: “Arról már nem is szólva, hogy etikailag miként értékelhető az a gesztus, amely a magyar építészet számtalan díjjal (Prima, Nemzet Művésze, Magyar Érdemrend Középkeresztje díj stb.) elismert építészének főművét tünteti el, alig 5 évvel az alkotó halála után. Mindez azért is különösen érthetetlen, mert a tervezésben magyar részről résztvevő Bánáti + Hartvig tényleg az egyik legjobb, nagy tekintélynek örvendő hazai építésziroda." Miért óriási hiba az egykori Atrium Hyatt szálló képének átalakítása?