Nézőpontok/Vélemény

(miért) Csúnyák a kortárs épületek? – Reflexiók a Sofitel újracsomagolása kapcsán

1/27

Széchenyi István (Ferenc József) tér a koronázási dombról nézve, szemben a Lloyd palota. A felvétel 1873-1879 között készült. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára.

Teherhajó kikötő, balra a Lloyd palota, jobbra a Stein-ház. Jobbra a szállodasor és a Dunakorzó. A felvétel 1890 után készült. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára.

Széchenyi István tér 1900. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Dunakorzó a Vigadó térnél. Háttérben az Erzsébet híd és a Gellért-hegy, 1940-ben. Forrás: Fortepan / Gali

Dunakorzó a Bristol hotel előtt (később Duna szálló volt, majd a Hotel Duna Intercontinental épült a helyén) 1941-ben. Forrás: Fortepan / Vojnich Pál

A bombatámadás következtében megrongálódott új Lloyd-palota, 1944-ben. Forrás: Fortepan / Horváth József

A bombatámadás következtében megrongálódott új Lloyd-palota, 1945-ben. Forrás: Fortepan

Dunakorzó, tankakadályok a villamossíneken, háttérben a lerombolt Széchenyi Lánchíd. Jobbra a Dunapalota (egykor Grand Hotel Ritz), 1945. Forrás: Fortepan / Vörös Hadsereg

Dunakorzó, háttérben a Gellért-hegy, 1955. Forrás: Fortepan / Bojár Sándor

Vigadó (Molotov) tér, a Dunakorzó eszpresszó terasza, a háttérben középen a MAHART székház az Apáczai Csere János utca és a Vigadó utca sarkán, jobbra a Vörösmarty tér, 1955. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

Vigadó téri hajóállomás, a Dunakorzó és a Vigadó tér a Duna szállóból nézve, háttérben a budai Vár és a Széchenyi Lánchíd, 1957. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

Dunakorzó a Vigadó térnél, háttérben a Thonet udvar épülete, előtte a fáktól takarva, a szovjet repülős hősi emlékmű, 1960. Forrás: Fortepan / Bojár Sándor

Eötvös tér (később itt épült a Hotel Forum (ma InterContinental), háttérben a Wekerle Sándor (Szende Pál) utca 1., jobbra a Dunakorzó, 1960. Forrás: Fortepan / Inkey Tibor

Dunagyöngye kerthelyiség a Duna Szálló északi falánál, a Dunakorzó és az Apáczai Csere János utca között 1963-ban. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

A Vigadó tér és a Thonet-udvar az épülő Hotel Duna Intercontinental épületéből nézve, 1968-ban. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

Hotel Duna Intercontinental, 1975-ben. Forrás: Fortepan / Főfotó

Széchenyi István (Roosevelt) tér, az Atrium Hyatt szálloda építkezése, 1981. Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

Széchenyi István (Roosevelt) tér, az Atrium Hyatt szálloda építkezése, 1981-ben. Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

Széchenyi István (Roosevelt) tér, Atrium Hyatt szálloda, 1982. Forrás: Fortepan / Gábor Viktor

Kilátás a Széchenyi Lánchídról az Eötvös tér felé, balra az Atrium Hyatt, jobbra a Forum szálló, 1985. Forrás: Fortepan / Belházy Miklós

Atrium Hyatt szálló fedett átriuma 1986-ban, középen a Horváth Ernő által 1911-ben tervezett Fecske típusú együléses repülőgép élethű mása, melyet Schmidt Lajos készített. Forrás: Fortepan / Záray Péter

Megkezdődött a Sofitel homlokzatának szétszerelése. Fotó: Gulyás Attila

Az átalakítás látványterve. Forrás: A helyszínen fotózta Borenich Levente

?>

2023.03.13. 18:01

A hajdani Lloyd palota klasszikus geometrikus tömege a századfordulós város „polgári miliőjének" emlékét hívhatja elő egyesekben. Az arányos kiosztású egykori Átrium-Hyatt szállót „mérnöki műalkotásként" értelmezi az építész szakma. Az új átalakítás Pinterestről koppintott “üvegkasznija"[1] a hotel márkáját reklámozó divatos logóként díszítheti a Duna-partot. Fontos a külső, és jogos a felháborodás, de még fontosabb rámutatni az építész szakmát és a város alakulását érintő mélyebb, rendszerszintű problémákra.

Közös ügyünk a város?
Az elmúlt hetekben nagy felháborodást keltett az Átrium-Hyatt szálló (jelenleg Sofitel) homlokzatának elbontása. Mindannyian felkaptuk a fejünket: a munkából hazatartó cikk alá kommentelő, a délutáni kávé mellett az építész munkatársak, a szerkesztőség az ebédszünetben, az építkezés kordonjára kitűzött látványterven felhördülő helyi lakos.

Való igaz, a dunai rakpart belvárosi részén a rendszerváltás óta szinte példanélküli egy ilyen drasztikus beavatkozás. A Sofitel új tulajdonosa megirigyelhette a szemközti Hotel Clark jól jövedelmező, instakompatibilis panorámabárját, és a bővítés mellett a szálló köntösének újraszabása mellett döntött.[2] Kiemelt beruházásként a szakmai és közösségi szempontokat negligálva kezdődött meg a hotel homlokzatának elbontása, mely olyannyira sietős volt, hogy a kibontott ablaksávok mögött felsejlett a vendégszobák retró hangulatú bútorzata. Az építkezés „babaház" hangulatú látványa az elmúlt hetekben a Zalaváry Lajos hagyatékának eltörlése ellen tiltakozók szimbólumává vált.

Megkezdődött a Sofitel homlokzatának szétszerelése. Fotó: Gulyás Attila
22/27

Az átalakítással szemben felhördülő szakmai és közéleti véleménycunami kapcsán több kérdés fogalmazódott meg bennem. A vitát eltérítve arra keresem a választ, hogy milyen szempontok mentén érdemes egy városi műtárgyat értékelni. A kortárs kulturális környezetben a múlt automatikusan felértékelődik és szkepszissel kezelünk mindent, ami új. Írásomban nem a Sofitel szálloda elbontása ellen, hanem jobb – a köz számára hozzáférhetőbb és művészetileg is értékelhető – kortárs építészet mellett érvelek.

Valóban a 80-as évek egyik remekműve az egykori Átrium-Hyatt szálló?
A szakma esztétikai és funkcionális elvek mentén egyöntetűen kivételes, megőrzendő műalkotásként kezeli Zalaváry Lajos munkáját. Kétségkívül esztétikus az épület szoborszerű tömegképzése és ritmusos arányrendszere, ahogyan különleges az átriumos belső tér gangosbérház-átirata is. De nyújt valamilyen építészeti gesztust az átlagos városhasználók felé, amivel rászolgál a megőrzésre? Visszaad valamit a városnak, mint például Leon Battista Alberti Firenzébe tervezett kora reneszánsz Palazzo Rucellai pados lábazata, vagy Mies van der Rohe New York-i Seagram tornyának városi podesztje? Az Átrium-Hyatt szálló szigorú geometriája valósággal kizárja a városban sétálókat, kisajátítva a luxust a szálloda vendégeinek. (Jegyzem meg az olvasót megnyugtatva, hogy a hotelben működő, jól profitáló Las Vegas Casino természetesen a felújítás alatt is 0-24 látogatható a köz számára.)

Kilátás a Széchenyi Lánchídról az Eötvös tér felé, balra az Atrium Hyatt, jobbra a Forum szálló, 1985. Forrás: Fortepan / Belházy Miklós
20/27

Esetleg az épület látványa közvetít valamilyen nemes, megőrzendő értéket a város közössége felé? Szimpatizálok a Kossuth-díjasok azon állításával, hogy a szálló "a Dunaparti Világörökség egyik fontos épülete", mely azt implikálja, hogy a modern építészeti örökség is értékes hagyaték, de ha mérlegre tesszük a történeti érveket és a város használatának szempontját, akkor én az utóbbit tartom fontosabbnak. Kiváltképp, amennyiben belátjuk, hogy a közgondolkodásban hogyan mosódott össze a divatjamúlt, technológiailag is elavult Sofitel és Finta József további két hotelépülete a létezett szocializmus képével. Mindez azért ironikus, mert évtizedeken keresztül ezek az épületek jelentették a nyugathoz mérhető fejlődést és pompát. Fontos azonban, hogy – ahogy György Péter is rámutat Utánzatok Városa - Budapest című könyvében –, míg az 1969-ben épült Hotel Duna Intercontinental (ma Marriott Hotel) a nyugati kapitalizmussal versenyző politikai szimbólumként épült meg, addig a Hotel Forum (ma Intercontinental) és a Sofitel épülete már nyugati tőkéből, a mindent felülíró menedzseri optimalizálás elvei alapján születtek meg.[3] Míg az ormótlan méretű első Finta-hotel földszinti platformjaival valamilyen viszonyt kialakít a várossal, addig a 80-as évek elején épült két szálloda az utcától elzárt szigetekként, a maximális kiadhatóság jegyében valósultak meg.

A Vigadó tér és a Thonet-udvar az épülő Hotel Duna Intercontinental épületéből nézve, 1968-ban. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor
15/27

Lehetne a Dunakorzó a város főtere?
Meglepően reflektálatlan a szakma azzal kapcsolatban, hogy a Kádár-korszak során hogyan történhetett meg monstrum luxushotelek felhúzása a város egyik legfontosabb térbeli erőforrása, a Duna-korzó közvetlen közelében – a második világháború tragikus bombázásai során létrejött városi űr pezsgő tereit hogyan váltotta fel a korlátozott hozzáférésű privát enklávék sora. Természetesen a mindenkori Duna-korzóra, vagy a beépítetlen Vigadó térre is kitelepültek vendéglátóipari teraszok, de a rendszerváltás óta, a fokozódó turisztikai nyomásnak “hála" a város frekventált tereinek kiszipolyozása csak tovább súlyosbodott.

Dunakorzó a Vigadó térnél. Háttérben az Erzsébet híd és a Gellért-hegy, 1940-ben. Forrás: Fortepan / Gali
4/27

A jelenlegi keretek mellett maga a kérdésfelvetés is abszurdnak tűnhet, pedig miért ne lehetne a Duna-korzó és az Apáczai Csere János utca közötti területet egységesen, koherens várospolitikai projektként kezelni? Mindez persze túlmutat a Sofitel szálló felújításán, de fontos lenne tudatosítani, hogy a Duna partjának visszaszerzése és hozzáférhetővé tétele csak társadalmilag elkötelezett szakmai erőfeszítés és politikai képviselet mentén lehetséges.

Dunakorzó a Vigadó térnél, háttérben a Thonet udvar épülete, előtte a fáktól takarva, a szovjet repülős hősi emlékmű, 1960. Forrás: Fortepan / Bojár Sándor
12/27

Építészet vagy marketing?
A szálló áttervezésében magyar oldalról részt vevő Bánáti Béla védőbeszédéből kiderül, hogy az épület tartóvázát megőrzik, és a homlokzat megújításán kívül az egyetlen drasztikus változtatás az épület egy szinttel való megtoldása.[4] A Kossuth-díjas építészek szerint az „eredeti homlokzat méreteit és arányait is vissza kellene építeni, mivel az új terv a helyszínhez méltatlan és elfogadhatatlan". Való igaz, Zalaváry munkájának éppen izgalmas arányrendszere és többarcúsága volt legnagyobb erénye, a Széchenyi István térre néző szimmetrikus kiképzésével és a tömb meglévő épületeihez érzékenyen csatlakozó, szoborszerűen megformált, elnyúló tömegével. Ezzel szemben az új tetőráépítéssel létrejött hármas tagolású “becsomagolt ajándékdoboz" környezetéhez ügyetlenül viszonyul.

Az átalakítás látványterve. Forrás: A helyszínen fotózta Borenich Levente
27/27

Az építész szerepe a jelenlegi politikai-gazdasági-kulturális környezetben leszűkül, egyre kevesebb lehetőség nyílik a terekkel való foglalatosságra, vagy városépítészeti szempontok érvényesítésére. Az építésznek ma egyetlen legitim munkaköre az ingatlanpiaci profit növekedésére szolgáló, optimalizált terek és felületek tervezése, konszignálása, és az építkezés műszaki felügyelete. A rajztábla szabadsága helyett a katalógusból kiválasztott globalizált, termékesített megoldások kerülnek előtérbe, ilyenek a Sofitel esetében az Op-art világát márkajelzésként előhívó körablakok. Az aranyozott párkányzathoz, szitázott üveghomlokzathoz a Vörösmarty téren, vagy egy külvárosi plázaépület esetében már hozzászokhattunk, de mennyivel meghökkentőbben hat a Duna-parton!

Meg kellene haladni a dogmát, hogy „stílusról nem vitatkozunk". Az épületek óhatatlanul kulturális kódok, politikai ideológiák, életérzetek mázával vannak behálózva, melyek mindig kapcsolatban állnak az épített környezet termelési módjával. Ahhoz, hogy a 3D-modellben előállított, modern technológiával legyártott, a helyszínen csak összeszerelendő építőelemeket újra a művészek, építőmunkások és mérnökök közös, kreatív gondolkodásán alapuló, kísérletező részletformálása alakítsa, elengedhetetlen, hogy a közbeszédben releváns kritikát fogalmazzunk meg esztétikai kérdésekben.

Széchenyi István (Roosevelt) tér, Atrium Hyatt szálloda, 1982. Forrás: Fortepan / Gábor Viktor
19/27

Ne mondjunk le a jövőről
Zalaváry Lajos tagadhatatlanul a magyar építészet jeles alkotója, de a moralizáló érvelési technika, mely szerint egy épületet alkotójának nagysága miatt kellene megőrizni, elszalasztja a rendszerszintű kritika lehetőségét.[5] Inkább arról kellene beszélni, hogy miért a globális piacra tervező, külföldi építészek tervezik az új homlokzatot, miért nincsen nagyobb mozgástere a magyar irodának az épület áttervezésekor, miért képtelen a szakma, és a város közössége ilyen léptékű projektek alakulására hatással bírni. Olyan kritikára van szükség, mely a társadalmi osztályok szélesebb körében indukál reflexiót, különben kultúrharcos, a közízlést lenéző, elitista narratívaként csapódik le a szakma kiállása.

Az átalakítás látványterve. Forrás: A helyszínen fotózta Borenich Levente
25/27

Világos, hogy a panorámaétterem – egy ilyen kiemelt helyszínen – kihagyhatatlan ziccer egy hotelláncnak, ahogyan a köztérre kitelepülő luxusétterem is, de önbecsapás lenne azt állítani, hogy ezek bármiféle közösségi funkciót takarnának. A fejlesztések kirekesztő logikája és kommersz esztétikája csak abban az esetben váltható le – vagy legalább ellenpontozható –, amennyiben a város formáját és jövőjét meghatározó (gazdasági-politikai) hatalmi elit projektjeként tekintünk rá. Csak ennek tudatosításával szerezhető vissza a munkafolyamatok feletti kontroll és lehetséges a közjó érdekét szolgáló esztétikai és intézményi reform.

Borenich Levente

[1] Az Építészfórumon megjelent A Bánáti + Hartvig Építész Iroda a Sofitel szálloda megújulásáról című cikk alá érkezett "Reki" nevű felhasználó kommentjéből idézve.

[2] Az amerikai Accor hotel lánctól 2020-ban került a Sofitel az Indotec Csoporthoz, majd múlt pénteken Jellinek Dániel erősítette meg, hogy "a nagyszabású értéknövelő beruházás keretében" továbbadnak az épületen, ami nagy valószínűséggel az Equilor Alapkezelő Zrt. által kezelt alap tulajdonába kerülhet.

[3] György Péter (1993) Utánzatok városa - Budapest, Budapest: Cserépfalvi Könyvkiadó 148-150.

[4] Az Építészfórumon hamarosan érkezik részletes tervbemutató az épület átalakításáról.

[5] V.ö.: Csikós Gábor: “Arról már nem is szólva, hogy etikailag miként értékelhető az a gesztus, amely a magyar építészet számtalan díjjal (Prima, Nemzet Művésze, Magyar Érdemrend Középkeresztje díj stb.) elismert építészének főművét tünteti el, alig 5 évvel az alkotó halála után. Mindez azért is különösen érthetetlen, mert a tervezésben magyar részről résztvevő Bánáti + Hartvig tényleg az egyik legjobb, nagy tekintélynek örvendő hazai építésziroda." Miért óriási hiba az egykori Atrium Hyatt szálló képének átalakítása?

Vélemények (7)
BogiKarton
2024.03.31.
09:37

Nekem nem véleményem van, hanem kérdésem. Mi ez? Mi akar lenni? Nekem amőba/ötödölő társasjátéknak tűnik elsőre.

Reki
2023.03.30.
21:30

Budapestnek a Duna part meghatározó eleme. Nagyon meg kellene fontolni mit építenek ide. A város legrondább épülete a Duna Aréna, aminek köze sincs ahhoz, ami a látványterveken látszott. Budán a Clark Szálló, formájában ugyan illeszkedik a környezetéhez, de a látványtervekkel ellentétben az Alagúthoz és a Lánchídhoz illeszkedő bézs szín helyett lilára festették. Mi ez, ha nem tudatos rombolás? A főpolgármester úr, saját kijelentése szerint "nem elég kemény" így valószínűleg meg sem próbálja akadályozni, hogy ilyen ízléstelen épületek rontsák el a Duna part látványát. Az új szálloda meg provokáció a budapesti lakosok ellen.

s5
2023.03.24.
22:45

A legnagyobb baj az, hogy az eddig is rossz épület helyére továbbra is rossz épületet építenek. A régi-új szálloda beleillik a másik két Finta József által tervezett szállodák közé, azzal egységes tájsebet alkot a budapesti városképben. Átveszi a Finta József stílust, aminek egyik markáns ismertetőjegye, hogy legalább három szinttel magasabb, mint kellene, mint a környezete azt megkívánná. Az épület tömeg túl nagy, nem tartalmaz tagolásokat, a környezetére kevéssé, vagy egyáltalán nem reagál. A korai modern épületek illeszkedéshiányos kialakítását követi. A „szoborszerű”-nek látás szómágia, csak elkenése ennek a problémának. Az a korai modern épület, ami teljesen megtagadta a klasszikus tudást, ami az évezredek során összegyűlt, es ez a tagadás adja azt a megjelenést, amit lehetett szépnek látni, míg csillogtak az anyagok, míg a forma újszerűsége elhomályosította a tisztánlátást. A szabályozók, hatóságok, akik engedélyezék akkor és most is hibáztak. Érdemes megnézni elfogultság nélkül a szemközti új Clark Hotel illeszkedését a csatlakozó épületekhez és a környezethez, nem kellet volna messzire menni egy jó példáért. Itt a szabályozónak kötelezően elő kellet volna írni a több szinttel a magasság csökkentését, bármennyire is erős a tulajdonos és gyenge a szabályozó-hatóság. A legnagyobb baj az, hogy az eddig is rossz épület helyére továbbra is rossz épületet építenek. A régi-új szálloda beleillik a másik két Finta József által tervezett szállodák közé, azzal egységes tájsebet alkot a budapesti városképben. Átveszi a Finta József stílust, aminek egyik markáns ismertetőjegye, hogy legalább három szinttel magasabb, mint kellene, mint a környezete azt megkívánná. Az épület tömeg túl nagy, nem tartalmaz tagolásokat, a környezetére kevéssé, vagy egyáltalán nem reagál. A korai modern épületek illeszkedéshiányos kialakítását követi. A „szoborszerű”-nek látás szómágia, csak elkenése ennek a problémának. Az a korai modern épület, ami teljesen megtagadta a klasszikus tudást, ami az évezredek során összegyűlt, es ez a tagadás adja azt a megjelenést, amit lehetett szépnek látni, míg csillogtak az anyagok, míg a forma újszerűsége elhomályosította a tisztánlátást. A szabályozók, hatóságok, akik engedélyezék akkor és most is hibáztak. Érdemes megnézni elfogultság nélkül a szemközti új Clark Hotel illeszkedését a csatlakozó épületekhez és a környezethez, nem kellet volna messzire menni egy jó példáért. Itt a szabályozónak kötelezően elő kellet volna írni a magasság csökkentését több szinttel, bármennyire is erős a tulajdonos és gyenge a szabályozó-hatóság. Az épület anyaghasználatát, részletképzését a tervek alapján nehéz pontosan megítélni ez még jó, de rossz is lehetne pl: a kivitelezés minőségétől is függően. Itt is a Clark Hotel anyaghasználatát tartom példa értékűnek ezen a helyen.

kávé
2023.03.26.
20:31

@s5: A legnagyobb baj valójában az, hogy mindenki szépet és jót akar, de mást és mást ért szép és jó alatt. A szakma el sem jut odáig, hogy ennek a két értéknek megnézze a történeti és objektív alapjait, így marad minden vita továbbra is terméketlen. A hallgatók nevelését már az egyetemen elrontják. Tetszik / nem tetszik, baromi jó, tök jó - semmit sem lehet megtanulni abból, ahogy és milyen véleményt formálnak a tervekről az oktatók.

Hartmann György Sándor
2023.03.15.
13:39

Az nem fordulhat elő, hogy a látványtervekben van a hiba? (Azért még kell tanulni a fotórealisztukus képek készítést is.) Hiszen a címképen is forgalommal szemben van egy autó elhelyezve.

Reki
2023.03.13.
20:06

Tudatosan teszik tönkre a pesti Dunapartot. Kezdve a Duna Arénától, folytatva a Finta szállodákkal (amelyek, még úgy-ahogy elmentek) és most ez a förmedvény. Elképesztő!

kávé
2023.03.29.
22:15

@Reki: Tényleg azt hiszi, hogy alkalmanként a sötétben egymással csuklyás szektások találkoznak, akik arról értekeznek Soros György portréja alatt, hogyan tegyék tönkre Budapestet? Bizonyára a látképpel kell kezdeni a nagy terv megvalósítását.

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.