Miért óriási hiba az egykori Atrium Hyatt szálló képének átalakítása?

Pár napja nyilvánosságra kerültek a Széchenyi téri hotel átépítésének látványtervei, egyúttal megkezdték az épület homlokzatának bontását is. Az épületet lényegében nem felújítják, hanem visszabontják egészen a vázszerkezetéig, amelyre egy plusz emelet és egy teljesen más homlokzat kerül, az új épület egyáltalán nem fog emlékeztetni egykori önmagára. Csikós Gábor véleménycikkében felidézi a különleges épület megszületésének körülményeit, és megpróbáljuk megvilágítani, miért is olyan nagy hiba a 80-as évekbeli magyar építészet egyik legjobban sikerült alkotásának eltüntetése.

Az 1980-as évek eleje Budapest második világháború utáni építészetének talán legfontosabb időszaka volt. Ekkor épült be a főváros legfrekventáltabb háborús foghíja, a Duna-korzó szállodasora. Három hotel állt itt eredetileg is: a tekintélyes méretű Dunapalota és Hungária, valamint a kisebb Carlton. Velük együtt szintén a háború áldozata lett a Széchenyi térre néző Lloyd palota, azaz a Pesti Kereskedelmi Egyesület Hild József által tervezett székháza, az egykorvolt klasszicista Pest egyik utolsó megmaradt, finom arányú kis épülete. Ma már persze mindenki sajnálja őket – építészettörténeti szempontból különösen a Lloyd palotáért kár – és megváltoztathatatlan tény, hogy az akkori politika és korszellem még nem látta értéknek az eklektikus Budapestet, vele szemben a kortárs, progresszívnak gondolt építészetet támogatta.

A hagyomány csak annyiban folytatódott, hogy a három elpusztult szálloda helyére ugyancsak három hotel építését határozta el az akkori gazdasági vezetés. Elsőként az egykori Hungária és Carlton összevont telkén 1969-ben épült fel a roppant tömegű Duna InterContinental, Finta József első nagy budapesti szállodaépülete. Amelyről – kétségkívül meglévő építészeti erényei ellenére – már rögtön látszott, hogy túl erős sebet ütött a város látképén, s azóta sem tudott beleszervesülni a pesti Duna-part szövetébe. Túlzó méretén túl a fő bűne, hogy sötét és örökké árnyékos kanyonná változtatta az Apáczai Csere János utcát. Megjelenésén valamelyest javított a 2000-es évek elején ugyancsak Finta által irányított felújítás, amely a homlokzat egységesebbé válását és némi kivilágosodását hozta, de ez az épület városszerkezetre gyakorolt hatását nem befolyásolta. (Mindezektől független tény, hogy a ma már a Marriott lánchoz tartozó hotel a város egyik legjobban menedzselt szállodája, mely a megnyitása óta töretlen sikerrel üzemel.)

A hotelépítési program bő 10 évvel később folytatódott a Széchenyi tér és a Duna korzó sarkán lévő két üres telek beépítésével. Ám a döntéshozók ezúttal jóval körültekintőbben jártak el, talán érezve, hogy az InteContinentallal elkövetett hiba nem ismétlődhet meg Budapest legfrekventáltabb pontján. Ráadásul a nemzetközi gazdasági környezet is segítségükre volt, ami döntőnek bizonyult a két újabb hotel megjelenése szempontjából. A 70-es évek végére ugyanis az osztrák gazdaság, azon belül is az építőipar kisebb recesszióba került. Ezen a bécsi kormányzat úgy próbált segíteni, hogy kedvezményes, 300 millió dollár keretösszegű szállodaépítési hitelt nyújtott Magyarországnak azzal a feltétellel, hogy a program keretében megvalósuló szállodák generál-kivitelezésével osztrák építőipari cégeket kell megbízni. A magyar fél adhatta viszont a tervezőt és a kisebb alvállalkozó cégeket. Ez a konstrukció addig nem látott lehetőséghez juttatta a magyar építész szakmát: végre úgy mutathatták meg tervezői képességeiket, hogy az nyugat-európai gyártási technológiával és kivitelezési minőséggel párosulhatott. Négy szálloda épült fel a programban: a Forum és az Atrium a pesti Duna-parton, a Novotel és a Penta pedig Budán, a városközponttól kissé távolabb. Egy kivételével mindegyik az egyre inkább szálloda-specialistává váló Finta József tervei szerint készülhetett. Az egyetlen kivétel az Atrium, amelynek tervezésére a magyar építészet egyedülálló, kivételes egyéniségű alakja kapott megbízást: Zalaváry Lajos.

Zalaváry még a háború előtt kezdte meg építészi tanulmányait az akkor még József nádor nevét viselő Műegyetemen. A háború azonban megszakította az egyetemi képzést, s Zalaváry pár évfolyamtársával és az egyetem néhány tanárával együtt külföldre menekült, s az 1945-46-os éveket Dániában és Svédországban töltötte.  Az észak-európai környezet, a skandináv építészet és formatervezés impulzusai örökre beépültek a fiatal mérnökök épp akkor formálódó építészi karakterébe, s idehaza addig nem ismert, sajátos északi ízt adtak a háború után hazatérő, s munkásságukat itthon megkezdő építészek kibontakozó stílusának. Már Zalaváry első önálló munkáján, az 1952-ben épült feldebrői általános iskolán látszik a skandináv építészetnek a természetes fényt mindennél nagyobb becsben tartó szemléletmódja, amennyiben Magyarországon először épített kétoldali bevilágítással rendelkező tantermeket. Ez a természetes környezetet a modern technológiával ötvöző törekvés innentől  mindvégig jelen volt munkáiban, de  építészetének értékeit a szocialista építőipar anyaghasználata és kivitelezési minősége miatt nem tudta adekvát módon megmutatni. Erre 1980-ig, az Atrium Hotel építésének megkezdéséig várnia kellett – hogy aztán olyan, egyszerre több szempontrendszernek megfelelő épületet hozzon létre, amelyre addig Magyarországon nem volt példa.

A két új hotel, a Finta József által jegyzett Forum és a Zalaváry tervei szerint épülő Atrium lényegében egyszerre, párhuzamosan készült el, átadásuk között alig pár hónapnyi különbséggel. A két hotel a kezdetektől fogva konkurált egymással. Nemcsak építészeti, de üzleti vonatkozásban is: a HungarHotels beruházásában készülő Forum nemzetközi szinten az InterContinental lánc tagja lett, míg az Atrium a másik hazai nagy szállodavállalat, a Pannónia beruházásában készült, és a Hyatt nemzetközi lánchoz csatlakozott. Az építészet terén ez a legnemesebb vetélkedés lett, amit a hazai architektúra története feljegyezhetett. Messziről látszik, hogy a két tömb magassága szinte hajszálra megegyezik, s a környező eklektikus házaknál is csak annyival magasabbak, hogy ne kerekedjenek bántóan föléjük. Kettejük közül a Forum kapta a jobb helyet, közvetlenül a Duna mellett, az Atrium egy sorral hátrébb került, amit azzal kompenzál, hogy kissé kilép oldalra a tér felé, igy biztosítva magának a dunai kilátást.

Ez a finoman eltolt elrendezés már önmagában létrehoz némi változatosságot és eleganciát a két tömeg viszonyában, kapcsolatuk minden látószögből nézve kicsit másnak tűnik. Tömegformálásuk és homlokzati kialakításük terén is a Forumé az első pont: Finta József épületének hosszan elnyúló, többszörös tompaszögben megtörő barna üveghomlokzata vonzza a tekintetet, s valósággal elkápráztatja a személőt, ahogy mindig más pontján csillan vissza rajta a napfény. Zalaváry épületének képe ehhez képest visszafogottabb, de éppen ezért talán elegánsabb is.

A jóval szikárabb, ha úgy teszik mértanibb Atrium a szépségét a rajta következetesen alkalmazott arányrendszerből meríti. Zalaváry az épület méreteinek és osztópontjainak megválasztásakor ugyanis mindvégig a klasszikus aranymetszés szabályait vette alapul. Ez a nehezen megragadható, de belülről mindenki számára érezhető arányrend a legkellemesebb átmenet a szimmetrikus és az aszimmetrikus elrendezés között, ez adja az Atrium különös, megfoghatatlan harmóniáját, eleganciáját. Az aranymetszés adja az épület magasságának és szélességének arányát, ez jelölte ki a főbejárat helyét, és határozta meg kilencemeletes központi tömb fölé emelkedő lapos bevilágító tető méretét, valamint az abból még pluszban kinyúló liftakna helyét is; de még a szálloda nevét és logóját is ennek megfelelően helyezték el az épület tetején és homlokzatán. Mindezeknek köszönhetően az épület külseje úgy sugároz nyugalmat és stabilitást, hogy közben valami megfoghatatlan eleganciájú, enyhe aszimmetria fut végig rajta. De a függőleges ablaksávok kicsit olyanok is, mintha falpillérek lennének, ezáltal bizonyos klasszikus rendet is felidéznek, amit, ha úgy akarjuk, a helyén egykor állt klasszicista Lloyd palota tudat alatti megidézésének is tekinthetünk.

De mindez még csak a külső.

Ez a bejáraton belépve tárulkozik fel: az érkezőt nagyszabású, az épület teljes magasságát átfogó, kilenc emelt magas, egy légtérű, fedett átrium fogadja, amelyet a pesti gangos házakra emlékeztető, a szállodai szobákhoz vezető négyzetes függőfolyosók kereteznek. Az átrium földszintje többszörös szinteltolással egy teraszos tér szökőkutakkal és ültetett fákkal. Egy oázis a forgalmas belváros közepén. A belső további attrakciója volt a térbe befüggesztett nagyméretű repülőmodell, egy nagyvonalú tisztelgés a magyar repülés története előtt: a modell ugyanis annak a Horváth III. névre keresztelt, 1911-es magyar repülőgépnek a replikája, amely Louis Blériot 1909-es La Manche átrepülésére válaszolva először repülte át a Fiumei-öbölnél az Adriai-tengert. (A modellből egyébként kettő van a világon: egy itt, egy pedig a hamburgi közlekedési múzeumban.) A repülésre való utalás nem véletlen: a szálloda magyar társberuházója a Pannónia mellett a Malév volt, itt kaptak helyet a légitársaság budapesti jegyirodái, ahol nem mellesleg először alkalmazták a számítógépes helyfoglalási rendszert, miként a szállodában is elsőként a számítógépes szobafoglalási rendszert.

Mindezek tetejébe jött még az átrium talán legnagyobb attrakciója: a liftakna nélküli, szabad térben közlekedő üvegfalú lift-együttes, amelyeken hangtalanul suhanva fel- és lefelé páratlan térélményt élt át a látogató. Aki egyszer is kipróbálta, soha nem felejti el az érzést.

Maga az átriumos kialakítás ötlete egyébként Amerikából jött, a Hyatt szállodák megkülönböztető jegye ez, de a magyar tervezők sokszorosan túlszárnyalták az amerikai előképeket, és olyan hármas szimbólumrendszert alkottak, amellyel nemcsak az amerikai szabványnak feleltek meg, de egyszersmind felidézték a pesti bérházak körfolyosós építészeti hagyományát, továbbá tisztelegtek a magyar repülés dicső múltjának emléke előtt is. A nagyvonalú belső tér külföldön is feltűnést keltett, sikere túlment az ország határain, sőt a tengerentúlon is felfigyeltek rá. Olyannyira, hogy az átriumos tereket már addig is szívesen alkalmazó Hyatt Regency lánc a mai napig a Budapesten megvalósult mintát követi, sőt, azóta egy másik speciális lánc, a Hilton alá tartozó Regency Suites is ezt vette át.

A szálloda működése egészen a közelmúltig zökkenőmentes volt, amit még a rendszerváltást követő privatizáció sem tudott szétzilálni. A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat összes budapesti szállodáját egyben megvette a francia Accor, Európa legnagyobb, a világon pedig a hatodik legnagyobbnak számító szállodavállalat. (Amely céggel már korábban is megvolt a kapcsolat az Alkotás úti Novotel névhasználata révén.) Az Accor lényegében az egyetlen európai cég, amely méretében versenyre képes kelni a piacot uraló nagy amerikai láncokkal. Több, különbözően pozícionált hotelmárkát üzemeltet. Ezek közül turistaszálló brandjük az Ibis. A legelterjedtebbnek számító 4 csillagos szegmensben három láncuk van: az egységes és modern dizájnt képviselő Novotel, a valamilyen helyi sajátosságot is felvonultató Mercure és az egyedi kialakítású M Gallery. A rendszer csúcsán pedig az Accor ötcsillagos márkája a Sofitel, a nagy amerikai prémium láncok, a Hilton, a Marriott és az InterContinental vetélytársa. Az Accor azzal is hangsúlyozni kívánja a Sofitel márka exkluzív jellegét, hogy a cég szabályzata értelmében minden nagyvárosban csak egy Sofitel működhet. (Az amerikai láncoknál nincs ilyen szabály.)

A vállalateladás után az addigi Pannónia az Accor csoport magyarországi leányvállalataként Accor-Pannónia Zrt. néven működött tovább. Az Atrium Hyatt neve ennek megfelelően Sofitelre változott. (A privatizáció és az ezzel járó névváltoztatás a másik két Duna-parti hotelt sem kerülte el: a Fórumból lett az új InterContinental, míg a régi Marriott néven folytatta tovább.)  Az Atriumbból Sofitellé átkeresztelt épület időtálló külsejéhez azonban nem kellett érdemben hozzányúlni, ahogy az osztrák együttműködésben épült másik három szállodáéhoz sem. Az idő mutatja meg legjobban ezeknek az épületnek a minőségét: 40 éves korukhoz képest mindegyik jó állapotban van. Itt nincsenek letöredező betonelemek, nincs a betonvasból kifolyó rozsdalé. Mennyivel más minőségűek, mint a szocializmus nyomasztó, csúnyán öregedő betonépületei! A Sofitel esetében egyedül a belső tér dizájnját újították meg 2005 körül: eltüntették az oázisra emlékeztető növényzetet és szökőkutakat, helyét egy szárazabb és letisztultabb, Könyvtár névre hallgató tematika vette át. Megmaradtak viszont az üvegliftek, sőt a felfüggesztett repülőmodell is, annak ellenére, hogy a Malév ekkorra már kivonult az épületből.

Így üzemelt tovább a szálloda egészen a 2010-es évek végéig, amikor a szakma nem kis meglepetésére az Accor-Pannónia váratlanul eladta az épületet az amerikai Starwood Capital befektetőcégnek, amely rövid idő múlva tovább is adta azt a Jelinek Dániel magyar topmilliáros által birtokolt Indotek ingatlankezelő csoportnak. (Ám nem lennénk meglepve, ha a ház végül a szédületes tempóban szállodákat begyűjtő BDPST Zrt-nél kötne ki, annál is inkább, mert a Gellért Szállóval is hasonló történt: az a Danubius Hotelstől került az Indoteken keresztül a BDPST-hez.) Mindettől függetlenül a szálloda az eladása után is Sofitel néven működött, amit továbbra is az Accor üzemeletetett, immár menedzsmentszerződés keretében.

De a tulajdoni viszonyok a mi szempontunkból másodlagosak. Bárki is a tulajdonos, a ház a magyar építészettörténet része. Ezért is keltett sokakban csalódást, amikor a múlt héten elkezdték bontani az épület homlokzatát, az építési területet elkerítő kordonokon pedig megjelentek az épület felújítás utáni képét bemutató látványtervek. Ekkor derült ki, hogy a ház teljesen eltérő megjelenést fog kapni, sőt, egy emelettel magasabb is lesz. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a modernkori magyar építészet e remekbe szabott alkotásától örökre el kell búcsúznunk.

A felújítás szükségességét persze senki sem vitatja. Bár az épület nem volt rossz állapotban, a homlokzatát burkoló fehér lapokon már látszódott az idő, márpedig egy ötcsillagos szálloda esetében elvárás, hogy a megjelenése ne csak rendben legyen, hanem kifogástalan látványt nyújtson.

Ez természetesen napjaink eljárásjogi aduásza, a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá" nyilvánítás révén vált lehetővé, amely mentesíti az építkezést minden hatósági előírás alól.

De ha ez nem lenne elég, a java még csak most jón. Nem csak a ház magassága változik meg ugyanis, hanem az arca is: eltűnik legfőbb arculati eleme, a homlokzatból trapézalakban kiemelkedő, barna ablakok függőleges sora, hogy helyüket két amerikai cég, az Asymptote Architecture építésziroda és a Front homlokzattervező stúdió által megálmodott, szitanyomatra emlékeztető, kör alakú ablakok vegyék át. Az Asymptote Architecture jellemzően futurisztikus projektjeiről ismert cég, amely jobbára saját építészeti hagyományokkal nem rendelkező helyeken, a Közel-Keleten, illetve az arab világban tervez házakat gyors feltűnésre vágyó olajemirátusok számára. A Sofitel esetében a jogszabályoknak megfelelően van magyar társtervező is: a megtisztelő feladat a Bánáti + Hartvig Építész Irodának jutott.

Egyébiránt a high-tech homlokzatdizájn akár még izgalmas is lehetne, alighanem pozitív érdeklődéssel figyelnénk a megvalósulását egy újonnan épülő budapesti szálloda- vagy irodaépületen. Bár az iroda közel-keleti munkáit elnézve inkább az tűnik valószínűnek, hogy egy olyan homlokzattal gazdagodik a Belváros, amely egy pár évig érdekesnek tűnik ugyan, két-három évtized múltán azonban érdektelenül divatjamúlttá és ismételten eldobhatóvá válik. Elszomorító, hogy ez a modern kori magyar építészet egyik kivételesen egyedi, legkoherensebb művészi koncepciója mentén megalkotott épületének feláldozása árán történik.

Ilyenformán az osztrák együttműködési programban megvalósult budapesti szállodák nyugodtan tekinthetők a Kádár-kori magyar építészet csúcstermékeinek. Könnyű nem szeretni a korszak épületeit, s van is köztük bőven olyan lehangoló darab, amiért nem kár – de a Sofitel és társai pont azok, amiket minőségük és történeti egyediségük okán feltétlenül meg kellene őrizni. Arról már nem is szólva, hogy etikailag miként értékelhető az a gesztus, amely a magyar építészet számtalan díjjal (Prima, Nemzet Művésze, Magyar Érdemrend Középkeresztje díj stb.) elismert építészének főművét tünteti el, alig 5 évvel az alkotó halála után. Mindez azért is különösen érthetetlen, mert a tervezésben magyar részről résztvevő Bánáti + Hartvig tényleg az egyik legjobb, nagy tekintélynek örvendő hazai építésziroda. Tapasztalatuk nagy, tervezői gárdájuk széles és erős, ahol a fiatal és senior építészek aránya tökéletes. A kevés olyan hazai építésziroda egyike, amely tényleg bármilyen építészi feladat megoldására alkalmas - így arra is, hogy úgy újítsanak meg egy ötcsillagos szállodát, hogy az megtartsa eredeti művészi értékeit, miközben megfelel a besorolásából adódó legigényesebb elvárásoknak is.

Illúziók nincsenek, mára mindenki megtanulta, hogy az értékek, legyenek bármily nemesek, úgyis mindig alulmaradnak a tőkével szemben a profitért és feltűnésért vívott harcban. Igaz, a hazai tőke előtérbe helyezését éppen a helyi értékek iránti állítólagos nagyobb elkötelezettséggel szereti indokolni a regnáló gazdaságpolitika. A Sofitel új tulajdonosai hazaiak. Vajon tisztában vannak-e vele, hogy nem egyszerűen egy értékes ingatlant, hanem a magyar építészet történetének egy részét – másképpen fogalmazva: a nemzeti kultúra egy kis darabját – tartják a kezükben?

Csikós Gábor

Szerk.: Pleskovics Viola