Emberek/Interjú

„Kézben tartani az építészetet és hagyni a tevékenységeket kialakulni, megváltozni vagy megszűnni” – interjú Gilles Delalex-el, a Muoto építésziroda társalapítójával

2021.05.19. 18:17

Gyökér András korábbi, a Bruther építésziroda alapítóival készült interjúja után ezúttal a szintén francia Studo Muoto vezető tervezőit kérdezte. A beszélgetés ismét a funkcionális adaptálgatóság, az építészeti program alakulása és az épületek be-nem-fejezettségének kérdéseit járta körül.

„Egy épület csak akkor lesz tartós, ha az átalakítása gazdaságilag érdekes és építészeti lehetőségeket rejt", állítja Gilles Delalex és Yves Moreau, a Muoto építésziroda alapítói. Véleményük szerint akkor válik az épület funkcionálisan adaptálhatóvá, ha már a kezdeti koncepciónál nagy hangsúlyt fektetnek a konstrukció szerkezeti rendszerének és termikus viselkedésének kitalálására, illetve ha a tereket nem kizárólag a funkcionális minimumra méretezik. Ez az elgondolás az építészpárosnál a különböző felhasználások és tevékenységek jövőbeli ösztönzésével párosul.

Gyökér András

Az irodájuk neve Muoto, ami finnül formát jelent. Ez a „forma" lehet egy építészeti cél vagy akár egy eszköz, módszertan, ami a tervezési folyamatot segíti. Mit jelent számukra ez a szó?

Gilles Delalex

A muoto a szó tágabb értelmében jelent formát, ugyanúgy jelenthet alakot, kontúrt vagy elrendezést is. Mivel elég korán választottuk a nevet, nem akartuk, hogy a későbbiekben az korlátozzon minket. Mindketten északi országokból származunk, ezért döntöttünk végül a nyitottabb jelentésű, finn szó mellett.

Gy.A.

Fontos, hogy az épületeik lehetőségeket teremtsenek a jövőnek – tehát funkcionálisan adaptálhatók, reverzibilisek legyenek –, ugyanakkor ösztönözzék az előre nem látható, a kezdeti funkciótól eltérő használatok kialakulását is. Milyen építészeti módszereket használnak, hogy az épületet feloldják a funkcionális program kötöttségei alól?

G.D.

A program minden esetben egy kiindulási pont, nem pedig egy végcél. A tervezési folyamat során valóban történik egy fokozatos felszabadítás, de ez nem a kötöttségektől, hanem sokkal inkább a program meghatározottságától mentesít. Minden forma, minden szerkezet korlátoz valamennyire, tehát kötöttségekkel jár. Nincsen szabadság korlátok nélkül. A kérdés tehát inkább az, hogy melyik kötöttséget találjuk a legérdekesebbnek, melyik teszi lehetővé és ösztönzi majd a későbbi átalakítást, téri kisajátítást? Módunkban áll-e a kezdeti program helyett egy újat kitalálni? Van-e elég bizonytalanság az építészeti válaszunkban, hogy az épület nyitott maradjon a későbbi változásokra? Általában ezeket a kérdéseket tesszük fel a tervezés során.

Gy.A.

Hogyan lehetne az ideális építészeti programot meghatározni, ahhoz, hogy ne csak egy kiindulási pont legyen? Ha az épület célja a jövőbeli lehetőségek biztosítása és a különböző használatok ösztönzése, akkor például lehet-e a teljesítménye alapján definiálni?

G.D.

Az építészeti program teljesítmény szerinti definiálása egy izgalmas ötlet. A programok általában nincsenek jól kidolgozva, se meghatározva. Ezek legtöbbször a funkciók alapterületek szerinti sorolásáról szólnak. A valódi kérdés ugyanakkor sokkal inkább az épület küldetése; az a szerepe, amit egy adott környezetben be kell töltenie. Az építkezés céljának tehát túl kell mutatnia az azonnali funkcionális igények kielégítésén, hiszen ezek mindig megkérdőjelezhetők. Ma mégis ezek az igények határozzák meg a kezdeti programot. Az a tapasztalatunk, hogy ezekben az építészeti programokban nagyon ritkán fogalmazzák meg az épületek küldetését, ezért ezt sokszor ki kell találni. Egy épület olyan, mint egy „puzzle", amit nem lehet megoldani. Az ideális programnak a konstrukcióval és a nem összeillő elemeivel kéne foglalkoznia.

Gy.A.

Az épület jövőbeli lehetőségeinek nyitva tartása sokkal inkább egy építészeti vágy, mintsem egy megrendelői igény. Mennyire lehet ezt az építészeti célt a megrendelői elvárásokkal összeegyeztetni?

G.D.

Tény, hogy az épület befejezetlenségével nem – vagy legalábbis ritkán – lehet meggyőzni a megrendelőt. Ez általában nem hátráltat minket az elszántságunkban, talán emiatt is épül meg ilyen kevés épületünk. De ez már inkább az irodát, mintsem az építészetet érintő kérdés.

Gy.A.

Gyakran szerkesztik szigorú raszterek mentén épületeik alaprajzait, ami első pillantásra egy merev, kötött rendszernek tűnhet, valójában viszont ez teszi lehetővé a szabad használat ösztönzését. Ez a végtelennek tűnő raszterháló az épületek szélein sokszor hirtelen el van metszve. Fontos számukra ez a határ a külső és belső tér között?

G.D.

A szerkezet váratlan levágása azt jelképezi, hogy az épület nem ér véget a kontúrok mentén; ugyanúgy, ahogy az építkezés sem fejeződik be, csak megáll, de bármikor újraindulhat. Mi úgy gondolunk az épületeinkre, mint kiindulási pontokra, befejezetlen tárgyakra, melyek magukban hordozzák a továbbépítés, folytatás lehetőségét. A legnagyobb kihívás, hogy ezt a kontúrt – homlokzatot – látszó és operáló módon kezeljük, annak érdekében, hogy az ne határolja véglegesen körül az épületet; ezért hasonlítanak a homlokzataink sokkal inkább metszetekre.

Gy.A.

Sokszor hasonlítják befejezetlenségük miatt épületeiket romokhoz, amik – ahogy fogalmaznak – a „kamaszkori állapotukat" jelképezi. Mit jelent ez pontosan, mi az esztétika szerepe az építészetükben?

G.D.

Természetesen a mi esetünkben is van az esztétikának szerepe a tervezési folyamat során. Nagyon inspirálónak tartjuk az infrastruktúrákhoz kapcsolódó szerkezeteket, a régészeti lelőhelyeket vagy akár az egyszerű műszaki tárgyakat is; az összes olyan konstrukciót, melynek van múltja, jövője, ugyanakkor nem feltétlenül kerül be a történelemkönyvekbe. Az ún. romantikus romok nem ebbe a kategóriába tartoznak, hiszen ezek az életük végén járnak. Szépek, de inkább csak érzelmeket váltanak ki. Mi azokat a véletlenszerű romokat szeretjük, melyek a bizonytalanságot sugallják.

Gy.A.

Mennyire lehet az utólagosan kialakuló tevékenységeket a kezdeti koncepcióalkotás során kitalálni? Mi a szerepe a használónak a tervezési folyamatukban?

G.D.

Nem szoktuk támogatni a használók bevonását a tervezési folyamatba, mert nem érdekük, hogy az épületet rajtuk kívül más is használja, vagy használhassa a jövőben. Mi a kezdeti funkciót ideiglenesre tervezzük, hogy később más tevékenységek is kialakulhassanak. Számunkra a használat nem egy végső cél, emiatt – ha következetesek szeretnénk lenni – a használó is csak egy másodlagos szereplő lehet az épület tervezésében.

Gy.A.

Mennyire követik az épületeik átadás utáni alakulását? Meg lehet érteni ezek mentén a terek kisajátításának folyamatát?

G.D.

Messziről követjük csak az épületeink sorsát, mert nem hisszük, hogy ezekből bármilyen tanulságot, következtetést le tudnánk vonni a tervezési módszereink tekintetében. A kisajátítás – jellegéből adódóan – se nem kontrollálható, se nem tervezhető, és ezt mi így el is fogadjuk. Kézben tartjuk az építészetet, de a tevékenységeket hagyjuk kialakulni, megváltozni vagy megszűnni.

Gyökér András

 

Az interjú 2021 márciusában készült, az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával.

 

Szerk.: Winkler Márk