Túlkontrollált tervezési folyamat, kontroll nélkül hagyott funkció – Gyökér András interjúja Alexandre Theriot-val, a Bruther építésziroda társalapítójával

„Az építészet ígéret arra, amivé az épület válhat", állítja Stéphanie Bru és Alexandre Theriot, akik – a francia építész, Jacques Ferrier szárnya alatt töltött évek után – 2007-ben alapították meg tervezőirodájukat.

Az építészetre egy olyan dinamikus folyamatként tekintenek, amely idővel változik és reagál a felhasználóira, ehhez viszont elengedhetetlen a tervezési program és az építészeti funkció alakíthatósága. Az építészpárosnál ez a flexibilitásra való törekvés egyfajta technikai megközelítéssel párosul, amely az építészeti – szerkezeti, közlekedési vagy térelválasztási – rendszerek egymástól és a funkciótól való függetlenítésében nyilvánul meg. Az interjú a 2020 novemberében megjelent BME Építőművészeti Doktori Iskola, Építészet és Innováció¹ című évkönyvében nyomtatásban jelent meg.

Gyökér András

Irodájukat 2007-ben, a gazdasági válság kezdetekor alapították. Másfelől, az építészetükre jellemző funkcionális adaptálhatóság és „be-nem-fejezettség" egyaránt az épület későbbi alakulását szolgálja. A válság alatti kiszámíthatatlanság hatással volt az építészeti szemléletükre?

Alexandre Theriot

Igen, kétségtelenül. 2008-ban egy olyan korszak ért véget, amikor magára az építésre „túl sok pénz" jutott. Aztán egyik napról a másikra a gazdaságosság vált az építészet egyik legmeghatározóbb kritériumává. A válságok lényege mindig az, hogy megingassák a megingathatatlant, hogy lelassítsák azokat az időszakokat, amelyeket a túl nagy „bizonyosság" jellemez. Itt az irodában igyekszünk az ilyen akadályokat a dolgok újbóli kiigazításának eszközeiként használni. Ilyenkor rákényszerülünk, hogy újraértékeljük a projektjeink alapjait.

A válság mellett az építészeti látásmódunkat nagyban befolyásolta az, hogy míg korábban számos irodaház létrehozásában vettünk részt, a saját irodánk megalapítását követően nagyrészt lakóépületek tervezésével kerestek meg minket. Ez utóbbi egy olyan téma, ami mindig is érdekelt minket, de akkoriban még kevés tapasztalattal rendelkeztünk ezen a területen. A lakóépületekre jelentős mennyiségű korlátozó szabályozás vonatkozik és ez megnehezíti az építészeti kísérletezésre való törekvéseket. Korábbi szakmai tapasztalataink során még nem sajátítottuk el a lakóépületekhez szükséges „tervezési reflexet", ezért kezdetben az irodaházaknál használt tervezési módszertant – összefoglaló címkével illetve: a program alakíthatóságát – alkalmaztuk ezen a téren is.

Összességében ez a két esemény határozta és határozza meg máig az építészeti látásmódunkat.

Gy.A.

Mit jelent pontosan a „program alakíthatósága" mint tervezési módszertan és milyen eszközökkel lehet ezt az alakíthatóságot elérni?

A.T.

A tervezési programok geometriai feltételeket szabnak – például alapterületeket, távolságokat határoznak meg –, amelyek túldefiniálják az egyes tereket és kizárnak további felhasználási lehetőségeket. Itt az irodában, egy projekt kidolgozása során igyekszünk a programot olyan „nyersanyagként" kezelni, amely csak kiindulási pont és nem végső cél. Az irodánk elkötelezett abban az irányban, hogy a programot átértékeljük és alternatívákat keressünk annak érdekében, hogy elkerüljük a túlságosan statikus vagy zárt épületeket. Szétbontjuk és újraépítjük, alakítjuk és módosítjuk a különböző funkció-diagramokat, amely folyamat a tanulmánytervre szánt idő jelentős részét lefedi. Ez a projektjeink egyik alappillére. A tervpályázatok során ez a megközelítés meglehetősen kockázatos, mert megkérdőjelezi a megbízó alapvetéseit, igényeit, sőt, néha az épület működési elvét is. Ennek ellenére az irodában futó munkák nagy része tervpályázat eredménye.

Ebből a szempontból a caen-i kutatóközpont kulcsfontosságú projekt volt számunkra. A megbízó építeni akart és ehhez a pénzügyi kapacitásai is megvoltak, ugyanakkor nem rendelkezett előre meghatározott, pontos programmal és a hosszútávú céljai sem voltak tiszták a hasznosítással kapcsolatban. A pályázat megnyerésével egy olyan folyamatba csöppentünk, amely a definiálatlanságra való nyitottsága miatt rendkívül érdekes volt. A projektben rejlő potenciál lehetővé tette az épület különböző felhasználási módjainak vizsgálatát és olyan megoldások alkalmazását, amelyek nem korlátozzák a terek birtokba vételének és használatának módját. A végső építészeti kialakítás így azt is biztosította a megbízónak, hogy egyes épületrészeket kiadhasson és ezzel egyensúlyozza az eredetileg labilis gazdasági-megtérülési modelljét.

Az építészeti program megformálását számos műszaki és jogi követelmény befolyásolja, például természetesen nem ugyanazok az elvárások egy múzeummal vagy egy színházzal szemben. Így az igazi kihívást egy ténylegesen reverzibilitást biztosító rendszer létrehozása jelenti. Az ilyen feladatok mindig is ösztönzően hatnak ránk.

Gy.A.

Legyen szó az adaptálhatóságra való törekvésről vagy a funkcionálisan nem definiált terekről, a Bruther elkészült munkáinál szinte mindig sikerült kompromisszumok nélkül megvalósítani olyan építészeti elképzeléseket, amelyek – nagy valószínűséggel – nem megbízói igényként merültek fel. Milyen eszközökkel lehet ezt a kontrollt fenntartani a tervezés során? A beruházás köz- vagy magánfinanszírozású jellegétől függ-e a végeredmény? Vagy a költségekben való tartalékok adnak ekkora tervezési szabadságot?

A.T.

A pályázatok lehetővé teszik, hogy saját építészeti célokat tűzzünk ki. Az ezt követő munka már ennek az ambíciónak a teljesítéséről szól, függetlenül a megbízó kívánalmaitól, a beruházás jellegétől vagy a szabályozási kerettől. Van egy érdekes kettősség ebben az általunk túlkontrollált folyamatban és a szándékosan kontroll nélkül hagyott funkcióban. Az egyik oldalról fontosnak tartjuk a főbb paraméterek – idő, gazdaságosság és technika – teljes ellenőrzését, a másik oldalról viszont – az építészeti kihasználás maximalizálása érdekében – igyekszünk minél nyitottabban hagyni az adott tér vagy épület felhasználási lehetőségeit. A szabályozások sokszor annyira korlátozók, hogy előre meghatároznak funkció szerinti tipológiákat. A munkánk során ezeket a szabályozásokat folyamatosan megkérdőjelezzük és újragondoljuk, így kísérelve meg előnyünkre fordítani a feltételeket. Mint említettem, ez a folyamat sok időt vesz igénybe, hiszen azt is megköveteli, hogy a munkánkat ellenőrző szakembereknek bemutassuk a jogszabályok megértését és elfogadtassuk velük azok átértelmezését.

Gy.A.

Hogyan lehet a gyakorlatban adaptálhatóságra törekedni egy olyan kötött és szabályozott funkciónál, mint amilyen egy lakóépület? Elképzelhető-e, hogy egy adott rendeltetésnél más elvek alapján tervezzenek?

A.T.

Az egyik első munkánk egy 25 lakásos, szociális bérház volt Párizs XX. kerületében. A pályázatot 2009-ben nyertük meg, de az épületet csak 2017-ben adtuk át. Ezen hosszú idő alatt a projektnek számos akadályt kellett leküzdenie, mint például a környékbeli lakóközösség ellenállását vagy a politikai döntések és támogatottság hirtelen váltakozását. A közel egy évtized alatt a megbízónknak rendszeresen igazítania kellett a programon a változó igények miatt, nekünk pedig ezzel párhuzamosan módosítani kellett az épület alaprajzát és szerkezetét. Minden egyes alkalommal az volt az érzésünk, hogy egy új projektbe kezdünk bele, új téri rendszerrel, új struktúrával, új épülettömeggel. Arra jöttünk rá tehát eközben, hogy mentesítenünk kell a zavaró folyamattól a különböző építészeti elemeket, hogy függetlenítenünk kell a szerkezeti, a közlekedési és a térelválasztási rendszereket egymástól annak érdekében, hogy azok ne legyenek kitéve a programváltozások kiszámíthatatlanságának. Ez a projekt meghatározó tapasztalat volt számunkra.

A saint-blaise-i kulturális és sport központ és a caen-i kutatóközpont tervei már ebből a tervezési módszerből születtek. Az általános – szerkezeti vagy közlekedési – rendszereket itt függetlenítettük, „semlegesítettük", így a programbeli bizonytalanságok nem veszélyeztették az építészeti alapvetéseinket. A cité universitaire-beli kutatói szállásépület terve szintén ebbe a logikába illeszthető: itt egy egyszerű szerkezeti alaprendszerről van szó, ahol a közlekedési magokat az épületszárnyak közé helyeztük el. Így egy kötöttségek nélküli alaprajz jön létre, amely különböző funkcionális átszervezéseket tesz lehetővé.

Ma a társasházak kialakítását az alapterületek határozzák meg a légtérfogatok helyett. Ennek a megfordításával, egyfajta paradigmaváltással próbálkoztunk az eysines-i apartman-projektünknél, Bordeaux mellett, ahol az összes lakóegység térfogata megegyezik. Ezek olyan kétszintes terek, amelyeket a különböző igények, elképzelések és pénzügyi keretek szerint lehet kialakítani. Ugyanaz a tér lehet két-, három-, négy- vagy ötszobás apartman is. A lakás egy gyúrható, formálható „anyaggá" alakul. Hangsúlyozom, ma Franciaországban a minimum területek szabályai határoznak meg mindent, ez pedig a minőség rovására megy. Mivel így a megformálásnak tipológiákon kell alapulni, azokon már nem marad sok építészeti teendő, az energia a maradékra – a homlokzatok kialakítására – összpontosul. A lakóépületek témája sokkal több figyelmet, ambíciót és változást érdemelne. Ráadásul, a jelenlegi pandémia mindannyiunkat arra kényszerített, hogy heti hét napban, napi 24 órában otthon legyünk; ez szembesített mindenkit a lakások szerepének fontosságával és a lakhatási kérdések újragondolásának jelentőségével.

Gy.A.

Mit gondol, a jelenlegi helyzet bizonyos építészeti tipológiákat meg tud változtatni? Például felmerülhet, hogy sokan maradnak az otthoni munkavégzésnél a járvány után is, és emiatt kevesebb irodaépületre lesz szükség. Elképzelhető lehet, hogy az épületek adaptálhatósága megrendelői érdek is lesz és sokkal nagyobb hangsúlyt fog ezután kapni?

A.T.

Azt gondolom, hogy nagyon erőteljes volt a leállás pillanata. Hatással volt az emberekre, ezért hatással lesz a környezetünkre és a környezetről való gondolkodásunkra is. Az irodánk megalapítása előtt, nagyjából tizenöt éve, készítettünk egy tanulmányt az irodaépületek és a munkahelyek műszaki paramétereiről, az internet (tehát a technológiák) munkavégzésünkre mért hatásairól, a munkahelyek szükségességéről – tudva, hogy az internet már akkoriban lehetővé tette a távoli munkavégzést. Pontosan ezt tapasztalhattuk meg pár hónappal ezelőtt: a távmunka egyfajta kényelmet biztosított, lehetővé tette, hogy saját magunknak osszuk be, tördeljük a napi nyolc óra munkát. A korlátozás hirtelen új lehetőséget adott arra, hogy személyre szabjuk a munkamódszereinket. Természetesen túl korai lenne még igazságokat kijelenteni, de kétségtelenül valami erőteljes és visszafordíthatatlan zajlott le.

Gy.A.

A program szabadabb kezelése mellett az építészetüknek van egy erős konstruktőri karaktere is. Sokszor figyelhető meg, hogy az egyes épületelemeket egymástól függetlenül kezelik. Az épület így egy gépezetként kezd el működni, melynek "alkatrészei" önálló szereppel rendelkeznek. Mi a célja ezeknek a függetlenítéseknek?

A.T.

A célok meglehetősen sokfélék. Még soha nem fogalmaztam meg így, de ezek a technikai eszközök lekövetik a tervezési módszereinket. Sok időt töltünk el az épület környezetére mért hatásainak és a környező tájjal való viszonyának tanulmányozásával, az épület környezetrendezési képességének vizsgálatával, a megfelelő beépítés megtalálásával. Az ezután következő események pedig fokozatosan, rétegenként halmozódnak az épületre, megőrizve a kezdeti egyszerű és egyértelmű struktúrákat. Minket az a történet érdekel, amelyet a rétegek egymásra illesztése mesél el. Az épület egy sor technikai, szerkezeti, használatbeli – és nem feltétlenül építészeti – művelet eredménye. Az esztétikát ennek a folyamatnak alárendeljük. Szeretjük a dolgok összefonódását, a „különbségek együttélését", és ezt az eszközt sokféle léptékben használjuk is.

Gy.A.

Az épületeik nyers megjelenése, látszó szerkezetei és szerelvényei a költséghatékonysággal vagy inkább az adaptálhatóság miatti definiálatlansággal köthetők össze?

A.T.

A tervezési folyamat során az időnk nagyrészét azzal töltjük, hogy megszabadítsuk az épületet a feleslegektől, hogy kizárólag olyan dolgok maradjanak meg, amik lehetővé teszik az adott tér tetszés szerinti használatát. Mi szükség van az elemek elrejtésére, például az álmennyezetre? Miért akarnánk további tartozékokat az épületszerkezetekre halmozni? Az irodában igyekszünk a dolgokra úgy tekinteni, amilyenek és ahogyan megjelennek. Egy épületben nincs olyan elem vagy anyag, ami nemesebb lenne, mint a másik. Minden elem értékes tud lenni, ha megfelelő figyelmet és jelentést kap az egészet tekintve.

[1] Bun Zoltán PhD, Szabó Levente DLA (szerk.): Építészet és Innovácó. Budapest: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, 2020.

Az interjú 2020 májusában készült videohívás formájában, az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával.

Szerk.: Winkler Márk