Dinasztiák: a Kotsis-család – épületalkotás és építésznevelés

Építészdinasztiákról szóló cikksorozatunkban Gottdank Tibor építészeti kutató mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres családokat az elmúlt másfél évszázadból. Ezúttal a Kotsis-építészcsalád történetét ismerhetjük meg.

A Kotsis-család dunántúli, somogyi volt. Id. Kotsis Lajos pécsi gazdatisztnek állt gróf Zichy Jenő birtokán. Hanny Máriát vette el, sok gyermekük született, akik aztán a családi fészekből felnőve a szélrózsa minden irányába szétszéledtek.  

Egyik fiuk, ifj. Kotsis Lajos (1854-1922) Aradon telepedett le. Előtte Székesfehérváron járt középiskolába, majd a müncheni műegyetemen és a bécsi képzőművészeti akadémián kitanulta az építés mesterségét és művészetét. Szegeden kezdte pályáját, ahonnan egy építkezés révén került Aradra. A fiatal Kotsis 1883-ben még Szegeden eljegyezte egy helyi jómódú polgár leányát, Csorba Margit kisasszonyt. Kedvesét a szegedi felsővárosi templomban vezette oltárhoz, majd a pár már Aradon kezdte élet és nevelte gyermekeit. 1890-ben Kotsis Koronás arany érdemkeresztet kapott Aradnak tett szolgálataiért.

Szakmai működése sokrétű volt: iparkamarai székházat tervezett Aradra, ugyanott csatornázási munkákat is vállalt, cége kivitelezte a lugosi állami gimnáziumot, a Kolozsvári Tudományegyetem több épületét, a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumot, a dévai tanítóképzőt és a dévai színházat. Kőfaragó munkákat végzett a békéscsabai polgári fiúiskola építésén. (A nagyobb kivitelezői munkák esetében több ízben is Alpár Ignác műépítésszel dolgozott együtt.)

Arad egyik virilistája lett, hatalmas építészeti könyvtára volt. Tégla- és cementgyárat is működtetett a virágzó városban, valamint bekerült többi részvénytársaság igazgatóságába.

Kotsis Lajos 1922-ben, 68 évesen hunyt el Budapesten (Élete utolsó szakaszában már a budai Horthy Miklós (Bartók Béla) úton lakott). Özvegye és két fia gyászolta. A két fiú édesapjuk nyomdokaiba lépett.

A két fivér, Kotsis Iván (1889-1980) és Kotsis Endre (1897-1954) kezdeti életútjában sok a közös. Aradon születtek, mindketten az aradi Főreálban érettségiztek, majd a Budapesti Műegyetemen diplomáztak építészmérnökként és ugyanott kezdték szakmájukat is: Iván az Újkori Építészeti Tanszéken, Endre a Középítéstani Tanszéken lett tanársegéd. Idővel mindketten tanszékvezetői pozícióig jutottak: Iván az Épülettervezési, Endre pedig a Magasépítési Tanszék vezetője lett.

A hosszabb életet megélt Iván szakmai, főként építészoktatói karrierje volt talán teljesebb, Endrét kissé elfeledte az utókor.

Az 1911-ben diplomát szerző és egyben a Magyar Építész- és Mérnök Egylet tagjává is váló Kotsis Iván a Műegyetemen Hauszmann Alajos majd Hültl Dezső tanszékére került (Hauszmann önéletrajzában a legjobb tanítványai közé sorolta Kotsist.). A világháborúban behívták katonának, de 1917-től ismét taníthatott. 1918-ban műszaki doktori címmel tüntették ki, majd 1921-ben meghívott előadóként a reneszánsz építészet formaképzésének oktatásával bízták meg, 1920-ban pedig magántanárrá képesítették. 1922-től az újonnan szervezett Épülettervezési Tanszéken oktatott és lett ott egyetemi tanár.

Kotsis a diplomaszerzést követően, még az oktatást megelőzően, ösztöndíjasként tanulmányutakat tett Olaszországban és Németország déli területén. Erről a szaksajtóban részletesen be is számolt. Hazatérve, a Damjanich utca 52-ben építészirodát is nyitott (Később a Budafoki út 16-18-ba költözött.).

1911-ben Czigler-pályadíjat nyert Antik síremlék terve. 1913-ban szülővárosa, Arad római katolikus templomára kiírt pályázaton indult, tervét megvásárolták. Rá egy évre a mezőtúri városháza, a nagybecskereki színház és étterem továbbá a fővárosi tisztviselőtelepi (a Népligetnél felépítendő) Ferenc József templom tervpályázatán indult. 1917-ben a József fiú árvaház beépítésére kiírt pályázaton is részt vett. Állami elemi iskolák tervpályázatain (Sorostély, Érábrány, Mezőkapus, Fugyivásárhely) is ott találjuk a nevét.

Kotsis a Mérnökegylet kispályázati bizottságában is tevékenykedett. 1912-ben Fábián-jutalomban, 1914-ben Ybl-éremben részesült.

1918-ban az immár műszaki doktor Kotsis megnősült, Tuzson Rózát vette el, a neves biológus, Tuzson János leányát. Esküvői tanúja tanszéki főnöke, Hültl Dezső volt.

Első jelentősebb megvalósult munkái 1920 utánra datálódnak. Megbízói zömmel az uralkodó osztály legfelsőbb köreiből kerültek ki, továbbá állami és egyházi megrendeléseket is kapott. Korai művei neobarokk stílusúak voltak, így József főherceg kastélya Tihanyban (1924-1925), a budai Siesta Szanatórium (1926), a zalaegerszegi Ferences templom (1925-1927) vagy a nyíregyházi Luther-ház (1928). A Balaton mentén egészen a második világháborúig tartott nyaralótervezési tevékenysége, 1923-ban Balatonbogláron saját egyszintes nyaralót is tervezett.

Historizáló stílusban tervezett tejívó csarnokot a Margitszigetre (a mai Szabadtéri színpad helyén), kastélyt Széphalomra, de ő tervezte édesapja síremlékét a Farkasréti temetőbe. Kotsis neoromán stílusjegyeket használt a városligeti Regnum Marianum római katolikus plébániatemplom (1926-1930) tervezésénél.

A Tihanyi Biológiai Kutató Intézet árkádokkal összefűzött épületegyüttesét (1926-1927), balatoni nyaralóit és a székesfehérvári városháza felújítását a kor egyik legfontosabb európai építészeti folyóirata, a Wasmuths Monatshefte für Baukunst is közölte.

Első építészeti szakkönyve 1917-ben jelent meg az olasz reneszánsz építőművészet alaktanáról. A művet számos tankönyv és szakkönyv követte az évtizedek során.  Kotsis a magyar építészoktatás egyik meghatározó, iskolateremtő személyiségévé vált. Olyan építészek mestere volt, mint Pogány Frigyes, Gábor László, Bretz Gyula, Szendrői Jenő, Granasztói Pál, Preisich Gábor, Rimanóczy Gyula, Janáky István, Farkasdy Zoltán és Szrogh György.

Kotsis számára Paul Bonatz és Paul Schmitthenner nevével fémjelezhető dél-németországi építőművészet, illetve a stuttgarti műegyetem képzési rendszere jelentette a mintát. Tapasztalata szerint a stuttgarti képzésben nem az oktatás, sokkal inkább a nevelés dominált, ezt akarta átültetni hazai viszonyokra. Az építészeti szaktárgyak óraszámát növelték, az elméleti és tudományos segédtárgyak anyagából kiválasztották azt, amit szakmailag szükségesnek találtak és az építészeti szaktárgyak keretei közt oktatták.

A sikeres tanár Kotsis Iván azonban visszautasított minden komoly címet. Aktívan vett részt a Műegyetem életében, de dékáni, rektori tisztséget sohasem vállalt. Nem fogadta el szakegyesületek, többek közt a Magyar Mérnök- és Építész Egylet építészi szakosztályának felkínált elnöki tisztjét sem, és két ízben is lemondott a Fővárosi Közmunkák Tanácsánál viselt megtisztelő tagságáról, hogy teljes munkaerejét egyetemi oktatói-nevelői feladatainak ellátására fordíthassa.

De álljunk meg egyelőre Kotsis Iván történetében és ismerjük meg jobban nyolc évvel fiatalabb öccsét, Kotsis Endrét:

Tervezői attitűdjük is hasonló volt: a historizmus uralta évek után egy letisztultabb, visszafogott modernista stílusirányzat felé orientálódtak.

Endre épületszerkezettannal, illetve gazdasági épületek építészetével foglalkozott behatóbban és írt fontos tanulmányokat és szakkönyveket, adott elő egyetemeken. Tervezői munkásságához tartozik, hogy 1922-ben a dégi jegyzői lakás tervpályázatán I. díjas lett, 1923-ban a hódmezővásárhelyi iparegylet székházára kiírt pályázaton szintén I. díjat kapott. Kotsis Endre, ahogy bátyja is, műszaki doktorátust szerzett.

1925-ben a két Kotsis közösen tervezte a soproni mezőgazdasági és ipari kiállítás Esterházy-pavilonját. 1928-ban Endre tervezett az Országos Stefánia Szövetség részére egy emeletráépítést a Jászberényi útra és részt vett a Maglódi úti Erzsébet Szeretetotthonra kiírt tervpályázaton is. Iván az Országos Katolikus Nővédő Egyesület kétemeletes székházát alkotta historizáló modorban ugyanebben az időben. Szintén 1928-hoz köthető eseménye Kotsis Endre életének, hogy elvette az építész Masirevics György lányát, Masirevics Erzsébetet.

Nevéhez kapcsolódik Budapest egyik első modern családi házának tervezése 1929-ben, a Hűvösvölgyi út 177-be, Rácz Jenő ügyvéd megbízásából. Tegyük hozzá, hogy bátyja pedig a főváros egyik első modernista középületét jegyzi, amely a Gyáli út 6-ba épült egészségügyi intézmény (egykori Állami Ápolónő- és Védőnőképző Intézet). Kotsis Iván a Gyáli út környékén egyébként több más középületet is tervezett szintén modernista felfogásban: hivatali épületet (Gyáli út 2., 1938.), az ún. Orvosok házát (Gyáli út 4, 1929-1930), és az Egészségvédelmi Hivatalt a Nagyvárad tér 2-3-ba (1941-1942).

A Kotsis fivérek modernista művei puritán, racionális stílust követtek, egyfajta visszafogott modernizmust. Nem voltak radikálisak, inkább a folyamatos, szerves fejlődésben hittek és ezt követték.

Kotsis Endre 1935-1936-ban két bérházat is tervezett az Attila útra. 1938-ban épült tán legismertebb bérháza a Vörösmarty tér 5-ben. Az épületnél a homlokzatburkolat csiszolt haraszti mészkőlapokból készült, hálós kötéssel, nútos hézagképzéssel. Az üzletportálnál bronzot, a lépcsőházban ruszkicai márványt és üvegbetétes bronzkorlátot alkalmazott. 1940-ben a Hungária körút 33-41-be az Országos Társadalombiztosító Intézet megbízásából épült lakóházcsoport tervei alapján. Jelentős bérháza még a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nyugdíjintézetének megbízásából tervezett hatemeletes, magastetős épület, háromfogatú alaprajzzal, amely a Krisztina körút 75-ben 1940-re épült fel.

Kotsis Iván 1936-ban bérházakat tervezett a Ganz utcába, a Bajza utcába, a Kertész utcába és a Kanizsai utcába, ahol 1937 novemberétől ő maga is lakást bérelt. A modernistának nevezhető épületek közös jellegzetessége a zárterkélyek és erkélyek harmonikus megformálása.

Családi házaik közül kiemelendők a budai Muskátli utca 4-ben (1933), az Árvácska utca 5-ben (1937) és az Orló utca 14-ben (1940) épült művek, melyek Kotsis Iván tervasztaláról valók. Endre a Varázs utca 8-ba (1933-1934), a Lisznyay utca 17-be (1939) és a Hegyalja út 99-be (1941-1942) tervezett fontos házakat. De Kotsis Endre tervezett mezőgazdasági munkáslakásokat és Érdligeten nyaralót is még 1945 előtt.

Kotsis Iván fővároson kívüli építészeti feladatai közül az említett Balaton-parti házak mellett emeljük ki székesfehérvári munkáit is, így többek mellett a Deák Áruház átalakítását, a Berényi úti lakótelepet és ott az egészségházat, a püspöki bérházat, valamint a ciszterci rend bérházegyüttesét, melyek az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején születtek. A fehérvári belváros barokk magjának átalakítási munkálatait is irányította.

A Balatonhoz visszatérve: fontos opusza a Balatonboglári katolikus templom (1931) a magyar modernista templomépítészet egyik első jelentős alkotása. A templom az olasz novecento építészetével is mutat rokonságot – nagyjából egykorú a Rimanóczy Gyula tervezte budai Pasaréti téri templommal.

A második világháború után lassan beindult az építőipar is, Kotsis Iván bekapcsolódott a helyreállítási munkákba. A háborúban megrongálódott házak újjáépítésénél több helyen javasolta, hogy a korábbi sarokkupolákat és tornyokat hagyják el, ugyanakkor a historizáló vagy szecessziós homlokzatok teljes leegyszerűsítésének, lecsupaszításának – ami általában megtörtént – nem volt híve. Ugyanígy ellenezte a Duna-parti szállodasor lebontását is.

1948-ban három tanársegédjét menesztették az egyetemről. A Térművészet tantárgyat törölték a tanrendből, a pártlap Szabad Nép pedig erősen kritikai hangvételű cikket közölt a Műegyetemről. 1949-ben a Kultuszminisztériumon keresztül felszólították, hogy haladéktalanul adja be nyugdíjaztatás iránti kérelmét.

1950. január 1-jétől a Középülettervező Vállalatnál (KÖZTI) helyezkedett el, a háborúban elpusztult budai vár helyreállításának tervezésével bízták meg. A hatvanas évektől kezdődően aztán hivatalosan is elismerték. 1961-ben „...az építészek nevelésében kifejtett több évtizedes munkásságáért és példamutató szakmai magatartásáért" az Ybl-díj I. fokozatával, 1962-ben a Szocialista Munka Érdemrendjével tüntették ki. 1966-ban vonult nyugállományba a KÖZTI-től, de szerződéssel tovább foglalkoztatták. Már nyugdíjasként 1969-ben és 1974-ben a Munka Érdemrend Arany fokozatával tüntették ki.

1969-ben a BME díszdoktorává avatta, 1970-ben a Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán vehette át gyémántdiplomáját. 1979-ben 90 éves születésnapja alkalmából az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével ismerte el életművét. 1980-ban hunyt el. A Magyar Építőművészek Szövetsége 1989 óta évente Kotsis Iván-éremmel ismeri el a hivatásukat gyakorló építészek kiemelkedő oktatói és alkotói életútját. Ezt a díjat az építészek fair-play díjának is nevezik, utalva Kotsis Iván példamutató oktatói munkásságára. Mellszobrát 1998-ban a Műegyetem udvarán avatták fel. 2015-ben Kotsis-emléktáblát is kapott egykori lakóhelye, a budai Kanizsai utca 5.

Utolsó tervezői munkái között találjuk egy banképületet és két lakóházat Székesfehérváron, valamint a lovasberényi Cziráky-kastély átépítési, a pesti Vigadó, az Erkel Színház helyreállítási és a Piarista Gimnázium bővítési tervét.

Kotsis Endre élete már az 1950-es években véget ért. A Műegyetemről neki is távoznia kellett, majd 1952-ben súlyosan megbetegedett, amiből már nem épült fel és két év múlva meghalt.

És az utódok: Kotsis Iván fiaiból, Ivánból és öcséből, a két évvel fiatalabb Lajosból is építészmérnök vált. Elődeikhez hasonló kvalitásokkal.

ifj. Kotsis Iván (1919-1993) a Belvárosi Főreálba, a mai Eötvös Gimnáziumba járt. 1936-ban felvették a Budapesti Műegyetemre. Építészhallgatóként készített vendéglő, szálloda és templomtervét – melyeket édesapja tanszékén készített – közölték a korabeli szaklapok. Ezen kívül igényes épületfotókat is készített huszonévesen. 1943-ban Alpár-emlékveretet nyert, immár okleveles építészmérnökként. 1944-ben vált az Egylet tagjává. Közben édesapja tanszékén tanársegédként kapott feladatokat.

Kotsis Iván öccse, Kotsis Lajos (1921-2004), aki nagyapja nevét kapta, szintén a Belvárosi Főreálba járt, a későbbi író, Karinthy Ferenccel és a leendő zongoraművész Cziffra Györggyel egy osztályba. 1938-ban kezdte a Műegyetemet. Építészhallgatóként községházáról, lakótelepről, kultúrházról alkotott terveit a szaklapok szintén közölték. Oklevélszerzés után ő is az egyetemen maradt.

A Kotsis fivérek építészi működése a felszabadulás utáni időkre esett. Az 1948 utáni évek a Kotsis-család számára sok jót nem hoztak. Apa és fiai is távoztak (távozniuk kellett) a Műegyetemről. Ifj. Kotsis Iván a KÖZTI-be került, majd közbenjárására – ahogyan már szó volt róla – édesapja is ott kapott munkát.   

1946-ban még az Újjáépítési Minisztérium vidéki lakóház-pályázatán díjazták tervét többek között Gádoros Lajos, Ivánka András, Schőmer Ervin, Benkhard Ágost és Málnai László pályázatával együtt. Feleségül vette Szász Hedviget (1922-2006), a szemerjai Szász-család egyik sarját, egy törvényszéki bíró leányát. Három gyermekük született.

A KÖZTI-ben édesapjával és Janáky Istvánnal részt vett a Budai Várpalota felújításában, a budai Dísz tér 16. szám alatti emléképület, valamint a Vajdahunyad-várban lévő Mezőgazdasági Múzeum helyreállításában. Tervei alapján valósult meg a Mátyásföldi Evangélikus Templom (Kotsis az evangélikus építészet bizottság elnöke volt és – ellentétben édesapjával – egyben evangélikus vallású is volt, ahogy öcse is), a Váci Könyvtár, a Ceglédi Zeneiskola és a Zalaegerszegi Művelődési Központ (a mai Hevesi Sándor Színház). Rekonstrukciós munkái között szerepelt a József nádor tér 7. és a Pesti megyeháza.

Kotsis Lajos a Műegyetem elhagyása után a VÁTERV-hez került az 1950-es években, vezető főmérnök lett. Regionális (Siófok-Széplak, Hévíz, Veszprém) tervek készítésével és területrendezéssel foglalkozott. A VÁTERV megszűnése után a VÁTI-nál dolgozott, és elsősorban a Velencei-tó, a Mátra-Bükk üdülő-tájegység illetve a Balaton rendezési-fejlesztési tervével foglalkozott, a VÁTI főosztályvezetői pozíciójáig jutva.

És végül álljon itt egy interjúrészlet Kotsis Lajos középiskolás osztálytársától Karinthy Ferenctől, Cinitől 1978-ból¹:

Gottdank Tibor

[1] Magyar Nemzet., 1978. november 19., 11. o.

Források:

Entz Géza: Székesfehérvár (Magyarország Műemlékei), Osiris Kiadó, 2009.

Építészfórum, online

Ferkai András: Buda építészete a két világháború között, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1995.

Ferkai András (szerk.): Pest építészete a két világháború között, Modern Építészetért Közhasznú Társaság, 2001.

Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, 1967.

Kotsis Iván: Életrajzom. Szerk. Prakfalvi Endre, Magyar Építészeti Múzeum, 2010.

Kotsis Iván: Írások, házak, tanítványok, BMGE Lakóépülettervezési Tanszék, Bp., 2009.

Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, Terc Kiadó, 2001.

Pesti Monika: De ki volt az a Kotsis Endre? Lechner Tudásközpont, online

Pesti Monika: Visszafogott modernizmus, Lechner Tudásközpont, online

Sebestyén Ágnes Anna: Korszerű nyaralás, Artmagazin, online

Szontagh Pál: Tudós tanár - tanár tudós: Dr. Kotsis Iván építészprofesszor, Neveléstörténet, online

Közlönyök, szaklapok: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye/Évkönyve, Ars Hungarica, A MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei, Budapest, Építés - Építészet, Építés – Építészettudomány, Építészet - Építés, Építészeti Szemle, Építő Ipar - Építő Művészet, Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, Hivatalos Közlöny, Fővárosi Közlöny, Magyar Építőművészet, Magyar Iparművészet, Magyar Pályázatok, Műcsarnok, Műemlékvédelem, Műszaki Élet, Művelődés, Művészet, Művészettörténeti Értesítő, Neveléstörténet, Technika, Tér és Forma, Valóság, Vállalkozók Lapja, Városépítés

Szerk.: Winkler Márk