Kolundzsija Gábor: Autómentesíteni kéne a pesti alsó rakpartot

Kolundzsija Gábor „A Rakodópart kövei” című albuma megjelenik az Ünnepi Könyvhétre. A könyv témája, az ötletadó kiállítás helyszíne és – mivel a könyvhét helyszíne idén a Dunakorzó – annak bemutatója is budapesti Duna-part. Ezen a helyszínen beszélgettünk a könyv születéséről, a rakpartok küszöbön álló felújításáról és a szállodahajók okozta problémákról.

A könyvhétre időzítve újra megjelenik – limitált példányszámban – a Rakodópart kövei című gazdagon illusztrált monográfiája. Ha jól tudom több, mint tíz év munkája van benne és eredetileg azért kezdte összegyűjteni a budapesti rakpartok épített értékeit, hogy azokat meg lehessen őrizni az utókornak.

Annyi mindenki szeretne nyomot hagyni a Duna partján, hogy nyugodtan ki lehet jelenteni: a rakpart folyamatosan veszélyben van, valaki mindig hozzá akar nyúlni. A 2000-es évek egyik legnagyobb vihart kavart terve volt, amikor kétszer két sávosra akarták bővíteni az alsó rakpartot a budai oldalon. Akkor különböző város- és környezetvédő szervezetek léptek fel a terv ellen. Én azt gondoltam akkor, hogy a rakpart egy védett műemlék és meglepő volt számomra, amikor kiderült, hogy nem, nem az. Igaz, 1987 óta a világörökség része mindkét Duna-part és a Várnegyed, de az nem nyújtott érdemi védettséget. Akkor, a Magyar Urbanisztikai Társaság budapesti elnökeként kezdtem el foglalkozni a rakpartok műemlékké nyilvánításának ügyével.



Én várostervező urbanista vagyok, településmérnök, eleinte nem volt önbizalmam magam elkészíteni egy védési dokumentációt. Kaptam ugyan egy mintát – pont a Thonet-házét, amely előtt ülünk –, de egészen más egy ház védési dokumentációja, mint egy rakparté. Elkezdtem utánajárni, hogyan kell ilyet csinálni, végül összeraktam egyet, amelyet bevittem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalhoz. Érdekes volt, mert egyszerűen nem volt példa azelőtt arra, hogy rakpartot nyilvánítsanak műemlékké, de segítettek, kiegészítették a a dokumentációt helyrajzi számokkal, egyebekkel,  és be is terjesztették. Ezután évekig nem történt semmi. Végül 2011-ben nyilvánították védetté a rakpartokat. Az első kiállítást – amelynek a dokumentáció adta az alapját – az akkori Kulturális Örökségvédelmi Hivatal aulájában tartottuk. A legnagyobb szabású kiállítást pont itt a Duna-korzón rendeztük 2011-ben, amikor Magyarország volt az EU soros elnöke. A kiállításoknak akkora sikerük volt, és annyian rágták a fülemet, hogy nekiálltam a könyvnek, aminek jelentős előnye, hogy egy könyv terjedelme nagyobb lehet, mint a kiállításé. 



Küszöbön áll a rakpartok felújítása. A győztes terv szelíden nyúl a védett műemlékhez, ugyanakkor a pályázatot eleve úgy írták ki, hogy a sokat kritizált autóút megmarad.

Nincs olyan politikus, aki fel merné vállalni, hogy a belvárosban a forgalmat érdemben csökkentse. Egy-egy sétálóutca, nagy médiafelhajtással kísérve létrejön, de érdemi csökkentés nincs. Olyan kicsi a Belváros, hogy gyalog minden elérhető, az egész Kiskörúton belüli területet autómentesíteni lehetne minden további nélkül. Meg lehetne oldani az áruellátást, lehetne tömegközlekedés akár elektromos járművekkel, csendesebben, tisztábban. Nincsenek távolságok. A régi IV. kerületet, amely a Deák Ferenc utcánál kezdődött és a Fővám térig tartott a Kiskörút és a Duna között úgy, ahogy van autómentesíteni kéne. Ehhez képest még odáig sem jutunk el, hogy legalább a villamost visszaállítsuk az Erzsébet hídra. Azt mondják azért nem lehet, mert akkor nem férne el kétszer két sáv a Kossuth Lajos utcában a mostani, szélesebb villamosok mellett. És akkor mi történik? Nem kell, hogy a belváros közepén egy autópálya forgalma hömpölyögjön, erre semmi szükség nincsen. Ugyanez a helyzet a rakparttal. Ahogy az Erzsébet hídon kelet-nyugati irányban halad kétszer három sáv, úgy keresztirányban a rakparton is ugyanennyi. Minek? Ez a rész, valamikor Pest város főtere volt és az is lehetne, ha most nem lenne egy kereszteződés meg parkoló. A pesti oldalon nincs különösebb jelentősége sincs a rakparti autóútnak, mert ott vannak a körutak, a budai oldalon picit nehezebb az ügy, de ott is el lehetne gondolkodni azon, hogy hétvégén, időszakosan lezárják a budai rakpartot a forgalomtól és átadják a gyalogosoknak, kerékpárosoknak.



Régebben volt ilyen a Lánchídon, hogy nyári hétvégékre lezárták, most a Szabadság hídon lesz így, amit először a fiatalok foglaltak el, jelezve, hogy erre igénye van a városnak. Most újítják fel a Lánchidat, évekig le lesz zárva. A város hozzá fog szokni és lehetőség nyílik arra, hogy vissza se engedjék az autóforgalmat. A Lánchíd a prágai Károly hídhoz mérhető, vagy még azt is felülmúló szépség. A Lánchíd nem arra való, hogy autók járjanak rajta. Turisztikai szempontból a legjobb helyen van, hiszen összeköti a pesti és a budai két oldal látványosságait, miközben kifejezetten kényelmetlen a jelenlegi forgalomban végigmenni rajta. Annak örülök, hogy nem szélesítik ki a járdát, hanem eredeti állapotában építik vissza. Meg kell változtatni azt a szemléletet, hogy az autóforgalom mindenben előnyt élvez. 

2011 óta védett a rakpart, mégis megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat, amely szándéka szerint lefedné a pesti alsó rakpartot a Vigadó térnél.

A pesti oldalon a Dráva utcától a Déli összekötő vasúti hídig, a budain pedig a Komjádi uszodától a Petőfi hídig terjedő szakasz, illetve a Margit-sziget körbe, ami 17,5 km hosszú összesen. Ez a világ egyik legnagyobb műemléke, amire akár büszkék is lehetnénk. Ezt a műemléket és a világörökségi védettséget tönkretenné ez a terasz, amelyről a kormányhatározat szól. Hogy Budapestnek van egy ilyen egyedülálló világörökségi helyszíne azzal nem csak büszkélkedni kéne, hanem betartani azokat a kötelezettségeket, amelyek járnak ezzel.



Több építész jelezte, hogy eleve nagyon kicsi a Dunakorzó és az alsó rakpart közötti szintkülönbség, tehát nem is lehetséges megvalósítani az említett teraszt, illetve ha mégis, akkor csak nagyon drasztikus beavatkozással. Miért nem az merül fel, hogy megszüntetik az autóutat és akkor eleve létrejön egy kétszintes Dunakorzó a régóta áhított kapcsolattal a folyóhoz? Ráadásul akkor a viadukt Duna felőli homlokzatának a pusztulása is visszafordítható lenne.

A viadukt – amelyen a villamos is megy – önmagában értéket képez és jelenleg pusztul, hiszen az autóút megölte. Ezt rekonstruálni kéne, ott is, ahol például betemették – például épp itt, alattunk -, a RAK-PARK pályázaton győztes tervdokumentációban ez szerepel is, de az autóút miatt ez ma, szinte megközelíthetetlen, miközben ki is lehetne használni. Egy hiteles műemléki felújításra lenne szükség és valóban autómentesíteni kellene. Egy zseniális hely lehetne a város közepén, hiszen ezek a helyiségek alkalmasak lennének kávézóknak, sörözőknek és ki lehetne ülni a partra. Az én vesszőparipám, hogy rekonstruáljuk a kétszintű lépcsős rakpartot, ami a nemzetközi hajóállomás helyén volt, 1937-ben építették be rohamtempóban, mert az akkori Közmunkatanács már tervezte a Duna-parti gyorsforgalmi utat. Hozzátenném, szerintem mentesíteni kéne a belvárost nem csak a teher-, de a távolsági személyforgalomtól is. Ez alatt a szállodahajókra gondolok. A távolsági személyközlekedést kijjebb kell tenni, legalább a Nehru partig. A belvárosi partot vissza kell adni a városlakóknak, de nem csak nekik, hanem a látogatóknak is, hiszen nekik is jobb lenne, ha sétálni lehetne a parton.



Szomorú aktualitása van a belvárosi Duna-szakasz túlterheltségének.

Várható volt a tragédia. Többször vezettem hajós városnézést és a kapitányok már akkor felhívták a figyelmemet arra, hogy zavaróak ezek a 100 méter hosszú szállodahajók, ahogy esténként sétahajókázásra indulnak. Azóta pedig csak nőtt az igény a dunai városnézésre, nyugodtan kijelenthetjük, hogy mára túlterheltté vált a folyó. Szabályozni kell a hajóforgalmat és a kikötők használatát. Ezek a hajók nem erre valók, legyenek kisebb városnéző hajók, szálljanak át azokra, de ezeknek a bálnáknak semmi keresnivalójuk nincs a város szívében.



Tálos Lőrinc

Korábbi írasaink a témában: Kolundzsija Gábor 2007-es cikke az Építészfórumon és a 2015-ös kiadásról.