Kortárs japán átmeneti terek a tradicionális japán építészet tükrében
Nem tudhattuk előre, hogy ennyire aktuális lesz a Liget Budapest egyik pályázatnyertes épülete, a Magyar Zene Háza okán a kortárs japán építészetről, annak is átmeneti tereiről szóló írást közölni. Debreczeni András alapos tanulmánya segíthet kicsit jobban megértenünk a távol-keleti ország építészeti kultúráját.
Bevezetés
A DLA kutatáshoz kapcsolódó dolgozatom célja, hogy jobban megismerhessem, megérthessem a kortárs japán építészetben zajló azon folyamatokat és alkotói magatartásformákat, melyek valamiképpen az átmenetiséghez kapcsolódnak. Dolgozatom első fejezetében összegyűjtöm azokat a kérdéseket és egyedi attitűdöket, amiktől a kortárs építészetük ennyire izgalmas a számomra, a második fejezetben pedig a korábban megismert alkotások alapján felvázolt vizsgálati szempontok mentén megpróbálok válaszokat keresni a tradicionális, vernakuláris építészetük megismerése által.
Japán kortárs építészet
Tervezői metódusok
Az átmenetiséghez kötődő tervezői mentalitás kérdését két, a fiatalabb generációhoz tartozó japán építész, Fujimoto Sousuke és Hirata Akihisa munkáin és gondolatain keresztül szeretném körüljárni.
Fujimoto Sousuke első megbízását pszichiáter édesapjának segítségével kapta. A feladat egy gondozó központ megtervezése volt értelmileg sérült gyermekek számára. Fujimoto a tervezés kezdetekor nem a kis részek irányából indult el, hanem azon gondolkodott, hogy hogyan hozzon létre olyan teret, ami jó hatással van az itt élők kapcsolataira, így sokat foglalkozott a privát és közösségi terek kölcsönhatásaival. Az eredmény végül egy olyan komplex egység lett, ami egy város és egy ház keveréke, és amiben nagyon komoly hangsúlyt kapott azoknak a köztes tereknek a rendszere, amikben sétálni, beszélgetni lehet.
Fujimoto szerint olyan ez, mint azok az erdők, amik gyermekkorában nagy hatással voltak rá: „Hokkaidóban születtem, ami nagyon vidékies világ. Éles, tiszta a határ kint és bent, építészet és természet között. (...) Érdekes dolog természetes helyzeteket létrehozni, erdőszerű dolgokat. Nem magát a természetet, de valami ahhoz hasonlót.”1
Hirata Akihisa Fujimoto kortársa. Pályájuk elején együtt dolgoztak Toyo Ito irodájában, de a kezdeti közös gondolatokat követően az „erdő” jelentése megváltozott kettejük számára. „Általában engem egy sokkal organikusabb helyzet érdekel...” jellemzi a különbséget Akihisa. Munkájában azt az utat keresi, hogy hogyan tudna szervesebb kapcsolatot teremteni a környezettel: „...azt hiszem, az építészet lehet valami olyan dolog, ami nagyon közel áll az élő dolgokhoz. Az élő világban minden mindennel kapcsolatban van, valahogyan a dolgok össze vannak gubancolódva egymással és többszintű hierarchikus struktúrát alkotnak. Egy ilyen szervezet vagy az élő világ szövete folytonos. És én szeretnék valamit javasolni, ami egy ilyen szövethez kapcsolódik.”2
Gondolatait nagyon érzékletesen le is festi egy példával: szerinte egy Alpok-beli hegycsúcsokat és a fölöttük lévő felhőket megörökítő fénykép élő dolgokat mutat, hiszen a hegyek nélkül a felhők sem jöhetnének létre. Ha a hegyek analógiájaként gondolunk az épületeinkre, akkor azokra is igaz lehet, hogy a létezésük okán valami új dolog is létrejön és így tovább és tovább... Így „gubancolódnak” össze a dolgok.
Tervezői metódusaikkal kapcsolatban az érdekelne, hogy az élő, organikus világgal való nagyon szoros kapcsolatok keresése eredhet-e a japán tradíciókból? A Fujimoto által létrehozott átmeneti terek hogyan illeszkednek ebbe a képbe?
Városi lakótér
Az átmeneti terek, de főleg a későbbiekben alaposabban bemutatott japán tornác -az engawa- kortárs megjelenési formáit kutatva fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy érdekes lenne a városi tér és a lakótereik kapcsolatát vizsgálni. A kérdéseimet a Tezuka Architects (Takaharu és Yui Tezuka) építésziroda két megépült családi háza, az Umbrella House (Tokyo, 2009) és az Engawa House (Tokyo, 2003) illusztrációi segítségével szeretném feltenni.
Az Umbrella House kapcsán érdekelne, hogy milyen szemlélet magyarázza a magánélet ilyen mértékű kitárulkozását az utca világa felé? Az intimitás persze megteremthető csúsztatható fatáblákkal, de nyitott állapotában az épület belső terei mintha egybeolvadnának az utcával, az utca pedig a lakótér folytatása lenne.
A ház alaprajzi képlete és térbeli kapcsolatai, illetve azok változtathatósága vajon a modern, XXI. századi ember teljesen új válaszai a nagyvárosi létre vagy évezredes folyamatok szerves folytatása? Ha igen, akkor mik ennek a térszemléletnek a gyökerei?
Az Engawa House már nevében is a tradicionális japán építészet egyik terére, a verandára utal. A kapcsolat itt kézenfekvő, az érdekes kérdés inkább az, hogy a kortárs alkotás mennyiben tér el a hagyományostól? Mi itt pontosan az előkép? A ház és a kert kapcsolata hogyan alakult az idők folyamán?
Rétegződések
A külső és belső terek közötti átmeneti tereket vizsgálva nagyon határozottan kirajzolódik számomra egy átmenetekre épülő, hagymahéjszerűen rétegződő szerkesztési el, ahol nem csak kint és bent van, a határ nem válik szét tisztán. Mint ahogy a szürkének is végtelen árnyalata képzelhető el, úgy a köztes terek differenciálhatósága is végtelen. Ennek a metódusnak az egyik legtisztább kifejeződése a Sousuke Fujimoto által tervezett House N (Oita, 2008). Az épületet három egymásba helyezett réteg alkotja, amik a teret egy részben fedett átmeneti kertre, egy a kertből kiemelt fedett átmeneti térre és egy kicsi belső térre osztják. A rendszerben nincsenek egyértelmű határvonalak, csupán az átmenetiség változásait érzékelhetjük. Fujimoto így beszél erről: „Egy réteges szerkezetben a belső külső térré válhat és fordítva is. Olyan építészet megalkotása volt a célom, ami nem a térről és a formáról szól, hanem egyszerűen azt a gazdagságot mutatja be, ami a ház belseje és az utca között lehet...”.
De a rétegességet kiterjeszti városi léptékre is: „Úgy képzelem, hogy a ház és a város nem különböznek egymástól lényegükben, csak különböző megközelítési pontjai ugyanannak a folyamatos dolognak...”.3
A rétegességnek egy egészen különleges jelentését hordozza az Aomori városában felépült Nebuta House (tervező: Molo Design). Az épület egy kulturális központ, melyben egész évben színházi előadásokat és workshop-okat szerveznek, de a Nebuta Matsuri ünnepén - mely egyike a három legnagyobb ünnepnek Japánban - a házban hősök, démonok és mitikus figurák történeteit mesélik el óriási papírfigurák segítségével. Ekkor nyer értelmet a Nebuta House struktúrája, ami úgy épül fel, hogy az épület belső tereinek üvegezett határán kívül van egy átmeneti tér, aminek a külső oldalát vörös acél-lamellák határolják. Ezeknek a lamelláknak a széthajtásával alakították ki a bejáratokat is.
Az átmeneti térrel kapcsolatban megjelenik a múlt és a jelen összekapcsolásának gondolata: „Ebben az esetben az engawa úgy működik, mint egy küszöb a város kortárs valósága és a régmúlt, illetve a mítika világa között.” Részlet a Molo Design tervezőinek műleírásából (fordította: Debreczeni András)
Folyamatos változás
Ebben a fejezetben olyan épületekkel szeretnék foglalkozni amelyeknek a belső terei hordozzák magukban a változás és az átmenetesség lehetőségét. Választásom a Suppose Design japán építésziroda egyik családi házára esett, melyet Fukuoka-ba terveztek. Az épületben egy olyan térszemléletet látok megvalósulni, ami nagyon távol áll a nyugati gondolkodástól. Ugyanez a gondolkodás jelent meg Fujimoto pszichiátriai rehabilitációs intézetén is, azaz a valamilyen kötött funkcióval bíró helyiségeket tértömbként kezelve szétválasztjuk, melyek közöttük így kialakulhat egy olyan közegszerű tér, ami körbefolyik azok körül és egyszerre viselkedik külső térként (erdő hasonlat) és belső élettérként is. A rehabilitációs intézet köztes tereinek berendezésein, de a Suppose Design családi házának képein is látszik, hogy ez a tér különösen alkalmas kapcsolatok építésére, beszélgetésre, sétára, szaladgálásra, játékra, de pihenésre is. Egyszóval jó itt élni.
A terek ilyen módon való szétválasztásának témájával foglalkozott már Kazuhiro Kojima is, a CAt építésze. A JA 61-edik számában egy esszében számol be kutatásairól. A „fekete” és „fehér” terek elméletének lényege, hogy a tereket két átfogó csoportra osztja. „Feketének” hívjuk azokat a tereket, amik egy meghatározott használatra lettek létrehozva, csak egy névvel illethetőek (például konyha, toalett stb...). A „fehér” terekben ezzel szemben különböző dolgok is történhetnek, olyan átmeneti terek, amiket többféleképpen lehet használni. Kojima kutatásai szerint ha egy épületben kevés a fehér terek aránya, akkor szűkösnek érezzük azt. A „fehér” mint jellemző, azonban nem a jó szinonimája. Ezeknél a tereknél -melyek legtöbbször a mozgás terei- nincsenek előre megírt válaszok arra, hogy mitől is lesz jó. Ha az emberek nem szeretik őket, hamar elhagyatottá válnak, pazarlónak, ok nélkülinek tűnnek.4
Szerkezetek, anyagok
A kortárs japán építészetben számtalan variációját láthatjuk a különböző áttörtségű térfalaknak, áttetsző rétegeknek, mozgatható, sokszor teljesen eltüntethető térelhatárolásoknak. Kutatásomban szeretném áttekinteni, hogy ezeknek milyen előzményei találhatóak meg a tradicionális építészetükben. Kengo Kuma és társai (Kengo Kuma Architects and Associates) a Meme Meadows kísérleti ház (Memu, Hokkaido, Japán, 2011) tervezésekor évezredes hagyományok tapasztalatából merítettek, de a múlt csak ihletforrás volt a számukra. Az épületben teljesen új szerkezet valósul meg, amely eltér a hagyományos fa pillér és gerendázat rendszerétől, illetve a falak megnyitása is inkább a nyugati szemlélethez áll közelebb (ablakok, ajtók). A falak áttetszősége miatt azonban lehetetlen nem a tradicionális rizspapírral burkolt falakra asszociálni. A külső falak és a tető egy nagy teret határoznak meg a házban. A belső válaszfalak (leplek) szerepe szimbolikus, nem törik meg a nagy tér egységét.
Az átmenetesség itt egészen egyedi módon jelenik meg. Mivel mind a falak, mind a tető ugyanabból az áttetsző anyagból (újrahasznosított PET hulladék a hőszigetelés, kívül műanyag ponyva, belül üvegszál erősítésű szövetmembrán) készült, ezért az épület belső terei teljesen együtt élnek a külvilággal, a napszakok és évszakok minden változása egyedi hangulatot kölcsönöz a térnek. Számomra ebben az épületben a külvilág beáramlik a belsőbe, éjszaka pedig a belső áramlik ki a külvilágba, a különbség a fények játékától függ.5
Tradicionális japán építészet
A japán lélek
A japán és a nyugati építészet különbségeinek megértéséhez először a gondolkodásmódbeli különbségek gyökereit kell megismernünk. A nyugati ember alá-fölé rendelt, míg a keleti ember mellérendelt viszonyban él a természettel. "6 mondja HIRAI Kiyosi és ez a mellérendelt viszony a gondolkodásban és a művészetekben is tetten érhető. A nyugati analitikus gondolkodás helyett inkább a szintetizáló szemlélet jellemző rájuk, a tudományban és a művészetekben is a teljességet igyekeznek kibontani. A valósághoz való döntően érzelmi viszonyuk megértésük kulcsa.
„A japán festő azt mondja, hogy a papír üresen hagyott részeiben több gondolat van, mint ott, ahol az ecset nyomot hagyott.”7. Ez az „üresség”, „szünet” vagy akár belső csend azonban a számukra korántsem üres, hanem a különböző alkotóelemek és részek közös lényege. Valami, ami éppúgy összeköt, mint amennyire szétválaszt. Ez az analógia építészetükben is megjelenik és így válik érthetővé például az EN, azaz a japán köztes tér szerepe az életükben.
Művészetükben fontos szerepet kapnak a „kis” dolgok. „Ahhoz, hogy egy juharfában gyönyörködjünk, elég ha csak a színes leveleinek egy csokra van előttünk, hiszen egy levél és az azon legördülő harmatcsepp a teljes élményt, az egészet, a fát és a reggel hangulatát szimbolizálja”8. Ez a hozzáállás jelenik meg a lakóépületek és a kert kapcsolatában, mely kettő mint azonosság él fogalmaikban. A japán kert úgy van komponálva, hogy a házból, belülről nézzük.9 A kert látható részlete és az egész ugyanazt jelenti számukra.
Belső terek
Mivel a forró nyár során a jól szellőző, nyitott terek a kellemesek, télen pedig védett, meleg terekre van szükség, ezért a japán lakóház fejlődése során a földbe vájt kunyhóból először elemelt padlójú épület lett, majd ebben megjelent egy zárt tér, egyesítve a két alaptípus előnyeit. Mivel népi építészetükben a fa, mint építőanyag használata szinte egyeduralkodó, ezért épületeik vázszerkezete gerendákból és oszlopokból épül fel. Ez az adottság biztosítja azt, hogy ellentétben a nehéz föld-, kő- vagy tégla falazatokkal, itt az oszlopok közötti tér szabad maradhat.
A japán lakóház alapformájában a tereket három csoportra oszthatjuk: fedett-nyitott, fedett-nyitható és zárt.
Ez a térelhatárolási módszer lépcsőzetes hierarchiát hoz létre. Minél mélyebbre haladunk az épületben, annál több válaszfal választ el a külső tértől, annál jobban el vagyunk attól szeparálva. A mozgatható válaszfalakkal az átmeneti, szellős tereket is tagolni lehet, mely rendszerben a külső tolófalak általában vastagabb, deszkákból vagy falécekből kialakított falak, bent pedig vékony papír táblák vannak.10
A tradicionális japán építészetben nincsenek nagy terek, még a császári palota is több kisebb-nagyobb építmény (akár 50-100 is) együttese. Térszervezésükre főleg az additív, egymás mellé helyezés jellemző.11 Mozgatható válaszfalakkal a belső tereket tetszés szerint oszthatják fel. Egy tér mindig felfogható két másiknak a közbülsőjeként is, azaz átmeneti térként, hiszen két másik átfedéseként jöhet létre.12 A válaszfalak azonban csak szimbolikus térelhatárolási elemek, hiszen ténylegesen nem választják el az egyes helyiségeket, csak az átlátást gátolják meg. Az egész belső tér egy nagy egység.
A tér tagolásának azonban van egy másik eszköze is a mobilis válaszfalakon kívül, ez pedig a változó padlószint-magasságok használata. Megjelenik az alacsonyabb padlójú tér fogalma (ochima). De a magasabb társadalmi rangot, illetve fontosságot nem csak a feljebb emelt padlósík fejezhette ki, hanem tatami matracokkal is kialakíthattak ilyen területeket. Mivel sokszor az egész épület alapterülete be volt burkolva matracokkal, ezért ha valahol több réteg került egymásra, az fontosabb helyet jelentett.
Ház és kert
A japán térszemlélet alapvetően különbözik a nyugatitól, ennek egyik oka pedig az, hogy döntően más az ember természethez való viszonya. Japánban a külső és belső tér összefolyhat, folytonos lehet, a kettő mint azonosság él a tudatukban.
A nyugati kertek alapvetően úgy vannak komponálva, hogy kívülről nézzük őket, az épület ennek a képnek a része. A japán kertnek ezzel szemben az a lényege, hogy a házból, belülről nézzük.
Ház típusok13
A kert és a belső terek között a folytonosságot egy átmeneti rész, egy harmadik tér, azaz a veranda jelenti, mely a japán építészetre szinte egyedülállóan jellemző. Erre az átmenetre külön szavuk is van: az EN tér vagy engawa. Az „EN” mint fogalom közbülsőt jelent. „Ez a közbülső vagy „harmadik” fogalma már ismert a buddhista filozófiából, ahol is két különböző dolog között mindig létezik egy harmadik, amely sem egyik, sem másik, vagy másképpen mind a kettő egyszerre”.14
Az engawáknak sokszor a belső és a külső oldalán is megjelent egy-egy eltolható falakból álló térelhatárolási lehetőség. Ha csak a külső falrendszert nyitjuk meg, akkor az EN tér teljes egészében a kerthez kapcsolódik, ha pedig csak a belsőt, akkor ez a terület a belső tér szerves részévé válik. De ha mindkét falrendszer nyitva van, akkor az engawa ide is, oda is tartozik és akkor itt a belső lényegileg azonossá válik a külsővel.15
Ház és város / utcatér
Japánban a házból "kiáramló" tér nem áll meg a kertnél, hanem bekapcsolódik a város terébe. A kettő találkozásánál jelenik meg az utca. Érdekes analógia figyelhető meg az utca és az EN tér, azaz a veranda között: az utca tere a japán fogalom szerint a ház és a kert tereinek kiterjesztése, éppen olyan átmeneti tér, mint az engawa.
Ennek a szellemnek megfelelően az utcanevek és címek rendszere is egyedi módon alakul náluk. Utcanevet csak a fontosabb sugárutak és például templomokhoz vezető utak kapnak, a többi nem. A címek beazonosítása úgy történik, hogy a nagy egységek felől közelítenek a kisebbek felé: prefektúra-város-városrész-negyed-tömb-ház-lakás, a ház száma pedig a tömbön belül az építés sorrendjétől függ, tehát "nyugati" szemmel nehéz eligazodni benne.
De az utcatér nem csak a ház és a város átmeneteként fogható fel, hanem olyan köztes térnek is, amely az utca két oldalán álló házak lakótereihez kapcsolódik, azok átfedése. Ilyen értelemben az utca is lakótérré bővül és nem „üres”, hanem az egymás mellett létező dolgok szerves folytatása és átfedésükben ezek közös lényege. Ez a jelenség nagyon jól megfigyelhető az „üzlet-utcák”-nál (Shotengai), ahol az utca két oldalán lévő üzletek közötti teret sokszor le is fedik, így a sétálóút egyszerre külső és belső tér is lehet.
Összefoglalás
Féléves dolgozatom alapvetését, miszerint a kortárs építészek és munkamódszereik megértéséhez az első és elengedhetetlen lépés megismerni a japán emberek világhoz való sajátos viszonyát, igazolva látom. Szintetizáló, a teljességet kibontani vágyó gondolkodásmódjuk megjelenik tradicionális művészetükben és építészetükben, de a vizsgált kortárs építőművészeknek is ugyanannyira sajátja Ez magyarázza azt, hogy sokszor nem a részletek, hanem a nagy egység felől közelítenek egy-egy problémához, a dolgokat összefüggéseikben kezelik: ahogy a ház és a kert ugyanaz a dolog a fogalmaikban, úgy válhat a lakótér és a város is eggyé. Ahogyan elmosódik a határ a természet, a kert és a házak belső terei között, úgy lehet egy kortárs épületkomplexum az erdő metaforája, melyben sétálni, eltévedni is lehet. A szerves kapcsolat a természettel, amit például Hirata Akihisa az építészetben keres, a régmúlt emberének természetes volt: a természet részeként élt, azzal mellérendelt viszonyban.
Ahogy a tradicionális építészet elemei (pillérváz, áttört-, áttetsző térelhatároló táblák, mobil válaszfalak, felemelt, lebegő padozat stb...) megjelennek a modern épületekben – szemléletükben folytonos módon, de anyaghasználatban és formában új utakat keresve -, úgy megjelennek a külső és a belső-, illetve a belső terek térkapcsolatainak szerkesztési elvei, képletei is. De a Nebuta House esetében láthatjuk, hogy az előkép, -az engawa- megtartva hagyományos jellemzőit új jelentéstartalommal is bővül.
Debreczeni András
Jegyzetek:
1.) Forrás: hg.hu: Kovács Dániel interjúja Fujimoto Sousuke japán építésszel, fordította: Debreczeni András)
2.) Forrás: epiteszforum.hu: Vizdák Janka interjúja Hirata Akihisa japán építésszel
3.) Forrás: http://www.archdaily.com/7484/house-n-sou-fujimoto/
4.) JA61 – the Japan Architect, 2006, Spring
5.) Metszet építészeti folyóirat 2013/4.
6.) HIRAI Koyosi: The japanese house then and now
7.) Bognár Botond: Mai japán építészet
8.) Bognár Botond: Mai japán építészet
9.) Process: Architecture 25 – Climate and the japanese way of life, by Koji Yagi
10.) Process: Architecture 25 – Climate and the japanese way of life, by Koji Yagi
11.) Szentirmai József: Japán építészete
12.) Bognár Botond: Mai japán építészet
13.) Process: Architecture 25 – Climate and the japanese way of life, by Koji Yagi (grafika: Debreczeni András)
14.) Bognár Botond: Mai japán építészet
15.) Bognár Botond: Mai japán építészet
Irodalomjegyzék:
Szentirmai József: Japán építészete /Az építészet világa 11./,
Corvina Kiadó 1983
HIRAI Kiyosi: The japanese house then and now,
Ichigaya Publications, 1998, ISBN 978-4-87071-191-4
Process: Architecture 25 (építészeti folyóirat), alcím: Japan: climate, space and concept
Published by Process Architecture Publishing Co., Ltd., 1981, Tokyo
Bognár Botond: Mai japán építészet,
Műszaki Künyvkiadó, Budapest, 1979
Mitsuo Inoue: Space in Japanese Architecture,
John Weatherhill Inc., New York and Tokyo, 1985
Itõ Teiji: Alte Häuser in Japan,
Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart, 1984
Metszet (építészeti folyóirat) 2013/4,
Artifex Kiadó Kft, Budapest
Azby Brown: Just enough:lessons in living green from traditional Japan
Published by Kodansha International Ltd., 2009, Tokyo
Yoshinobu Ashihara: The Aesthetics of Tokyo - Chaos and Order
Ichigaya Publishing Co. Ltd., 2000, Tokyo
Barabás Jenő – Gilyén Nándor: Magyar népi építészet
Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1987
JA61 – the Japan Architect (építészeti folyóirat), 2006, spring
