Közélet, hírek

Látványos átalakulás az egykori szappangyárban

2025.03.03. 10:35

Elkészült a Budafoki Városháza ügyfélszolgálatának és tárgyalójának felújítása, amely a Kroki Stúdió tervei alapján valósult meg.

A belső terek megújításával a helyi önkormányzat bízta meg a Párisi udvar enteriőrjét is tervező Kroki Stúdiót, célul tűzve ki egy elegáns, városvezetéshez méltó környezet létrehozását, ahol az ügyfelek is megbecsülve érezhetik magukat. Az iroda feladata az ügyfélszolgálat, a tárgyaló és egy teakonyha kialakításának megtervezése volt, összesen 132 négyzetméteren.

A Városház téren álló műemléki épület 1928-1929-ben Bathó Lajos tervei alapján épült, két korábbi földszintes épület felhasználásával, amelyekben egykor szappangyár, majd sósborszeszgyár működött. Az egyemeletes, U alaprajzú épület jellegzetes vonásai közé tartozik a terméskő lábazat, az áthidaló épület boglyaíves nyílásai, valamint a két szélén szimmetrikusan elhelyezkedő tornyok.

Az ügyfélszolgálat, a tárgyaló és az új teakonyha belsőépítészeti tervei 2024. február 28. és május 16. között készültek, a kivitelezés pedig július 11-én kezdődött. Schmidt Márta projektvezető belsőépítész kiemelte, hogy a tervezés során alapvető szempont volt a műemléki épülethez való illeszkedés, mind a színvilág, mind az egyedi bútorok kialakítása tekintetében. A cél egy klasszikus, nyugodt és harmonikus tér létrehozása volt.

Mivel az ügyfélfogadás magas fokú diszkréciót igényel, különös figyelmet fordítottak az akusztikai megoldásokra. A térben hengeres kialakítású, fényáteresztő, de hangelnyelő Air-board paneleket alkalmaztak, amelyek egyszerre működnek térelválasztóként és biztosítják a privát szférát. Az akusztikai szempontok az álmennyezeten és a falburkolatokon is megjelentek, ahol nyomtatott képekkel díszített akusztikus panelek segítik a tér hangzáskomfortját – foglalta össze a belsőépítész.

Vezető tervező: Kéry Balázs