Mátrix

A Futó utca északi felét leginkább egy szabadtéri kortárs építészeti kiállításhoz hasonlíthatnánk. Talán nincs még egy utca az országban, ahol ilyen hosszúságban egymás mellett sorakoznának a legismertebbek közé tartozó hazai építészek keze alól kikerült lakóházak. Az elmúlt években a környék a Józsefvárosi Önkormányzat kezdeményezésére létrejött ún. Futó utcai Partnerségi Program révén gyökeresen átalakult. Haba Péter írása.

A program célként tűzte ki az erősen elszlömösödött Futó utcának a Horváth Mihály tér és a Práter utca közötti szakasza mentén húzódó terület teljes rehabilitációját (ennek előkészítését és tervezését a Rév8 Rt. végezte, az építtető az OTP Ingatlan Zrt. volt). A projekt lényegében tabula rasa állapotot teremtett az új beruházások számára – csak néhány régi épület maradt meg.

Az utca építészeti összképe a szigorú homlokzatképzési szabályok ellenére viszonylag változatos lett, bár a térfalak helyenként páncélszerűen merev, töretlen síkokat alkotnak (az utca keskenysége miatt a homlokzatok számára mindössze 45 cm-es maximális kiállás engedélyezett). A tervezők jelentős része azonban alig igyekezett ellensúlyozni a plasztikai tagolás hiányát – ritkán alkalmaztak a homloksík mögé beméllyedő elemeket (nyilván a beruházók nem engedtek az értékes négyzetméterekből), s inkább megmaradtak a sokszor monotóniába fulladó rasztertagolásnál. Néhol egy-egy applikatív díszítőelemmel, élénk színezéssel próbálták oldani a látványt, ám ezek többnyire nem alkotnak szerves egységet – sem az épület egészével, sem magával a homlokzattal.

Kétségtelen, hogy az utcában egyre inkább eluralkodó esztétikai problémákra a legmeggyőzőbb választ adó megoldások a Hajnal Zsolt és munkatársai tervei szerint épült lakóház homlokzatán láthatók. Az építészek olyan dinamikus hatású geometriai kompozíciót hoztak létre, amely többé-kevésbé független ugyan az épület belső szerkezetétől, ám mint az utcakép önálló eleme, tökéletesen megáll a lábán. Öt hófehér vertikális sáv harap bele a földszintet teljes magasságában beburkoló sötét gránitlábazatba, közöttük a kissé beméllyedő erkélyek narancsvörös üvegkorlátjainak horizontális sorai húzódnak. Mindezt hatalmas keret fogja össze, melynek szinte irracionálisan hosszú áthidalógerendája az ötödik emelet teraszai fölé emelt üvegtetőt támasztja alá.

Ez az izgalmas kontrasztokkal teli, frappáns és nagyvonalú formarendszer az épület minden részén végigvonul. Az udvari homlokzat majdnem tökéletes hasonmás, csak a földszint kőburkolatát helyettesítették szürke vakolattal. A belső terekben is jellemző a csak egy-egy szerkezeti elemet vagy felületi egységet kijelölő élénk színezés és a szinte sugárzóan tiszta, hófehér falak ellentéte, mozgalmas összjátéka. Mindenütt a legegyszerűbb mértani formákat látjuk: a falak, pillérek, gerendák négyzetes mezőit szinte sehol sem töri meg járulékos szerkezeti elem, „helyét vesztett", feleslegessé vált részlet, vagy a ház gyomrából ok nélkül előbukkanó gépészeti berendezés.

Hogy az építészek a tervezés során valóban átlátták az épület minden rétegét, azt az alaprajzi elrendezés is mutatja. Az utcai és udvari traktus között húzódó belső udvart – az egykor itt állt gangos bérházak emlékeként – szintenként függőfolyosók övezik. A lakások szinte kivétel nélkül világosak, egész évben kapnak napfényt. Ez egyfelől annak köszönhető, hogy a Futó utca ezen a részen kis teret alkotva kiszélesedik, másfelől annak, hogy az épület mögött szokatlanul nagy méretű udvar kialakítására nyílt lehetőség. Talán csak a belső udvar északi, rövidebb oldalára nyíló garzonlakásokba jut kevesebb fény – bár ezeknek nincs sem a hátsó udvarra, sem az utcára néző ablaka, viszont mögöttük a megfelelő átszellőzés érdekében egy kisebb udvart képező lichthofot alakítottak ki, melyben még kis erkélyek is elfértek.

E kis funkcionális kényszerűsége ellenére az épület alaprajzán feszes, szinte mártixszerűen egyöntetű mértani szerkezet jelenik meg, mintha valami modulrendszert alkalmaztak volna az építészek. E konzekvens tervezés azonban nem öli meg a tereket, nem kényszeríti rá semmire semmiféle uniformist – ezt az előtér és lépcsőház szabad, könnyed tere bizonyítja a leginkább. Egyetlen hatalmas, megdöntött üveglamellákkal elrekesztett nyílással tárul fel a belső udvar felé a hatszintnyi lépcső, melynek felfelé húzó látványát a függőfolyosók vízszintes szalagjai ellensúlyozzák.

Látható tehát, hogy a következetes tervezés önmaga teremtette meg az épület harmóniáját, nem valamilyen előre elhatározott építészetelméleti koncepció. Ugyanakkor az is kitűnik e ház példáján, hogy ez nem rideg józanságot, inkább felelősséget jelent.

Haba Péter