Közélet, hírek

Meglepő döntés született a Városfejlesztési Bizottság ülésén a Nagydiófa utca 8. ügyében

2008.10.30. 14:43

A Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottsági október 29-ei ülésén terítékre került a világörökségi státuszú régi pesti zsidónegyed egyik veszélyeztetett házának, a Nagydiófa utca 8-nak a fővárosi helyi védelme. A Bizottság meglepetésre 8 igennel, 1 nem ellenében támogatta az épület védelmét (vagyis elutasította az azt ellenző előterjesztést).

A tegnapi (október 29.) Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottsági ülésen terítékre került a világörökségi státuszú régi pesti zsidónegyed egyik veszélyeztetett házának, a Nagydiófa utca 8-nak a fővárosi helyi védelme. Ikvai-Szabó Imre előterjesztésében nem javasolta a ház fővárosi védelmét.

Z. Halmágyi Judit és Ráday Mihály szívünkből szóló, a védelmet támogató szavai után Perczel Anna mellékelt levelét olvasták fel, de a kiváló értékelésből Hunvald György kerületi polgármester reflexszerűen a "lényeget", a ház nem kiemelkedő építészeti értékeit hangsúlyozta, és persze kéznél volt a kártalanítási panel is.

Szót kapott a Nagydiófa Egyesület is, akik így emlékeztethették a polgármestert pár hónappal ezelőtti sajtónyilatkozatára. Akkor azt állította, hogy akár a tulajdonossal való pereskedést árán sem engedi lebontani a Nagydiófa utca 8-at.

Azt is elmondhatjuk, hogy a szeptember 19-i képviselőtestületi ülés végre lerántotta a leplet a kártalanítási blöffről. Az új RSZT elfogadásának mindössze két nappal való elhalasztása esetén ugyanis épp letelt volna a korábbi szabályozási terv hatályba lépésétől számított hét év. Ez pedig a törvény szerint mentesítette volna Belső-Erzsébetváros jelentős részén az Önkormányzatot attól a kártalanítástól, amit a beruházóknak az építési jogaik korlátozása miatt kellene állítólag fizetni.

A Bizottság meglepetésre 8 igennel (Hunvald György igenjét is beleértve), egy nem ellenében támogatta a Nagydiófa u. 8. fővárosi helyi védelmét (vagyis elutasította az azt ellenző előterjesztést).

Bakó Katalin
Nagydiófa Egyesület, titkár