”Működik a jó eredmény munkát hoz elve” – interjú Varga Noémivel
Új interjúsorozattal jelentkezik az Építészfórum: korábbi évek fiatal Média Építészeti Díja-győzteseivel beszélgetünk, főként azt érintve, miként alakult a karrierjük, életútjuk a díjat követő években. Az Építészek az úton sorozat második részében Varga Noémit, a Numbernow stúdió alapítóját-vezetőjét kérdeztük, aki 2013-ban nyert diplomamunkájával, melyben a tiszai árvizek kezelésére tett javaslatot, majd a következő években kétszer is bekerült a finalista mezőnybe.
Építészfórum: Miért jelentkeztél anno a MÉD-re?
Varga Noémi: Amikor én jelentkeztem, nem sok felülete volt a fiatal építészeknek megmutatkozni, gondolataikat minél több emberhez eljuttatni. Érdekelt, hogy a dipomamunkám témáját (Ártér-Élettér, autonóm üzemek a Tiszán, 2013) hogyan fogadja a zsűri, a szakma és az olvasók. Óriási öröm volt akkor nyerni frissen végzett, MOME-s diplomásként.
A következő kettő MÉD-en szintén sikerült a finalisták közés kerülni (2015 - Ramenka, 2020 - SA43 Társasház). Az SA43 megvalósult társasház prezentációját nagyon határozott üzenetekkel láttuk el. Itt a terv bemutatásánál sokkal fontosabb volt számunkra, hogy a fiatal építészek önálló tervezési praxisára, illetve a megrendelőkkel való közös munka kézbentartására, közel kompromisszum-mentes építészeti végeredmény lehetőségére irányítsuk a figyelmet magunk helyett. Sok egyéb, a fiatal építészek valódi lehetőségeinek rövid kibeszélésével készültünk ekkor, melyeket nem sikerült akkor a zsűrivel a nyilvánosság előtt okfejteni.
ÉF: Mit jelentett akkor az elismerés? Hozott változást a díj elnyerése?
VN: Mindig nagyon meglepődöm, amikor fődíjat nyerek, vagy bármit. 2013-ban tényleg elképesztő érzés volt, hogy az amúgy is rendhagyóbb tematikájú és feldolgozottságú Tiszával foglalkozó diplomamunkám megnyerte a 2013-as MÉD terv kategóriáját, ráadásul a megosztott első díj miatt saját korábbi tanárommal együtt állhattam a színpadon. Csak nevetni tudtunk, és nem elsősorban a díj miatt. Szerintem neki is jól esett ezt látni, illetve úgy általában tudtuk, hogy ez a “látszódás" az akkoriban még nem jól definiált MOME-s építészképzés megítélésének és diákjainak is jól jöhet. Legalábbis én szerettem ezt gondolni erről a pillanatról.
A 2020-as MÉD finalista jelölésnek, az SA43 társasház kapcsán pedig egy másik réteg miatt volt jelentősége számunkra. Itt a fiatal, már gyakorló vagy hamarosan stúdiót alapító építészeknek szerettük volna bizonyítani, hogy fiatalon is lehet a piacra tervezni, kortárs, magas minőségű épületet tervezni, ráadásul vezető tervezői szerepben. Mindezt a folyamatot mutattuk be a terv bemutatásával párhuzamosan. Arra készültünk, hogy majd a MÉD prezentáció után a projektünk tanulságai okán olyan témára hívhatjuk fel a zsűri figyelmét, hogy például szükséges lenne egy “új Napraforgó utca “ felparcellázása, és hogy fontos lenne, ha a mindenkori fiatal építészet gondolkodásmódja valódi épületekben is nyomot hagyna. Sajnos erre nem került akkor sor.
ÉF: Hol tartasz most a szakmai karrieredben?
VN: Szerencsém van, mindenféle különösebb hirdetés nélkül mindig van projekt. Ez a kezdetektől így van. Működik a "jó eredmény munkát hoz" elv, legalábbis a fővárosban. Amikor a recesszió érintette az építőipart, könnyen váltottunk az akkor nagyon sok belvárosi belsőépítészeti munkákra. Később arra kellett figyelmet fordítani, hogy ne belsőépítész irodaként maradjunk meg a köztudatban. A már az egyetemi évek alatt megalapított Numbernow stúdió a tervezésben nem különíti el egyébként az épület-, a belső tér- és a bútortervezést. Akárcsak a Bauhausban is, ez mind elválaszthatatlanul egy volt, illetve a MOME-s képzés is eleve egy ilyen léptékfüggetlenségre törekszik. A folyó munkák mellett nagyobb léptékű építészeti pályázaton kezdtem el edzeni magam legújabban. Sikerült is az egyik első próbálkozás, a Badacsonyi turisztikai és kulturalis központ ötletterve nyert a meghirdetett pályázaton.
ÉF: Mi a fő profilja az általad alapított-vezetett Numbernow-nak? Hogyan tudnád összefoglalni azt a szemléletet, ami az iroda portfólióját jellemzi?
VN: A MOME-s képzés előnyeiből táplálkozik a Numbernow: ezek főleg a holisztikus szemléletű probléma megoldás, a csapatszellem igénye és társművészetek bevonása. Hiszek abban, hogy jobb az adott feladatrészeket a lehető legjobb kezekbe adni, sem mint mindenhez érteni, uptodate-nek maradni. Ez nyilván pénzügyileg lemondást jelent olykor, de a jó végeredmény nélkülözhetetlen eleme a jó csapat vagy partneri együttműködés. Az én szerepem leginkább a munkák megszerzése, lekommunikálása, vezető tervezése és a néha szerteágazó résztvevők összefogása, a koncepció egybentartása a teljes folyamat alatt a gépészettől az arculatig, a csomóponttól a fotózásig. Szeretem, ha egy projekt önazonos és koherens tud maradni, ugyanakkor nyitott végű rendszerben működik megfelelő résztvevőkkel, tulajdonosokkal. Tehát ez úgynevezett art direkció és egyben tervezői szerepkör az, amiben dolgozom. Ez ma már nem különlegesség, 10-12 éve kevesek működtek így.
ÉF: Emelj ki néhány munkát, amit meghatározónak tartasz/különösen büszke vagy rá, és röviden fejtsd ki azt is, miért gondolod így!
VN: Az ártér-élettér, Tiszára tervezett munkámra egy örök szerelemprojektként fogok tekinteni. Másfél évig őrlődtem a diplomamunkám témáján, de nem tudtam meggyőzni magam más ötlettel, mert ehhez volt személyes kötődésem a gyerekkori kenutúráim miatt. Itt tapasztaltam meg először életemben, hogy valami baj van - árvíz utáni állapotok megtapasztalása -, amin változtatni kell. Mivel építész lettem, akkor építészként gondoltam ezen javítani. Ahogy elkezdetem kutatni a témát, rájöttem persze, hogy ez nemcsak építészeti megoldást kíván, hanem egy komplex rendszert és habitust, melynek része-eredménye csak egy építészeti terv. Nagyon remélem, egyszer látni fogom ezeket a vízen úszó, kis léptékű, önfenntartó egységeket/üzemeket a folyón.
Az SA43 társasház tervezésére egész fiatalon kaptam bizalmat a beruházótól. Sikerült olyan partnereket találnom, akikkel együtt ezt az épületet sikerült úgy megvalósítani, hogy az túl mutathatott a hazai társasház-építészet minőségén. Erre minden résztvevőnek (az építtetőnek is) igénye volt. Ugyanakkor ez nem a terveken, inkább a nehéz pillanatokban a tervezői projektmanagementen, kitartáson múlik - itt erre vagyok a legbüszkébb.
ÉF: Mit tanácsolnál a pályakezdés kapujában álló fiatal építészeknek, hogyan kezdjék el menedzselni a karrierjüket?
VN: Ha van egy jó kombinációja a tenni akarásnak, a önbizalomnak, a kapcsolati hálónak és az együttműködő képességnek, akkor szerintem egyetem után nem kell félni irodai tapasztalat nélkül a saját praxis elindításától. Azok a hibák, amiket alkalmazottként nem tapasztalunk meg 10 év alatt sem, mert felfogja “saját bőrén" a vezetés, kikerülhetetlenek talán, de ez benne van a vállakozó szellemben. Ugyanakkor szükségszerű lenne ezek elhárítása az oktatásban, hogy minimális legyen az ilyen helyzet, mely lassíthat vagy feloszlásra vezet sok próbálkozó formációt. Az egyetemeknek meg kell értenie, hogy a hallgató 4-5 évet ad az életéből azért, hogy piacképes szakember legyen. Nem szeretem azt a hozzállást, hogy még mindenképp töltsön el 5 évet irodákban, hogy valóban megtanulja a szakmát. Ez különösen a nőkkel nem fair. Mindenki beláthatja, miért, így kifejezetten nekik ajánlom egyetem után azonnal a saját praxis nyitását, illetve a 4 órás irodai munka bevezetését a visszatérőknek.
ÉF: Mit gondolsz most a MÉD-ről, és általában véve a szakmai díjak, elismerések fontosságáról?
VN: A MÉD az egyetlen, ami a médiából érkező zsűritagokra bízza a szakmai díj odaítélését is. Ez nagy felelősséget ró rájuk. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek a résztvevők egész évben, mélyrehatóan foglalkozzanak a magyar építészettel, annak működésével is. Nagyon fontos híd szerepük van abban, hogy saját médiafelületeiken van esélye az építészetnek évente egyszer elérni szélesebb réteghez, az információs zajban pár perc erejéig. Így minden ott leírt szó jelentős. Erre, úgy gondolom, jobban oda kéne figyelni, nem biztos, hogy itt az egyéni vélemény “tetszik-nem tetszik" kifejtése az, ami hatékonyan segítené a kortárs építészet megértését. A MÉD nézettségének növelésére pedig több forrást lenne érdemes szánni, ugyancsak a többi szakmai díjtól eltérően, a híd-szerep végett. Nem nagyon volt időm a többi szamai díjjal foglalkozni mélyrehatóan, az biztos, hogy a díj kiosztók után legfontosabb lenne a kiválasztott projektek jelentőségének további értelmezése.
Szerk.: Nemes D. Nikolett
A cikksorozat megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
