2024-ben ünnepli a KÖZTI alapításának 75. évfordulóját, melynek ünneplésébe az Építészfórum is bekapcsolódott. Az elmúlt időszakban több anyagon és interjún keresztül idéztük fel a KÖZTI múltját, ismertük meg jelenét, és kíváncsian várjuk, mit hoz még a jövő. Következő interjúnkban Borzsák Veronika DLA-val, Öcsi Gabriella DLA-val és Pernesz Ágnessel, a KÖZTI vezető építész tervezőivel beszélgettünk arról, milyen munkákon dolgoznak mostanság, hogyan működik egy ilyen nagylétszámú iroda, és miképp tudja a cég támogatni alkalmazottait a karrierjük során.
Böröndy Júlia: Mióta dolgoztok a KÖZTI-nél, hogy kezdődött az itteni pályafutásotok?
Öcsi Gabriella: Én 2014 óta dolgozom itt. A diplomavédésemen a bizottság tagja volt Skardelli György és Pottyondy Péter is, ami meghatározó élmény volt számomra. A védést követően néztem utána, hogy milyen iroda a KÖZTI. Egyből megtetszett a csapat mérete és a munkák sokszínűsége miatt, úgyhogy beadtam a jelentkezésemet. Tima Zoltán hívott be interjúra, a stúdiójában épp indult egy új munka, amibe be tudtam csatlakozni. Gyorsan megy az idő, nem rég múlt tíz éve, hogy itt dolgozom. Valójában mondhatom azt, hogy itt váltam építésszé.
Borzsák Veronika: Én öt éve jöttem a KÖZTI-be, a Skardelli Stúdióban kezdtem. Csízy Lászlóval ismertük egymást, mert együtt DLA-ztunk és a gyerekeink is egy oviba jártak, ő hívott. A Multicsarnok kiviteli terveire érkeztem meg, ami egy hatalmas Design & Build projekt volt. Nagyon hamar bedobtak a mélyvízbe, de minden nehézség ellenére pozitív élmény volt.
Pernesz Ágnes: Én 98-ban végeztem. A diplomavédés után édesapám egy barátjának ajánlására hoztam el a portfóliómat a KÖZTI-be, Marosi Miklóshoz. A következő héten már kezdhettem is a munkát. Annyira megszerettem ezt a közeget, hogy azóta is itt dolgozom.
BJ: Vera, neked van valami, amiről azt érzed, hogy az előző munkahelyeiden nem volt adott, és a KÖZTI-ben találtad meg?
BV: Mielőtt idejöttem, 10 éven keresztül szabadúszóként dolgoztam kisebb-nagyobb irodáknál. A munkaszervezés, teljesen különböző projektekhez és csapatokhoz való kapcsolódás mindig nagyfokú alkalmazkodást igényelt. Ebben az életformában nagyon hektikus az is, hogy hol van munka, hol nincs munka. Ezek után nekem a KÖZTI az állandóságot jelenti.
BJ: A munkatársak között elég sok generáció képviseli magát. Ennek jó a kisugárzása, hiszen úgy tűnik, tud valamit a cég nyújtani, ami minden életszakaszban kihívásokat, biztonságot, megtartó erőt biztosít. Milyen tapasztalataitok vannak ezekkel a generációk közötti együttműködésekkel?
ÖG: Sok generáció dolgozik együtt, mindenki más iránt érdeklődik, mindenkinek más a karaktere, és ez szerintem már önmagában elég ahhoz, hogy soha se legyen unalmas itt. 2021-ben a cég struktúrája átszerveződött, már nem stúdiókban dolgozunk, hanem projekt alapon szerveződnek a csapatok. Ez lehetőséget adott arra, hogy új, nem feltétlenül az addig megszokott csapatösszetételben dolgozzunk. Ez izgalmas felállás, és sok esetben inspirálóan tud hatni, ha minél több nézőponttal és építészeti attitűddel találkozunk, ezeket összehangoljuk, ütköztetjük. Viszont elkerülhetetlenül fontos, hogy mindenkiben meglegyen a kellő nyitottság a másik felé.
PÁ: A biztonság- és állandóságérzet a cég nagyobb méretéből adódik. A KÖZTI-ben működik egy tervezési menedzsment csapat, így megkönnyítve a tervezők munkáját, nekik nem kell sem a szerződéskötéssel, sem a pénzügyi feladatokkal időt tölteni. A házon belül dolgozó társtervező kollégák is segítik, hogy el lehessen abban a dologban mélyülni, amit legjobban szeretünk: a tervezésben. Persze mindig van, aki nagyobb egyéni felelősségre vágyik, azok kisebb, önálló vállalkozásban folytatják a munkájukat.
BV: Én úgy látom, ez azért nem mindig konfliktusmentes felállás, viszont a csapatmunkára jótékony hatása van.
BJ: Milyen előnyei vannak még egy ilyen nagy létszámú stúdiónak?
PÁ: Egy ilyen nagy struktúrát úgy kell elképzelni, mintha sok kis iroda lenne egy helyre telepítve. Egy házat nem lehet 30-an tervezni, ezért munkánként észszerű egységek szerveződnek, a három és a nyolc-tíz fő között. Ha esetleg egy munka során nem sikerül igazán közel kerülni a csapatban dolgozókhoz, akkor a következő munka során újabb és újabb kollégákkal lehet együtt gondolkozni. Természetesen vannak jobban összeszokott egységek, de a változatosság izgalmas, segíti a munkatársak megismerését. Ekkora létszámnál biztosan talál mindenki olyan társakat, akikkel szakmailag és emberileg is megtalálja az összhangot.
BV: Nekem az teljesen új volt az eddigi tapasztalataimhoz képest, hogy házon belül vannak szakági tervezők. Így sokkal lazább keretek között lehet tanácsot kérni, vagy egyszerűen csak a konyhában kikérni a véleményüket egy-egy témáról.
BJ: Meséljetek, mostanában milyen projektek fordulnak meg nálatok? Van ezek közül aktuális kedvencetek?
ÖG: Szerencsés volt az elmúlt 2-3 évem, mert egyrészt részt vettem a Pázmány Campus tervezésében, ami egy rendkívül összetett projekt, rengeteget lehetett tanulni belőle. Másrészt két olyan épület is elkészült, amelyek tervezését koordináltam. Talán az aktuális kedvencem a veszprémi Pannon Egyetem Campus, ezt tavaly adták át. Mivel Veszprémben születtem és nőttem fel, sok barátom, ismerősöm, és a családom nagy része is ott él, így első kézből sok pozitív visszajelzést kaptam a munkáról. Az pedig, hogy a szülővárosomba volt lehetőségem tervezni, önmagában egy igazán különleges érzés.
A másik projekt, amit szeretnék kiemelni, a Slachta Margit Egyetemi Szakkollégium épülete a XI. kerületben, amin Peschka Alfréddal és Libertiny Annával dolgoztam. Egy hetvenes években készült, ipari jellegű épületet alakítottunk át, az eredeti szerkezeti vázrendszert megtartva az épületet szinte csak finomhangolni kellett az új kollégiumi funkcióra. Fenntarthatósági szempontból nagyon fontosnak tartom a meglévő épületállományunk újrahasznosítását, így az elejétől kezdve nagyon közel állt hozzám a feladat. Ügyeltünk arra, hogy az épület eredeti építészeti karakterét megőrizzük, továbbra is a ház hangsúlyos eleme maradt az üvegezett lépcsőház. A közösségi funkciók és a privát lakófunkció szinte 50-50%-os arányban meg tudtak jelenni a projektben – ha visszagondolok a Bercsényi Kollégiumban töltött éveimre, ezt én is megirigyeltem volna.
Az általános munkákon kívül, a cég 75. évfordulója kapcsán a Közép Tanszékkel és a II. kerülettel együttműködve kiírtunk egy hallgatói ötletpályázatot a II. kerület, Frankel Leó út és Török utca közötti kis háromszögletű térre. Az egyetemi oktatás révén van kapcsolatom a hallgatókkal, de annak külön örülök, hogy a KÖZTI-vel közösen is tudjuk kicsit színesíteni az oktatást.
Végül szorosan ugyan nem kapcsolódik a munkáimhoz, de számomra nagyon is meghatározó szakmailag, hogy a nyár elején védtem meg a doktori disszertációmat, így egy szép 5-6 évet felölelő szakaszt zárhattam le idén.
BV: Az elmúlt öt év nekem is nagyon változatos volt. A Multicsarnokkal kezdtem, amiben benne volt egy gigaberuházás dinamikája és nehézségei, azután kisebb projektekkel foglalkoztam. Amit kiemelnék és nagy kedvencem volt, az a váci Esze Tamás laktanya megújítása, amit Csízy Lacival és Gabival csináltunk. Ez egy városi léptékű rehabilitációs projekt volt, ami teljesen új kihívás volt számomra. A munkával egy időben végeztem a BME-n a környezettudatos tervezői szakmérnöki képzést. Ahogy hallgattam az egyetemen a fenntartható várostervezési elvekről, folyamatosan inspirált, hogy megjelenjenek a váci projektben is. Később az egyik épületet kiválasztva ebből csináltam a diplomamunkámat is. Egyébként most a KÖZTI-ben elkezdtünk egy fenntarthatósági munkacsoportot működtetni, többek között azokkal, akik ugyanezt a képzést végezték. Szeretnénk a témában megosztani a tudásunkat, illetve az egész cégen belül ösztönözni az embereket, hogy használják ezeket az innovációkat és rendelkezésünkre álló tudásanyagokat.
BJ: Ági, te min dolgozol mostanság?
PÁ: Az elmúlt két év nekem is nagyon mozgalmas volt. Idén szerencsére pályázatban is részt tudtunk venni, így terveztünk Ausztriába öregek otthonát Kazi Zsoltival, és ennek az évnek az elején a Károli Gáspár Református Egyetem pályázatában is közre tudtam működni. Most éppen egy nagyon érdekes munkában vagyok benne, egy nagyobbra nőtt csapattal dolgozunk a Budapest szálló, vagy hétköznapi nevén a Körszálló megújításán, ami egy igazán jellegzetes, városképileg fontos, ikonikus épület. Különleges feladat, hogy ezt az épületet, ami egy hatvanas évekbeli építészeti és technikai bravúr volt, hogyan lehet úgy átültetni a mai korba, hogy használható és a jelenlegi igényeknek megfelelő legyen.
BJ: Nagyon aktuális kérdés is, és nem véletlenül felkapott téma mostanában, hogy mit kezdjünk a későmodern építészeti örökséggel.
PÁ: Építészként értékesnek tartjuk az épületet, amely a maga korának kiemelkedő alkotása volt, de időről időre szembesülünk azzal, hogy a szerkezetek, a technológia felett eljárt az idő. Nehéz kérdés, hogy maga az építőanyag, a forma, vagy a korra jellemző stílus az, ami egy ilyen alkotásban védendő, megőrizendő. Az igazi kihívás, hogy az épület olyan módon újuljon meg, hogy a védett értékei megmaradjanak, és közben megérje a megbízónak – hiszen számára ez egy üzleti vállalkozás –, és a közösség, a környezet is profitáljon belőle. Nem könnyű feladat, de megéri.
BJ: Jó hallani, az itteni munkátok mellett egyéb szakmai szerepvállalások is megférnek. Vera, hogy te mondtad, hogy szakmérnökit végeztél, Gabi, te pedig tanítasz, doktoriztál. Hogyan viszonyul ezekhez a különböző szakmai ambíciókhoz a KÖZTI?
ÖG: Én hálás vagyok a KÖZTI-nek, Tima Zoltánnak különösen, hiszen nagyon támogató volt a közeg mindvégig – ami fontos is, mert nem volt mindig a legegyszerűbb összehangolni az itteni és az egyetemi feladatokat. Azóta is sok olyan, nem csak szorosan az építészethez kapcsolódó lehetőséget biztosít a cég – például angol nyelvtanulási lehetőséget, tréningeket, tanfolyamokat – amik a szakmai előmenetelhez hozzájárulnak.
BV: Szerintem ez a hozzáállás nagyon meghatározza a cég hitelességét, szakmai felkészültségét. Egy továbbképzés nyilván jó a vállalatnak is, és jó az egyénnek is, mert szélesíti a szakmai eszköztárát és a világlátását.
PÁ: Én még hozzátenném, bár csak részben kapcsolódik a témához: nekem három tinédzser gyerekem van. Amikor hosszabb szülési szabadság után visszatértem Marosi Miklós stúdiójába, ő lehetővé tette, hogy viszonylag rugalmas keretek között én is értékes munkát végezhessenek, pedig ez akkor még egyáltalán nem volt mindennapos gyakorlat. Többször mondtam, ha nem Miklós lett volna a főnököm, akkor lehet, hogy már nem építészként dolgozom. Megengedte, hogy hat órában jöjjek vissza, és amikor a gyerekek miatt nagyobb rugalmasságra volt szükségem, teljes mértékben támogatta, és emellett pedig komolyabb projektekbe is bevont. Ez a bizalom nagyon jól esett, és a KÖZTI manapság is támogatja a visszatérő édesanyákat. A rugalmasabb munkavégzés szempontjából jó volt a COVID, mert akkor épültek ki azok a feltételek, amelyek a távmunkát lehetővé teszik.
BJ: Számotokra mit jelent a siker, és milyen szakmai céljaitok vannak?
PÁ: Nekem azt jelenti, hogy az ember pozitív visszajelzéseket kap a használóktól – nem csak az építészektől, hiszen az épített környezet mindannyiunk mindennapi közege. Ilyen siker volt számomra a soproni uszoda építése. Amikor a családdal kipróbáltuk, hallottam, ahogy két bácsi beszélgetett, hogy mennyire jó, hogy Sopronban is lett egy ilyen színvonalú épület, és nem kell Ausztriáig menni egy versenyuszodáért. Mindeközben ők nem is tudták, én milyen büszke vagyok.
BV: Nekem talán az számít leginkább sikernek, ha egy projektből tovább tudok vinni valamilyen tapasztalatot, jó élményt vagy inspiráló együttműködést. Mostanában nagyon motivál és sikernek könyvelem el, ha van mód egy projektben az egyre fontosabbá váló fenntarthatósági elveket és innovációkat kipróbálni, alkalmazni. A múlt héten az egyik kollégám az induló projektje kapcsán kikérte a véleményem ebben a témában. Számomra ez abszolút egy szakmai és emberi siker, hogy érdeklődik és hozzám fordult a kérdésével.
ÖG: Számomra nagyon fontos, hogy az embereknek tervezünk, és ha a nagyobb képet nézzük, akár ezáltal a társadalom jólétét, jól-létét is tudjuk támogatni. A doktori kutatásomban szociális irányú projekteket vizsgáltam, örülnék, ha ez a vonal is erősödni tudna Magyarországon. Meggyőződésem, hogy a képletből nem hiányozhat az építész ahhoz, hogy olyan tereket alakítsunk, amelyek valamilyen módon tényleg pozitív irányba mozdítják a használók életét – legyen szó bármilyen funkcióról.
Böröndy Júlia