Raktári történetek: Parisiana. Egy rekonstrukció dokumentumai

Örök kérdés az építészeti múzeumokról szóló diskurzusban, hogyan mutassuk be az építészetet múzeumi keretek között, épületek nélkül. Pedig az építészet ott van az egyetemi jegyzetekben, az utazásokon készült fotókon és vázlatokon, az építész személyes tárgyaiban is. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (továbbiakban MÉM MDK) sorozatában műtárgyain keresztül mesél el egy-egy történetet – épületekről, építészekről, építészetről.

A Raktári történetek sorozat második darabjaként bemutatott makett a MÉM MDK honlapján decemberben a Hónap műtárgyaként szerepel. Ennek apropója pedig, hogy a tárgy 2023. december 20-tól a Kiscelli Múzeum Lajta Béla 150 - Budapesti épületsorsok című kiállításában is látható – és Lajta számos budapesti épülete közül bizonyára az egykori Parisiana mulató (ma Újszínház) sorsa a legfordulatosabb. Az eddigi legnagyobb, Lajta egész életművét bemutató tárlat változatos tárgyi emlékeken keresztül (a tervek és fotók mellett Lajta keleti kerámiagyűjteménye és népművészeti tárgyai, síremléktöredékek és bútorok is láthatók) vezeti a látogatót a pályakezdéstől, és külön hangsúlyt szentel az épületek utóéletének is.

A számtalanszor átkeresztelt és átépített, eredetileg Parisiana néven épült mulató homlokzati modellje és az épület 1987-1990 közötti rekonstrukciójának története jól szemlélteti a századforduló építészetének épp ebben az időszakban induló felértékelődését.

A Parisiana mulató 1909-ben készült el Lajta Béla tervei alapján, majd belső tereit 1921-ben Vágó László tervezte át, hogy orfeumból színházzá alakulhasson át. Az épület sorsa az 1950-es évektől kezdett egyre rosszabbra fordulni a különböző szellemiségű és minőségű átépítések következtében, míg végül 1962-ben egy modern függönyfalas homlokzat (tervezte: P. Mueller Éva) tüntette el végleg az eredeti Parisiana emlékét is. A maga nemében úttörőnek számító függönyfal viszont hamar avulni kezdett, és az 1980-as évek végére mind a külső, mind a belső a teljeskörű helyreállításért kiáltott.

A helyzet időben szerencsésen egybecsengett a századforduló építészetének felértékelődésével és újrafelfedezésével: a korszak jelentős épületei az építészettörténeti kutatások homlokterébe kerültek. Ennek egyik legfőbb előremozdítója Gerle János építész, építészettörténész volt, aki Kovács Attilával együtt tervezőként vett részt a Magyar Nemzeti Galériában 1986-ban rendezett Lélek és Forma kiállítás megalkotásán. A nagyszabású, programadónak is nevezhető kiállítás első tervein a Parisiana mulató makettje központi tárgyként szerepelt, mint a korszak jelentős, ám eltűnt alkotása. Az idő rövidsége miatt végül a makett nem készülhetett el, de az ekkor már méltatlan állapotban lévő színházépület felújításával kapcsolatban megszületett a döntés, hogy visszanyúlnak legelső, 1908-ban Lajta Béla által megálmodott homlokzatához még akkor is, ha abból csak néhány darab maradt épen.

Így indult meg az épület alaposan átgondolt rekonstrukciója, melynek tervezői Kőnig Tamás és Wágner Péter, szakmai tanácsadója Dávid Ferenc voltak. A homlokzat fő díszei a pártázat vörösrézzel borított kerubfigurái, melyek reprodukálására pályázatot írtak ki. A megbízást Koller Ferenc, Krajcsovics Károly és Küzdi András nyerte el. A makettet a vörösréz munkák bemutatására készítette egy másik pályázó, Jajesnica Róbert ötvösművész árajánlat mellékletként. A tárgy érdekessége, hogy a felirat üvegtáblái alá szerelt izzóknak köszönhetően világított is.

A Parisiana mulató rekonstrukciója több korszakot ötvöz: míg a homlokzat a Lajta-féle koncepciót mutatja, addig a belső az 1921-es Vágó-féle terv kortárs átirata lett, felhasználva a Lajta-épület néhány részletét is. 1991-ben, az épület elkészültekor a Magyar Építészeti Múzeum kiállítást rendezett a színház újjáépítéséről az Országos Műemléki Felügyelőség épületében, behozva a műemlékvédelmi diskurzusba az építészeti másolatot, mint sajátos megoldást, és felvetve az azóta is aktuális kérdést: lehet-e egy megsemmisült épületet visszahozni a múltból?

A kiállítás nyomán került a múzeum gyűjteményébe mind a makett, mind pedig a kiállításban bemutatott tablók és egyéb dokumentumok is. Tehát nem is egy tárgyról, hanem egy tárgyegyüttesről van szó, amelyből kibontakozik a hazai építészettörténet egyik legérdekesebb felújításának története: az épület alapos kutatásától egészen a kerubok pártázatra helyezéséig.

Magyaróvári Fanni Izabella

Felhasznált irodalom

Lélek és Forma. Magyar művészet 1896-1914. Magyar Nemzeti Galéria. 1986.

Lélek és építészeti forma – Gerle János a Nemzeti Galéria nagy kiállításáról. Magyar Nemzet 1986. július 24. 4.

Ritoók Pál: A Parisiana újjáépítése. Kiállítás az OMF pincegalériájában 1991. április 16-május 17. Műemlékvédelmi Szemle 1991/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója 61-62.

A Parisiana Újjáépítése. Az OMF Magyar Építészeti Múzeumának kiállítása, Budapest, 1991.

Gerle János – Csáki Tamás: Lajta Béla. Az építészet mesterei. Budapest, Holnap Kiadó, 2018.