Közélet, hírek

Somogyi Pál az év belsőépítésze

2015.12.15. 08:59

A Laki Péter által 1998-ban alapított „Az év belsőépítésze” díjat immár tizenhetedik alkalommal adták át december 14-én, hétfőn, melyhez az ünnepélyes keretet a Pesti Vigadó Makovecz terme biztosította. A címet idén Somogyi Pál nyerte el a Szent Gellért Hotel és Tanulmányi Ház rekonstrukciójával. 

Az eseményen díszvendégként részt vett és beszédet mondott Fekete György Kossuth-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Dr. Finta József Kossuth-díjas építész, a zsűri elnöke és dr. Hajnóczi Péter a Magyar Építész Kamara elnöke.

„Az év belsőépítésze” elismerést a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda az általa kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékkel bíró belsőépítészeti munka tervezőjének.





A Laki Péter által magánkezdeményezésként alapított díj átadó ünnepsége állandó találkozóponttá nőtte ki magát az építész szakma és az építőiparban tevékenykedő beruházói és kivitelezői kör képviselőinek életében. Az eddig eltelt 17 év alatt ráfordított és tanúsított energia, kitartás, következetesség és nem utolsósorban pénz által.

2014-ben Az év belsőépítésze címet Somogyi Pál érdemelte ki a székesfehérvári Szent Gellért Hotel és Tanulmányi Ház rekonstrukciójával. A szakmai zsűri örömmel állapította meg, hogy Somogyi Pál a tőle megszokott, eddig beadott és ismert módon „magas szakmai színvonalon túl is különlegesen tiszta formákkal kiérdemelten, lenyűgöző eleganciával fogalmazta meg enteriőrjeit.







A zsűri külön kiemeli és dicséretben részesíti a Velencei Nemzetközi Magyar Pavilon kialakítását, Jakab Csaba és Márton László Attila munkáját. Tőmondatos tisztasággal beszél ez a belső, és ismereteink szerint nagyon inspirálta a biennálé közönségét.”

A díjazott, a kitüntetést tanúsító aranyozott bronz emlékplakett mellett, dr. Finta Józseftől, a zsűri elnökétől és az alapítótól, Laki Pétertől, a Laki Épületszobrász Zrt. elnök-vezérigazgatójától egymillió forintos jutalmat vehetett át.





forrás: sajtóközlemény



Szakmai önéletrajz

1968-ban végzett a MIF belsőépítész szakán Szrogh György, Jánossy György és Jurcsik Károly növendékeként. Szakmai pályája a KÖZTI-nél indult, majd a LAKÓTERV, a KERTI, és a CD Hungary Rt. munkatársa volt. 1991-2004 között az általa alapított MD Stúdió Építészeti- és Belsőépítészeti Iroda résztulajdonosa, illetve belsőépítészeti műteremvezetője, jelenleg a KESO Art Stúdió ügyvezetője. 1994-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjával olaszországi tanulmányutat tett. Komplexivitásra törekvő tervezői munkássága a szakmai terület majd minden tartományára kiterjed, erőssége a középületek, kereskedelmi és vendéglátó ipari egységek, követségi épületek, illetve rezidenciák belsőépítészeti kiképzése. Műveit vizuális látásmód, kreatív megoldáskeresés, az építészeti szempontok messzemenő figyelembevétele és szakmai igényesség jellemzi. Egyedi és gyermekbútorok, illetve szállodai bútorcsaládok mellett különböző építészeti kiegészítők (lámpa, lépcsőkorlát, fogantyúk, stb.) tervezésével is foglalkozik. 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották.

A MAOE, az MKISZ, a MÉSZ és a MÉK Belsőépítész szekciójának tagja.

Alkotói filozófia

Tanulmányaimat az Iparművészeti Egyetem Belsőépítészeti szakán végeztem.
„Úgy érzem, az Egyetem építészetközpontos, komplex tervezésre (téralakítás – tárgytervezés) irányuló gondolkodást, és szemléletet kaptam. Tanító mestereim Szrogh György, Jánossy György, Jurcsik Károly voltak. Ezt a szemléletet, komplexitásra való törekvést próbáltam eddigi munkáimban a gyakorlati tervezésben is érvényesíteni, mely azt jelenti, hogy milyen fontos az építész tervezővel együtt gondolkodni, dolgozni, mert szerintem nem lehet e kettőt szétválasztani. A munkamegosztásban, a gyakorlati tervezésben ez ha szét is válik, közös műben kell egységet alkotnia. A tervezési folyamat indulása azonban kétirányú. Az építész mindig a nagy térből határol le tereket, kisebb egységeket, tehát kívülről befelé halad, a belsőépítész viszont az emberhez kötődő kis terekből épít-szervez, és teremt hangulatot, belülről kifelé halad. A kétirányú építés valahol találkozik, egymásba fonódik, s úgy alkot egységet. Ha ez kölcsönösen jó, akkor lesz jó egy épület. „Egy tárgy is akkor jó, ha építészetileg jó”, mondta Van der Velde holland építész a múlt században.

Diplomaszerzés után több évig tervező irodákban dolgoztam (LAKÓTERV, KERTI), főleg építész műteremben, mint önálló belsőépítész tervező. Így itt lehetőségem volt részt venni nagyformátumú középületek belsőépítészeti munkáinak megtervezésében. Tervezési feladataim mellett különböző szakmai pályázatokon, kiállításokon vettem részt eredménnyel. Tervezési munkáim a szakma majd minden területére kiterjednek, az egyedi bútortervezéstől a komplett belsőépítészeti tervek megfogalmazásáig, lámpatervezéstől a lépcsőtervezésig, kézfogóig.

Az állami tervezői irodák után több évig a CD Design Tervező és Szervező Mérnöki Iroda Kft-ben a belsőépítészeti műterem vezetője voltam, itt lehetőségem volt külföldi követségek, rezidenciák egyedi magas színvonalú belsőépítészeti terveit megtervezni. Később az MD STUDIO- építész irodájában tulajdonostársként dolgoztam.

Jelenleg az KESO DESIGN STÚDIÓ Kft. Művészeti és Belsőépítészeti Studiót vezetjük feleségemmel Kelecsényi Csilla képzőművésszel. Stúdiónkban komplett belsőépítészeti tervezési feladatokat vezetek, ám sok pályázaton is részt veszek. Tervezési munkáink az irodaházaktól, egyedi épületekig mindenre kiterjednek. A mester és tanítvány viszonya számomra ma is meghatározó és alapvető, azonban most én próbálom a már megszerzett tapasztalataimat és tudásomat átadni a velem dolgozó fiatal tervezőknek. Mindezt oly módon teszem, ahogyan azt a nagy elődeimtől láttam és tapasztaltam.


 

„Az év belsőépítésze” díj


A díj alapítója és célja:

A díjat Laki Péter alapította 1998-ban, magánkezdeményezésként, a magyar belsőépítészet támogatására, azzal a céllal, hogy a szakmai zsűri döntése alapján elismerje az adott évben megvalósult belsőépítészeti munkák közül arra legérdemesebbnek tartott szakmai értékét, különlegességét.

A díj adományozható:

Bármely magyar okleveles belsőépítész részére.

A díjra történő felterjesztés módja:

A díjra való felterjesztési felhívást a díj átadási napját megelőzően 5 hónappal a Belsőépítészeti Tagozat az Építészek Közlönyében és két országos napilapban teszi közzé.

A díjra bárki és bármilyen szakmai szervezet, írásban küldhet jelölést.

A felterjesztést követően beérkezett pályázatokat független szakmai zsűri bírálja el.

A díj odaítélése:

A díjat évente a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata adományozza kiemelkedően magas vagy különös tervezői értékekkel rendelkező belsőépítészeti munkáért.

A zsűri a pályázati munkák elbírálása során vizsgálja a megvalósult művek eredetiségét, a részletek összehangoltságát és az elkészült alkotás művészeti értékeit.

A zsűri tagjai:

elnök:
az építészet elismert, jeles képviselője, akit a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatának mindenkori elnöke kér fel (dr. Finta József Kossuth- és Ybl-díjas építész)

tagok:

  • a Belsőépítészet Tagozat elnöke (Társelnök)
  • a Magyar Művészeti Akadémia elnöke (Fekete György Kossuth-díjas belsőépítész)
  • a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetség Belsőépítészeti Szakosztályának vezetője,
  • a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Belsőépítészeti Választmányának vezetője,
  • a Magyar Belsőépítészek Országos Egyesületének elnöke,
  • két, a Belsőépítészeti Tagozat által delegált, belsőépítész,
  • megfigyelőként az alapító megbízottja 

A zsűri munkájában az alapító nem vesz részt.

A díj:

egy arannyal befuttatott emlékérem: "Az építészet apotheozisa"
nettó egymillió forint

Átadására minden év tavaszán kerül sor ünnepélyes keretek között, mely az évek során állandó találkozóponttá vált az építész szakma és az építőiparban tevékenykedő beruházói és kivitelezői kör képviselőinek életében.