A név kötelez? – A Törley-mauzóleum állapota
Az 1950-es évek óta szinte folyamatosan születnek cikkek a neves pezsgőgyáros sírhelyének kálváriájáról, mégsem fordul sok minden pozitív irányba a pusztuló emlék történetében. Talán nem tévedek, amikor azt írom, szilveszter előtt többünk igyekezhetett beszerezni a Törley készletet is az ünneplésre, az üveg nyakáról visszatekintő mágnás portréja láttán pedig úgy döntöttünk, nekünk is ideje megnézni, milyen állapotban van a magyar mauzóleumépítészet egyik legszebb alkotása.
A 19. század végéig Promontor (a hegyfok latinul) néven ismert Budafokon még Savoyai Jenő kezdett el építkezni, napjainkban pedig – főként leghangulatosabb Péter Pál utcájának köszönhetően – fővárosunk egyik legérdekesebb múltú részéről van szó. A hely szellemét egyértelműen a település egykori mágnása határozza meg, aki fiatalon Franciaországban, azon belül is Champagne-ban kóstolt bele a pezsgőkészítés rejtelmeibe, majd rátalálva Budafokon egy mészkőbe vájt pincerendszerbe úgy döntött, pezsgőgyárat alapít hazájában: 1882 augusztusában be is jegyezték a ’Törley József és Társa’ céget.
Törley Józsefről egyszerűen nem lehet eleget mesélni. A Péter Pál utcából hamarosan az Anna utcába telepítette új üzemét, mely Európában a legmodernebbek közé tartozott. Lenyűgözték a modern mérnöki találmányok és minden gépészeti trenddel tartani akarta a lépést: a legújabb gőzgépekkel dolgozott, liftek álltak rendelkezésre a pincékben, ő honosította meg Magyarországon a degorzsálást is (a fagyasztásos seprőtelenítést) és bizony nem sokkal az első hazai autómobil használata után Ő volt az első, aki egy teherautót is forgalomba helyezett az országban, ráadásul először tette mindezt áruszállítás céljából. Budafok jól ismert helytörténésze, Garbóci László meséli, hogy az első teherautó megrendelése idején még azt is határozottan kérte, hogy a Franciaországban gyártott gépjárművet ne vonattal szállítsák haza a gyárhoz. Úgy rendelkezett, hogy a modell oldalára már fessék is fel a cég nevét, és Franciaországból gurulva az első útján hirdesse a Törley pezsgő márkáját.
Ám ez a korai marketingfogás csak az egyik példa a számtalan közül. A gyár plakátjai, köztük Faragó Géza vagy Pólya Tibor munkái is mai napig a műfaj kanonizált alkotásai. Törley a cég javára patronálta a művészetet és a technikát is, egy elektromérnökkel együttműködve még az elektromos gépkocsik gyártásán is komolyan kísérletezett haláláig. Az építészet területén sem volt rest: a Törley család kvázi hivatalos építésze Ray Rezső Lajos és fia, Ray Rezső Vilmos volt – utóbbi például a Hennebique-féle monolitvasbeton aktív tervezője is lett.1 (Magát a hazai előállítást, ugyebár Zielinski Szilárd szabadalmaztatta, többször együtt is dolgozott Ray Rezső Vilmossal.) Építészeti öröksége a családnak például az Anna utcai Törley-kastély, amely a hazánkban ritka, középkori lovagvárakat megidéző historizáló rezidenciák egyike – ilyen még például a nemrég részletesen bemutatott, felújított nádasdladányi Nádasdy-kastély is. A Törley-kastélyt ma az NNK Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztálya használja.
A cikk valódi tárgyát képező architektúra szintén Ray Rezső Vilmos tervei szerint épült. 1907-ben ünnepelték a gyár 25. évfordulóját, amikor a budafoki birtok "bacchanália´ és tüzijátékok színhelye volt, ám sajnos ez az év egy korszak végét is jelentette: Törley József belgiumi útja során, Ostendében hirtelen perforált vakbélgyulladásban meghalt. Felesége, Sacelláry Irén egyedül maradt, hiszen egyetlen gyermekük, Mariska, mindössze másfél évesen hunyt el korábban.
Az özvegy egy méltó nyughelyet rendelt meg családjának Ray Rezső Vilmostól, méghozzá a birtok csúcsára, ahol a napfényben az arany mozaik díszítés csillogtatta meg az ősi atmoszférát sugárzó mementót. Tekintélyében a halikarnasszoszi Mauszólosz sírt idézte meg, formai megoldásaiban a bizánci építészet, a szecesszió, és Theodorik ravennai mauzóleuma köszönt vissza legfőképpen. Itt viszont egy centrális kápolnához csatlakozik nyaktaggal egy szögletes alapról induló, de köralaprajzban végződő markáns torony. Kétszintes alaprajzi rendszerében a kriptába (dél)keletről lehetett lemenni, a kápolnába pedig (észak)nyugat felől vezetett a bejárat.
Ez az ellentétes alaprajz adta azt az adottságot, hogy a kápolna előterének üvegpadlója megvilágította az altemplomot. A bejárattól két oldalt márvány falifülkék is vannak, amelyek az altemplom szellőzőnyílásait rejtik. A kápolnában bizánci színvilág fogadta a kegyeletét leróvót, a kupoladobot pedig színes üvegablakok díszítették, akárcsak a ruszkicai márvány oltár felett ívelő, rabichálós kupolát. (a Törley család számára Róth Miksa több megrendelést teljesített, minden bizonnyal a mauzóleum üvegei is az Ő műhelyéből származhattak.)
A belsőt al secco festmények ékesítették, ezekből ma már szinte alig látható valami, a bal oldali Krisztus feltámadása jelenetre van lehetőség némileg ráismerni. Mára sajnos a kápolna padozatait elégették, az üveg kupolának csak egy kis sarka tanúsítja régi mivoltát, a falakat a festmények helyett trágár feliratok tarkítják. Az 1990-es években felújított üvegtégla padlót már betörték, az épületet valaha borító aranyló mozaik díszítésnek, és a kápolna feletti bejárat mozaik kompozíciójának természetesen szintén hűlt helye. Ezeknek lehullott darabjait Garbóci László családjával még gyűjtögette, le is adta az éppen aktuális műemlékvédelmi hivatalnak, ám a daraboknak azóta nincs híre…A telket keretező sárgaréz korlátokat már szintén nem találjuk helyén.
Ám ne csak a negatívumokra gondoljunk! Több mint 10 évvel ezelőtt, de készült egy statikai tanulmány, mely szerint az épület szerkezetileg nincs veszélyben, biztonságos. Az érdekes, utcafronti kovácsoltvas kerítést pro bono restaurálták, az épület homlokzatára pedig sikerült forrást találni, az 1980-as években Szabó Péter restaurátornak köszönhetően Damkó József domborművei is megmenekültek és szintén ő hozta rendbe a kripta carrarai márványból készült tumbáit is.
Utóbbiak köztudottan sajnos üresek, az 1950-es években ugyanis kifosztották mindet bízva abban, hogy Törleyéket ékszerekben temették el. A sírokat feldúlták, a csontokat szétdobálták. Az épület először szovjet, majd később magyar katonai pont volt, mindkettő lőporraktárnak használta tereit, a csodával határos módon azonban nem robbant fel. A szerte heverő csontokat végül egy helyi temetkezési vállalat emberei szállították el egy pesti köztemetőbe, de sajnos a fennmaradt források alapján egyelőre csak ennyit tudni, semmi többet. Garbóci László már régóta kutatja a temető nyilvántartásokat, hátha felbukkan egy feljegyzés a család nyughelyéről, de egyelőre nincs eredmény. Ez több szempontból is szomorú, hiszen Törley az a fajta mágnás volt, akinek lelkületére ma jobban kellene emlékeznünk, mint valaha.
Törley József egy olyan gyáros volt, akinek terjeszkedése, profitorientált attitűdje egyúttal értéket, új ötleteket és jótékonyságot is teremtett Magyarországnak, alapítványa számos fiatal tehetség hazai és külföldi taníttatását fedezte egykor. Ez ma, az olyan vállalkozások és honlapunkon is olvasható bontások láttán, ahol a minél nagyobb haszon reményében a legvégsőkig, akár valódi értékek elpusztításáig is elmennek a tulajdonosok, különösen tanulságos lenne.
Ahogy Garbóci fogalmaz: szomorú, hogy nincs egy hely, ahol egy szál virággal megemlékezthetünk a hajdani budafoki fiatalok támogatójáról. József halála után testvére, Antal leszármazottai örökölték a gyárat. Az első világháború, majd az 1929-es gazdasági válság, végül a második világháború alatt komoly megpróbáltatások sora érte a céget, utóbbi következtében ráadásul szőnyegbombázás is érte a gyárat. A privatizáció után, 1992-ben a Henkell & Söhnlein befektető vállalat vette meg a pincészetet, 2005-től azonban egy szerkezetváltás óta Törley Pezsgőpincészet Kft. név alatt műktetik a termelést több más márka fúziójával együtt, de a nedűt továbbra is magyarok készítik, magyar szőlőből és a hagyomános pezsgő esetében a Törley diktálta hagyományok szerint.
A szerkezeti stabilitás ellenére az épület nemes anyagokból készült díszítményeit és berendezését rekonstruálni már milliárdos összeget jelentene. Az épület jelenleg egyházi tulajdonban van, de mind a helyi plébánia, mind az állam igyekezett már nagyszabású programokba beilleszteni a felújítást, és pályázatokkal is próbáltak komolyabb forrást elnyerni, mindeddig hiába. A külföldi tulajdonos számára Törley ugyan nem családi ős, ettől függetlenül profitáló üzemét neki köszönheti. Legalábbis illene minimális, konzerváló segítséget nyújtania a sírhelynek, ha már a több mottó közül az alábbival is reklámozzák a pezsgőt: „Törley. A név kötelez". Persze a marketing team minderről nem tehet, ők csupán végzik a munkájukat és egyébként létre is hoztak egy látogatóközpontot is, amely tisztelettel megemlékezik a múltról és Törleyről. A cég szempontjából ennek ellenére továbbra is kicsit ellentmondásos, hogy a legtöbb reklám folyamatosan felemlegeti Törley személyét és a múlt tiszteletét, Törley szarkofágjának környezetét mégis szép lassan felemészti a galambürülék és a rom.
Persze mutogatni könnyű, a felújítás elmaradásának oka nyilván adott, és nem a felelősök keresése a cél. E cikk inkább egy figyelemfelhívás arra, hogy a helyben igenis van potenciál. Volt szó itt már egy kevésbé jó ötletről, egy diszkó létesítéséről, de kevésbé volt kegyeletsértő az az idea, hogy kiállításokat is lehetne létrehozni, akár temetkezés-történeti tárlatot létesítve a Duna felé lejtős telek bevonásával. Avagy a Törley család tárlatát ki lehetne terjeszteni akár idáig, és egy kis kamarakiállítás mellett a mauzóleum kertjének végében egy kávézó vagy stílusosan egy pezsgőző épülhetne, elvégre a mauzóleumtól lefelé a városra elképesztő kilátás nyílik. (Bár az is igaz, hogy gazdag lombkoronák ezt most eltakarják, azok kivágása nélkül azonban akadhat látószög, amely még így is gyönyörű látványt nyújthat egy budafoki kirándulás után itt megpihenve.)
Egy ilyen épület költséges felújítása ma ugyanis nem engedhető meg fenntartható funkció nélkül, ez tény. Az Állam, az Egyház, és a Törley gyár talán egy nap sikeresen összefoghat majd egy közös cél érdekében, addig pedig civil szervezetek és önkéntesek segítik rendben tartani legalább az épület környzetetét, kertjét, ennyivel sikerül leróni a tiszteletet Budafok meghatározó történelmi személyisége előtt. Törley mentalitása kellene, hogy tükröződjön a ’vállalkozó’ szóban manapság is, és ha már sírja egyelőre nem is látogatható, legalább erre gondolva, egy pillanat erejéig emeljük a poharunkat olykor Törleyre is, amikor egy Törleyvel koccintunk.
Pleskovics Viola
Források:
1 F. Dóczi Erika: Ray Rezső Vilmos, in: Építőművészek Ybl és Lechner korában, szerk.: Rozsnyai József, Bp, Terc, 2015, 386-411.;
Garbóci László: Budafok szakrális emlékei, Budafok, 2015;
Garbóci László szóbeli közlései;
valamint a Törley Pezsgőpincészet hivatalos oldala
