Közélet, hírek

Újratervezés: valóban kisebb lesz az Avalon szállodája Tatán?

2020.07.24. 11:35

Az Avalon Lake Tata 120 szobás szállodája körül az elmúlt napokban és a mai napon is lakossági fórumokat fognak tartani, melyen a szálloda projekt tulajdonosának keddi sajtótájékoztatójára is reagálnak a helyiek. A bejelentett négyzetméter csökkentés ugyanis nem feltételenül jelent kisebb beépítést. 

A fórumokat valóban csak arra használják, hogy a projektet legalizálják a média felé? Amit valóban kér a lakosság, azt igazából nem hallgatják meg. Többbek között ilyen mondatok hangoztak el az e heti lakossági fórumokon, amelyen főként Tóth Róbert, a beruházó cég ügyvezetőjének keddi sajtótájékoztatójára reflektáltak. 

A beruházást most újragondolják, ám ez a jelek szerint nem feltétlen jelenti a projekt drasztikus megváltoztatását, vagy a helyszín iránti elkötelezettség intenzívebb megnyilvánulását, a megvásárolt műemléki lovarda és lovaspálya területén ugyanis például a jelenlegi szabályozásoknál nagyobb beépítést terveznek, ezt ezúttal sem cáfolta az ügyvezető.

Mindemellett azonban kitart amellett, hogy a szálloda a különböző műemlékvédelmi és természetvédelmi szervezetekkel "karöltve" (lapunkon a nemzetközi műemlékvédelmi szerv magyar bizottságának, az ICOMOS helyi delegációjának az ellenvéleményét is közöltük) fogja tovább formálni a koncepciót és ötezer négyzetméterrel kisebb lesz azokhoz a tervekhez képest, amiket májusban bemutattak – számolt be róla az Index.hu is. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a gigaberuházásnak lesznek újabb pozitív következményei: új munkahelyeken kívül játszótér és tornapálya felújítást, vagyis más fejlesztéseket ígérnek a tataiaknak cserébe.

"Az egyensúlyban lévő természeti,- és műemléki környezettől erősen elüt a tervként bemutatott épület - tömege, kiterjedtsége és megjelenése révén nem csak a környezetben lévő műemlékekhez képest aránytalan építmény, hanem Tata városának kialakult léptékétől és beépítési rendjétől is teljesen idegen. Megvalósulása esetén Tata legfőbb értékében keletkeznek visszafordíthatatlan károk, a mai város saját történeti értékét semmisítené meg!" - emelte ki az ICOMOS.

Az ügyvezető szerint azonban a szállodára azért is van nagyon nagy szükség, mert Tata jelenlegi szállodái nem alkalmasak arra, hogy a nyugat-európai igényeket kiszolgálják és így számos lehetőségtől, neves befektetők látogatásától és invesztálásától fosztják meg a várost. Álljon itt azonban egy építészeti szempontból is érdekes megjegyzés, miszerint Tatán ma is áll és üzemel a 18. századi eredettel bíró, kezdetben Fellner Jakab tervei alapján is bővített, az évtizedek alatt felújított és fejlesztett Kristály Szálló, ahol az évszázadok alatt olyan vendégek szálltak meg, mint Vörösmarty Mihály, Kazinczy Ferenc, Blaha Lujza, vagy Habsburg Ottó.

A tulajdonos vallomása szerint egyébként vitának tényleg van és kell is legyen helye, nem zárkózik el tőle a későbbiekben sem: ha ez igaz, akkor van jövő újratervezésre, a beépítettség és reméljük az architektúra stílusának kérdésében is...