Ybl Miklós nyomdokain - a Várkert Bazár rekonstrukciója II.

Évtizedekig tartó pusztulás után, 2014 augusztus vége óta bejárható a megújult Várkert Bazár nagy része – arra azonban még várunk kell, hogy a belső tereket is megtöltsék tartalommal. A tervezés és az építés bő két és fél éves, feszített munkával járó időszakáról Potzner Ferenc és Pottyondy Péter vezető tervezők beszéltek. Garai Péter írásának folytatása.

A Várnegyed 25 éves fejlesztési koncepcióvázlatában is megfogalmazott alapelvek szerint Ybl Miklós épületegyüttesét a lehető leghitelesebb módon, az eredeti állapotnak megfelelően szükséges rekonstruálni – ezt a célkitűzést az örökségvédelem szakemberei is támogatták. A helyreállításon túl a tervezők új terekkel is gazdagították a műemléki együttest, eddig nem létező kapcsolatokat, téri helyzeteket hozva létre. A Gloriett két oldalán az emeleti terasz szintjére kígyózó – rossz állapotuk miatt újraépített – rámpák alatti, eredetileg földdel feltöltött területeket kitisztították, láthatóvá téve az alátámasztó téglaívek rendszerét. E két, főbejárati előterekből megközelíthető, csiszolt betonnal burkolt helyiségekben Potzner Ferenc a Várkert Bazár és a Várkertészet történetét bemutató állandó kiállítások létrehozását szorgalmazza, amely felvillanthatná az erre járóknak az összetett együttes részeit, eredeti rendeltetését és változatos történetét. Az Északi (Lépcső-) Pavilon reneszánsz kori, ideális körlépcsőt rejtő terét az eredeti tervek alapján építették újjá, a Déli (Fülke-) Pavilon pedig valódi funkciót kapott: a korábban csupán zárványként létező, opeionnal lezárt tér - immár az új földalatti többcélú terem főbejárataként - az egyik kiemelt megközelítési ponttá vált. A mozgólépcső indulási szintjére az Északi Pavilon oldalszárnyában kialakított, üvegdobozba rejtett lift biztosítja az akadálymentes feljutást. A déli bérházak oldalfalához csatlakozó, viszonylag rejtett helyzetű Erzsébet-lépcső is közvetlen kapcsolatot teremt az Ybl Miklós tér és a Várkert terasza között.

Az Öntőház utcai kapu mellett, az északi (egykori Királyi Testőrségi) palota mögött, a támfal tövében újra felépítették az egykori „Tehénistálló" épületét, amelyet az 1950-es években bontottak le. Az Ybl-féle leszámolási tervek alapján rekonstruált, kő-, és nyerstégla burkolatú, nyeregtetős tömegben a szerver helyiség, az épületfelügyelet és az ún. „beavatkozási központ" kapott helyet. Míg a déli Várkertekhez csatlakozó terület, a „Neoreneszánsz kert" eredeti formáját kapta vissza, addig az északi Öntőház udvar egy kortárs köztéri arculatot kapott, amely képes fogadni és elosztani a Clark Ádám tér felől érkező turistaforgalmat. (A kertek tervezéséről Steffler István vezető tervező írt részletes bemutatást).

A Palotába felvezető út támfala előtt kialakított új, könnyűszerkezetű vendéglátóhely emeleti teraszáról pazar panoráma nyílik majd a pesti oldalra. A szinte romjaiból helyreállított Északi Pavilon egyetlen részlete kapott kortárs megformálást: az Öntőház udvart és a Déli Kortinafal tetejét összekötő, félköríves lépcső vöröses árnyalatú látszóbeton falakkal és Corten-acél külső burkolattal készült el. Az anyaghasználat és a játékosan elhelyezett perforációk sora az udvar (jövőbeli) nyüzsgő hangulatához kapcsolja ezt a lépcsőszakaszt. Bár ez az elem Ybl terveiben is szerepelt, ám az udvar szintjének változása, illetve a lépcső alá bekerült közönségforgalmi vizesblokkok helyzete miatt nem volt lehetőség a hiteles rekonstrukcióra.

A tervezők a kivitelezés közben végzett anyagvizsgálatok során többször megbizonyosodhattak arról, hogy az épületszerkezetek Ybl Miklós korában kiváló minőségben készültek el – főként ennek köszönhető, hogy a több évtizednyi pusztulás ellenére zömében állva maradtak. A környezeti hatásoknak kitett, többféle kőzetfajtából (édesvízi, durva, illetve tardosi vörös mészkő) készült párkányok, küszöbök, lépcsők, balusztrádok igen megsínylették az elmúlt hatvan évet; mégis, arányaiban kevés elemet faragtak teljesen újra, a zömét pótolták, javították. Hasonló volt a helyzet a nyerstégla felületeknél is: az együttest lezáró paloták, lakóházak homlokzatait döntően tisztították, javították, egyedül az újjáépített rámpák támfalait burkolták új, Tapolcafőről származó téglával, amelynek sárgás tónusa illeszkedik a meglévő textúrához. A vöröses terrakotta elemek egy részét is pótolni kellett, például a lakóházak frízének füzérdíszei esetében. Építés közben, Brutyó Mária homlokzati kutatásai során derült fény arra, hogy az eredeti vakolt felületek anyagában színezett románcementből készültek, amelyet a Zsolnay-gyár egykori Kőér utcai üzemében állítottak elő – a korszak sajátosságaként kőutánzatú felületeket hoztak létre belőle. A korábbi évtizedek átfestései miatt az eredeti felületi megjelenést már nem lehetett helyreállítani, így az új festés utal az eredeti tónusra.

A legrosszabb állapotban a fa nyílászárók (kapuk, portálok, ablakok) voltak, ezeket teljes egészében újragyártották, az eredeti profilozást megtartva. A lakóházak közbenső poroszsüveg födémeinek acélgerendáit megerősítették, a belső válaszfalakat zömében kibontották a tervezett kiállítási funkció miatt – Dévényi Tamás koncepciója alapján az egykori lakások elrendezését a padlóburkolati váltások, valamint az eltűnt falak szürke sávjai jelzik. Az egykori Testőrségi palotában nagyobb felületen megmaradt az eredeti terrazzo burkolat, a déli bérházak lépcsőházaiban pedig pótolták, illetve újra készítették azokat. A műemléki együttes elemei az eredeti kontúrokat követő, alacsony hajlású fedélszéket és titáncink lemez héjazatot kaptak.

A Várkert Bazár középtengelyét és főbejáratát képező - hosszú ideig deszkafal mögött rejtőző -, Jungfer Gyula műhelyében készült, míves kovácsoltvas kerítést és kaput restaurálták, a Fessler Leó készítette kőoroszlánokhoz és a Gloriett négy évszakot jelképező nőalakjaihoz hasonlóan (ez utóbbiak az 1950-es években készült, jó minőségű másolatok). A főtengelyben álló Neptun-kút fülkéjét Zsolnay-majolikával burkolták, fölötte, a kertben felállított Triton-kutat archív fotók alapján formálta újra Csák Attila szobrászművész. (A Várkert Bazár ikonográfiájáról részletesen lásd Potzner Ferenc írását. A Gloriett előtt, valamint a pihenőkön megmaradt az eredeti, jó állapotú keramit burkolat, a rámpákra az eredetileg tervezett keramit helyett hagyományos térkő került. A pergolák részletgazdag kialakítását a tervezők archív fotók nagyításait tanulmányozva rajzolták meg, a ma látható, kő hatású megjelenés tervezői döntés eredménye. (A régi ábrázolásokon látható volt, hogy a faelemek a kőszerkezetekkel azonos tónust képviseltek.) A kertépítészeti koncepció alapján a jövőben a pergola oszlopait az eredeti állapothoz hasonló, dús vegetáció futja majd be.

Különleges feladatot jelentett a sokféle, egymástól eltérő karakterű díszítőfestés restaurálása, amely Seres András vezetésével készült el. Ezen felületek pusztulása is kétségbeejtő volt, de az 1995-1997 között végzett, részletes állapotfelmérésnek és állagmegóvásnak köszönhetően gazdag dokumentáció állt rendelkezésre. Az akkori munkatársak közül több restaurátor részt vett a mostani megújulás folyamatában is, ami helyzeti előnyt jelentett számukra. A Fülke-pavilon és a Gloriett terasz-szinti boltozatainak Scholtz Róbert nevéhez fűződő festményei hitelesen helyreállíthatóak voltak, az Északi Pavilon mennyezetének ornamentikáját Baliga Kornél a Fülke-pavilon groteszk festésének mintájára tervezte meg. Ebben a különleges, hatvan év után újjáépített, színes üvegű opeionnal megvilágított térben a lépcsőkorlátok kiképzését a Bazárral egyidőben készült belvárosi Ybl-palota (az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár) épületéről kölcsönözték a tervezők, mert erről az enteriőrről nem maradt fenn korabeli ábrázolás. A restaurátorok számára talán a legnagyobb kihívást a pavilonok dunai homlokzatán található Than Mór-freskók helyreállítása jelentette. Ezeket a vizesedés okozta gyors pusztulásuk miatt már a 20. század elején kerámialapokra festett másolatokkal pótolták, majd az 1960 körüli felújítás után ismét hamar rossz állapotba kerültek. A szakemberek a tónusértékeket Than Mór egyéb alkotásit tanulmányozva határozták meg, mivel az eredetiről csak fekete-fehér fotók maradtak fenn.¹

Garai Péter

1. A díszítőelemek restaurálásáról részletesen ld. a Seres Andrással készített interjút az Építész Közlöny-Műhely 2014. júniusi (234.) számában, p. 24-25.