építészet : környezet : innováció

A Creaton építészpályázat eredménye

Kortárs eszközökkel életre hívott visegrádi rendezvényépület nyerte el a második alkalommal meghirdetett építészpályázat első díját, amely Kovács-Andor Krisztián és Tamás Anna Mária tervei alapján készült el.

Egy történelmi városképbe illeszkedő, azt formáló, de kortárs eszközökkel életre hívott visegrádi rendezvényépület nyerte el a második alkalommal meghirdetett „Kerámia tetőcserép az építészetben - bármilyen funkcióban” című építész pályázat első díját. Idén ez az első díj elismeri és egyben jutalmazza a nyertes építészpáros azon kitartó, komplex munkáját, melynek többek között része volt a szomszédos épületeknél meglévő léptékváltás problémájának feloldása avagy a helyi tervtanács meggyőzése az általuk jónak gondolt tetőcserép alkalmazásáról.

A szakmai zsűri (fotó: Creaton)

„A kerámia tetőcserép ma már szinte műszer pontossággal szerkeszthető, összerakható LEGO, színe, égetési hőfoka, fektetési hajlásszöge folyamatos fejlesztése révén egyre szélesebb körű felhasználását teszi lehetővé.” – emelte ki a kerámia tetőcserép sokoldalúságát Marosi Miklós Széchenyi-díjas, Ybl- és Pro Achitectura díjas építész, az MMA rendes tagja, a zsűri elnöke köszöntőjében 2015. január 16-án az V. Tetőszépségverseny és a második „Kerámia tetőcserép az építészetben - bármilyen funkcióban” építész pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén. Ezt a sokoldalúságot és azt, hogyan lehet a tetőnek és a kerámia tetőcserépnek egy példaértékű építészeti megoldásban szerepe, jól példázza a beérkezett 38 építész 35 pályaművének jó része. A pályaművek száma a tavalyi évhez képest megduplázódott, és magas színvonaluk idén sem könnyítette meg a szakmai bírálók dolgát. A pályázó művek sokszínűségére, és több épület példa értékére hivatkozva a zsűri a tervezetthez képest több díj kiosztását kérte a kiíró Creatontól. A második alkalommal kiírt Építész pályázaton így a három helyezetten túl három különdíj is gazdára talált, mindösszesen közel 800 000 Ft összdíjazással.

Creaton díjak (fotó: Creaton)

A filozófia: értékteremtő, példaszerű építészeti megoldás kerámia tetőcseréppel

A zsűri tervezett és megvalósult épületeken kereste a Creaton kerámia tetőcserép változatos felhasználási lehetőségeit, megvalósítási módjait az egyszerűtől a legbonyolultabbig. Mindazon alkotásokat, melyek a Creaton kerámia tetőcserép szakszerű, professzionista alkalmazása mellett különleges építészeti értékeket is felmutattak, s példaszerű megoldásokat szolgáltattak a közízlés befolyásolására. „Alkalmasak arra, hogy az érintett település, utcakép, vagy közvetlen szomszédság minősége feljavuljon, s az eredményt látva, mások is kedvet kaphassanak a cserép alkalmazására.” - elemezte Marosi Miklós, a zsűri elnöke a felújítások környezetre hatásának vitathatatlan szerepét. A modern vonalvezetésű, kortárs épületeken alkalmazható sík cserepektől, a gazdaságos megoldásokat kínáló hullámos cserepeken át a tradicionális megjelenésű hornyolt és hódfarkú cserepekig a kerámia tetőcserepek a beruházók és az építészek számára egyaránt az épület arculatának legváltozatosabb kialakítását teszik lehetővé. A Creaton Építész pályázat célja: bemutatni e sokrétűséget az építesz szemén keresztül. A szakmai bíráló bizottság tagjai voltak Marosi Miklós, Ybl- és Pro Achitectura díjas építész, az MMA rendes tagja, a zsűri elnöke; Földes László, Ybl-díjas építész, UIA Council tag; dr. Fülöp Zsuzsanna, okl. építészmérnök, okl. épületszigetelő szakmérnök, egyetemi docens; Viszlai József Pro Architectura díjas építész, a 2013. évi pályázat II. fordulójának győztese; Kelemen Sándor, építészmérnök, a Creaton Hungary Kft. szaktanácsadója.

A díjazottak
A 35 beérkezett pályamű között nagy számban szerepeltek közösségi épületek tervei, polgármesteri hivatal, egészségház, rendezvényház; felújított, átalakított, műemléki védettségű építmények, templom, lakóépületként funkcionáló önálló családi házak, melyek közül az alábbiak részesültek díjazásban.


1.Díj: Kortárs rendezvényépület a történelmi Visegrádon építészek: Kovács-Andor Krisztián DLA és Dr. Tamás Anna Mária

Dr. Kovács Andor Krisztián és Dr. Tóth Anna Mária - I. helyezett (fotó: Creaton)


2. Díj: Lakóépület, Pécs építészek: Getto Tamás, Schunk Tímea

Getto Tamás és Schunk Tímea - II. helyezett (fotó: Creaton)


3. Díj: Római Katolikus Templom, Csánig építész: Szendrőné Sopár Katalin

Szendrőné Sopár Katalin - III. helyezett (fotó: Creaton)

Különdíj tervezés alatt álló épület kategóriában: Kaposvári vasútállomás felújítási terve, a MÁV felvételi épület építészek: Markó András és Németh Tamás

Markó András és Németh Tamás (Nemo) - különdíj (fotó: Creaton)


Különdíj: Kortárs családi ház Csobánkán építész: Börzsei Tamás

Börzsei Tamás különdíj (fotó: Creaton)


Különdíj: Az egykori diósgyőri koronauradalmi épület felújítása - építész: Szunyogh László

Szunyogh László különdíj (fotó: Creaton)

A díjazott épületekről

1.Díj: Kortárs rendezvényépület a történelmi Visegrádon
építészek: Kovács-Andor Krisztián DLA és Dr. Tamás Anna Mária

I. díj - Kovács Andor Krisztián DLA és Dr. Tóth Anna Mária - Kortárs rendezvényépület - Visegrád


A zsűri által az első díjra méltónak ítélt épületnek Magyarország egyik legkisebb és egyben legrégibb városa, Visegrád ad otthont. A település lakói számára tartandó rendezvények helyszínéül szolgáló létesítmény megtervezésére a 2007-ben kiírt országos, nyílt építészeti tervpályázat megosztott I. díjasaként kérte fel az A+ Építész Stúdiót 2009-ben Visegrád város Önkormányzata. Az építészeknek a tradicionális városképbe illeszkedő rendezvényhelyszín kialakításán túl ügyelniük kellett arra, hogy egyúttal egy olyan városrendezés is létrejöjjön, amivel megteremthetik a város izolálását a 11. számú főúttól és a város Duna felé néző arca rendezett, harmonikus képet mutathat. Mindezt tovább nehezítette az épület szomszédságában lévő, Makovecz Imre által tervezett tornacsarnok okozta léptékváltás problémájának feloldása is. A komplex feladat megoldására az építészek egy, a visegrádi tradicionális építészetre jellemző, a melléképületek világát kortárs eszközökkel megidéző rendezvényépülettel vállalkoztak. A részben nyitott, részben kinyitható épület mind burkolati anyagában (fal és padlóburkolatok), mind szerkezetében fa alapanyagú, amihez a tervezők egy korszerű, mégis egyszerű dizájnnal rendelkező, egyenes vonalú tetőcserepet kerestek. Az építészpáros a jelen pályázaton második díjat elnyerő építészek által tervezett, egy a Pécsen korábban megépített családi házon figyelt fel a Creaton palaszürke Domino kerámia tetőcserépre, azonban a helyi építési szabályzat szerint a szürke tetőcserép szín nem volt elfogadott Visegrádon. A tervezők kitartását dicséri, hogy elgondolásuk mellett kiállva meggyőzték a helyi tervtanácsot az épülethez leginkább illő palaszürke szín választásáról. „Egyszerű, sallangmentes, tiszta, szép épület! Mintha mindig itt lett volna! Természetes építőanyagai, a fa és a cserép összetartoznak. Különösen finomak, átgondoltak a fedési csomópontjai. A palaszürke Creaton Domino cserepet mintha direkt erre találták volna ki.”- méltatta Marosi Miklós, a Duna kanyar szívében elterülő város új első díjas rendezvényépületét.

2. Díj: Lakóépület, Pécs
építészek: Getto Tamás, Schunk Tímea

II. díj - Getto Tamás és Schink Tímea - Modern családi ház - Pécs


A pécsi családi házon látható részletekig megtervezett, elegáns, letisztult épületszerkezettani megoldások méltán vívták ki a Creaton Építész pályázatának 2. díját. Ez a kis alapterületű, nyeregtetős családi ház a túlformáltság helyett egyszerűségével, rendteremtő erejével hívja fel magára a figyelmet. A vasbetonkeretbe foglalt épület (vasbeton lábazat, oszlopok, gerendák) tervezése során az építészpáros törekedett a meglévő növényzet megőrzésére és az energiatudatos kialakításra, így a ház majdnem eléri a passzív ház kritériumait. „Amilyen kicsi ez a ház, energetikailag és épületszerkezetileg olyan sokat tud! Ha ránézünk, joggal gondolhatnánk, hogy az épületszerkezettan egy nagyon egyszerű tudomány, azonban, ahhoz, hogy ezt sugallja egy épület, sokrétű, alapos, kiérlelt tudásra van szükség. Ez a munka jó példája annak, hogyan írható újra a hagyományos építészet mai eszközökkel!” – hangzott el Földes László Ybl-díjas építész és zsűritag beszédében. A tervezők az egyszerű geometriájú tetőhöz egyszerű geometriájú tetőcserepet kerestek, amelyik illik a grafitszürke bádogozás színéhez és a teljes kiegészítő palettájával együtt rendszerben használható. Mindezen feltételeknek leginkább a Creaton Domino sajtolt tetőcserépének, NUANCE palaszürke engóbozott változata felelt meg.

3. Díj: Római Katolikus Templom, Csánig
építész: Szendrőné Sopár Katalin

III. díj - Szendrőné Sopár Katalin - Római Katolikus templom műemléki felújítása - Csánig


Az Római Katolikus Templom homlokzati és tetőfelújításával a tervező és a kivitelezők egy hihetetlenül egységes és harmonikus építményt hoztak létre. A 13. században épült, egyhajós templom a történeti alapok feltárásával, a hagyományok tiszteletével, korszerű szerkezetek és termékek felhasználásával újult meg. A templom fedélszerkezete és héjalása kritikus állapotban volt, ezért a tetőfelújítás során el kellett bontani. A templomhajó feletti tetőszerkezet nyeregtetős kialakításúvá vált a rekonstrukció alatt. Mind a templomhajó, mind a torony fedése a műemlékek esetében igen kedvelt, Creaton KLASSIK hódfarkú tetőcserépének natúrvörös változatával készült el. A tetőfelújítás során átalakult a tető formája, ezzel az építész hozzátette az aprócska műemlékhez azt, amit a „mai kor” hozzá tehetett. „Ez a munka szép példája annak, hogy az épületszerkezet, az építészet és az esztétikum mennyire nem lehet meg egymás nélkül” – tolmácsolta a zsűri véleményét dr. Fülöp Zsuzsanna, okl. építészmérnök, okl. épületszigetelő szakmérnök, egyetemi docens.

Különdíj tervezés alatt álló épület kategóriában: Kaposvári vasútállomás felújítási terve, a MÁV felvételi épület
építészek: Markó András és Németh Tamás

Különdíj - Markó András és Németh Tamás - Vasútállomás műemléki felújítási terve - Kaposvár


„Bécsi Táská”-nak is nevezett AMBIENTE hódfarkú tetőcserép NUANCE fekete matt engóbozott verziójával tervezik az építészek, Markó András és Németh Tamás a műemléki rekonstrukciós tervezetben a Kaposvári vasútállomás felvételi épületének tetőfedését. Az eklektikus épület felújításánál nem egy új, nagy ötletre volt szükség, hanem ennek a nagyon komplex és önálló világot képező épületegyüttes rendszerébe belehelyezkedve kell a tetőt és az épületet is helyreállítani. Az építészpárosnak az épület történetéről szóló hiteles forrásokat felkutatva sikerült az eredeti értékeket megőrizni és a századfordulós állapotot felelevenítve európai színvonalú terveket létrehozni. „Mivel a pályázatra tervezés alatt álló épületekkel is lehetett jelentkezni, a terv kategóriában a kitűnő színvonalon gyakorlott szakmai teljesítményt ismertük el ezzel a díjjal!” – emelte ki Földes László Ybl-díjas építész, UIA Council tag az épület méltatásában.

Különdíj: Kortárs családi ház Csobánkán
építész: Börzsei Tamás

Különdíj - Börzsei Tamás - modern családi ház - Csobánka


A csobánkai lakóház 2013-ban az Év Háza pályázat után 2014-ben a Creaton Építész pályázat zsűrijét is megnyerte. Az épület részletekig menő kidolgozottságával, átgondoltságával az építésztervező fiatal kora ellenére nagy szakmai tapasztalatról tett tanúbizonyságot. A kétszintes, hosszúkás alaprajzú ház enyhén belemetsződve a terepbe áll, bejárata egy mélyedésként, két félre osztja az épületet. Mindezt a homlokzati anyaghasználat váltása is hangsúlyozza. A ház leghangsúlyosabb része ez a masszív, natúr, tömör téglafal. A homogén homlokzatot tökéletesen kiegészíti a Creaton RÓNA hornyolt egyenesvágású, natúrvörös tetőcserepe. „Ezen a házon a tégla téglának, a beton betonnak, a cserép cserépnek látszik, minden az, aminek tűnik. Az anyagok és a szerkezet korrekt találkozása olyan rutint árul el, amiért azt kell mondjam, hogy megemelem a kalapom!” – mondta el Viszlai József Pro Architectura díjas építész, a 2013. évi pályázat II. fordulójának győztese, a zsűri tagja.

Különdíj: Az egykori diósgyőri koronauradalmi épület felújítása
építész: Szunyogh László

Különdíj - Szunyogh László - Koronauradalmi épület műemléki felújítása - Miskolc


A diósgyőri várhoz vezető, vadgesztenyés fasorral övezett sétány első ingatlana az a koronauradalmi épület, aminek felújítását a szakmai zsűri különdíjjal ismert el. Az építész nemcsak egy szép épületet mentett meg az utókor számára, hanem létrehozta egyben a Diósgyőri vár egyik legméltóbb épületét is. Jelentősége túlmutat magán az épületen: jót tesz a környezetével is, ösztönzi a városrész megújulását. XVIII. század végi polgári, vagy kisnemesi lakóház értékes építészeti emlék, helyi védelem alatt áll. Felújítása előtt üres, hasznosítatlan volt. „Az építészeti összkép és a tető részletei is árulkodik arról a rutinról, hogy az építész nem csak a műemlékekben, hanem az épületszerkezeti megoldásokban is jártas.” - hangzott el Viszlai József Pro Architectura díjas építész méltatásában.

vélemény írásához jelentkezzen be »