Pályázatok/Magyar

A HOLIS nyári tábor várja a jelentkezőket!

1/1

Hirdetés
?>
1/1

A HOLIS nyári tábor várja a jelentkezőket!
Pályázatok/Magyar

A HOLIS nyári tábor várja a jelentkezőket!

2014.05.27. 09:54

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Kőszeg, Magyarország

A Design Terminál nyári tábort hirdet július 21-27. között, melyre felsőfokú tanulmányaikat végző diákokat és frissdiplomásokat invitál egy hétre, hogy csoportvezetők szakmai irányításával konkrét feladatokra megoldásokat dolgozzanak ki. Az idei HOLIS célja megtalálni a Kőszeg határában lévő régi nemezgyár épületének új funkcióját.

A HOLIS egy megközelítés: arról szól, hogy designer, mérnök, szociológus, pszichológus és közgazdász együtt, egy csapatban dolgozik olyan problémák megoldásán, melyek közvetlenül érintik a mindennapokat. A HOLIS nyári táborában a résztvevők csoportvezetők szakmai irányításával jutnak el a probléma megfogalmazásától a tervezésen át egészen a megvalósításig egy hét leforgása alatt.

Ebben az évben a HOLIS célja egy intézményt létrehozni, amely programalkotásában nemzetközi szinten is előremutató, működése gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható és terei funkcionálisan megfelelnek jövőbeni tartalmának. A tervezésben részvevők foglalkoznak majd az épülettel és környezetével, a belsőépítészettel, környezetkímélő technikai megoldásokkal, online és offline kommunikációval, szervezeti és gazdasági működési modellekkel.

A szakmai pályázatokat 2014. június 16-ig várják a szervezők
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ| 2014. június 16.
HELYSZÍN | Kőszeg
A TÁBOR IDŐPONTJA | 2014. július 21-27.
RÉSZTVÉTELI DÍJ | 15.000 Ft, tartalmazza a szállást és a napi 3 étkezést

További információ és jelentkezés

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Hilton szálló // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:37
9:40

Az Egy hely soron következő részében a Budai Várnegyed egyik legelutasítottabb épületének, a Hilton szálló építésének történetét mutatja be. A közel fél évszázados hotel mégis a budai látkép fontos részévé vált, különleges architektúrájával egyszerre különül el és illeszkedik a középkori romok, és a szomszédos épületek sokszínűségéhez.

A Tóth Árpád sétány // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:34
9:25

Hadászati célokat szolgáló sikátorból gesztenyesorral és japán cseresznyefákkal tűzdelt gáláns sétány, a Budapestre nyíló egyik legszebb kilátással. A sétány sokszínű, rétegzett történetét az Egy hely csapata mutatja be.