A közösségi élet katalizátora: kikötői piac Vodicében

A horvát tengerpart egyik kaotikus állapotú piactere újult meg és vált a városka pezsgő, közösségi központként műkődő agorájává. A Dinko Peračić [ARP iroda] tervezte kis költségvetésű térszervezés leginkább rendezett keretet nyújt a mediterrán forgatagnak, zöldségeknek, gyümölcsöknek, halaknak és az embereknek. Bán Dávid írása.

A nyilvános terek folyamatos változásban vannak. Kialakulásuk, szerepük megtalálása, vagy éppen azok elkopása, változása is általában az adott település folyamatos alakulásának eredménye. A terek módosulnak, majd egy-egy pillanatban mesterségesen alakítanak rajtuk, amely beavatkozások - jó esetben - figyelembe veszik a terek idővel kialakult, vagy éppen megváltozott funkcióit, szerepét, arculatát és helyét az adott település szerkezetében. A közterekre ugyanakkor folyamatosan ragadnak rá az oda nem illő, buherált elemek, majd időről időre, ha összeáll a kellő településszervezési és –tervezési akarat, a tér ismét letisztul és folytatja életét. Hogy mennyire működik jól vagy rosszul, azt leginkább a teret használók értékelik, majd az adott keretek között megindul az újabb közösségi térformálás.

A Dalmát-tengerpart egyik közkedvelt üdülőhelye, a Šibeniktől néhány kilométerre fekvő Vodice, pár évvel ezelőtt egy új, jelentős közteret kapott. Megújult a piac, amely a hagyományos települések talán legfontosabb közösségi helyszíne, kiemelt köztere. Az alig 9000 lakosú városka az utóbbi évtizedekben kétségtelenül jelentős változásokon ment keresztül: hagyományos halászfalu szerepét gyorsan átvette a turizmus. Az 1970-es években az akkor még jugoszláv hatóságok a falu központjában levő halászkikötőt egy radikális mozdulattal vitorlás- és jachtkikötővé alakították át, ezzel kiszorítva a tradicionális tengerparti szerepeket. Az 500 magánhajó befogadására is alkalmas kikötőt hamar, a maga korában modernnek számító szállodakomplexummal vetté körbe, megindult a központi tér átalakulása. Majd jött a rendszerváltás – valamint Horvátország függetlenedése – és a magántőke megjelenése a maga zavaros módján ismét elkezdte átalakítani a városka központi térségét és tengerpartját. A hatóságok nem álltak a helyzet magaslatán, voltaképpen tétlenül szemlélték az egyre jobban szétforgácsolódó térképzést. A kisebb, nagyobb magánbefektetők egységes koncepció, városképi elképzelés nélkül alakították ki a tengerparti sétány különböző vállalkozásait. A képlet hazánkból is ismerős, jó néhány köztér esett áldozatul a szabályozatlanságnak, a gyenge vezetésnek és a befektetők zavarosban való halászásának, a végiggondolatlanságnak.

Ez volt az alapfelállás a horvát tengerparton is, ahol ugyan megépült egy alapvetően jellegtelen szupermarket, valamint némi hullámlemez tető került a zöldséges kofák és halárusok kőből felállított standjai fölé, majd ezt idővel körülvették különböző barkácsolt pavilonok, elárusítóhelyek, megjelentek az alkalmi kereskedést szolgáló asztalkák. Mindez azonban sem térszervezés, sem a forgalom irányítása szempontjából semmilyen végiggondolt rendszerbe nem állt össze. A térség egyre kaotikusabb, használhatatlanabb lett, a térrendezésen kívül hiányoztak az alapvető téralakító elemek, mint az árnyékot nyújtó fedések. A pavilonok bővülésével a káosz is egyre nőtt, hiszen a terület erőteljesen korlátozott volt. Mindeközben a gyalogosok már nem fértek el máshol, csak az autóút szélén, tilosban botorkálva.

2011-ben a város önkormányzata pályázatot írt ki a piactér újrarendezésére, az állapotok normalizálására és vonzóvá tételére. Mindössze félmillió eurós költségvetést biztosítottak az ambiciózus tervhez, amellyel a tér rendezését, a kaotikus közlekedési vonalak praktikus újrarajzolását, a tér célszerű bebútorozását, lefedését, kellemes megjelenését kívánták megoldani. A terveket elkészítő Dinko Peračić – ARP iroda munkatársai komoly kihívás előtt álltak, amely nemcsak a szűkös költségvetésből megvalósuló összetett feladatból eredt, hanem a környék kereskedőinek ellenállásából, sőt rosszallásából. Ők a változások miatt féltették forgalmukat, tartottak attól, hogy a köztér kialakítása beavatkozik magán üzletmenetükbe. Fontos célkitűzés volt az is, hogy a piacon kialakítandó bérlemények (standok és üzlethelyiségek) megfizethetőek és elérhetőek legyenek a helyi kereskedők számára. A tervezői feladat egy új köztér megteremtéséről, megfelelő, minőségi keretek megalkotásáról, egy jól használható térrendszer kialakításáról szólt.

A szűkös költségvetés miatt a terület befedése a tervezett mértékhez képest kisebb, 1220 négyzetméteres lett. A tető alá rendezték be a korábbinál nagyobb és lényegesen rendezettebb, átláthatóbb zöldség- és halpiacot. A betonoszlopokra helyezett, könnyed, fényáteresztő, de kellő árnyékot nyújtó, különböző magasságokban hullámzó tető alatti piactér minden irányból jól bejárható, ez segített abban is, hogy a piac élő kapcsolatban maradhasson a környező boltokkal, utcákkal, környezettel is. Szintén közvetlen kapcsolódás született a teret körbevevő nyaralóépületekkel is.

A piac szerkezete a világos színhasználaton és az egyszerűségen alapszik. A betonoszlopok tetején egy laminált deszkákból készült keretrendszeren textilmembránokon nyugvó politetrafluoretilén tetőlapok biztosítják a védelmet és a fényáteresztést. A vízálló tetőzet nappal kellő árnyékot biztosít, míg napnyugta után a mesterséges fényforrások segítségével az egész felület lámpásként világít az éjszakában. A fehérre festett, V alakban ágaskodó, lényegében dupla oszlopokat formáló beton tartószerkezetre erősítve jól megbújik az ereszezés, amely a csiszolt lapokból készült járóburkolat megfelelő vízelvezetőibe juttatja az esővizet. A burkolatban elhelyezett vízelvezető rácsok jól segítik a piac takarítását, a standok tisztántartását. A pultokhoz használt kőlapokat a korábbi piac asztalaiból elbontott anyagokból hasznosították újra, ezáltal a jelenlegi épület kapcsolatba lép a múlttal, amelyből új formájában örökített át valami tárgyi emléket.

Az új piac a visszafogottságra, a decens szín- és anyaghasználatra törekszik. Az építészek elképzelése szerint a mediterrán vásár hangulatát úgyis az áruk színessége, a zöldségek, gyümölcsök és különböző halak kavalkádja, a kereskedők és a vásárlók pezsgése adja, amihez inkább egy nyugodt, semleges, kiszolgáló módon funkcionáló kereted ad maga az épület. A 2015-ben befejeződött piacfelújítást és új térszervezést számos szakmai díjjal és döntős hellyel ismerték el, de a helyi közönség is jókedvvel használja. A visszajelzések alapján a környék kereskedőinek ellenérzése is alábbhagyott, látható, hogy az új piac katalizátorként, közösségi központként is képes működni a horvát tengerparton.

Bán Dávid