A színek védelmében

El nem hangzott előadás a Színek az építészetben című konferencián. Zöldi Anna írása.

A szerző színdinamikai szakmérnök, hajdani doktorandusz a hajdani BME Rajzi Tanszékén

Színek az építészetben címmel október 17-én rendkívüli Tervezői Napon vehettek részt az érdeklődők. A szervezők az eseményt az új nyugat-európai trend, a színek újrafelfedezésének jegyében hirdették meg, az apropót a Baumit új színprogramjának, a 888 színt felvonultató Baumit Life-nak a bemutatása kínálta. A számos érdeklődő azonban a továbbképzés végeztével kétségek között távozhatott: hazai tervezőink zöme arról győzködte a tisztelt közönséget, hogy színezésre semmi szükség, az anyagok természetes színe is szín, és különben is legszebb a fehér alapon fehér. A színek elkötelezett rajongójaként a szokásos esemény-beszámoló mellé ezúttal saját gondolataimat is mellékelem – a színek védelmében

A kínálat-kereslet közti ellentmondást több előadó azzal igyekezett feloldani, hogy hisz a Baumit fehér festéket is forgalmaz, így üzletileg a fehér szín semmiképpen sem veszteséges, azaz nem vész kárba sem a finom ebéd, sem a pazar színkollekciót tartalmazó bőrönd, amelyet a gonddal összeválogatott, szinte kivétel nélkül színvonalas előadások mellé kaptunk. Ha nem számítjuk a lelkes marketingest, aki a végítélettel fenyegetődző prédikátorokat megszégyenítő hévvel ostorozta a kommunikációképtelen építész-társadalmat, nyugodtan kijelenthető, hogy kivétel nélkül hasznos volt, amit láttunk- hallottunk.

Kiindulópontként a Baumit által kifejlesztett, 888 vakolatszínt, valamint lábazati vakolatszíneket tartalmazó színrendszer szolgált, amelynek piacra dobását a cég részéről alapos felkészülés előzte meg. Figyelembe véve a hazai építtetői ízlés színvonalát éppúgy, mint megkerülhetetlen preferenciáit, az épületfizika áthághatatlan törvényszerűségeit és a kívánatos eredményeket kialakítottak egy az előzőeknél jóval rugalmasabb színskálát. A cég munkatársai nem sajnálták a fáradságot, többen elvégezték a BME színdinamikai szakmérnöki képzését. A Baumit Life színrendszer a tervezők szempontjait figyelembe véve felhasználóbarát – színkártyája USB porttal rendelkezik, így közvetlenül a számítógéphez csatlakoztató. Mivel azonban a monitoron megjelenő színek jócskán eltérnek a falakon megjelenő felületi színektől, a Baumit Life csomagja egy matricakészletet is tartalmaz, amellyel a kinyomtatott terveken a választott szín élethűen megjeleníthető.
A felület struktúrája persze a végső színhatást jelentősen befolyásolja, ráadásul a rendszer különböző, újonnan kifejlesztett dekoratív felületstruktúrák kialakítására is lehetőséget ad, vékony felületi vastagságban – a Baumit szakemberei úgy erről, mint a különböző színek épületfizikai viselkedéséről, illetve kivitelezés során szem előtt tartandó szempontokról részletes tájékoztatást adtak.

Az előadások másik csoportja a tervezés kérdéseit járta körül. Tari Gábor, a BME Rajzi Tanszékén működő Színdinamikai Szakmérnöki Műhely vezetője a műhely által elvégzett, utólagos hőszigeteléshez kapcsolódó panelszínezési feladatokon keresztül a kompozíció fontosságát és szerteágazó lehetőségeit mutatta be. 

A szervezők jóvoltából a színdinamikai szakemberek ingyenes részvételi lehetőséget kaptak a tervezői napon. A közönség soraiban szép számban jelen lévő végzett szakmérnökök örömmel üdvözölték a már nyugdíjba vonult Dr. Nemcsics Antal professzort, a színdinamika oktatás meghonosítóját, a nemzetközileg elismert Coloroid színrendszer megalkotóját, aki a színkomponálás alapvető elveiről beszélt. Professzor Úr összefoglaló előadása nyomán különös hangsúlyt kapott, hogy a színekkel végzett tervezési munka hátterében meg nem kerülhető összefüggések állnak. A közvélekedéssel ellentétben például súlyos hiba északi tájolású falra telített színt felvinni. A telített színek a naptól kelnek életre, csak déli falon érvényesülnek, északi falon a kékes, zöldes tónusok érzik jól magukat.

Világszerte számos színrendszer használatos, amely a színeket különböző szempontok alapján igyekszik értelmes rendbe foglalni, illetve beazonosíthatóvá tenni. A Coloroid rendszer előnye, hogy a színeket az emberi szem érzékenységéhez igazítja, és érzet szerint egyenletes lépcsőfokokban ábrázolja, így harmonikus kompozíciók e színrendszer segítségével nagyon könnyen kialakíthatóak. A Coloroid rendszer színszámai ( a színezet, a világosság és telítettség értékei) alapján meghatározott árnyalatok a leggyakrabban használt egyéb rendszerek koordinátáira (pl NCS koordinátákra) átszámíthatóak, így a Coloroid a Baumit új rendszerével is transzformálható viszonyban van.

A délutáni blokk előadói először a vakolt falak tervezési kérdéseit járták körül épületszerkezeti, illetve épületfizikai szempontból. Különös hangsúlyt kaptak a történeti homlokzatok, ahol a színezés kérdése speciális problémákat is felvethet. A záró blokkban gyakorló építészek kaptak szót, akik saját munkáik bemutatásán keresztül szóltak a szín és építészet összefüggéséről, némiképp borítva az addig kialakult konszenzust. Jeles tervezőink többségükben a természetes színükben használt anyagok használatára esküsznek. Kétségtelen, hogy Magyarországon ez az alapvető trend, és amint egyikük találóan megjegyezte – Magyarországon a tervezők óvatosak, újdonságot csak akkor alkalmaznak, ha az már valahol bevált. Külföldön viszont már kezdik rehabilitálni a színeket, amint arról a konferencia indításaként lejátszott, bécsi tervezőkkel készített interjú is tanúskodik. A szimpatikus építész-páros egyértelműen a színek alkalmazásának fontossága mellett érvelt, habár a riporter naiv kérdésére: boldogabbá tehetnénk a világot színekkel? - a józan tervező így felelt: az így túl egyszerű lenne! Annyi bizonyos – Magyarország nem a boldog emberek országa, tervezőinknek viszont eszük ágában sincs, hogy a könnyebb utat válasszák. Turányi Gábor színes épületein kívül – elmondása szerint mind Simplon háza mind a Kopaszi gát pavilonjai a megrendelő határozott kérésére és biztatására merték magukra ölteni örömöt sugárzó színeiket – a bemutatott házak egytől egyik a színezés ellenében, az anyag természetes színe mellett tették le a voksukat – megengedőnek csak a fehér és a fekete esetében bizonyultak. Nem vitatva a házak építészeti színvonalát, egy színezéssel foglalkozó konferencián a színezés ellenében érvelő előadások ilyen túlsúlya némileg disszonáns hatást keltett.
A jelenség pedig ellentmondásaival együtt is mindenképp elgondolkodtató. Necsics professzor előadásából kiderült, hogy a színpreferencia a történelemben folyamatosan változott, alapvetően a telített színek irányából a tört árnyalatok felé mozdult. A színekhez való viszony azonban nem csak kultúrafüggő - mély pszichológiai gyökerekkel rendelkezik. Ha beljebb merészkedünk a színek végtelen rengetegébe, olyan összefüggések nyomára bukkanhatunk, amelyek túlmutatnak a matematikai összefüggéseken, a színek és transzcendens tartalmak kapcsolata vitathatatlan. Sokat elárul egy adott kultúra vagy történelmi korszak mozgató erőiről, ha megvizsgáljuk, milyen viszonyban áll a színekkel.

Az ókortól Goethéig a tudósok úgy gondolták, hogy a színeket a világot mozgató két nagy erő, a világosság és a sötétség közösen hozza létre. A középkori katedrálisok színes üvegablakainak fény-színei Isten – a fény - földi diadalát ünnepelték. Goethe szakított ezzel a nézettel, és tudós elme lévén a kutatásaival meg is cáfolta azt. Bebizonyította, hogy a színek egyedül a fény szülöttei, híres megfogalmazásával élve „a fény tettei és szenvedései." Ötkötetes Színtanában egyaránt foglalkozik a színek optikai, érzéki-erkölcsi, pszichológiai hatásaival – habár ez utóbbit akkoriban nem ezzel a fogalommal illették. Goethe - költő lévén - a pszichológiát megelőlegezve ír a színek lelki tartalmáról: Ahogyan szívesen követünk egy előlünk futó kellemes tárgyat, éppoly szívesen nézzük a kéket is, nem azért, mert ránk kényszeríti magát, hanem azért, mert maga után vonz minket. A zöldről ezt állítja Goethe: Szemünk valóságos kielégülést talál e színben… Nem kívánunk és nem is tudunk továbbmenni.

A színeket a szemben létrejövő érzékleten túl fizikai és kémiai – azaz a tárgyakhoz kötődő mivoltukban is vizsgálta, és nem csak önmagukban, hanem egymáshoz képesti viszonyukban is. Színrendszert alkotott és kompozíciós elveket fogalmazott meg, vagyis megteremtette a modern színtan alapjait.
A racionális gondolkodásra épülő ipari társadalom a ragyogó ősszínekben pompázó antikvitást márványfehérségűnek tudta csak elképzelni. Máig ez a színek nélküli formai tökély az, ami a görögökről eszünkbe jut – holott az igazság ennek épp az ellenkezője. A huszadik század építészete azután – kis kilengésektől eltekintve – fokozatosan leszámolt a festői, mondhatnánk érzéki – színekkel, és egyfajta rideg minimalizmust kényszerített a társadalomra. Ez nem csak az érzelmek elfojtásáról árulkodik, pozitív reakció is az egyre kaotikusabbá váló ingerekre. A mérhetetlen tömegű vizuális és egyéb izgalom közepette a szem a megnyugtató semlegességet áhította. Így jutottunk el azután a tiszta fehérig, amely a ridegség helyett a semlegességet szimbolizálja, és a fehér felületeken visszatükröződő finom reflexek révén a színek posztmodern illúzióját nyújtja. A telített, érzéki színek helyét szabályoktól hemzsegő kultúránkban elfoglalta az anyagok természetes színeinek preferenciája – a modern ember kifinomult igénye az természetes, mégis civilizált létezésre. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a valóban organikus kultúrák mindegyike ahol csak teheti, tobzódott és tobzódik a színekben – akkor is, ha bádogból épít várost. A progresszivitására méltán büszke Vitra cég idén Learning from vernacular (A organikus civilizációk építészetének tanulságai) címmel rendezett kiállítást. A természetes közegükből kiszakított, bádogvárosokban tengődő afrikai, ázsiai nincstelenek átmeneti otthonaikban megejtően színes környezettüket teremtik újjá. A színtelenség a technikai civilizáció hiánybetegsége, a színek iránt támadt újbóli kereslet a szervezet –a megújuló társadalom - öngyógyító mechanizmusának, egészséges immunrendszerének jele. Akinek van szerencséje a világban nyitott szemmel járni, tanúsíthatja, hogy a színek iránti fogékonyság valóban reneszánszát éli. Sőt, a színek kifejezőerejének újrafelfedezése már nem korlátozódik a nyers alapszínekben rejlő direkt kommunikációra. Szóhoz jutnak a finomabb árnyalatok, a színskálák, a kompozíciók, és ennek a fentiek fényében önmagán túlmutató jelentősége van.

Amíg a homlokzatképzés eszköze túlnyomó részt csak a vakolat lehetett, az építészetben kézenfekvő volt a színezés használata. Különösebb tudományos megfontolás nélkül, a hagyomány, a szimbolikus jelentés alapján, vagy csupán érzésből kerültek egymás mellé a színek. Ahogy sorra jelentek meg a textúrájukban is nemes, de legalábbis érdekes építőanyagok, a színezés, mint eszköz háttérbe szorult, és ezzel párhuzamosan elfelejtődött a komponálás gyakorlata is. Az elmúlt századforduló – a szecesszió – kifinomult szín- és formagazdagságához képest a következő évezredbe rozsdás vaslemezből készült, dülöngélő síkokkal határolt bárkán eveztünk át. A divatot pedig nem az elvetemült tervezők diktálják, a kor szüli. A 21. század szorongó értelmisége nehezen talál vissza a színek ős-erejéhez, félve él annak gyógyító hatásaival. A színek vállalása ugyanis az ösztönös, primér érzések őszinte vállalását jelentené – és z az, amitől a modern ember a leginkább irtózik. Ugyanakkor ez az, amit a legfájóbban hiányol: a belsőépítészetben már jelen van az egyértelmű igény a színek bátrabb használatára. Nagyvárosi léptékben, nagy volumenű tömegek, akár egész épülettömbök esetében nyilván visszafogottabban lehet csak élni ezzel az eszközzel. Itt kap szerepet a tudatos komponálás, ehhez nyújt segítséget a színdinamika mint tudomány, illetve a tervezőket segítő egyéb eszközök : színkártyák és színező rendszerek. Érdemes tehát tervezőként megfontolni a színek adta lehetőségeket - nem csak a környezet, az alkotó is gazdagodik általa.

„Mindazt, amit költőként alkottam, nem sokra tartom. Kiváló költők éltek koromban, még kiválóbbak előttem, s hasonlóan kiválók fognak élni utánam is. De hogy századomban a színtan bonyolult tudományában én vagyok az egyetlen, aki tudja az igazat, erre büszke vagyok, és ezért sokak fölött állónak érzem magam." – állította önéletrajza záró passzusában Goethe, és sem okunk, sem jogunk nincs kételkedni véleményében.

Zöldi Anna