Arnóth Lajos (1929 - 2017) építész emlékkiállítása és a 15. Molnár Péter-díj átadása

Arnóth Lajos, akit mesteriskolások generációi, sőt tulajdonképpen mindenki csak Samnak nevezett, idén lenne 90 éves. Az évfordulóra a FUGA Budapesti Építészeti Központban, a HAP Galéria sorozatában nyílik kiállítás az életműből. A megnyitót követően adják át az idei Molnár Péter-emlékdíjat!

Arnóth Lajost (1929–2017) elsősorban a Mesteriskola mestereként ismerték a legtöbben, amelynek élete utolsó 17 évében a vezetője is volt. Több generáció építészeire gyakorolt meghatározó hatást. Oktatói tevékenysége talán Kotsis Iván pedagógiai munkásságához mérhető.

Építészként leginkább a '60-as évek ikonikus jelentőségű BHG gyárának tervezőjeként ismerjük. A FUGA-ban nyílt kiállítás a kevésbé ismert, elsősorban az Iparterv munkatársaként készített munkáival kísérli meg bemutatni az életművet, így késői lakóépület terveit most láthatja először a nagyközönség. 

A megnyitón tizenötödik alkalommal kerül sor a Molnár Péter-emlékdíj átadására.

Winkler Barnabás, a HAP Galéria vezetője, a díj kurátora úgy fogalmazott, hogy az idei kiállítás és esemény különösen kedves a szívének: "1970-től, építész diplomám megszerzésétől, közel húsz évig az IPARTERV-ben dolgoztam. Ezek alatt az évek alatt váltam igazán építésszé. Felejthetetlen mestereim munkáikkal, gondolkodásukkal, azzal, hogy mellettük dolgozhattam, segítették életemet igazi építész életté gazdagodni. Mináry Olga, Molnár Péter, Bajnay László, Farkas Dezsőné, Mészöly András, Szendrői Jenő és Arnóth Lajos neve egész életemben meghatározó erővel él tovább. A HAP Galéria tizenöt éve, 2004 szeptemberében nyílt meg. Kiállításainkat, a Margit körúti helyszín bezárása óta a FUGÁ-ban rendezzük. Arnóth Lajos életműkiállítása a Galéria százhuszadik kiállítása. Ezen a napon adjuk át tizenötödik alaklommal a Molnár Péter-emlékdíjat, melyet a tizenöt év alatt harmincketten vehettek át. Kiemelt ünnep számomra ez a nap, melyet két építész mesterem emléke tesz felejthetetlenné!"

Akik ismerik az Arnóth családot, tudják, hogy az építészet mellett a zene is legalább olyan fontos az életükben. SAM 90. születénapját november 16-án szombaton 17-órakor Bach-koncerttel ünnepli a család és a barátok közössége. A nyilvános eseményre a jegyek elérhetők a FUGA-ban.  

SAM életére Golda János építésznek azzal a szövegével emlékezünk, amelyet 2017-ben írt:

Búcsúbeszéd

Egy szűk hónapja éppen a Mesteriskola 24. ciklusának évzárójára készültünk. Ilyenkor nyár elején Sam hosszú évek óta meghív bennünket – aktuális hallgatókat és tanárokat – nagymarosi Duna-parti családi nyaralójukba tanévet búcsúztatni, együtt lenni, beszélgetni. Most a szokottnál is izgatottabban készült, tele tervekkel és elképzelésekkel. Bár egyre nehezebben csoszogott rossz térdei miatt, de szellemileg és fizikailag jól tartotta magát. Aztán egy fatális fürdőszobai baleset, pánikroham, mentők, magas láz, tüdőgyulladás, kórház…

Váratlanul és gyorsan ment el, olyan szemérmesen és finoman, ahogy élt. De tudom, hogy készült a halálra, beszélgettünk róla sokat, főleg néhány éve elvesztett felesége, Zsuzsa miatt. Ő végig megmaradt neki szerelmes múzsának, megértő feleségnek, szellemi társnak és jó-barátnak. Egyedül maradva mindennél jobban vágyott viszontlátni őt.

De ki volt ez a fáradhatatlan, mindig derűs, odaadó férfi, aki 80 fölött is szíve tudott lenni a Mesteriskolának, aktív a szakmai közéletben, kreatív a hétköznapokban, érdeklődő a kultúrában és aki most annyira hiányzik mindannyiunknak.

A száraz életrajzi adatok: Gyöngyösön született 1929-ben, aztán Budapestre költöznek, kiscserkész a Damjanich utcában, középiskolás a negyvenes évek közepén, életre szóló élményeket szerezve az utcán szenvedésből és közönyből, otthon és a Szent István Gimnáziumban összetartozásból és szolidaritásból. 1948 és 53 között végzi el a Műegyetem Építészmérnöki Karát.  

Talán rá is illenek a 16 évvel idősebb Szendrői Jenő vallomásos szavai: „Az építész elhivatottság nem olyan egyértelmű, mint ahogy az egy festőnél vagy szobrásznál jelentkezhet. Nem is valószínű, hogy egy fiatalember teljesen tisztában van azzal, hogy mire vállalkozik, amikor az építész pályát még csak választja." Mindenesetre diplomamunkáját a Magyar Építőművészet publikálja Weichinger Károly ajánlására, akivel szoros kapcsolatba kerül az egyetemi évek alatt és később meg is hívja őt tanársegédnek a II. Tervezési Tanszékre. Szendrőire még két professzor volt nagy hatással a Műegyetemen: Kotsis Iván, az épülettervezés tanára, akitől nemcsak építészetet, hanem emberséget is lehetett tanulni, és Csonka Pál, az alkalmazott szilárdságtan tanára, aki egész életét az oktatásnak szentelte. Egy fiatalember megérzi, hogy a tanár hisz-e abban, amit csinál.

Sam még éppen találkozott ezekkel a nagy tanárokkal a negyvenes évek végi politikai tisztogatások előtt. Kotsis Iván, Weichinger Károly, Kiss Tibor, Csonka Pál az 1871 óta autonóm műegyetemi szellemiségnek voltak az örökösei, akik erősen hittek a mérnöki és humán tudományok szintézisében és minden historizáló kényszerhatás ellenére volt modern Magyarország-víziójuk. Sam ezt tanulta meg tőlük.

Az egyetem elvégzése és a Könnyűipari Tervezőintézetben tett rövid kitérő után 1953-ban Szendrői hívására került az Ipartervbe, ahol aktív tervezői életét élte egészen a nyugdíjazásig. Így vallott később a légkörről, ami oda vonzotta: „A világot, mely adva volt számunkra, ami körülvett bennünket, valamilyennek tapasztaltuk. A tárgyakat, a személyeket, az intézményeket, a berendezéseket, a környezetet. A minőségük adott nekik tartalmat. Ezt a minőséget kerestük mindenféle feladatban, amivel kapcsolatunk volt, lett légyen az város, épület, tervező, munkatárs, építészeti kérdésekkel foglalkozó megnyilatkozás, megbízás, gazdasági viszonylat, feladat, bármi. A különbözőségeket kívántuk mindig megragadni és kifürkészni: milyen az a valami, ami lehetne másmilyen is. Tudtuk, hogy a valamilyen és másmilyen problematikájánál mindig jelen van egy fontos kategória, amit tevékenységnek nevezünk, más szóval: alkotó-képességnek, vagyis tehetségnek. Az a tehetség, amely képes a meglévő minőséget megváltoztatni. Ezt a felismerést, ha nem is szabatosan végiggondolva, de mindannyian éreztük, tudtuk. Úgy gondoltuk, hogy az átlagosak közreműködnek a kiugróan tehetségesek támogatásában. A minőséget kerestük, amikor a közepes adottságúak színvonalát zsűrivel, konzultációval emelni akartuk. Ezek a konzultációs délelőttök Szendrői irodájában szépek voltak, ha szabad ilyet mondani, de feltétlenül igazak, és abban a politikailag nem igaz világban, ott bent mindig értékek születtek, igazgyöngyök, amit mindenki boldog örömmel vitt magával. Valami értékeset alkotott a mesterségben."

1955-ben, 26 évesen fölveszik az id. Janáky vezette Mesteriskola II. ciklusába, ahol társa többek között: Bajnay László, Bíró Márton, Csics Miklós, Gulyás Zoltán, Hofer Miklós, Mányoki László, Mináry Olga, Polónyi Károly, Rados Márta. Janáky hitvallása: „A Mesteriskola öntörvényű szakmai vállalkozás, a munkavégzés műhely jellegű, működése nem nélkülözi a függetlenséget, igényli a spontaneitást, a munka révén összecsiszolódnak a szereplők és szakmai kapcsolatok szövődnek."

1957-től Szendrői vette át az iskola vezetését és célja inkább az önálló gondolkodásra, ítéletre való nevelés volt. A mester–tanítvány kapcsolat elmélyítésén túl a tudatos és szuverén egyéniség kialakítását preferálta. A szorosan vett szakmai tevékenység mellett a művészetek, a társadalom és a szociológia is képbe került, Granasztói Pál, Vámossy Ferenc, majd később, a kilencvenes években Szentkirályi Zoltán tanulmányi vezetősége alatt.

De 1960-ban váratlanul betiltották az iskolát. Sam így emlékezett erre: „Ha nincs Mesteriskola, legalább legyen egy csoport a fiatalokból, mesteriskolás korúakból, az akkoriakból. Ott éltünk az Iparterv legfelső emeletének legutolsó szobájában, ahol szabadon elmondhatta mindenki a véleményét, ahol szabadon vitatkozhatott mindenről, ahol Szendrőit letorkolhatták, ahová bármikor bejöhetett, délután, este, ahol rábökhetett egy-egy rajzra és kérdezhette, hogy hát ez meg micsoda? – vagy közölte, tudod, hogy ez jó? – s tovább ment, ahol egy-egy fiatalt elvihetett magával egy-egy épületre Pesten és vidéken, avagy egy-egy történeti helyre. Mi pedig mentünk és egyetértettünk vagy vitatkoztunk vele, itt nem volt főmérnök, itt csak egy idősebb, megértő kolléga volt, akinek ki-ki vérmérséklete szerint ellentmondhatott.  És mi, ez alatt a védőernyő alatt sok-sok nehézséggel, de sok-sok szépséggel egy speciális világot hoztunk létre az Iparterven belül. Ekkor készült a Híradástechnikai Gyár a Fehérvári úton."

Szendrői 2000-ben bekövetkezett halála után, 71 éves korában vette át az iskola vezetését Sam. Az azóta eltelt 17 év több változást hozott a szakmában, mint az előző száz. 2014. szeptemberében a ciklusindító beszédében erről így fogalmazott: „Ebben a túlpörgetett világban az építészeti elméletek sokaságával, internettel behálózva sokszor „képileg" úgy látom magunkat, mint azt a bogarat, amelyik a pók hálójában ragadt. Észre sem veszi, hogy már jön a nagy hálókészítő, rohan felé, és vége. A menekülő utak nem az építészsztárok kezében vannak. Hanem olyanokéban, akik tudják, hogy az emberi természet, a lélek, a tudat halad a maga lassú természetes tempójában, emberi léptekkel és ehhez tartozó emberi léptékű épületekkel, létesítményekkel."

Sam épületei több helyen állnak: Miskolcon, Kazincbarcikán, Debrecenben, Mosonmagyaróváron, a fővárosban. Nemcsak szemléleti, hanem technológiai újítások is fűződnek a nevéhez. Legfontosabb munkája a Budapesti Beloiannisz Híradástechnikai Gyár rekonstrukciója, amelyért 1964-ben Ybl-díjat kap. Aktív szerepet vállal kiállítások és publikációk készítésében, az UIA Ipari Építészet Bizottságában. Pontosan tudja, hogy az építészet nemcsak szakma, hanem magasrendű kulturális tevékenység, műveltség és szociális érzékenység is. 2010-ben fél évszázados ipari és középület-tervezési munkásságáért, az egyetem és a Mesteriskola kereteiben végzett, több generációra kiterjedő szakmai, oktató–nevelő tevékenysége elismeréséért Széchenyi-díjat kapott.

Golda János

szerk: Somogyi Krisztina