építészet : környezet : innováció

Az üres tértől a kaleidoszkópig – Japán invázió a MOMÉ-n

Üres tér, áttetsző ház, humánus város, térrétegek, építészeti kaleidoszkóp - ezek voltak az Építészet Hónapja záróeseményeként megrendezett Japán invázió című konferencia kulcsfogalmai. A vendégek a kortárs japán építészet nagyágyúi, Riken Yamamoto, Kengo Kuma és Hiroshi Hara voltak.

Azok számára, akik az idei Építészet Hónapja zárókonferenciájának vendégeivel személyesen is szerettek volna megismerkedni, a nap a MOME rántotthús- és felmosóvíz-illatú menzájának egyik szűkös sarkában kezdődött. A kortárs japán építészet nagyágyúival, Riken Yamamotóval, Kengo Kumával és Hiroshi Harával ilyenformán találkozni egészen sajátos hangulatú élményt jelentett. Ha szigorú vagyok, azt mondom: ez bizony kínos szervezetlenség, ha kedveskedni akarok, azt mondom: nagyon emberi, a formalitásokat sutba vágó szituációba keveredtünk.

A jelenlévők persze az aktuális hazai problémákkal (közlekedés, felhőkarcolók, kormányzati negyed) kapcsolatos véleményükről faggatták őket. A triótól megtudtuk, hogy számukra Budapest azért nagyon vonzó, mert jórészt 19. századi eredetű urbanisztikai szerkezete, formavilága és léptékrendszere számos vonásában nagyon hasonló ahhoz, amely az európai hatásokat is magába fogadó japán városokat a 20. századi modernizáció megindulásáig jellemezte. Meglepő volt, hogy amit mi gyakran élhetetlen, kényelmetlen, zajos városnak érzünk, azt ők intim hangulatú, nyugodt, könnyen begyalogolható helynek látják. Egyenesen lelkesednek érte. Yamamoto rámutatott, hogy míg a 19. századi Párizs méreteiben már eltúlzott, addig Budapest finoman harmonizál az emberi test arányaival.


balról Kengo Kuma, Hiroshi Hara, Riken Yamamoto

Hiroshi Hara szerint bár a japán városok a modernizációért feláldozták humanitásukat, azonban az épített környezet élőlény, amely folytonos változást igényel – azaz a hagyományok őrzése fontos, de ha a használók úgy kívánják, nem szabad elszalasztani egy hatvan emeletes magasház megépítését. Úgy véli, hogy városainkban olyan zónákat kellene kijelölni, amelyet teljesen átengedünk a megújulásnak, a szabad modernizációnak, ugyanakkor más zónákat az örökségvédelemnek szentelhetnénk. Így válnak láthatóvá a történelem rétegei, így válik igazán élővé a város.
Yamamoto ennél radikálisabb véleményt képviselt: szerinte a városnak elsősorban védenie kell lakóit, a hatalmas felhőkarcolók sokakban – így őbenne is – félelmet keltenek. Meg kell akadályozni, hogy a globalizáció átlagossá tegye városainkat: ez az építészek felelőssége. A maga részéről Budapest belsejében nem tud elképzelni egyetlen felhőkarcolót sem, jobb volna erre egy külvárosi területet kijelölni.
Kengo Kuma ehhez a vélekedéshez kapcsolódott a kormányzati negyed tervére hivatkozva. Mint mondja, ebben benne van minden, amit ő a városi modernizációról gondol. Csakis a városszövetet jellemző tömbstruktúrából következő, belső udvarokkal lazított beépítésről lehet szó – ettől az eredmény még nem lesz konzervatív, épp ellenkezőleg, így lehet megteremti a modernizáció humánus formáját.

Kérdésünkre, hogy mit gondolnak az "építész sztárok" jelenségéről, Hiroshi Hara úgy válaszolt, hogy az ő épületeik már a vidéki Japánban is extravagánsnak számítanak, s hamar megkapják a pejoratív sztárépítészet jelzőt. Azonban ma a világ nagyvárosaiban megnőtt az igény az attraktív, látványos épületekre, melyek sok esetben jót is tehetnek közvetlen környezetükben, hiszen új fejlődésnek mutathatnak irányt.

A konferencia már az egyetem tágas rendezvénytermében zajlott – ilyen tömeget építészeti konferencián nemigen látni. Talán annak is köszönhető ez, hogy a hallgatóság kreditpontokat kapott érte, az építészek pedig beszámíthatták szakmai továbbképzésük programjába.




Kengo Kuma előadásának fókuszában építészetének egyik alapfogalma, az „üres tér” (anti-object) állt. Ez olyan szakmai magatartást rejt magában, amely a hagyományos japán építészet elvein alapszik. Az üres tér az épített környezet és a természet legmélyebb kötelékét, a primer fizikai kapcsolaton túli szellemi egyesülést jelenti. Kengo Kuma saját épületeinek bemutatásán keresztül világította meg a fogalom lényegét. Azokra a sajátos köztes terekre gondol, melyeket az építész mintegy szabadon hagy a természet számára, hogy a mindig változó napfény, a szélben kavargó por, a csillogó pára, az eső, az illatok, a vegetáció töltse azt fel (azaz a természet „építse fel” az épületet kiteljesítő, befejező részletet). Az épített közeg centrumát képező üres terek éppen tisztaságuk, nyugalmuk, jelentés- és funkciónélküliségük révén képesek arra, hogy közös nevezőt képezzenek a környező épületek sokfélesége számára, a természetet és a mesterséges környezetet egyszerre fogadják magukba. Kengo Kuma szerint a világ nagyvárosainak egyik legnagyobb tragédiája, hogy a 20. század során elvesztették ezeket az üres tereket. Ez a filozófia indokolja azokat a széles, nyílt tereket, melyeket a tervező a lesüllyesztett vágányok fölött és a Nyugati tér központjában helyezett el. Ugyanakkor ebből a gondolatból ered a kormányzati negyed ún. kereszttengelyének ötlete is, melyet egy, a Kodály köröndtől a Szent István parkig, illetve a Duna-partig húzódó zöld sáv képezne. Az üres tér koncepciójából ered az „áttetsző épület” gondolata is: a háznak membránként kell magába fogadnia a természeti jelenségeket.

Hiroshi Hara előadása szintén a keleti filozófia egyik gyakori gondolatából, a dolgok örök változásának felfogásából indult ki. Az építész a mozgás közben érzékelhető térszerkezetbeli változások szekvencialitását vizsgálja. Hara alkotásai lényegében hosszú eseménysorozatokból állnak: ahogy a használó bejárja az épületet, látóterében úgy jelennek meg újabb és újabb, a térélményt gazdagító vagy módosító elemek, részletek, szerkezeti megoldások. Az egyes részeket egymás mellé rendelő kompozíciók ezek, a rétegek síkban és térben, horizontálisan és vertikálisan következnek egymásra; az eltérő karakterű formák sorozatai kaleidoszkópszerűvé teszik az épületet. Hara házaiban gyakran feltűnik a táji formákat idéző komponálásmód és az – annak látszólag ellentmondó – nagyfokú variabilitás, a mozgatható, átrendezhető elemek alkalmazása. Erre volt jó példa a sapporói sportközpont, melyet Hara levezetésképpen szórakoztató show-ként prezentált: a szinte minden részletében motorizált, mozgatható, süllyeszthető, emelhető, tolható, forgatható, leemelhető, átcsatolható, hajlítható épület virtuóz megoldásai a hazai közönség köreiben kicsapták a biztosítékot, ugyanis olyan elérhetetlennek tűnő színvonallal szembesült, amely csak nevetést tudott kiváltani belőle.

Haba Péter
fotók: éf



vélemény írásához jelentkezzen be »