építészet : környezet : innováció

Caracas: The Informal City


Alfredo Brillembourg és Hubert Klumpner építészek szerint nem új épületekkel kell elvarázsolni a várost, vagy ledózerolni a barriók hegy-völgyeit. Az ottélő lakosok már kialakították sajátos életterüket, melyhez igazodva, onnan eszközöket és lehetőségeket ellesve kell kialakítani biztonságosabb és korszerűbb épületeket, egy új városszövetet.

A Rotterdami Építészeti Biennále 2007-ben az egyik központi témaként járja körbe a "formal-informal cities" problémáját, a városon belüli ellentmondások megjelenését és azok lehetséges építészeti megoldásait. Világszerte találkozunk az elszlömösödés gondjával a megállíthatatlan városi fejlődések közepette, ezért is volt érdekes latin-amerikai és európai példákat is összevetni építészek vitáján keresztül. Korábban bemutattuk már São Paulo vízmedencékkel feloldott városképét, melyet az építészek Fernando de Mello Franco, Marta Moreira és Milton Braga konepciója alapján valósítanak meg a helyszínen. A másik izgalmas projekt rengeteg meglepő tanulságot hordoz, ezért is választottuk következő célpontunknak Caracas városát és a "barrio"-kat.

Alfredo Brillembourg és Hubert Klumpner építészek szerint Caracas az a város, mely teljes egészében informális. (a város 60%-a) A politikai és szociális intézkedések és maga az infrastruktúra hiánya előre megjósolható módon valami olyan új "self-made" várost épít, melyet teljesen megváltoztatni mára már lehetetlen. Itt nem város van az emberért, de nem is az ember a városért. Vagyis mindaz a bizonytalanság, az önerő és az életösztön keveredik, mely talán pusztulást is eredményezhetne, ha nem épp Venezuela fővárosában lennénk. A két építész szerint nem új épületekkel kell elvarázsolni a várost, vagy ledózerolni a barriók hegy-völgyeit. Az ottélő lakosok már kialakították sajátos életterüket, melyhez igazodva, onnan eszközöket és lehetőségeket ellesve kell kialakítani biztonságosabb és korszerűbb épületeket, városszövetet. Az ötletek már megvannak, de előbb érdemes körbenézni a városon, s a barriókat tanulmányozni, hogy európai szemmel is közelebb kerüljünk az elszlömösödés ezen formájához.

Az egész biennále legnépszerűbb videós alkotásai között található a "Caracas: The Informal City", melyet érdemes lenne vetíteni világszerte építészberkekben.
Ne tévesszen meg senkit a filmből készült trailer, mely igencsak rövid ismertetőt ad a témáról, az urbanizálódás caracasi problémáiról, melyet a két építész a film során feltár nekünk, majd röpke felvetésekkel megoldásokat javasol a rajzasztalra hajolva.


(a DVD megrendelhető innen)

"Caracas: The Informal City" címmel jelent meg Rob Schröder dokumentumfilmje egy városról, mely kitűnő példája a fejlődő országok viharos gyorsasággal történő elvárosiasodásának, annak minden nyűgével, ellentmondásaival és lehetőségével egyaránt. Ebben a városban -nem egyedülálló módon persze- egy totálisan újfajta szocio-politikai és építészeti valóság alakult ki. 2007 tavaszán a forgatási helyszínek Caracas "barrio-i" (bárriók), az elszlömösödött nyomornegyedek, ahol Chavez elnök legfontosabb hatalmi bázisa is leledzik. A film egyedülálló szemszögből mutatja be az informális városok praktikus, elsősorban az életbenmaradást elősegítő lehetőségeit.

Az utóbbi évtizedben Venezuela fővárosa mágnesként vonzotta a bevándorlókat, a dolgozni vágyókat. Mára a csaknem hatmilliós lakosból több mint négy sajátkezűleg épített viskókban él a bárriókban, lehetetlen körülmények között, ahol az egyetlen törvény, amit figyelembe vesznek az önfenntartás ösztöne. Ezzel ellentétes oldalon Caracasban, a dél-afrikai kontinens legveszélyesebb megapoliszában, ahol a benzin olcsóbbnak számít a víznél, a gazdagok billiókat költenek saját szűken vett környezetük biztonságára szögesdrót kerítéssel körbevéve azt.

 

előtérben a bárriók, hátul a kontraszt, fejlődő város
a bárrió, fotók: www.flickr.com

 

Mik azok a bárriók?
Venezuelában és a Dominikai Köztársaságban, "barrio"-nak hívják mindazon elszlömösödött, peremre került városrészt, mint Caracas hatalmas alsó és középosztálybeli lakosait tömörítő városrészeit. Erős a kontraszt a tehetősek városrésze és a sajátjuk között.

Alfredo Brillembourg és Hubert Klumpner építészek azt mutatjék be a film segítségével nekünk, miként lehetséges (talán egyetlen eszközként) az építészet segítségével a jövő Caracasát kiépíteni, a barriók helyzetét megoldani, a lakosok segítségével, eszközeivel megújítani a hirtelen megnövekedett város szövetét. A legfontosabb, amit el akar mesélni az építészek szemüvegén keresztül a film, mindaz az újfajta informális városiasodás, melyet a világ változása generál - vitákat kiváltva a globalizációról, építészetről, társadalmunk lehetséges jövőképeiről.

Ahogyan az olajban gazdag Venezuela gazdasága dinamikusan fejlődött, úgy lett Caracas a latin-amerikai térség gazdasági központja, egyúttal az Európa és Dél-Amerika közötti kereskedelem csomópontja. Rengetegen érkeztek falvakból, kisebb települsekből Caracasba, de a gyors városnövekedés, lakosságnövekedés abszolút véletlenszerűen, rendszertelenül valósult meg. Demográfiai koncepciók, tervek nélkül, kénytelenek voltak a betelepült néptömegek saját magukra támaszkodva megoldani életkörülményeiket vízvezeték és elektromosrendszer kiépítése nélkül. (nem említve egyéb szolgáltatások nélkülözését, mint az iskolák, kórházak, rendőrség, tűzoltóság stb. )

Így épültek fel minden rendszer nélkül, a városi szövetbe beágyazódva az új városrészek, melyek bizonytalansága és veszélyeztetettsége mindennapi problémaként nehezedik rá a tejes városra. Caracas, mint oly sok latin-amerikai város, a legjobb példáját adja az előre be nem tervezhető, hirtelen fejlődésnek, ahol a modern és a haladó város együtt létezik a törvényen kívüliséggel és a hatalommal.

 

képek a videóból: www.submarinechannel.com

 

Eszközök és lehetőségek
Alfredo a Colombo University-n találkozott Huberttel (aki egy osztrák kisvárosból került ide), ekkor már Alfredo tudta, hogy építészeti tanulányait elsősorban szülővárosában, Caracasban szeretné kamatoztatni. Ebben lett partnere Hubert Klumpner, aki nem mellesleg Alfredo egy jó barátnőjét vette el feleségül, s így is erősbödött a kötelék kettejük között.

A filmben a lakosok elmesélik, hogyan és miből (sár, agyag, deszka, pala) építik fel házaikat, s hogyan nőnek ezek egymásra, egyás tetejére az évek során a helyhiány, a hatalmas népesség kényszerű lakóhelykeresése következtében.

Hatalmas probléma a közösségi terek hiánya. Közösségi tér egyszerűen nincsen a bárrióban, ha csak az nem számít annak, melyet a fiatalok arra használnak: egy-egy zsákutca vége, ahol kosárlabdapalánkot felállítva tengethetik nap, mint nap szabadidejüket. Bár ugyanez a jellegzetes zsákutca a helye a rivális bandák összecsapásainak is, számolt be a filmben egy szociális munkás, melynek következményeként az utóbbi évben már több százan meghaltak lövöldözésben. Cél tehát közösségi terek, elsősorban sportkomplexumok kialakítása a terület adottságait figyelembe véve. A két építész prototípus-ötlete már meg is valósult a Gimnasio Vertical formájában, melynek lényege, hogy egymásra épült szinteken valósulnak meg a sportfoglalkozások, zárt termekben és a tetőn nyitott sportpályákkal. Közel 300.000 ember sportolását kell megoldani a hiányzó 70 hektár sportterület eltűntése után. A bárriókban élők nyugalma végett, s a gyermekek biztonságos szabadidejének eltöltésére, remélhetőleg megvalósul még több hasonló sportkoplexum a környéken.

 

 

A szennyvíz elvezetése a másik nagy probléma a környéken, hiszen az folyamatosan beszivárog a hegybe, mérgezve a talajt. A víz elvezetése, az elektronikus rendszer kiépítése nagyarányú, komplex fejlesztést igényel a város energia és vízellátó rendszerével egyetemben.
Iható víz érkezik a hegyekből, a város északi részéből, de mire a víz eléri a várost, fogyasztásra alkalmatlanná válik. Víztározókra van tehát szükség, a város peremén, még mielőtt a víz elérné a belvárost.

Az építkezésre is megoldást kellett találni, hiszen a szedett-vedett házak egyásra halmozott sokasága mind szerkezetileg, mind dizájnban páréven belül megsemmisülhet statikai alapok híján. A város népessége azonban nőttön nő. A megoldás tehát az ellesett módszer, a felfelé építezés, keretbe foglalva. A két építész tervei szerint ha a váz kellően erős az esetleges födmozgások, katasztrófák elkerülése is megoldható a magasépületekkel, melyek véletlenül sem hasonlatosak a szakemberek magasházaihoz. A fő különbség annyi, hogy itt valóban csak a keretet tervezik és kivitelezik a szakemberek, míg a belső skatulya-szer, előre gyártható elemeket méretben és színben különbözően illesztik bele a polcrendszernek tűnő épületbe.
Ha már az építkezésnél tartunk, persze a bárriókban élők is igényelnék a szociális és kulturális segítséget, ezeket a közösségi épületeket, központokat már el is kezdték alapozni Caracasban lelkes helyi munkások szakemberek segítségével.

Természetesen a két építész ötletei, és munkássága még hosszú évek megpróbáltatásain kell hogy keresztül menjen ahhoz, hogy Caracas bárrióiból egy élhetőbb városi szövetet varázsoljon. A lelkes városelemzés és szakmai elhivatottság eredményeként azonban már megmutatkoztak az apró változás jelei, melyek talán generálnak valami összetettebb változást is a latin-amerikai nagyvárosban. Így épülhet kicsiből nagy, bizarrból házias, városi káoszból élhető városi tér.

Abonyi Anita

 

A téma megjelenések támogatója a
Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége

vélemény írásához jelentkezzen be »