építészet : környezet : innováció

Cseh házak

A Cseh Centrummal közös programot H.E. Juraj Chmiela Cseh Köztársaság nagykövete és Prof. Puhl Antal építész nyitotta meg a FUGA-ban 2015. március 19-én. A kiállítást először a 2014-es moszkvai Építészeti Fesztiválon mutatták be, majd tovább utazik Budapestre, Pozsonyba, Londonba és más világvárosokba is. Puhl Antal megnyitó beszéde.

Mit nézünk, amikor házak képét nézzük? 

Vendégajándék tanítványomnak, Jan Stempel építésznek

Hogyan látunk?

Kiindulásként fogadjuk el, hogy Merleau-Ponty szerint "[...]a látás valójában az eleven működő, cselekvő test térbe hatoló, a tárgyakat létükben közvetlenül megérintő, bekebelező aktivitását feltételezi". A világ nem képként tételezve, nem a reprezentáció által kerül a szeme elé, ahogy azt Descartes gondolta: szeme nem kívülről, valamilyen ideális magaslesről állítja maga elé és veszi szemügyre a dolgokat, hogy rendelkező módon megalkossa és ellenőrizze azok képét, hanem teljes testi valójával » beleágyazódik a világ szövetébe «, egészen bele van gabalyodva.”1 Valójában így nézünk épületeket, ha azokat a helyszínen nézzük. Hans-Georg Gadamer A kép és a szó művészete tanulmányában a művészet legrejtélyesebb hatásaként az időtartamot, az elidőzést tartja. Elidőznénk, mert az igazi műalkotás fogva tart, mert valamit mondani akar számunkra, de minden megismerendőhöz odamenni már rég nincs időnk.


Puhl Antal - Cseh házak - kiállításmegnyitó, FUGA - fotó. perika

Helyette képek nézésével vigasztaljuk magunkat, s próbálunk egy térbeli művészetről síkbeli képek alapján informálódni, s azt is egy szűrőn, a fotós szűrőjén keresztül. Itt most nem házakat látunk, hanem képeket, amik kiváló házakat ábrázolnak. Ezeket a képeket fotósok közvetítik, s ez a közvetítés részükről már egyfajta interpretációt jelent. Valójában mi már egy interpretációt próbálunk, eredetiként értelmezni, pedig csak egy interpretációt interpretálunk.

Világunkat elárasztják a képek. De már nem nézzük ezeket sem a szó klasszikus értelmében, hanem ahogy a computer-programok is mondják: nézegetjük. Képnézegető programokon keresztül informálódunk a világról, s egy idő után ezt a világot valóságosnak tekintjük, pedig így „a világ mesévé válik, a világ, mint olyan csak mese. A mese viszont olyasmit jelent, amit elmesélnek, és csak az elbeszélésben létezik…”2

Már nincs megértésre való törekvés, átélés pedig végképp nincs. Nincs idő a képek fölött elidőzni, még akkor sem, ha műalkotásról van szó, ide értve az épületekről megjelent képeket is. Képek milliói járják át a tudatunkat, majd ott a „sötétségbe” hullnak, ugyanis a csak nézegetett képek síkszerűen maradnak meg a tudatunkban, mert nincs időnk arra, hogy azokat nézés közben virtuálisan térbelivé alakítsuk. Ez pedig oda vezet, amit napjainkban látunk, hogy kialakul egyfajta homlokzati fetisizmus. Csak ez válik fontossá, mert a prezentáció is képek formájában történik, a kritika is ez alapján íródik. Nincs időnk az épületek térbeli megismerésére, arra, hogy legalább gondolatban járjunk bennük, s így a térbeliség tudatunkban lassacskán veszendőbe fog menni.

Ezt a sietséget az indokolja, hogy az építészet is a kultúripar „összefüggő elkáprázatási” szisztémájának része lett. Mind az elmélet, mind a praxis folytonosan napra kész kell, hogy legyen. Mindkettő csak gyors reagálásával tud hozzájárulni annak a hatalmi konstrukciónak a stabilitásához, mely polgáraitól az elvett gondolkodás helyébe, a gondtalan örömöt kívánja nyújtani.


Puhl Antal megnyitó beszéde - Cseh házak - kiállításmegnyitó, FUGA - fotó. perika

Itt most a képeken keresztül az elmondottak érelmében egy mesét látunk a cseh lakóház építészetről. Egy olyan mesét, ahol annak minden eleme, háza, csak itt, a mesében, egyfajta virtuális valóságban van egy koherens történetbe összeterelve, s csak itt folytatnak egymás társaságában magukat jól érezve párbeszédet. A meséből kilépve már nem biztos, hogy ezt a párbeszédet a környezetükben, mint hasonló a hasonlóval folytatni tudják.

Nézzük meg, miről is szól ez a mese?

Úgy gondolom három dologról.

Egyrészt két archetípus beszélgetéséről. Mert bár lakóépület kapcsán csak egyről szokás beszélni, arról, mely egy fekvő téglalap vagy négyzet alapú hasábból és a rajta lévő háromszög alakú hasábról szól, míg a másik lakóház archetípust – ami biztos, hogy korábbi és elemibb -, amikor egyszerűen egy fekvő hasábról van szó, mintegy kizárjuk látókörünkből, s Mezopotámiát feledve azt a 20-as évek építészetéhez kötjük.

Mesélnek a képek még arról, hogy a modernizmus tradíciójában állva találják meg a házak a tradíció egyéni értelmezését. Ez a hagyomány megszólítja őket, de nem korlátozza, az ész szabadságával közelítenek hozzá. Nem arról van tehát szó, hogy a hagyománnyal akar önmaga számára biztosítékot szerezni –mint ezt sokszor látjuk -, hanem a hagyomány felé való nyitottságról van szó, arról, hogy a saját véleményét egyfajta viszonyba állítja azzal.


Cseh házak - kiállításmegnyitó, FUGA - fotó. perika

Ahogy Gadamer mondja: „A hagyomány, […] mint példakép tovább hat, nem akadálya a szabad alakításnak, hanem úgy olvad össze magával a művel, hogy az ilyen példaképpel való megbirkózás ugyanolyan alkotó utánzásra szólítja fel a művészt, mint a művel való megbirkózás. […] a művek, amelyekkel dolgunk van, kifejezetten megengedik az ilyen után alakítást, s ezzel a műalkotás azonosságát és kontinuitását láthatóan nyitva tartják jövőjének irányában.”3.

A kiállító építészek gondolkodása képi, a narrációt – ami nem az építészet műfaja – kerülik. Önazonosságukban állnak előttünk. A képeken látható házak a modernista cseh építészetből származó példaképek tárából dolgoznak. Ezeket a képeket rendezik új összefüggésekbe. Alkotásaik nem másak, mint egyfajta intuícióval új összefüggésekre való rátalálás. A képek, amiket újrarendeznek, az emlékezet által tárolt, már „időtlen” emlékképek. Csak az adott pillanatban, egy intuíció révén kerülnek felszínre egy új összefüggésrendszerben, ahol addig soha nem volt egymásmellettiségben lelnek helyet.


Nagy Bálint (balról) , Jan Stempel (jobbról) - Cseh házak - kiállításmegnyitó, FUGA - fotó. perika

Amit az építészet megjelenési formáiban látunk, az tárolt képek különböző szinten történő átalakítása, azoknak a megváltoztatása, vagy átváltoztatása. Akár azt is tételezhetjük - Gadamert követve -, hogy alapjában véve (némi egyszerűsítéssel), kétféle építészet létezik: a megváltoztató és az átváltoztató. A „megváltoztató” építészetben a képek utánzásánál a dolog ugyanaz marad, csak rajta változik meg valami. Az „átváltoztató” építészetben az átváltoztatás az emlékképet egészében valami mássá változtatja, és ez a más lesz az igazi léte. Itt egy átváltoztató építészetet látunk.

S nem utolsó sorban mint minden mesének van egy etikai szála is. A szerteágazó és sokszor meghatározhatatlan stílusok helyett, melyek egyfajta hiány-talajon sarjadzottak ki, az építészeti irányzatokat meghatározhatnánk a szerint is, hogy hogyan viszonyulnak a részhez, illetve az egészhez. Ez a viszony viszont elsődlegesen már nem esztétikai, ez a választás már inkább etikai.

Századunk maradandó építészetét véleményem szerint az etika elsődlegessége fogja meghatározni. Most ez nem így tűnik. Általában mutációk mutációit látjuk, amiket az eredeti hiánya miatt eredetiként szoktunk elfogadni. Hiánylények vagyunk, egyfajta hiányépítészettel élünk együtt. Az etika az alkotási folyamatban megelőzi az esztétikát, az itt látható házaknál mindenképpen.

Ennek következtében az épületek nagy része minimalistának is tűnhet. A minimalizmus hisz abban, hogy az embernek a természetétől fogva minimális szükséglete van a művészetekre. A kezdetek komplex primitivitását kívánja előállítani. Az a szimplicitás, amit a minimalizmus jelent, látszólag humilitas (megalázkodás), ahogy azt Hans Böhringer fogalmazza: „visszatérés a különösből és a kiemelkedőből a hétköznapi jelentéktelenségbe, az élet lapályára, és ez által a fent és a lent minden hierarchiájának a megszűntetése.”4A megalázkodás mögött ott van viszont a becsvágy, a filozófusok által elhagyott, a megfoghatatlan, a szinte semmi „megszállása”.


Jan Jakub Tesar - Cseh házak - kiállításmegnyitó, FUGA - fotó. perika

A cseh építészet egyszerűsége komplexebb, mint a minimalista építészet. Ez nem más, mint a sokféleség tömörítése és sűrítése. A komplikált kizárja magából az egyszerűt, az egyszerű viszont az egyszerűsítés révén képes magába foglalni a komplikáltat – ahogy Böhringer mondja – azt, mint hiányzót idézi fel. Felidézésével megmutatja a kiindulási pontot, ahonnan az egyszerűsítés elindult. Azt, hogy az egyszerűsítés folyamatában hol is kell megállni, az minden feladat megválaszolásánál máshol kell legyen. A részletek sokaságából annyit von be, amennyi szükséges és elegendő az egység demonstrálására. Az itt látható házak építészei ezt pontosan érzékelik.

E kiállítás kapcsán egy koherens, nagy ívű mese részesei vagyunk. A cseh lakóház építészet mítoszával állunk szemben. Soha nem volt még ennyire szükségünk a mesékre, a mítoszokra, mondja Gadamer. „Hiánylények” vagyunk, akik a fizikai tökéletlenségünket kultúrával, a varázstalanított modern világot az esztétikai gondolkodás felvirágoztatásával kompenzáljuk, kompenzálhatjuk. Végességünk miatt csak egy életünk van, „a másokkal való társalkodás az egyetlen esélyünk arra, hogy több életünk, és így sok történetünk legyen. És pedig nem is csak a kortárs többiekkel folytatott szimultán társalkodás, hanem más korok és idegen kultúrák másvalakijével…” is.5 A képeket megnézve most éppen ezt fogjuk tenni.

 

Szentendre, 2015. március 13.
Prof. Puhl Antal DLA, habil
Ybl- és Pro Architectura díjas építész a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja

 


 

Jegyzetek:

1 Rényi András: Egy kosár gyümölcstől a Gyümölcskosárig, Vulgo 2004/1, Debrecen, 147.o

2 P. Klossowski idézi Maria Fürst, in: Maria Fürst: Einführung in die Philosphie (1988) magyar nyelvű kiadás: Bevezetés a filozófiába, ford.: Csikós Ella, Budapest, ELTE Filozófiai Posztgraduális és Információs Központ- IKON, 1993.p.85.

3 Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer, Budapest, Osiris Kiadó, 2003. pp. 151

4 Hannes Böhringer, Szinte semmi, Budapest, Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám, 2006, pp. 54.

5 Odo Marquard: Az egyetemes történelem és más mesék, in: Odo Marquard: Az egyetemes történelem és más mesék, Budapest, Atlantisz, 2001, 271.

 

 

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »