Egy budai villa új élete

Fülöp Krisztina kedvenc műfaja az átalakítás. Amikor egy történethez kell csatlakozni – folytatni azt, vagy teljesen újra írni. Jelen esetben egy fordulatokban gazdag történetről van szó. A házat ugyanis az eredeti, építtető család egy tagjától vásárolták meg a jelenlegi lakók, így a tervezők első kézből hallhatták a mára érthetetlennek tűnő helyiségek és térkapcsolatok történetét.

A villa építésekor, az 1930-as években még egészen más volt a környezet. Ma már két nagy forgalmú út veszi közre a telket. Valaha a felső út helyén erdő volt, és az alsó út felől vezetett a bejárat a nyeles telekre. Ez a lehetőség idővel megszűnt, a felső út kiépítésével a telek bejárata átkerült erre az oldalra. Így került a frontra a villa hátsó homlokzata. Az építész, Dobos Botond első rendű feladata tehát az volt, hogy újra pozicionálja a házat. Az általa vázolt koncepcióhoz nagyon könnyű volt csatlakoznom, hiszen hasonlóan gondolkodunk. A terekkel kapcsolatban talán csak az az egyetlen kérésem volt, hogy a korábbi veranda „bekebelezésekor" az új térhatár a pillérek tengelyébe essen annak érdekében, hogy a tér átmenetiségét továbbra is éreztetni tudjuk. Ide került az étkező. A külső homlokzaton használt vakolatot vittük fel a belső falakra, ezzel is erősítve a kültér élményét, illetve az új üveg falak nagyvonalúsága miatt is az az érzetünk, mintha a kertben ülnénk. A bútorozás és a világítás adják meg a tér melegségét.

Ez a finom feszültség jellemezi a belsőépítészeti koncepciót: balanszírozás a régi és új határán. Megkerestük a régi épület értékes részleteit, és igyekeztünk azokat az átalakítást követően „helyzetbe hozni". Nem volt kérdés, hogy a régi, szecessziós jegyeket magán viselő nyílászárókat megőrizzük, akárcsak a ház eredeti lépcsőjét. Ez utóbbi csodával határos módon épségben tudott maradni, míg körülötte szerkezetig visszabontottunk szinte mindent.

Építészetileg hangsúlyosan külön válik a régi villa és a hozzáépített új egység. A homlokzati tömegek színükben és megformálásukban is mások. Belülről azonban egy osztatlan lakótérről van szó. Így a belsőépítészet azonos nyelven beszél az új és a régi terekben egyaránt. Egyfajta időtlenség, kortalan modern hangulat uralja a komplett belsőt, amely kellően alázatos az építészeti értékekkel szemben, ugyanakkor maximálisan kiszolgálja a felhasználói igényeket. Egy olyan befogadó közeg megteremtése volt a cél, mely kényelmes otthona tud lenni a beköltöző családnak.

Az entrée attól érdekes, hogy átlátunk az új építésű bejárati folyosón egészen a régi, főhomlokzati nyílászárókig a nappalin keresztül. Ahogy haladunk befelé, mindig újabb térsorai tárulnak fel a régi épületnek, miközben a kertre is mindenünnen kilátásunk nyílik. A kint és bent párbeszéde folyamatos. A nagyvonalú építészeti megnyitásokat követik az új belső nyílászárók is, léptékükben inkább falpanelek (egyedi tervezésű valamennyi), így a részletek kidolgozásában a bútorokhoz sorolódnak inkább.

A bővítés eredményeként a régi villa egy új szinttel magasabb lett. Így a régi lépcsőt meg kellett hosszabbítani. Ez a függőleges tengely most még nagyobb hangsúlyt kapott, egyfajta szellemi, minőségi kontinuitás okán. Amúgy is szeretek lépcsőt tervezni, de ettől a feladat most még izgalmasabb lett. Az eredeti, fa szerkezetű lépcső, klasszikus szerkezeti kialakítását követi az új, de modern anyaghasználattal. A pofafalakat laposacél elemekre cseréltem, amelynek a merevítése a járófelületbe van rejtve. A járófelület a régi lépcsőt követi, ugyancsak tömör tölgyfából készült. A kapaszkodót a falba süllyesztettem, a belső korlát modern, filigrán átirata a réginek.

Az átalakítási igényekkel minden esetben megkezdett történeteket kapunk. Ahhoz, hogy viszonyulni tudjunk hozzájuk, bele kell ásni magunkat a „dramaturgia" mélyére. Ez számomra azt jelenti, hogy alaposan kutatom az épületet; a múltját (levéltári dokumentumok, régi tervrajzok, kortörténet), jelenét (mi maradt meg, mik a mostani értékei), és az értékeire koncentrálva olyan téri szituációkat igyekszem kreálni, amikben azok hangsúlyt kapnak, élni kezdenek. Gondolatban többször végig megyek a tervezett tereken, és komponálom a látványt. Hol és milyen anyagokkal, felületekkel tudom elérni azt a finom feszültséget, amitől friss lesz (illetve friss tud maradni) a végeredmény. Ez egy csodálatosan izgalmas folyamat. A dolog azonban nem ér véget a tervezőasztalnál. Az építkezést folyamatában végig kísérem, igyekszem ott lenni minden kritikus kivitelezési pillanatban.

Fülöp Krisztina