Emberek/Oktatás

Egy magyar siker – interjú Muszbek Johannával

1/4

Muszbek Johanna a Wello Woodon fotó: perika

Muszbek Johanna a Wello Woodon  fotó: perika
Muszbek Johanna a Wello Woodon  fotó: perika
Muszbek Johanna
Muszbek Johanna
Muszbek Johanna a Wello Woodon  fotó: perika
Muszbek Johanna a Wello Woodon  fotó: perika
Muszbek Johanna
Muszbek Johanna
1/4

Muszbek Johanna a Wello Woodon fotó: perika

Egy magyar siker – interjú Muszbek Johannával
Emberek/Oktatás

Egy magyar siker – interjú Muszbek Johannával

2016.09.16. 15:00

Cikkinfó

Szerzők:
Móré Levente

Földrajzi hely:
Budapest

Építészek, alkotók:
Muszbek Johanna

A Hello Wood óriási lépést tett előre, amikor saját birtokán rendezte meg nyári egyetemét. A programsorozat kurátorával, Muszbek Johannával beszélgetett Móré Levente az oktatás fontosságáról, a nyári egyetem sajátosságairól, Johanna szerepéről, jövőjéről, illetve a mai magyar építészet helyzetéről és külföldi megítéléséről is.

Móré Levente: Hogy kerültél kapcsolatba a Hello Wooddal?

Muszbek Johanna: A Hello Wood alapító tagjai mind a MOME-n végeztek, ahogy én magam is. Pozsár Petivel, az egyik alapítóval és az workshop szellemi megálmodójával osztálytársak voltunk. Ebből a szoros barátságból felélesztettük a szakmai kapcsolatot, közös céget alapítottunk Új irány csoport néven. 2014-ben kezdtünk el arról beszélni, hogy valamilyen módon jó volna, ha együttműködnénk a Hello Wood új témájának kitalálásában. Ez nagyon megtisztelő kihívás volt, hiszen - noha távolról - a kezdetektől fogva nyomon követtem a Hello Wood alakulását, és fantasztikus, amit ez a csapat létrehozott.

ML: Miért a kurátori posztot választottad, mit jelent itt kurátornak lenni?

MJ: A kurátor egy ilyen esetbenazt a személyt jelenti, aki a témát ismeri és annak szakmai és elméleti megalapozottságát képviseli. Tematikus irányultságot ad a dolognak, tehát hozzátesz egyfajta víziót, egy évre, két évre, vagy épp e projekt esetében három évre. A társkurátori szerepet éreztem magaménak, hiszen a téma az, amihez én hozzá tudtam tenni valami pluszt, illetve a nemzetközi tapasztalat és rálátás itt volt a legfontosabb, amivel talán tudtam egy kicsit új irányt hozni.
 

Muszbek Johanna a Wello Woodon  fotó: perika
2/4
Muszbek Johanna a Wello Woodon fotó: perika


 

ML: Mennyiben tudtad beépíteni azt, hogy te külföldön élsz és dolgozol?

MJ: Abszolút. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy hirtelen valami újat hoztam, mert a Hello Wood egy abszolút sikeres és elismert (2014-ben Architizer + díjat kapott) nemzetközi program. Erősíteni tudtam bizonyos elméleti, tematikai irányt, mivel én másfajta egyetemi közegből jöttem. A Columbia Egyetemre jártam, utána olyan cégeknél dolgoztam, akik nagyon experimentálisak voltak és nagyon szoros kapcsolatot tartottak az olyan egyetemi kurrens irányokkal, amilyeneket a Hello Woodon is képviselünk. Ezt párbeszéd folyamatként kell elképzelni, amely során fejlődik ki a végeredmény. Én egyébként is ebben hiszek, és azt gondolom, hogy amilyen irányba jelenleg fejlődik ez a nyári egyetem, annak legalább annyira fontos része a „csinálós, alkotós vonal, mint a gondolkozós, reflektálós.” Ez az aktív, napközben munkával, este előadásokkal és párbeszédekkel vegyesen működő folyamat nagyon előnyös.

ML: Inkább előadóként vagy oktatóként veszel részt ebben?

MJ: Mindkettő. Tavaly csoportot is vezettem két jó barátommal, idén viszont nem. Idén inkább a kurátori szerepet vállaltam fel és igyekeztem a dolgokat kézben tartani. Kicsit komolyabban vettem és ráfókuszáltam arra, hogy a rendezvény elméleti, teoretikusabb tartalma is legalább annyira erős legyen, mint a gyakorlat, ami egyébként a Hello Wood hihetetlen infrastruktúrájával és szervezettségével kiválóan működik.

ML: A Hello Wood oktatási rendszere nagyon távol áll a magyartól. Mit gondolsz, melyik az a módszer, amelyhez inkább közelebb áll? 

MJ: A Hello Wood egy oktatási platform és egyre inkább erősödik egyfajta oktatási metodika is ezzel együtt, amely sok szempontból hasonlít az angolszász típusú rendszerhez. Stúdiumok vannak, amikre a diákok jelentkezhetnek; első, második helyen bejelölik a kedvenceket, és mi mindenkit megpróbálunk úgy besorolni, hogy legalább az első kettő választására bejusson. Ez a fajta prioritás jellemző az angolszász oktatási rendszerre, és ezt a Hello Wood átvette - talán idén kicsit fejlődött is. Képesek vagyunk olyat adni, amely elüt az általam ismert módszertanoktól. Mi is most kísérletezzük ki, hogy teljesen újfajta módon egy újfajta és iszonyú intenzív curriculum valósuljon meg, amiben a nappali tervezés és építés mellett az esti előadáshallgatás és viták, reflexiók egyaránt nagy hangsúlyt kapnak. Ezután az egész egy nagy közös kerekasztal beszélgetéssel és vitafórummal, meghívott vendégekkel zárul. Az oktatási program célja a szimbiózis, ez végtelenül demokratikus formában nyilvánul meg. Törekvésünk, hogy minél nagyobb legyen a diákok részvétele a tervezési és elméleti programban, valamint a döntéshozatalban is. Az oktatásban és tervezésben működő tradicionális hierarchiákat megkérdőjelezve teret adunk új oktatási, tanulási és tervezői metodikák kifejlesztésére. Ez nagyon egyedi.

És természetesen semmi nem kötelező: az ember, aki odamegy nem feltétlenül vesz részt az esti előadáson, de az a fantasztikus tapasztalat, hogy olyan éhség, olyan tudásszomj van a diákokban, hogy minden programunkon, a bulizáson, az előadásokon és a reggeltől induló építési munkálatokban is ugyanannyian vesznek részt. Ez azzal is összefügg, hogy a Project Village (a Hello Wood programja - a szerk.) a közösségről, közösségépítésről legalább annyira szól, mint a falu építéséről.
 

Muszbek Johanna a Wello Woodon  fotó: perika
1/4
Muszbek Johanna a Wello Woodon fotó: perika


 

ML: Letelepedett a nyári egyetem. Ez mennyiben befolyásolja a jövőbeni működését? Mennyire van összhang, vagy kommunikáció a környező településekkel?

MJ: Csóromfölde az új helyszínünk, Csórompuszta volt évről évre a tábor bázisa. Még idén is ott laktunk, de Csóromfölde 500 méterre van Csórompusztától. Csórompuszta egy majorság, míg Csóromfölde egy volt tanya. Gyakorlatilag egy legelő terület, amit a Hello Wood szervezete megvásárolt és letelepedtünk. Ennek óriási jelentősége van, mert gyakorlatilag elkezdődhetett a nomád oktatási platform új változata, és elkezdtük építeni a saját „egyetemi campusunkat”, ahogy szeretjük is mondani. Ilyesmire vannak persze a világban precedensek, de ebben a konstellációban elég egyedülálló.

ML: A magyarországi építészkarokkal milyen a Hello Wood kapcsolata? Ez egy abszolút eltérő oktatási forma, mint az, ami ott folyik.

MJ: A Hello Wood, illetve ez az oktatási platform arra nagyon jó, hogy bármilyen egyetem a világ bármelyik pontjáról, esetleg alkotócsoport vagy önálló alkotó, be tud ebbe kapcsolódni, tud egy stúdiumot ajánlani, egy workshopot szervezni. Ez is a víziónk, hogy egy végtelenül befogadó, nyitott oktatás-infrastruktúrává váljon a campus, ami lehetőséget ad egyetemek és alkotócsoportok számára, hogy laboratóriumként dolgokat tesztelhessenek, élőben 1:1 modellezéssel. De a Hello Woodnak van más nyári workshop programsorozata is, például a Balatoni Hekk, ami a magyar építész karokat fonja össze és nyújt számukra lehetőséget a kapcsolatteremtésre és ismerkedésre. Ez egy magyar nyelvű program, ahol az egyetemi csoportok egymással megmérkőzhetnek, illetve mindenki létrehozhatja a saját installációját.

ML: Egy kicsit kérdezhetek rólad is?

MJ: Persze!

ML: Te, aki már hosszabb ideje, nyolc éve külföldön élsz és dolgozol, hogyan látod a mai magyar építészet helyzetét? Hogyan csapódik le odakint, hogy itt mi zajlik? Mennyire ismertek a magyar építészek, vagy amit mi csinálunk?

MJ: Volt egy interjúm egy svéd újságíróval, aki szintén a magyar építészek helyzetéről kérdezett. Erről hitelesen már nem tudok beszélni, mert nagyon régen nem élek Magyarországon. Ugyanúgy hírekből értesülök, mint mindenki más.

ML: Mégis mennyire szűrődik át az, ami velünk, nálunk történik az építészetben?

MJ: Nézd, én bizonyos tényeket látok, és abból vonok le következtetéseket. Nyilván nagyon sok barátom él itt. Egy nagyon pozitív tényt látok, hogy sokkal gyakrabban látom nemzetközi publikációban magyar építészek munkáit, és ez örömteli dolog. Érzem, hogy a marketing erősödött. Ezt komolyabban veszik az építészek. Ez mindenképpen látszik külföldről.

Az is látszik, hogy nagyon sok, elsősorban állami megrendelés van középületekre, és úgy tűnik, hogy a politika sokkal jobban belefolyik az építészeti közéletbe, mint korábban. Mindig is belefolyt, de talán most jobban, mint mondjuk a 2000-es évek elején. Akkor volt egy eufória, amikor mi kezdtük a Petivel az irányt. A Millenáris Park volt az első munkánk és akkoriban mi, fiatalok úgy éreztük, hogy most elindul valami új és mindenkinek van lehetősége megmutatni magát. Ekkor elég sok kis cég jött létre, és ez egy nagyon jó időszak volt. 2006–2007 felé, a válság betörésével egyre nehezebb volt az építészirodák dolga, a válság az építőipari szakmát nagyon megviselte. Most pedig valami helyébe lépett, amit én nem látok egy egyértelműen pozitív folyamatnak, ha ezt így kimondhatom.

ML: Te itthon is tanultál építésznek, nem csak külföldi egyetemen. Melyiket tudod jobban hasznosítani, melyiknek van nagyobb gyakorlati haszna: az itthon vagy a külföldön tanultaknak?

MJ: Ezt nem lehet elválasztani természetesen.

ML: Persze, integrálódtak benned az információk.

MJ: Sok mindent használok, persze! Az én építészeti, szakmai munkámban is legalább annyira vagyok magyar, mint európai, mint világpolgár, ha lehet ilyen magasztos kifejezéssel élni. A MOME-ra jártam, ahol egy speciális képzésben vettem részt, még Turányi Gábor tanszékvezetésével, illetve Nagy Tamás irányításával, és nagyon szerettünk oda járni. Ez egy annyira kis létszámú elit képzés volt, ami azt tette lehetővé, hogy a diákok felé, akik tanulni akartak – és többnyire a MOME-s diákok akartak – őrült nagy figyelemmel tudtak fordulni. Rengeteget kaptunk az oktatóinktól, és szabadjára hagyták a kreatív egónkat, ami nyilván önbizalmat adott, hogy egyáltalán mondjuk bennem, vagy a hozzám hasonlókban felmerülhetett, hogy miért ne próbáljam, teszteljem magam a nagyvilágban?

ML: Ez vezetett végül is téged arra, hogy külföld felé mozdulj?

MJ: Abszolút! Nagyon sok támogatást kaptam az oktatóimtól és mind a mai napig nagyon jó kapcsolatban vagyok velük; nagyon fontos nekem a MOME. Természetesen, amikor kikerültem a Columbiára, amikor felvettek, az a mélyvíz volt, mert minden valahogy fel volt tekerve egy nagyobb fordulatszámra. Sokkal többet kellett dolgozni, sokkal többet kellett tervezni, többet kellett olvasni, többet kellett beszélni, sokkal rövidebb idő alatt kellett megfogalmazni sokkal komplexebb gondolatokat. Kemény képzés volt, viszont utána olyan irodákban dolgoztam, ahol igazán meg mérettettem magam.
 

Muszbek Johanna
3/4
Muszbek Johanna


 

ML: Most is dolgozol nagyobb irodánál?

MJ: Már nem, főállású egyetemi tanár vagyok. Ez hatalmas váltás volt az életemben. Kétségtelenül úgy fogalmazom meg magam, hogy építész vagyok, tehát gyakorló építész vagyok, mert az vagyok. De az történt, hogy New Yorkban hat év és egy nagy munka befejezése után eldöntöttem, hogy nem szeretnék többet ilyen cégeknél dolgozni, illetve nem szeretnék New Yorkban élni. Európába vágytam, és arra, hogy megtaláljak egy olyan pontot a világban, ahol rá tudok arra látni, amit eddig csináltam. Erre ez az oktatói állás, amit megpályáztam nagyon alkalmas.

ML: És direkt Liverpool?

MJ: Itt hirdettek főállású pozíciót, és iszonyú csoda, hogy ezt megkaptam. Nagyon örültem neki, mert gyakorlatilag itt lehetőségem van arra, hogy az oktatáson és a különböző tanrendek kidolgozásán keresztül – de a saját kutatásomon keresztül is – rendszerezni tudjam azt a sok mindent, ami velem szakmailag történt. Ez egy nagyon jó időben, jó helyen történt változás.
Nekem ez nagyon nagy dolog. A barátaimmal úgy fogalmaztuk meg a tavalyi Hello Wood előadásunkon, hogy három fajta építész van: a magányos, a szociális és az exhibicionista. Ezek típusa állandóan változik, egy építész életében mindig van olyan pont, amikor emélyül, amikor írn, amikor reflektál. Van, amikor a közösségért és a közösségben dolgozik és van, amikor mindezeket a tapasztalatokat kifelé elő kell adnia. Ezek körforgásának egyensúlya az én életemben mindenképpen nagyon fontos.

ML: Jó dolog, hogy sikerült tanári pályán elhelyezkedned. Volt bármilyen nehézség abban, hogy ez egy angol iskola és esetleg más a mentalitása, a tanrendje, mint amit megismertél?

MJ: Az volt az én szerencsém, hogy az angolszász egyetemi oktatási rendszer viszonylag egységes, hasonló elveken és szisztémával működik. Persze az angol egy kicsit más, mint az amerikai, de sokkal közelebb áll egymáshoz, mint mondjuk az angol és a német. Bár már úgy látom, hogy a vezető európai egyetemeken is egyre inkább az angolszász stílusú stúdium alakul, ha nem is ennyire nemzetközi felállásban, mint az angol, meg az amerikai egyetemeken. Ezekben a tanári kar is nagyon nemzetközi, és változó.

ML: A Hello Woodban vagy az egyetemen vannak-e további terveid?

MJ: Azt, hogy a Project Village pontosan meddig fog tartani, majd a most következő hetekben, hónapokban kitaláljuk. Ezt a ciklust mindenképpen végig szeretném csinálni. Borzasztóan izgalmas és inspiráló dolognak tartom az egyetemalakítást és az oktatásfejlesztést, és ez rettenetesen érdekel kutatási téren és a gyakorlatban is.

ML: Van most valami aktív kutatásod, ami konkrétan ilyen irányultságú?

MJ: Igen, de nem szeretnék túl sokat mondani, most indul el. Ez az, ami engem érdekel, és nagyon inspiráló volt eddig ez az együttműködés. Rengeteget kapok a Hello Wood csapattól, és megpróbálom hozzátenni, amit szakmailag tudok, és akkor abból baj nem lehet.

ML: Az egyetemi oktatásban egyelőre azt szeretnéd jobban megszokni, ahogyan most vagy?

MJ: A mesterképzésben vagyok oktató, negyed-ötödéven tanítok, harmadéves stúdiumot is irányítok, és az egyetemünknek van egy londoni campusa, ahol a jövőben egy-két posztgraduális programot indítanának. Erre van egy ötletem, és már elkezdtem azon dolgozni, hogy ezt kialakítsam. Tehát a jövőben valószínű, hogy a londoni campuson kapok egy valamiféle irányító szerepet. Vannak nagy terveim természetesen. Az a típus vagyok, aki megérkezik valahova, és megálmodja az elkövetkező 10 évét aztán megpróbálja a dolgokat ahhoz alakítani. Igen, vannak álmaim itt is.

Móré Levente

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk