Egy Nemzetközi Építészkongresszus margójára

Több mint tíz országból érkeztek építészek, szakemberek a Metszet által szervezett Nemzetközi Építészetkongresszusra a Ludovika új épületének tornacsarnokába. A Keletiek nyugaton, nyugatiak keleten című nagyszabású kongresszus elsősorban az európai és ázsiai építészet és gondolkodás egymásra hatását, kulturális kölcsönhatásait vizsgálta olyan sztárépítészekkel, mint a holland Ben van Berkel vagy Zoboki Gábor. Kozár Alexandra helyszíni tudósítása.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Dr. Koltay András bevezetőjében elmondta, 2012. májusában döntött a kormány arról, hogy a Ludovikát felújítja és kibővíti, a beruházás pedig az eddigi legnagyobb egybefüggő kampuszberuházás volt Magyarországon, melyet Fürjes Balázs kormánybiztos nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánított. A kampusz túlmutatott önmagán, városfejlesztési szempontból is kiemelkedő eredmény született.

Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár hangsúlyozta, ezáltal a kongresszus által a hazai építészszakma be lett csatornázva a nemzetközi építészeti vérkeringésbe. Ezenkívül fontosnak tartotta megjegyezni, hogy elkészült a 3200 magyarországi település arculati kézikönyve, mely meghatározza a települések arculatát, és egy hete száradt meg a pecsét azon a szabályozáson is, mely szerint újra az építészethez tartozik a műemlékvédelem.

Krizsán András, a MÉSZ elnöke áthidaló megoldás gyanánt magyar hangként képviselte Nikos Fintikakist, a Nemzetközi Építészszövetség alelnökét, aki taxiban ült, ezért nem ért oda a konferenciára időre, majd arról beszélt, hogy az építészet legfontosabb elemei az arány és a ritmus. Vagyis az idő.

Serban Tiganas, a Nemzetközi Építészszövetség (UIA) főtitkára üdvözlő szavai után egy holnapi eseményre hívta fel a figyelmet: a visegrádi négyek egy találkozó keretében szombat délelőtt megerősítik együttműködésüket.

Az időközben befutó Nikos Fintikakis afféle mediterrán karakánsággal rögtön a taxissofőrre fogta a késést, majd görögös megjelenésével és laza fellépésével arra hívta fel a figyelmet, hogy az építészet a demokrácia és a barátság intézménye, illetve a jövő válasza lehetne a környezet jelentette kihívásokra.

Emiel Lamers építész, az A10 szerkesztője egy shijazhuangi (Hebei tartomány, Kína) szentélyszerű épületet mutatott be annak illusztrálása, miként találkozik kelet és nyugat az építészetben.

A problémák megközelítését tekintve azt mondta, a nyugatiak egyenesen oldják meg azokat, a keletiek inkább kerülő utat választva. A holland Haarlemen és a közép-amerikai Curaçao városokon keresztül pedig két azonos városrész szerkezetet mutatott be teljesen más színekkel, illusztrálva a couleur locale, vagyis a helyi különbözőségek fontosságát. Ugyanezeket a stíluskülönbségeket templomokon és McDonald’s épületeken keresztül is bemutatta.

Ugyanakkor vannak olyan városok, metropoliszok, ahol már nem tudjuk megállapítani, hol vagyunk, ennek alátámasztására a frankfurti felhőkarcolókat mutatta be, amelyek impozáns rengetegében az egyetlen felismerhető és beazonosítható jel az S, a Sparkasse, a német vezető bank kezdőbetűje. Ezek után Tadao Ando és Renzo Piano alkotásairól beszélt, akik különböző országokba terveztek, és azon túl, hogy egyedi stílusjegyeik minden épületükön felismerhetőek, az is érződik ezeken a munkáikon, hogy melyik országba, hova készültek. Végül, nyilván tisztelgésként a budapesti helyszínnek is, Zoboki Gábor 2014-ben Kínában épített központját és a Müpát is bemutatta egyazon építész különböző alkotásainak, stílusjegyeinek érzékeltetésére.

Ben van Berkel világhírű holland építész előadásában a technológia szerepét emelte ki. Nemzetközi hálózattal rendelkező irodájuk nemcsak építészettel foglalkozik, de különböző kísérleteket is végez. Új technológiákat tesztelnek, akár egy startup, ennek dacára Van Berkel vallja, a technológia nem a menyországba való megérkezést jelenti, csak egy eszköz arra, hogy a fentartható fejlődést és ezáltal az emberi magatartásformákat befolyásoljuk, javítsuk. Irodájuk, az UNStudio Ázsiával és Ausztráliával rendszeresen együttműködik. Ben van Berkel nagyon hisz a globalizmusban, abban a lehetőségben, hogy egymástól tanulni lehet, hétről hétre fejlődni. Az építészet a közösségért van, nem pusztán önmagáért. „Már nem hiszek abban az építészben, aki áll a zenekar előtt és vezényel. Nem. Együtt kell kihoznunk a legjobbat magunkból és a lehetőségekből a társadalomért, az élhető környezet javításáért, azért, hogy ember és épített környezet kölcsönhatásba lépjen."

Berkel arról is beszélt, hogy a részletből következtetni kell az egészre, tulajdonképp egy épület részletében már ott van az egész. Bemutatta frankfurti projektjüket, azt a felhőkarcolókkal teletűzdelt új városközpontot, mely az új London szerepét kívánja Európában elfoglalni egy olyan területen, ahová korábban a lábukat nem akarták betenni a helyi lakosok, annyira csúnya és idegen volt számukra, ma meg egy kávézókkal, éttermekkel teli lüktető városrész. Vagy azt a rotterdami hidat, mely köré szinte új város épült, annak példáját bemutatva, hogy az épített környezet nem áll meg az épület átadásával, a lakók, a város teszi azzá, ami. Ezután a hidak közösségszervező erejéről beszélt, a hidak összekötik az embereket és ezt ők szeretik, ahogy T. S. Eliot London Bridge című verséből is kiderül. Berkel elmondta, nyertes pályázataik mellett sok pályázaton vesztettek is, amit nagyon hasznosnak tart, mert az elvesztett lehetőségekből rengeteget tanul az ember. Ezenfelül az építészet egészségre való hatása is elengedhetetlen, napi hét perc lépcsőzés csökkenti a szívinfarktus esélyét, ezért Ázsiában például olyan épületet terveztek, ahol elrejtették a lifteket. A nagyvárosok tehermentesítéséről is beszélt, arról, hogy a külvárosi központok szerepét kell erősíteni, végezetül azzal zárta előadását, hogy a társadalom az iPhone korában él, míg az épületek még a walkman érában próbálják felvenni vele a versenyt.

Zoboki Gábor informálisan, szervusztok köszöntéssel kezdte előadását, végig tegezve hallgatóit. Először bemutatta irodáját és munkatársait. A ZDA Demeter Nórával alakult. „Ez az az iroda, amire a legbüszkébb vagyok az életemben, mondta, majd így folytatta, az Andrássy úton vagyunk, ahol építészetet nehéz csinálni, de lehet jól dolgozni." Zobokiék folyamatosan tanulnak, nem egy féle műfajban utaznak, ugyanakkor némi ellentmondást teremtve az ismert építész hangsúlyozta, az építésztársadalomnak meg kell értenie, hogy a sok irányba való szegmentálás nehezen tudja meghozni az eredményeket. Az építészek nem a táplálkozási lánc elején, de nem is a végén vannak, hanem valahol középen. Elismerte, a világhírű Művészetek Palotája tele van hibával, hiszen a megbízó Trigránitnak a bevásárlóközpontok építésében volt tapasztalata, viszont saját zenei tanulmányai segítették a munkáját. Elmondta, a MÜPÁ-t építhették volna balett-teremnek, jazz és világzenei központnak, konferenciaközpontnak, operának, ezért nekik be kellett bizonyítani a megbízónak, hogy az épület egyszerre képes minderre, afféle Musikvereinssaal.

A MÜPA sikere kapcsán elhívták Szibériába, hogy ott is csináljon egy hasonlót, de ehhez alig volt fogódzója, hacsak nem a négyszeres Duna szélességű Jenyiszej vagy az Anna Karenina füstölgő gőzmozdonya, ahol bent a vonatfülkékben fogyasztják a gyezsurnaja csájt, miközben a gőz sejtelmesen az ablakra tapad. Végül ebből nem lett semmi, de lett egy nagyszerű szentpétervári megbízás, s később is jöttek a megrendelések az újabb „MÜPÁK"-ra. Zoboki úgy látja, nyugatról keletre vittek egy kultúrát egy olyan helyre, ahol még a kultúrát a báltermek fémjelzik.

Zoboki saját, nanshabi (2014) megbízásukon keresztül igazolja, hogy Kína nem bevehetetlen a magyar építésztársadalom számára, még akkor sem, ha a kínai tolmács a koncerttermi előcsarnokot a főpolgármesternek olykor WC előcsarnoknak fordítja,  mert a kínai nyelvnek öt szava van az előcsarnokra. A Kodály Zoltántól és Ybl Miklóstól kapott örökséggel Zobokiék, mint mondja, kiválóan tudtak sáfárkodni.

Zoboki szerint a titok nyitja a tanulás, az idegen kultúra elfogadása. Szerinte a kínai kultúra közelebb áll a göröghöz, amennyiben testnek és léleknek náluk közös nevezője van. A koncertterem tervezésnél azonban ügyelni kellett arra, hogy a kínai operának sokkal rövidebb a lecsengése, mint egy Richard Strauss műnek, és egy ottani teremnek mindkettőt tudnia kell. A megvalósítási szakasz mindig a legnehezebb: sok tárgyalás, sok repülés, rengeteg egyeztetés. Ott is van statikus, akusztikus, és ha nem figyelsz, kicsúszhat a kezedből az általad tervezett épület. Jean Nouvel is helyi irodával dolgozik, nem hoz létre társirodát a helyszínen, mert financiálisan abba bele lehet halni. Ugyanakkor ki kell használni a kínaiak azon attitűdjét, miszerint „Minden, amit nem tudsz keleten, tanuld meg nyugaton."

A MÜPA sikeréről vallja, Daniel Barenboim és Solti György rakták föl az épületet a nemzetközi pódiumra, egy építész önmagában ezt nem tudja elérni.

A budai várban a karmelita kolostor átalakítása során megpróbálkoztak egyfajta új hangnemmel, itt Zoboki a körkörös, különös formájú lépcsőt emelte ki, mely erotikus jelentésű, a vízszintest és függőlegest is tudja, ráadásul furcsán vonaglik. Zoboki elismerte, a kultúra nem tudja eltartani magát üzleti rendezvények nélkül, ezért a nemrégiben átadott Nemzeti Táncszínháznál is ez volt a policy: legyen ültetett vacsora, divatbemutató, stb, amivel jól ki lehet használni az épület adta lehetőségeket.

Az operaház rekonstrukciója ugyanolyan fontos számára, mint a MÜPA. Ennek kapcsán elmondta, hogy Ybl idejében Rossini A sevillai borbélya és Bellini Normája ment Pesten, és zenei anyaggal illusztrálta, mit hallhatott bele Ybl ebbe az operába, amikor a nagy hírű palotát tervezte. Leyla Gencer operaénekes spinto technikája olyan hang, amilyen ma már nem létezik. Zoboki hisz abban, hogy visszatér a valódi zenés színház, és ezért kell felújítani az operaházat, nem pedig azért, hogy néhány rendező valami szövegkönyvet feldobjon a színpadra.

Az Ybl korabeli technikák nem tudták annyira az opera műfaját szolgálni (tűzrendészeti viszonyok, stb.), és hát azt is figyelembe kell venni, hogy van olyan opera, ahol 107 tagból áll a zenekar, de van, ahol csak 40-ből, ezekre mind megfelelő akusztikai és építészeti megoldással kell szolgálni. Ybl Miklós kilenc éven át küzdött, hogy megkapja a pénzt arra az operaházra, mely egyesíti az olasz és a német operakultúrát, s melyért a kor írófejedelme, Jókai is küzdött. Magas frekvencián sok terem jól szól, de mélyen kevés. Ybl főművét pedig egy politikus, illetve egy politikai döntés elszúrta, ami miatt újabb 200 széket kellett betenni a nézőtérre, emiatt az előszínpadot levették és a zenekari árkot betolták a színpad alá. Zoboki viszont elérte, hogy a zenekar tizenötször játssza el neki a Lohengrin egy részét, hogy a muzsikusok maguk is hallják, mi a helyzet a zenekari árokban.

Kozár Alexandra